Valahára!

A kunyhó ajtaja nyitva volt. Bementek, s első pillantásra megitélhették, hogy ebben valaki lakott, még pedig nem is régen, talán még tegnap is itt volt. A tűzhely hamuja, a szögletbe leterített alom, mely még mutatta, hogy valaki hevert rajta, rajta volt csaknem a testnek a formája is.

A pokróczon a «Véga» bélyegjelzését pillantotta meg Erik.

Minden tárgy, melyet az asztalon találtak, elárulta, hogy valamely svéd-hajóról idekerülő ember hagyhatta itt.

Nyilvánvaló, hogy O’Donoghan Patricknak ez volt a tanyája, azt sem lehet kétségbe vonni, hogy legfeljebb egy-két napja mehetett el innen.

Vajjon elhagyta a szigetet? Avagy valahol a szigeten kószál? Semmi jelből sem következtethették sem az egyiket, sem a másikat. Meg kell erről győződniök. Be kell járniok a szigetet.

A kunyhó körül egész rakás mamuth- és elefántcsontvázat találtak felhalmozva, meglehetős rendetlenül. Úgy látszott, hogy O’Donoghan Patrick nem valami különös buzgósággal űzte új mesterségét. A mint a «Véga» orvosa, meg a «Red-Anchor» korcsmárosa jellemezte az irlandit: valami nagyon szorgalmas ember nem volt, sőt tunya és iszákos... Nyilván erre a munkás remeteségre is hamar ráunt, s leste-várta az alkalmat, hogy Ljakow szigetéről elmenekülhessen.

Keresztül-kasul járták tehát a szigetet. A középen egy kis tavacskát találtak, melynek a partján hamurakás volt; itt is járt valaki... Távolabb egy üres fémdoboz, karminvörös szinű... Ezekben a dobozokban árulják a húskonzerveket, melyek a hajósok előtt átalánosan ismertek.

Erik felvette a földről, s összerezzent, midőn az üres doboz felső fedelén ezt a felirást látta:

«Domingo Márton, Valparaiso.»

– Tudor Brown járt itt! - kiáltá fel rögtön. - Azt mondták nekünk a «Végá»-n, hogy yachtja Valparaisóban várakozott reá, oda táviratozott, hogy menjenek Vancouverbe, s várják meg őt!... Ez a doboz nem kerülhetett a «Végá»-ról ide!... Egészen új, legfeljebb két-három nappal ezelőtt nyitották ki...

A doktor és Bredejord túlságosan merésznek tartották ezt a feltevést. Erik azonban gondosan vizsgálta kívül-belül, hátha még valamit talál rajta, a mi nyomra vezeti... Hát a doboz aljára czeruzával ezt a nevet irta valaki: Albatros.

– Tudor Brown járt itt! - ismétlé Erik. - S ha itt járt, vajjon nem azért jött-e ide, hogy erővel vagy szépszerével elvigye O’Donoghan Patrickot? A fejemet tenném rá, hogy Tudor Brown tüntette el a szigetről az irlandit.

Akár abba is hagyhatták volna a tovább keresést, úgy sem találták ott O’Donoghan Patrickot. De nem, bejárták minden zegét-zúgát... Roppant mennyiségű mamuth, elefántcsontvázat találtak, valóságos halmok képződtek ez ősrégi maradványokból a szigeten.

Ámde O’Donoghan Patricknak csak hült helyét lelték. Visszatértek az *Alaská*ra, s a hajó nyomban elindult.

Erik nem titkolta, hogy ez a csapás nagyon érzékenyen sujtotta. Napnál világosabb, hogy Tudor Brown itt is megelőzte őt, s elvitte O’Donoghan Patrickot. Most már kérdés: vajjon reájuk talál-e valaha?... Az olyan vakmerő ficzkótól, mint a minőnek ez a Tudor Brown látszik, minden kitelik. Ha ilyen vakmerő fortélylyal igyekezett az Alaska előhaladását meggátolni s útjába tudott vágni még akkor is, mikor nagy titokban kitértek előle most, hogy O’Donoghan Patrick a körmei között van, ugyan mi jót remélhetnek?... A világ nagy, s a tenger mérhetetlen síkján el lehet bárhova jutni... Ki tudja, a világ melyik részébe vitte el O’Donoghan Patrickot, hogy a titok mindörökre titok maradhasson?...

Ezek a gondolatok gyötörték az Alaska ifjú kapitányát, a mint a hajó hidján fel s alá járva kiadta a rendeletet, hogy nyugat felé vegye a hajó az útját. Kinos gondolatok voltak; azonkívül vádolta a lelkiismeret is, hogy derék barátait e kétséges, fáradságos út megpróbáltatásainak könnyelműen kiteszi. Kárba veszett minden fáradozásuk, mert először is nem az Alaska, hanem az Albatros találta meg a «Végá»-t; Ljakow szigetén is Tudor Brown járt előbb... Minő lelkiismerettel térnek vissza Stockholmba, ha ugyan visszatérhetnek... Keserves egy dolog volt mindez Erikre nézve. Most már nem tehetnek egyebet, minthogy a Tselnskin-fok felé törekednek, s onnan keletről nyugatra veszik az utat... Mindenáron ezt az utat kellett választaniok, hogy Svédországba hazatérjenek.

Az idő aránylag elég kedvező volt, a szibériai partok eltüntek a távol ködében. Augusztus 14-dikén sűrű köd ereszkedett le, a földrajzi helyzetet megállapítani nem lehetett. Csak úgy hozzávetőleg sejthették, hogy az ázsiai nagy előfokhoz közeledik a hajó. Erik éber figyelemmel vigyázta szüntelen a tengert, hogy valamiképen irányt ne tévesszenek. Este felé kiadta a rendeletet, hogy a hajót állítsák meg.

Másnap reggel megmérték a tengert, nem volt mély, e szerint szárazföldhöz közelednek. Nemsokára jelezték is a szárazföldet. Az Alaska egy öbölben horgonyt vetett.

Elhatározták, hogy itt vesztegelnek addig, míg a sűrű köd el nem oszlik. Másnap és harmadnap: 15. és 16-dikán még mindig tartott a köd. Erik Bredejorddal és Maláriussal partra szállott, hogy a hegyfokot megnézzék. A mint az öböl nyugati partjához érkeztek, valami emlékjel-félét pillantottak meg egy halom tetején. Oda siettek, hogy közelebbről lássák.

Kőből rakott «cairn» volt, tetején egy faoszlop, az oszlopon ez a két felirás:

Az egyik:

1878 augusztus 19-dikén e foknál kötött ki a «Véga», mely az Atlanti-óczeánról jött, s útban van a Behring-szoros felé.

A másik:

1879 augusztus 12-dikén e foknál kötött ki az Albatros, mely a Behring-szorosból jött, s útban van az Atlanti-óczeán felé.

Ebben is megelőzte az *Alaská*t Tudor Brown! Augusztus 16-ika volt... Tehát négy nappal ezelőtt járt itt!

Eriknek szívébe markolt a keserűség... Vádolta önmagát: Hiába való minden, de minden fáradságod!

Nordenskioldé a dicsőség, az Albatros mintegy ellenőrzője a «Véga» merész útjának... Te pedig senki és semmi vagy, nem jártál sehol, nem láttál semmit! Tovább akart menni... szó nélkül. Ámde Schwaryencrona elővette a zsebkését, s a faoszlop felső részébe a következő sorokat véste:

1879 augusztus 16-dikán e foknál kötött ki az Alaska, mely Stockholmból indult el az Atlanti-óczeánon, a Baffin-tengeren, az amerikai sarktenger szorosán, a szibériai tengeren jött, s útban van, hogy a jégtengeren keresztültörve jusson vissza hazájába.

Erik lelkében újra feléledt a hit, a bátorság és remény, midőn e hatalmas szavakat olvasá... Ám nagy a Nordenskiold dicsősége, hadd osztozzék ebben Tudor Brown, de volt-e eddig hajós, ki arra vállalkozott volna, hogy a jégtengeren áttörve a 360° szögű körív mentében tegye meg az utat?!...

Elvégre is tíz napig tartó hajózásról van szó...

A köd még nem oszlott széjjel, de az Alaska utazói nem törődtek vele, valami belső hév szállotta meg mindnyájukat.

Erik kiadta a parancsot, hogy induljanak.

Nyugat felé vették az utat, egész nap és egész éjjel szakadatlanul haladtak. 18-dikán reggel derülni kezdett a szemhatára, a köd szétfoszladozott.

Dél felé vitorlát pillantottak meg a távolban.

Erik rögtön felmászott az árboczkosárba, távcsövén át nézte sokáig a távolból közeledő vitorlás hajót. Kisebb fajta gőzzel és vitorlával járó hajónak látszott.

Mikor a hajó hidjára leszállott, az ifjú kapitány arcza nagyon sápadt volt.

– Azt hiszem, hogy az Albatros - mondá a doktornak.

A hajó eleinte más irányban haladt, de egyszerre csak irányt változtatott, s teljes gőzerővel ugyanabba az irányba térült, mint az Alaska.

– Most már biztos, hogy az Albatros! - mondá halkan Erik.

Fél óra múlva már közel járt egymáshoz a két hajó. Tisztán olvasható volt a név is: Albatros.

Erik felvonatta a svéd zászlót. Az Albatros ugyanabban a pillanatban az amerikai Egyesült Államok zászlóját huzatta fel.

Néhány percz mulva már néhány száz méter távolságra volt egymástól a két hajó.

Ekkor Erik átkiáltott angolul az Albatros fedélzetére:

– Megállj! - Beszélni szeretnék a kapitánynyal!

Valaki megjelent az Albatros kormány-hidján. Tudor Brown volt az a valaki.

– Az Albatros kapitánya és tulajdonosa én vagyok. Mit akar ön?

– Szeretném tudni, hogy az ön hajóján van-e O’Donoghan Patrick?

– O’Donoghan Patrick itt van a hajómon, ha tetszik, beszélhet vele - felelé Tudor Brown.

Egy intésére valaki megjelent a hidon.

– Itt van ni O’Donoghan Patrick - kiáltá az Albatros tulajdonosa. - Mit akar tőle kérdezni?

Erik évek óta sovárogva várta ezt a pillanatot, hogy szemtől szembe lehessen ezzel az emberrel. S mégis midőn látta gonosz arczát, rőt haját, betompult orrát, gyanus tekintetű szemeit, torkán akadt a szó... Végre megemberelte magát s így kezdé:

– Szeretnék önnel hosszasan és bizalmasan beszélni. Évek óta keresem mindenütt... Ezt a tengert is azért járom, hogy önnel találkozzam. Legyen szives, jöjjön át a hajómra!

– Nem tudom, ki légyen az úr, jó helyt vagyok ott, a hol vagyok - felelé az durván.

– De én önt jól ismerem. Megtudtam New-Yorkban Bowles úrtól, hogy ön a Cynthia fedélzetén volt, mikor az hajótörést szenvedett, hogy ön beszélt a bójéhoz kötött bölcsőről, melyben egy kis gyermek volt. Az a gyermek én voltam. Ime, erről a tárgyról szeretnék önnel beszélni.

– Keressen más embert, a ki majd beszél erről, nekem nem akarózik arról beszélni.

– Attól fél, hogy nem válik becsületére, a mit esetleg elmondana?

– Higyje az úr azt, a mi tetszik; mit bánom én!

– Okosabban cselekednék, ha jószántából elmondaná nékem, hogy sem akarva nem akarva, a törvényszék előtt kelljen majd bevallania.

– Szeretném látni, ki állít engem a törvényszék elé!... Kettőn áll a vásár - vágott vissza O’Donoghan Patrick.

Ekkor közbe szólott Tudor Brown.

– Ön láthatja, uram, hogy nem tehetek róla, ha kivánsága nem teljesül - mondá Eriknek. - Legokosabb lesz; ha ki-ki folytatja békességesen a maga útját.

– Miért ki-ki a maga útját?... Nem természetesebb, ha együtt megyünk, míg valamely művelt országba érkezünk, hogy a törvény előtt intézzük el vitás ügyünket? - viszonzá az Alaska ifjú kapitánya.

– Nekem magával nincs semmi vitás ügyem, ahhoz pedig, hogy együtt hajózzunk, se kedvem, se szükségem nincsen - felelé Tudor Brown, s le akart szállani a hidról.

Erik intett a kezével, hogy maradjon még ott.

– Albatros tulajdonosa - kiáltá harsány hangon - én, mint a tengerészeti rendőrség egyik tagja, felszólítom önt, hogy haladéktalanul igazolja magát... Bocsássa rendelkezésemre okmányait!

Tudor Brown szóra se méltatta ezt a felszólítást... egyszerűen lement a hid lépesőjén. A másik ember utána.

Erik várt két perczig, aztán folytatá:

– Albatros tulajdonosa, én önt azzal vádolom, hogy hajómat a Sein-szigetnél gonosz tervvel zátonyra juttatta, s követelem, hogy e gaztettéről törvényes fórum előtt számot adjon... Ha pedig erre nem hajlandó, majd elégtételt szerzek magam - erővel.

– Próbálja meg, ha van hozzá bátorsága! - kiáltá vissza Tudor Brown, s jelt adott, hogy a hajó tovább menjen.

Az Albatros gőzsípja megszólalt, s teljes gőzerővel indult az északi sark felé.

Az Alaska üldözőbe vette.