A hóból rakott ház.

Október 23-ikán, délelőtt tizenegy órakor, gyönyörű szép holdvilágnál, útnak indult a karaván.

Jean Cornbutte a part mentén haladt, s mindig a karaván élén járt, egyenesen éjszak felé.

Az első pihenőt tizenöt mérföldnyi út után tartották. Penellan kifeszítette a sátrat, háttal egy jéghegynek, s ebben a sátorban, a hordozható tűzhelyen, kávét főztek, megmelegítették a konzerveket és kedélyesen vacsoráztak.

Mari a szánkón ült, kényelmes és meleg ülésben, a mit Penellan készített számára; de mivel az idő szép volt, minden negyedórában leszállt a szánkóról és gyalog ment, hogy a tagjai meg ne dermedjenek.

Ezt az ülést most behozták a sátorba és Marinak ez lett az ágya. Lefekvés előtt még mindenki kapott egy csésze meleg theát és néhány csepp czitromot, a mit Jean Cornbutte azért hozott magával, hogy elejét vegye a skorbutnak, mely rendesen megtámadja a hajósokat, ha sokáig sózott hússal élnek.

Nyolcz órai alvás után ismét jól laktak, bőségesen adtak enni a kutyáknak is s aztán folytatták az útat.

Nemsokára azonban mutatkozott egynémely baj. Aupic és Misonne panaszkodtak, hogy nem látnak. Ez az oftalmia gyakori a végtelen hómezőkön, a hol a hold ragyogó fénye úgy kápráztatja a szemet, hogy folyton ég és könnyezik. A másik baj az az optikai csalódás volt, hogy menetközben, mikor azt hitték, magosabb domb van előttük, éppen valami gödörbe buktak. Szerencsére, egyik sem esett nagyot és nem sértette meg magát.

November eleje felé, tíz nappal az indulás után, a karaván már vagy ötven mérföldet haladt éjszak felé. De valamennyien végkép oda voltak. Az öreg Jean Cornbutte már alig látott, és lépten nyomon elbukott; Aupic és Misonne csak tapogatózva jártak s a szemük csupa vér volt: - még Penellant is megviselte az út.

Legtürhetőbb volt az egészsége Marinak, a ki az út jó részét a szánkón töltötte, a hol mégis kényelmesebben utazhatott. De még nála is jobban türte az út viszontagságait André Vasling, a kinek roppant erős természete és vasidegzete játszva daczolt a hideggel, fáradsággal és nélkülözésekkel.

November elsején a karaván annyira ki volt merülve, hogy egy-két napig okvetlenül pihennie kellett.

Először is házat kellett építeniük hóból, melynek hátát egy sziklához támasztották. Fidéle Misonne mindjárt ki is mérte a házhelyet: - tizenöt láb hosszú és öt láb széles szobát kellett rakniuk.

Penellan, Aupic és Misonne nagy jégdarabokat bárdoltak ki szekerczéjükkel s úgy rakták egymás tetejébe, mint a hogy a kőmüves a téglákat. Nyolcz órai szakadatlan munkával fölépítették a négy falat öt-öt láb magasra, s ugyanily vastagságban; még három óra mulva be is tetőzték, s aztán az ajtónak hagyott nyilást befödték a ponyvával és - kész volt a ház.

Jean Cornbutte oly beteg és törődött volt, hogy André Vasling rábeszélte a további kutatás abbanhagyására. Penellan ugyan tiltakozott ez ellen, de hiába: - nem csak Jean Cornbutte vesztette el reményét és bátorságát, hanem Misonne és Aupic is, úgy hogy a derék kormányos és Mari hiába igyekeztek rábírni őket a kutatás továbbfolytatására.

Azonban, bár a visszatérést elhatározták, indulás előtt mégis pihenniük kellett pár napig. Három napig nem is mozdúltak hát, november 4-ikén pedig Jean Cornbutte elásatta az eleség egy részét egy megjelölt helyen, a mi messziről látható volt, hogy a hajótöröttek, ha esetleg arra tévednének, ráakadjanak.

Az indulást ötödikén reggeli tíz órára tűzték ki. A kis karavánt, a titkon örvendő André Vasling kivételével, mély szomorúság szállta meg. Mari csak alig birta visszafojtani könnyeit, a derék Penellan pedig egyre a fogait csikorgatta...

De mindhiába: - senkinek se volt kedve, ereje és bátorsága az útat folytatni... s neki is bele kellett törődnie a kudarczba.