Hódító Robur

Középmagas termet, a hatalmas felsőtest szinte szabályos trapéz, amelynek leghosszabb oldalát a váll vonala alkotja. Ebből a vonalból emelkedik ki a vastag nyakon ülő, nagy, kerek fej. A szem a legkisebb indulattól szinte szikrákat vet, felette az állandóan összevont szemöldök a rendkívüli erő jele. A göndörödésre hajló, rövidre vágott haj fémesen csillog, mint a vasforgács; a széles mellkas úgy emelkedik és süllyed, mint a kovács fújtatója; a kar, a kéz, a láb a törzshöz illő; arcán se bajusz, se oldalszakáll, csak amerikai divat szerint vágott kecskeszakáll, amely szabadon hagyja a széles arccsontokat, az állkapocs pedig félelmetes erőre vall.

Ilyen képet közölt a rendkívüli emberről az Unió valamennyi újságja 18... június 13-án, egy nappal azután, hogy ez az ember olyan szenzációs körülmények között megjelent a philadelphiai Weldon Club ülésén.

Ez volt Hódító Robur, aki az imént felfedte kilétét előttem, amikor a szemem közé vágta fenyegetően hangzó nevét, méghozzá éppen a Nagy Sasfészekben!...

Szükségesnek tartom röviden összefoglalni azokat az eseményeket, amelyek erre a Roburra irányították az egész ország figyelmét. Ezeknek az eseményeknek egyik következménye volt az a csodálatos kaland, amelynek kimenetelét akkor még senki sem látta előre.

Június 12-én este tartotta ülését Philadelphiában a Weldon Club, amelynek elnöke Uncle Prudent, Pennsylvania állam fővárosának egyik köztiszteletben álló embere, titkára pedig Phil Evans volt, a város másik tekintélyes lakosa. Az irányítható léghajó fontos kérdéséről vitatkoztak. Az igazgatótanács megbízásából elkészítették a negyvenezer köbméter űrtartalmú léghajót, amelynek a Rajta nevet adták. A léghajót vízszintes irányban légcsavar hajtotta volna, ezt egy könnyű, de nagy teljesítményű dinamó működteti, amelytől a legnagyobb eredményeket várták. Arról pedig, hogy hova helyezzék el ezt a légcsavart, egyesek azt mondták, hogy előre, mások pedig, hogy a léghajó kosarának hátsó részére.

A kérdés még nem dőlt el, és aznap is éles harc folyt az előre-pártiak és a hátra-pártiak között. A vita annyira elfajult, hogy a Weldon Club egyes tagjai már majdnem ölre mentek, amikor a legnagyobb kavarodás közepette egy ismeretlen ember kért bebocsátást az ülésterembe.

Amikor beengedték, Robur néven mutatták be. Miután szót kért, általános csendben kezdett el beszélni. Nyíltan állást foglalt a kormányozható léghajó kérdésének vitájában, és kijelentette, hogy mivel az ember a vitorlával, kerékkel vagy csavarral hajtott hajók révén a tengerek ura lett, a levegő urává csak akkor válik, ha a levegőnél nehezebb szerkezetet használ, mert abban a közegben csak nehezebb tárgy biztosítja a szabad mozgást.

Ez pedig örökös vita tárgya volt a léghajózás és a repülés tábora között. Az ülésen, ahol a levegőnél könnyebb légi közlekedési eszközök hívei voltak többségben, a vita oly hevessé vált, hogy Robur, akinek ellenfelei a „Hódító” melléknevet adták, kénytelen volt elhagyni a termet.

Néhány órával ennek a rendkívüli embernek a távozása után a Weldon Club elnökét és titkárát mindenre elszánt emberek elrabolták. Amikor a Frycollin nevű inas kíséretében a Fairmont Parkon haladtak át, több ember vetette magát rájuk, szájukat betömték, kezüket-lábukat összekötözték; minden ellenállásuk hiábavalónak bizonyult, a magányos fasorokon át elcipelték és az egyik tisztáson álló járműbe tuszkolták őket. Virradatkor Robur repülő gépének foglyaiként már a levegőben szálltak olyan táj felett, amelyet sehogyan sem tudtak felismerni.

Uncle Prudent és Phil Evans most személyesen győződött meg arról, hogy az előző napi szónok nem vezette őket félre, hogy olyan repülő gépe van, amely a levegőnél nehezebb szerkezet repülésének elvén alapult, és amelyen jó vagy balszerencséjük - majd kiderül, melyik - rendkívüli utazást tartogat számukra.

Ezt a szerkezetet, amelyet Robur mérnök tervezett és készített, kétféle irányba beállított légcsavarok hajtották a tengelyükkel egyező irányban. A függőleges tengelyű csavarok függőleges irányban, a vízszintes tengelyűek vízszintes irányban mozdították el a gépet. Működése hasonlított a helikopteréhez, amely a levegőben rézsútos síkban is tud repülni.

Az Albatros nevű repülő gépnek harminc méter hosszú volt a törzse, két légcsavar - az egyik elöl, a másik hátul - biztosította az előrehaladást, harminchét függőleges tengelyű légcsavar pedig a levegőben tartotta fenn, ezek közül tizenöt-tizenöt a repülő testének két oldalán, hét hosszabb tengelyű pedig a közepén helyezkedett el. Az egész olyan volt, mintha harminchét árbocos hajó lenne, csak az árbocokon vitorlák helyett légcsavarok vannak, amelyeket a hajótestben elhelyezett gépek csodálatos sebességgel forgatnak.

Azt az energiát, amely a gépet a levegőben fenntartotta és előrehajtotta, nem szolgáltatta víznek vagy más folyadéknak a gőze, sem sűrített levegő vagy más összesűríthető gáznemű anyag. Robbanókeveréket sem használt Robur, hanem azt az energiaforrást, amelyet annyi mindenre fel lehet használni: az elektromosságot. És most felvetődik a kérdés: hogyan és miből merítette a feltaláló azt az elektromosságot, amellyel az elemeket és telepeket feltöltötte? Nagyon valószínű - bár titka sohasem derült ki -, hogy a környező levegőből vonta ki, amely mindig tartalmaz több-kevesebb villamosságot; egyébként a híres Nemo kapitány is így vonta ki az elektromosságot a környező vízből, amikor *Nautilus*ával az óceán mélyén hajózott.

És meg kell mondanunk, hogy ezt a titkot sem Uncle Prudent, sem Phil Evans nem tudta megfejteni annak a légi utazásnak a során, amikor az Albatros körüljárta a Földet.

Robur mérnök személyzete egy John Turner nevű tisztből, három gépészből, két segédgépészből és egy szakácsból állt, összesen nyolc emberből, akik jól el tudták látni a szolgálatot.

Így mondta aztán Robur két útitársának, akik akaratuk ellenére lettek kísérői: „A repülő gépemmel ura vagyok ennek a hetedik világrésznek, amely nagyobb, mint Ausztrália, Óceánia, Ázsia, Amerika és Európa; ura vagyok Ikáriának, ennek a légi birodalomnak, amelyet a közeli jövőben az ikáriaiak ezrei népesítenek majd be!”

Akkor megkezdődött a kalandos utazás az *Albatros*on, először is Észak-Amerika óriási kiterjedésű területei felett. Hiába tiltakozott ellene nagyon is jogosan Uncle Prudent és Phil Evans, Robur, az erősebb, semmibe vette tiltakozásukat. Így hát bele kellett törődniük, helyesebben: engedniük kellett az erőszaknak.

Az Albatros nyugat felé haladva átrepült a Sziklás-hegység óriási vonulata, majd a kaliforniai rónák felett; aztán elhagyta San Franciscót, áthaladt a Csendes-óceán északi része felett egészen a Kamcsatka-félszigetig. Majd a repülő gép utasainak szeme előtt végigvonultak a Mennyei Birodalom tartományai és fővárosa, Peking, amelyet négyszeres falgyűrű övez. Ezután a repülő gépet az emelő légcsavarok nagyobb magasságokba emelték, és átrepülte a Himalája hófedte csúcsait és csillogó gleccsereit. Ettől kezdve állandóan tartotta a nyugati irányt. Miután áthaladt Perzsia és a Kaspi-tenger felett, elérte Európa határát, majd az orosz sztyeppéket; végigrepült a Volga völgye felett, látták Moszkvában és Péterváron, megpillantották Finnország lakói és a Balti-tenger halászai. Svédországot Stockholmnál, Norvégiát Krisztiániánál repülte át; majd dél felé fordult, ezer méter magasságban repült el Franciaország felett; Párizsnál százlábnyira leereszkedett, fényszórói pedig vakító fénykévékkel világították meg ezt a nagy fővárost. Aztán Olaszország következett: Firenze, Róma, Nápoly, majd rézsútos irányban átrepülte a Földközi-tengert. A légi jármű elérte a hatalmas kiterjedésű Afrika partjait, ezek mentén haladt a marokkói Espartel-foktól egészen Egyiptomig Algéria, Tunisz és Tripolitánia felett. Majd a Szahara királynőjének nevezett Timbuktu felé vette útját, és nekivágott az Atlanti-óceán légiterének.

Most egyenesen délnyugati irányban haladt, és semmi sem tudta feltartóztatni a hatalmas víztükör felett, még a hevesen tomboló viharok sem, sőt még annak a nagy erejű forgószélnek az örvénye sem, amelybe belekerült, és amelynek tölcsérét - hála a pilóta hidegvérének és ügyességének - sikerült ágyúlövésekkel szétoszlatni.

A szárazföldet a Magellán-szoros bejáratánál pillantották meg ismét. Az Albatros észak-déli irányban átrepült felette, majd a Horn-fokon túl kanyarodott el tőle, és nekivágott a Csendes-óceán déli térségeinek.

Majd miután áthaladt a Déli-sarkvidék tengereinek kihalt térségei felett, miután megküzdött egy ciklonnal, amelynek sikerült aránylag csendesebb központját elérnie, Robur a Graham-föld csaknem ismeretlen vidékei felett haladt tovább; a déli fény csodálatos ragyogásában néhány óráig a Déli-sark felett lebegett. Majd az orkán elsodorta, és a vulkanikus tüzet árasztó Erebus felé hajtotta, és csak csodával határos módon menekült meg.

Aztán július végén, amikor visszatért a Csendes-óceánon keresztül, az Indiai-óceán egyik szigete felett állt meg. A kivetett horgony belekapaszkodott a part szikláiba, és az Albatros elindulása óta most lebegett először mozdulatlanul ötven méterre a föld felett, ahol emelő légcsavarjai tartották fenn.

Ez a sziget, amint Uncle Prudent és társa hamarosan megtudta, a Chatam-szigetekhez tartozott, amely Új-Zélandtól tizenöt fokkal keletre feküdt. Itt azért kötöttek ki, mert a legutolsó orkánban a repülő légcsavarjai erősen megrongálódtak, és ha nem javítják meg, nem tudott volna eljutni a kétezernyolcszáz mérföldre fekvő X-szigetre, a Csendes-óceán egy ismeretlen szigetére, ahol az Albatros készült.

Uncle Prudent és Phil Evans nagyon jól tudta, hogy a gép folytatja vég nélkül tartó útját, mihelyt a javításokkal elkészülnek. És most, hogy a gépet a földhöz kötötték, kedvezőnek tartották a körülményeket a szökésre.

Az *Albatros*t tartó drótkötél legfeljebb százötven láb lehetett. Ha ezen a két utas és inasuk, Frycollin lecsúszik, minden nehézség nélkül eléri a földet; és ha éjszaka szöknek, aligha veszik észre őket. Csakhogy hajnalban a szökést felfedezik, és a szökevényeket elfogják, mivel nem tudnak elmenekülni a Chatam-szigetekről.

Ekkor azt a merész tervet eszelték ki, hogy a gépet felrobbantják egy dinamitbombával, amelyet a lőszerkamrából szereznek, így elpusztítják a nagy erejű repülő szerkezetet feltalálójával és személyzetével együtt. A dinamit robbanása előtt még lesz idejük a sodronyon leereszkedni, és végignézhetik, hogyan pusztul el az Albatros, hogyan hullik szét darabjaira.

Tervüket meg is valósították. Mihelyt beesteledett, a dinamitbombát meggyújtották, és mindhárman észrevétlenül földet értek. Ekkor azonban a szökést felfedezték. A fedélzeten néhány puskát elsütöttek, de a lövések nem találtak. Ekkor Uncle Prudent a drótkötélhez rohant, elvágta, és az *Albatros*t - amelynek előrehajtó légcsavarjai akkor nem működhettek - a szél elsodorta, a robbanás összetörte, majd a gép belezuhant a Csendes-óceán hullámaiba.

Az olvasó még talán nem felejtette el, hogy Uncle Prudent, Phil Evans és Frycollin június 12-ről 13-ra virradó éjszaka eltűnt, amikor a Weldon Clubból távozott. Azóta semmi hír sem érkezett róluk. Még találgatni sem lehetett, hogy hol lehetnek. Volt-e valami összefüggés rendkívüli eltűnésük és Roburnak azon az emlékezetes ülésen elmondott felszólalása között?... Erre senki sem gondolt, és nem is gondolhatott.

A két köztiszteletben álló férfiú klubtársai attól tartottak, hogy többé nem látják viszont őket. Kutatni kezdtek utánuk, a rendőrség is bekapcsolódott a nyomozásba, táviratoztak az Ó- és Újvilág minden részébe. Az eredmény semmi. Ötezer dollár jutalmat ígértek annak a személynek, aki az eltűntekről hírt hoz, a pénz azonban még mindig ott feküdt a Weldon Club páncélszekrényében.

Ez volt tehát a helyzet. Az izgalom különösen az Egyesült Államokban volt igen nagy, erre még ma is világosan emlékszem.

Szeptember 20-án aztán egy olyan hír terjedt el Philadelphiában, amely gyorsan eljutott másfelé is.

Uncle Prudent és Phil Evans délután visszaérkezett a Weldon Club elnöki lakásába.

Még aznap este ülésre hívták össze a klub tagjait, akik kitörő örömmel fogadták társaikat. A feltett kérdésekre igen tartózkodóan válaszoltak, helyesebben szólva: egyáltalán nem feleltek. Később azonban a következők derültek ki:

A szökés és az Albatros eltűnése után Uncle Prudent és Phil Evans arra törekedett, hogy életét valahogyan biztosítsa, és közben várták az alkalmat, hogy elhagyhassák a Chatam-szigeteket. A szigetek nyugati partján bennszülött törzsre bukkantak, és körükben kedvező fogadtatásra találtak. A sziget azonban távol esik a forgalmasabb útvonalaktól, és hajó ritkán köt ki a partjain. Türelemre volt tehát szükségük, és a hajótöröttek csak öt hét múlva tudtak felszállni egy Amerika felé induló hajóra.

És tudja az olvasó, hogy mi volt Uncle Prudent és Phil Evans egyetlen gondja a visszatérés után? Egész egyszerűen az, hogy folytassák a félbeszakadt munkát, befejezzék a Rajta léghajó építését, és ismét felemelkedjenek a magasabb légrétegekbe, amit nemrég jártak be, méghozzá milyen körülmények között, annak a repülő gépnek a fedélzetén! És ha nem így tesznek, nem is lettek volna igazi amerikaiak.

A következő év április 20-án a léghajó készen állt az indulásra Harry W. Tindernek, a híres léghajósnak a vezetésével, akit a Weldon Club elnöke és titkára kísért el útjára.

Hozzá kell tennem, hogy amióta visszatértek, senki sem hallott Roburról, mintha egyáltalán nem is élt volna. Egyébként nem volt-e teljesen jogos az a feltevés, hogy kalandos pályafutása véget ért, amikor az Albatros felrobbant és elmerült a Csendes-óceán mélyén?...

Elérkezett a felszállás napja. A sok ezer néző között én is ott voltam a Fairmont Parkban. A Rajta űrtartalma óriási, így azonnal felemelkedik majd a legmagasabb légrétegekbe. Magától értetődik, hogy az előre-pártiak és a hátra-pártiak vitáját a legegyszerűbben és leglogikusabb módon oldották meg: egy légcsavart helyeztek a léghajó gondolájának elejére, egy másikat a hátuljára; az elektromosság majd olyan erővel hajtja ezeket, amilyet eddig még soha nem tapasztaltak.

Az idő egyébként a lehető legkedvezőbb volt, az ég felhőtlen, még csak egy szellő sem fújt.

Tizenegy óra húsz perckor ágyúlövés jelezte az óriási tömegnek, hogy a Rajta indulásra kész.

– Elengedni!

Így kiáltott fel ünnepélyes hangon Uncle Prudent. A léghajó lassan, méltóságteljesen emelkedett felfelé. Azután kísérletet tettek a vízszintes irányú mozgásra - és a műveletet teljes siker koronázta.

Hirtelen egy kiáltás hangzott, amelyet ezer torok ismételt.

Északnyugat felől egy mozgó test tűnt fel a levegőben, és igen gyorsan közeledett.

Ugyanaz a gép volt, amellyel az előző évben elrabolták a Weldon Club két vezetőjét, és megsétáltatták őket Európa, Ázsia, Afrika és a két Amerika felett.

– Az Albatros! Az Albatros!

Igen... az volt, és minden bizonnyal a fedélzetén van a feltalálója is, Robur, a Hódító Robur!

Hogy megdöbbent Uncle Prudent és Phil Evans, amikor megpillantották az *Albatros*t, amelyről azt hitték, elpusztult!... A robbanás valóban el is pusztította, a roncsai pedig a mérnökkel és személyzetével a Csendes-óceánba zuhantak. Egy hajó azonban csakhamar felszedte őket, azon Ausztráliába utaztak, és onnan azonnal továbbindultak X-szigetre.

Roburt most már csak egyetlen gondolat foglalkoztatta: bosszút állni. És hogy a bosszúállás sikerüljön, egy újabb, és ha lehet, még tökéletesebb repülő gépet szerkesztett, mint az előző volt. Aztán amikor megtudta, hogy hajdani utasai, a Weldon Club elnöke és titkára kísérleti útra készülnek a *Rajtá*val, elindult az Egyesült Államok felé, s az említett napon és órában megjelent.

És most mint hatalmas ragadozó madár rácsap a *Rajtá*ra?... Amikor Robur kitölti bosszúját, talán a nyilvánosság előtt akarja bebizonyítani repülő gépének fölényét a léggömbökkel és minden egyéb, a levegőnél könnyebb szerkezettel szemben?...

Uncle Prudent és Phil Evans a léghajó gondolájában jól tudták, milyen veszély fenyegeti őket, mi lehet ennek a találkozásnak a vége. El kell menekülni, de nem vízszintes irányban, mert úgy a *Rajtá*t hamar utolérik, hanem felemelkedve a magasabb levegőrétegekbe, ahol talán el tudnak menekülni a borzalmas ellenfél elől.

Így tehát a Rajta ötezer méter magasra emelkedett. Az Albatros azonban hatalmas lendülettel üldözőbe vette, és - pontosan emlékszem az újságok leírására - egyre szűkülő körben körözött körülötte. Vajon most egyetlen szökkenéssel kilyukasztja a törékeny burkolatot, és elpusztítja?...

A Rajtá*ból kidobták a holtsúly egy részét, és még ezer méterrel feljebb lebbent. Az *Albatros azonban légcsavarjainak maximumra fokozott fordulatszámával ide is követte. Ebben a pillanatban robbanás történt. A nagy magasságban túlságosan kiterjedt gáz nyomására a ballon burkolata szétrepedt, és az összeesett léggömb nagy sebességgel zuhanni kezdett.

Ekkor az Albatros a léggömb irányába siet, de nem végezni akar vele, hanem segíteni rajta. Igen! Robur, bosszújáról elfeledkezve, gépével megközelítette a *Rajtá*t, és embereivel áthozatta Uncle Prudentet, Phil Evanst és a léghajóst repülő gépének a fedélzetére. Aztán a csaknem teljesen kiürült léggömb úgy zuhant rá a Fairmont Park fáira, mint valami óriási rongydarab.

A közönség alig tudott levegőhöz jutni az izgalomtól és a rémülettől.

Mi történik most, hogy a Weldon Club elnöke és titkára ismét Robur mérnök foglya lett? Vajon Robur magával akarja hurcolni őket a levegő birodalmába, de most már örökre?...

Szándékára igen hamar fény derült. Az Albatros néhány percig megállt öt-hatszáz méter magasságban, majd ereszkedni kezdett, mintha le akarna szállni a Fairmont Park szélén. De ha ott lesz egészen közel, a felbőszült tömeg tud-e annyira uralkodni magán, hogy nem ront neki a repülő gépnek, és elszalasztja-e az alkalmat, hogy elfoghassa Hódító Roburt?

Az Albatros továbbereszkedett, és öt-hat lábnyira a talajtól megállt, miközben fenntartó légcsavarjai egyre forogtak.

Most a tömeg megindult a park széle felé.

Ekkor Robur megszólalt, és pontosan ezeket mondta:

– Amerikai polgárok! A Weldon Club elnöke és titkára ismét hatalmamban van. Csak a megtorlás jogával élnék, ha foglyaimnak tekinteném őket. De a gyűlölködésből, amelyet az Albatros sikere lobbantott fel bennük, megértettem, hogy a szívek és elmék még nem készültek fel azokra a nagy változásokra, amelyeket majdan a levegő meghódítása idéz elő! Uncle Prudent, Phil Evans, önök szabadok!

A Weldon Club elnöke és titkára, továbbá Tynder léghajós egy pillanat alatt a földre ugrottak, a repülő gép pedig vagy harminclábnyira a tömeg fölé emelkedett, ahol már nem érhették el.

Ekkor Robur így folytatta:

– Amerikai polgárok! A kísérletem véget ért, mindennek ki kell várni a maga idejét... Ma még nem érkezett el a napja annak, hogy diadalmaskodhassam az ellentétes érdekek, érzelmek felett. Távozom hát, és magammal viszem titkomat. E titok azonban nem vész el az emberiség számára, az övé lesz azon a napon, amikor elég képzett lesz ahhoz, hogy soha vissza ne éljen vele. Amerikai polgárok, üdv nektek!

Aztán az *Albatros*t légcsavarjai felemelték, megindították előre, és a repülő gép a tömeg éljenzése közepette keleti irányban eltűnt.

Azért meséltem el ilyen részletesen ezt az utolsó jelenetet, mert fellebbenti a fátylat ennek a különös személynek a lelkivilágáról. Akkor nem úgy tűnt, mintha ellenséges érzülettel viseltetnék az emberiséggel szemben. Csak a jövendőt akarta biztosítani. Magatartásából azonban világosan érződött lángeszébe vetett rendíthetetlen hite és az a végtelen gőg, amelyet emberfeletti hatalma sugallt neki.

Így nem meglepő tehát, hogy ezek az érzelmek annyira elhatalmasodtak rajta, hogy le akarta igázni az egész emberiséget, amint ez legutolsó leveléből és nagyon súlyos fenyegetéseiből kiderült. Ennek alapján vajon azt kell-e feltételezni, hogy az idők során ez az érzelmi túlfűtöttsége olyan erős lett, hogy ma már mindenre képessé teszi?...

Abból, amit tudtam, könnyen következtettem arra, hogy mi történt az Albatros eltávozása után. Ez a csodálatos tehetségű feltaláló nem elégedett meg azzal, hogy repülő gépet készített, bármilyen tökéletesre sikerült is. Az az ötlete támadt, hogy olyan gépet szerkeszt, amely szárazon, vízen, víz alatt és a levegőben egyaránt tud közlekedni. Válogatott és titoktartó embereivel - valószínűleg X-szigeten - sikerült a négyes rendeltetésű gép minden alkatrészét elkészítenie. Aztán a második Albatros*t elpusztították, mégpedig bizonyára a Nagy Sasfészekben, ahová senki más nem tudott bejutni. Ekkor jelent meg a *Rém az Egyesült Államok útjain, a környező tengerekben és Amerika légiterében. Azt pedig már tudja az olvasó, hogy milyen körülmények között üldözték az Erie-tavon, és hogy azután légi úton menekült el, és fogolyként engem is magával vitt a fedélzetén.