A REMÉNYSÉG-ERŐD

Hobson hadnagy megmásíthatatlan elhatározása volt, hogy ez az a hely, ahol az új erőd felépül. Semmilyen más terület nem lett volna erre alkalmasabb, mint ez, a Bathurst-fok háta mögött fekvő, természet alkotta sík térség, a lagúna keleti partján. Jasper Hobson tehát elhatározta, hogy azonnal hozzálátnak a főépület felépítéséhez. Egyelőre mindenki úgy rendezkedjék be, ahogy neki tetszik; a szánokat olyan ötletesen helyezték el, hogy azok alkották az ideiglenes táborhelyet.

Egyébként a hadnagy úgy számított, hogy - hála emberei ügyességének - a főépület egy hónapon belül elkészül. A háznak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy ideiglenesen elhelyezkedhessék benne az a tizenkilenc személy, akikből az osztag állt. Majd később, a nagy hidegek beállta előtt, ha lesz idejük még hozzá, felépítik a közlegényeknek szánt melléképületeket, valamint azokat a raktárakat, amelyekben majd a szőrméket és a bőröket helyezik el. De Jasper Hobson nem remélte, hogy ezekkel a munkálatokkal szeptember vége előtt elkészülhetnek. Márpedig szeptember után már hosszúak az éjszakák, az idő is kedvezőtlen, beáll a téli évszak, és az első fagyok miatt minden munkát abba kell hagyni.

Abból a tíz közlegényből, akiket Craventy kapitány választott ki, kettőnek, Sabine-nek és Marbre-nek inkább a vadászat volt a mestersége. A többi nyolc legény azonban éppoly ügyesen kezelte a fejszét, mint a puskát. Valamennyien ezermesterek voltak, mint a tengerészek, mindenhez konyítottak. De itt most inkább mint munkásokra volt szükség rájuk, semmint katonákra, mert arról volt szó, hogy egy erődítményt kell építeniük, amelyet egyelőre még senkinek sem volt szándékában megtámadni. Petersen, Belcher, Raë, Garry, Pond, Hope és Kellet képezték az ügyes, buzgó ácsok csoportját, amelynek irányításához Mac Nap, a stirlingi skót kitűnően értett, mert ő nemcsak hogy a házépítés, de a hajóácsolás mesterségében is otthon volt. Szerszám volt bőviben: balta, keresztfejsze, rókafűrész, ácsbárd, gyalu, kézifűrész, ácsfúró, kalapács, olló stb. Az emberek egyike, Raë, akinek a kovácsmesterség volt a szakmája, egy kis hordozható kovácsműhely segítségével ki tudta kalapálni az ácsozathoz szükséges csapszegeket, gerendacsapokat, csavarokat és anyacsavarokat. Kőműves nem akadt a munkások között, de nem is volt rá szükség, mivel az északon fekvő kereskedelmi ügynökségeknek valamennyi háza fából épült. Szerencséjükre fában nem volt hiány a Bathurst-fok környékén, de Jasper Hobson már észrevette a talajnak azt a sajátosságát, hogy ezen a területen sehol sem találkoztak sziklával, de még csak egyetlen kődarabra vagy akár csak kavicsra sem akadtak. Csak föld és homok mindenütt - és semmi egyéb. A part terítve volt a kétteknős kagylók hullámverés tördelte, megszámlálhatatlan tömegével és tengeri növényekkel vagy növényállatokkal, főként tengeri sünökkel és tengeri csillagokkal.

De - miként erre Paulina Barnett asszony figyelmét is felhívta a hadnagy - a hegyfok környékén sehol sem akadt egyetlen kő-, egyetlen kovadarab, de még csak gránittörmelék sem. Maga a hegyfok is csak omlatag földtömegekből képződött, amelynek molekuláit némi kis növényzet tartotta össze.

Aznap délután Jasper Hobson és Mac Nap mester, az ács kiválasztották a Bathurst-fok lábánál elterülő fennsíkon azt a helyet, amelyet majd a főépület foglal el. Innen letekintve a szem beláthatja a lagúnát és nyugat felé a tíz-tizenkét mérföldnyi távolságra fekvő területet. Jobbra legalább négy mérföldnyire elég magas sziklafalak emelkedtek, ezek egy része a távolság ködében veszett el. Ellenben balra óriási síkságok, terjedelmes sztyeppék terültek el, amelyeket tél idején bizonyára lehetetlen megkülönböztetni a lagúnák és az óceán jégmezőitől.

Miután ezt a helyet kiválasztották, Jasper Hobson és Mac Nap mester kötéllel vonta meg a ház kerületét. Ez a körülhatárolt terület téglalap alakú volt, a hosszabb oldala hatvan, a rövidebb harminc láb hosszú. A ház homlokzatát tehát hatvan láb hosszúra kell építeni, s négy nyílást hagyni rajta: egy a kapu és három ablak a hegyfok oldala felé, azon a részen, amely majd belső udvarként szolgál; négy ablak nyílik majd a lagúnára. A kaput, ahelyett, hogy a hátsó homlokzat közepén nyílna, a bal oldali szögleten helyezik el, hogy így tegyék tágasabbá a ház lakrészét. Ily módon aztán a külső, hideg levegő nem áramlik majd be olyan könnyen egészen az utolsó szobákig, amelyeket hátul, az épület másik végén helyeznek el.

Az első helyiség lesz az előszoba; ezt kettős ajtó védi a hóviharoktól, a másik helyiség kizárólag a konyha céljaira épül, hogy a sütés-főzés gőze ne tódulhasson be a tulajdonképpeni lakószobákba; a harmadik helyiség tágas terem lesz, amelyben a mindennapos közös étkezések folynak le; a negyedik helyiség több olyan kis fülkére lesz osztva, mint a hajókabinok. Ez volt az az egyszerű terv, amelyet a hadnagy és ácsmestere kifundált.

A közlegényeknek ideiglenesen a nagytermet kell majd elfoglalniuk, amelynek végén táboriágyféle fekhelyeket állítanak be. A hadnagy, Paulina Barnett asszony, Thomas Black, Madge, Joliffe-né, Mac Napné és Raë-né a negyedik helyiség kabinjaiban helyezkednek majd el. Hogy a helyzetnek megfelelő kifejezéssel éljünk, utasaink azt mondhatták, hogy „jóformán úgy leszünk itt, mint a szardíniák a dobozban”; de a dolgok ilyetén állása nem tart sokáig, s mihelyt a közlegények szállását is felépítik, a főépület kizárólag az expedíció vezetője, őrmestere, Paulina Barnett asszony és az őt soha el nem hagyó Madge-e, valamint a csillagász Thomas Black számára lesz fenntartva. Akkor aztán majd talán három szobára lehet beosztani a negyedik helyiséget, és le lehet majd rombolni az ideiglenes kabinokat, mert az a szabály, amelyet az áttelelőknek sosem szabad elfeledniük, ez: „Üzenj hadat a szögleteknek!” Mert a sarkok, a szögletek valóban mind csupa „jégszekrény”; a közfalak akadályozzák, hogy a szellőztetés kellőképpen működjék, a csakhamar hóvá változó nedvesség lakhatatlanná, egészségtelenné teszi a szobákat, és betegségekbe dönti a helyiségek lakóit. Így hát a legtöbb sarkvidéki hajósnak, valahányszor a jégmezők közepette szándékszik áttelelni, a hajó belsejében egyetlen terem áll rendelkezésére; ebben a teremben aztán együtt lakik a hajó egész legénysége, tisztek és matrózok egyaránt. De Jasper Hobson - különböző, könnyen érthető okokból - nem tehette ezt.

Amint ebből az előzetes leírásból - egy még nem is létező lakhely tervéből - látjuk, az erőd fő lakóépülete csak egy földszintes házból állt, amely fölé nagyon meredeken lejtő, terjedelmes tetőzetet kell majd emelni, hogy megkönnyítsék a víz lefolyását. Ami pedig a havat illeti, hát az csak hadd maradjon a tetőn, ha jó vastag rétegben borítja, ennek két előnye is van: légmentesen zárja a tetőzetet, és állandóan egyenletes hőmérsékletet biztosít. A hó, természeténél fogva nagyon rossz hővezető, igaz, hogy nem engedi be a meleget, de - ami sokkal fontosabb a sarkvidéki telek idején - ki sem ereszti.

A tetőn két kéményt kell húznia az ácsnak, az egyik a konyha kéménye lesz, a másik pedig a nagyterem kályhájának füstjét vezeti el; ez a kályha fűti majd egyúttal a negyedik helyiség kabinjait is. Ennek az egész barkácsolásnak az eredménye persze nem lesz építészeti műremek, de minden feltétele meglesz annak, hogy a ház kitűnően lakható legyen. És lehet-e ennél többet kívánni? Egyébként, ebben a komor szürkületben, a hóviharok közepette, félig eltemetve a jégmező hófúvásai alatt, tetőtől talpig hófehérben, elmosódott körvonalaival, kéményeinek szürke füstjével, melyet ég felé kanyarít a szél, a telelő utasoknak ez a háza furcsa, sötét, siralmas, de festőművész ecsetjére méltó képet fog nyújtani.

Az új ház terve elkészült. Most már csak a kivitelezése volt hátra. Ez Mac Nap mester és emberei feladata volt. Míg azonban az ácsok munkálkodnak, a csapat vadászai, akikre a napi élelem megszerzése vár, ugyancsak nem ülhetnek tétlenül. Mindenkinek meglesz itt a maga dolga.

Mac Nap mester legelőbb is kiválasztotta az építkezéshez szükséges fákat. A domboldalakon bőven akadt az a fenyőfajta, amely nagyon hasonlít a skót fenyőhöz. Közepes nagyságú fák voltak, és nagyon megfeleltek a tervezett ház felépítéséhez. Ezekben a csak úgy nagyjából összeácsolt házakban a falak, a padlózat, plafon, válaszfalak, közfalak, szarufák, tetőgerinc, fedélszék-oszlopok, zsindelyek, egyszóval minden csak deszkából és kisebb-nagyobb gerendákból áll.

Így tehát érthető, hogy az ilyenfajta építkezésnél csak nagyon is elemi munkára van szükség, és így Mac Nap hamarosan összecsaphatta az egészet - ami azonban semmiként sem jelenti azt, hogy a ház nem áll majd szilárdan a lábán.

Mac Nap mester szép, egyenes szál fákat választott ki, s a talajtól egylábnyi magasságban vágta ki a törzsüket. Ezekből a fenyőszálakból vagy százat legallyaztak, de se nem hántolták le, se nem faragták meg négyszögűre; így húsz láb hosszú, nyers gerenda lett belőlük. A balta meg a keresztfejsze csak a gerendák két végét dolgozta meg, hogy aztán megfaragják rajtuk a csapokat és csaplyukakat, amelyek által egymáshoz erősítik őket. Ezzel a művelettel néhány nap alatt elkészültek, aztán szállították a kutyaszánokon az egész faanyagot arra a fennsíkra, ahol majd a főépületnek kell állnia.

Ezt a fennsíkot előzetesen gondosan elegyengették. A földből és finom homokból álló talajt hatalmas cölöpcsapásokkal ledöngölték. A talajon nőtt csenevész füvet és hitvány cserjét a helyszínen elégették, és az ily módon nyert hamu vastag, minden nedvességgel dacoló, vízhatlan réteget képezett a talaj felületén. Mac Nap így tiszta és száraz helyhez jutott, amelyen biztonsággal állíthatta fel első kereszteződéseit.

Miután ezzel az első munkával elkészültek, a ház minden szögletén és a közfalaknál függőlegesen emelkedtek a mestergerendák, amelyeknek az egész épület vázát tartaniuk kell. Ezeknek a gerendáknak végét előbb tűzön megedzették, aztán néhány lábnyi mélységben beásták a talajba. Ezeket a gerendákat vízszintes felületükön kissé kivájták, ebben a vájatban helyezkednek majd el a tulajdonképpeni falat alkotó keresztgerendák, amelyek között előzőleg kihagyják az ajtók és az ablakok helyét. Ezek a gerendák felső részükön keresztfákkal voltak összeerősítve, amelyek, a csapszájakba jól beleillesztve, szilárddá tették az egész épületet. Ezek a keresztfák a két homlokzat párkányzatát képezték, és ezeknek végén nyugodott a tető magas fedélszerkezete, amelynek alsó vége úgy hajlott rá a falra, mint a svájci faházak tetőzete. A párkányzat négyszögén a plafon gerendái feküdtek, és a hamuréteget deszkapadlózat borította.

Magától értetődik, hogy a gerendák, a külső falak gerendái éppúgy, mint a válaszfalakéi, csak úgy egymás mellé voltak rakva. Néhol, hogy biztosabban tartson a kötés, Raë, a kovács, menetet vágott beléjük, és hosszú, hatalmas pörölycsapásokkal bevert csapszegekkel erősítette őket egymáshoz. De az egymás mellé rakott gerendázat így még nem volt elég tökéletes, a hézagokat légmentesen be kellett tömni. Mac Nap sikerrel alkalmazta azt a „kalafálás”-nak nevezett duggatási módot, amelynek segítségével teljesen vízhatlanná teszik a hajófeneket, de amelyből egy egyszeri besulykolás még nem tart légmentesen. Ennél a kalafálásnál tömítőanyagként egy bizonyos fajta száraz mohát használtak, amellyel a hegyfok keleti lankái bőségesen voltak borítva. Ezt a mohát tömködővas segítségével, fakalapácsütésekkel veregették bele a gerendák közti résekbe, és az ácsmester minden egyes ilyen hézagba forrón öntött bele több réteg kátrányt, amely anyagot a fenyőfa bőségesen szolgáltatja. Az így felépített falak és a padló tökéletesen vízhatlanná váltak, és vastagságuk minden hóviharral és téli hideggel dacolhatott.

A kapu és a két homlokzaton levő ablakok csak úgy nagyjából készültek, de azért erősek voltak. A kis méretű ablaktáblák nem üvegből voltak, hanem abból a szaruszerű, sárgás, alig átlátszó anyagból, amelyet a halenyv szolgáltat, de be kellett érni vele. A meleg évszakban majd nyitva kell tartani az ablakokat, hogy jól kiszellőztethessék a házat. A szigorú téli évad alatt - mivel a sarki éjszaka sötét egétől semmi világosság sem várható - légmentesen be kell majd zárni az ablakokat, olyan, erősen megvasalt, vastag spalettákkal is, amelyek a hóviharok minden erejének képesek ellenállni.

A ház belsejében elég gyorsan berendezkedtek. Az első, előszobaként szolgáló helyiség hátulsó részén kettős ajtót helyeztek el, amely úgy a kimenők, mint a bejövök számára lehetővé tette, hogy a külső és belső hőmérséklet közötti hőfokon tartózkodhassanak. Ily módon az éles hideget és jeges nyirkosságot hozó szél nem juthat el közvetlenül a lakószobákig. Egyébként azokat a légszivattyúkat, amelyeket az Összekötő-erődből hoztak magukkal, oly módon állították be, hogy - abban az esetben, ha a nagy hidegek miatt nem lehet majd ajtót-ablakot nyitni - mégis ki tudják cserélni a levegőt. Ezen szivattyúk egyikének a benső levegőt kell kiszorítania akkor, amikor már túlságosan telítve van az egészségre ártalmas termékekkel, míg a másik minden kényelmetlenség nélkül bepumpálja egy tartályba a kinti tiszta levegőt. A hadnagy a legnagyobb gondossággal járt el e készülékek beállításánál, mert ezek adandó alkalommal majd jó szolgálatokat tehetnek.

A konyha fő berendezési tárgya a hatalmas öntöttvas tűzhely volt, amelyet - darabokra szétszedve - az Összekötő-erődből hoztak magukkal. A kovácsnak csupán össze kellett szerelnie, és ez nem volt nehéz munka, s nem is tartott sokáig. Ám a füst elvezetésére szolgáló kályhacsövek elhelyezése - a konyhatűzhelynél és a nagyterem kályhájánál - már több időt és találékonyságot követelt. Itt nem lehetett bádogcsöveket használni, mert ezek nem állhattak volna sokáig ellent a napéjegyenlőség vidékén dúló szélrohamoknak, így tehát ellenállóbb anyagból készült csöveket kellett alkalmazni. Több sikertelen kísérlet után Jasper Hobson úgy határozott, nem fát használ erre, hanem valami más anyagot. Ha kő állott volna rendelkezésére, hamar le lehetett volna győzni ezt a nehézséget. De azt mondják, valami megmagyarázhatatlan furcsasága ez a Bathurst-foknak, hogy egyáltalán nincs kő a környékén. Viszont arról is híres, hogy a kagylóféleség milliószámra gyűl fel itt a homokparton.

– Nos hát akkor majd kagylókból csináljuk a kéményeinket! - mondotta a hadnagy Mac Nap mesternek.

– Kagylókból! - kiáltott fel az ácsmester.

– Úgy van, Mac Nap - felelte Jasper Hobson -, de porrá tört, égetett, mésszé alakított kagylókból. Ebből a mészből aztán valami lemezfélét fabrikálunk, a lemezeket pedig majd úgy helyezzük el, mint a közönséges téglákat.

– Gyerünk kagylókért máris! - lelkesedett a tervért az ácsmester. Hobson hadnagy ötlete jó volt, és mindjárt meg is valósították. A partot megszámlálhatatlan mésztartalmú kagyló borította, e kagylók szolgáltatták a harmadkori talajok alsó rétegeiben a mészkő anyagát. Mac Nap ácsmester néhány tonnányit szedetett össze ebből a kagylóból, és egy kohófélét építettek, hogy égetés által válasszák külön a karbonátot, amely része a kagylók anyagának. Ily módon tiszta, kőműves munkára kitűnő mészhez jutottak.

Ez a művelet vagy egy fél napig tartott. Túlzás lenne azt állítani, hogy az a mész, amelyet Jasper Hobson és Mac Nap ezzel a kezdetleges eljárással előállított, szép, kövér, minden idegen anyagtól mentes, vízben kitűnően oldódó mész lett volna, s hogy a vízben úgy növekedett a térfogata, mint a kiváló minőségű meszeké, s víz hozzáadásával jól kötő habarcsot lehetett volna csinálni belőle. De ez a mész mégis eléggé sikerült ahhoz, hogy téglává alakítva kitűnően megfeleljen a ház kéményeinek felrakására. Néhány nap múlva két kúp alakú cső emelkedett a tetőgerinc fölött; vastagságuk biztosítéka volt annak, hogy minden szélrohamnak szilárdan ellenállnak.

Paulina Barnett asszony gratulált a hadnagynak és Mac Nap ácsmesternek, hogy ilyen remekül és ily rövid idő alatt végezték el ezt a nehéz munkát.

– Feltéve, ha az ön kéményei nem füstölnek! - tette hozzá nevetve.

– De füstölnek, asszonyom - felelte nagy bölcsen Jasper Hobson. - Ne is merjen kételkedni benne, hogy füstölnek. Minden kémény füstöl!

Egy hónap alatt elkészültek a nagy munkával. Úgy gondolták, hogy augusztus 6-án megtarthatják a házavató ünnepséget. De mialatt Mac Nap mester és emberei szüntelenül dolgoztak - míg Joliffe-né asszony a sütés-főzés munkáját látta el -, Long őrmester, Joliffe káplár meg a két vadász, Marbre és Sabine Jasper Hobson irányításával alaposan szétnéztek a Bathurst-fok környékén. Nagy megelégedéssel látták, hogy prémes állatokban és madarakban egyaránt bővelkedik a vidék. Vadászatokat még nem rendeztek, inkább csak felderítést végeztek a területen. Mindazonáltal sikerült élve elfogniuk néhány rénszarvaspárt, s elhatározták, hogy megszelídítik őket. Ezek az állatok majd kicsinyeket ellenek, s tejjel látják el az erőd népét. Így tehát a lakóháztól mintegy ötvenlépésnyire hamarosan összeeszkábálták a cölöpkerítésű karámot, amelyben az állatokat elhelyezték. Mac Nap ácsmester felesége indián nő volt, s jól értett a rénszarvasok gondozásához, ez hát az ő feladata lett.

Ami pedig Paulina Barnett asszonyt illeti, Madge segítségével ő akart foglalkozni a lakóhelyiségek belső berendezésével, és számos olyan apró figyelmesség alakjában érezhették ennek az okos, jóságos asszonynak gondoskodását, amelyekkel Jasper Hobson és társai valószínűleg sosem törődtek volna.

Miután több mérföldnyi körzetben kikutatták a területet, a hadnagy most már tisztában volt azzal, hogy az jókora, mintegy százötven négyzetmérföld terjedelmű félszigetet képez. Egy legfeljebb négy mérföld széles földszoros kötötte össze az amerikai szárazfölddel; ez a földszoros a Washburn-öböl végétől kelet felé terült el, s a szemközti partnak egy hasonló bemélyedéséig húzódott. Ennek a félszigetnek, amelynek a hadnagy a Viktória-félsziget nevet adta, élesen meg voltak vonva a határai.

Ezután Jasper Hobson szerette volna tudni, milyen élelemforrásokat nyújt itt a lagúna és a tenger. Hát ezzel aztán igazán meg lehetett elégedve. A lagúnában - amelynek egyébként sekély volt a vize - csak úgy nyüzsögtek a halak, ez bőséges tartalékot biztosított számukra pisztrángból, csukából és egyéb édesvízi halféléből, amit számításba kellett venni. A Paulina-folyócskában a víz ellen könnyen felúszó lazac, mindenféle fickándozó apróhal és viaszlazac tanyázott. Úgy látszott, hogy a tenger a part közelében halban kevésbé gazdag, mint a lagúna. De időnként láthatták, mint húznak arra az orrlyukukból kis szökőkutat lövellő bálnák, fizétercetek, amelyek kétségtelenül a Bering-szoros halászainak szigonyai elől menekültek, s még az sem látszott lehetetlennek, hogy ezeknek a hatalmas tengeri emlősöknek egy példánya megfeneklik a parton. Ez csaknem az egyetlen módja lett volna annak, hogy a Bathurst-fok mentén tanyázó osztag szert tehessen egy ilyen cetre. Ami pedig a nyugat felé elterülő partszakaszt illeti, azt most számos fókacsapat látogatta, de Jasper Hobson azt ajánlotta társainak, hogy ne lövöldözzék le feleslegesen ezeket az állatokat. Majd később kiderül, el kell-e ejteni néhányat belőlük.

Augusztus 6-án vette birtokába új hajlékát a Bathurst-foki osztag. Előzőleg - miután ezt nyíltan megvitatták - egyhangú szavazás eredményeként olyan nevet adtak neki, amely jó előjelként hangzott.

Ezt a lakhelyet, vagy jobban mondva erődöt, a Társaságnak az amerikai partokon legmesszebbre előretolt telepét Reménység-erődnek nevezték el. És ha nem szerepel is a sarkvidéki térképek legújabb kiadásain, ez csak azért van, mert a közeljövőben, a modern térképészet nagy kárára, borzasztó sors vár erre a vidékre.