Nemo kapitány · Második rész
IV.
A VÖRÖS-TENGER
Január 29-én Ceylon szigete eltűnt a látóhatáron, s a Nautilus óránként húsz mérföld sebességgel siklott át a Maledivákat a Lakkadiváktól1 elválasztó csatornák útvesztőjén. Elhaladt a madrepora eredetű Kittan-sziget mellett, melyet Vasco da Gama2 1499-ben fedezett fel; ez a sziget az északi szélesség 10° 14’30”-én és a keleti hosszúság 69°-a és 50° 72’-e között fekszik, s egyike a szigettenger tizenkilenc legfontosabb szigetének.
16 200 mérföldet tettünk meg, amióta a japán tengeren útra keltünk.
Másnap - január 30-án -, amikor a Nautilus ismét a felszínre jött, semerre sem láttunk már földet. Hajónk észak-északnyugati irányban haladt a Perzsa-öböl bejárata, az Arábia és az India-félsziget közé mélyedő Arab-tenger felé.
Valóságos zsákutcába jutottunk; semerre sincs kivezető út. Hová visz bennünket Nemo kapitány? Nem tudtam volna megmondani. Ez a felelet azonban nem elégítette ki a kanadait, aki aznap megkérdezte tőlem, hogy hová megyünk.
– Oda megyünk, Ned mester, ahová a kapitány szeszélye visz bennünket.
– Messzire nem jutunk vele - felelte a kanadai. - A Perzsa-öbölnek nincs kijárata, s ha behajózunk oda, hamarosan vissza is fordulunk.
– Hát akkor visszafordulunk, kedves barátom. S ha a Nautilus a Vörös-tengerre is el akar látogatni, ott a Bab-el-Mandeb-szoros, azon keresztülmehet.
– Énnekem kell felvilágosítani magát, tanár úr? - zsörtölődött Ned Land. - Nagyon jól tudja, hogy a Vörös-tenger éppúgy el van zárva, mint a Perzsa-öböl, minthogy a szuezi földszorost még nem vágták át teljesen, de ha már át is volna vágva, a mi titokzatos hajónk úgysem merészkedik be egy zsilipekkel megszakított csatornába. A Vörös-tengeren át semmi esetre sem vezethet az utunk Európába.
– Egy szóval sem mondtam, hogy Európába megyünk.
– Hát mit gondol, hová megyünk?
– Azt gondolom, hogy a Nautilus előbb ellátogat Arábia és Egyiptom érdekes tájaira, s azután visszatér az Indiai-óceánba, talán a Mozambique-csatornán3 át, vagy talán a Maszkarényák mellett, s így jut el a Jóreménység fokához.4
– És ha a Jóreménység fokánál leszünk? - unszolt a kanadai türelmetlenül.
– Nos, akkor majd behajózunk az Atlanti-óceánba, azt még nem ismerjük. Ejnye, kedves Ned barátom, maga talán belefáradt a tenger alatti utazásba? Csak nem unta meg? Hiszen örökösen változik a látvány, mindennap újabb csodával találkozunk a víz alatt! Én bizony sajnálnám, ha utazásunk már véget érne, hiszen kevés embernek van része ilyen ritka élményben.
– De tudja-e, tanár úr, hogy idestova három hónapja vagyunk már bebörtönözve a *Nautilus*on! - Nem, nem tudom, nem is akarom tudni, kedves barátom, és nem számolom sem a napokat, sem az órákat.
– De mi lesz ennek a vége?
– Azt majd megmutatja a jövő. Egyébként, helyzetünkön úgysem tudunk változtatni, s csak hiába vitatkozunk. Ha maga egy nap majd azzal jön hozzám, kedves barátom: „Itt az alkalom, megszökhetünk!”, akkor én azt megbeszélem magával. De e pillanatban szóba sem jöhet ilyesmi, s őszintén megmondom, nem hiszem, hogy Nemo kapitány valaha is az európai tengerekre merészkedjék.
Amint e rövid párbeszédből kitűnik, annyira bolondja voltam a *Nautilus*nak, hogy úgy beszéltem, úgy gondolkodtam, mintha nem is a magam, hanem a parancsnokának bőrében volnék.
Beszélgetésünket Ned Land ezekkel a szavakkal fejezte be:
– Ez mind nagyon szép és nagyon jó, de szerintem a kényszer megöli az élvezetet.
A Nautilus négy napon át, február 3-ig, az Oman-öbölben járt, változó sebességgel és különböző mélységekben. Úgy tűnt, mintha cél nélkül bolyongana, s tétovázna, milyen úton haladjon - de a Ráktérítőt egyszer sem keresztezte.
Midőn e tengert elhagytuk, egy pillanatra feltűnt előttünk Maszkát, az Oman-föld legjelentősebb városa. Megbámultam ezt a különös várost: a fekete sziklák tövében épült hófehér házakat és erődöket, a mecsetek kerek kupoláit, a kecses, hegyes minareteket s az üde zöld, lépcsőzetes hegyoldalt. De a város képe egy villanásnyi látomás volt csupán, mert a Nautilus ismét alámerült a sötét habokba.
Hajónk ezután hat mérföld távolságban az arab partokat követte, a parton végigvonuló hegyláncon feltűnt néhány ősrégi rom. Február 5-én végre az Adeni-öbölbe értünk: ennek szűk tölcsérén át ömlik az Indiai-óceán vize a Bab-el-Mandeb-szorosba, s onnan a Vörös-tengerbe.
Február 6-án a Nautilus elhaladt Aden előtt; a város hegyfokon épült, s keskeny földnyelv köti össze a szárazfölddel. Az arab Gibraltár5 bevehetetlen: az angolok 1839-ben kerítették hatalmukba ezt a fontos pontot, s helyrehozták az erődítéseket. Feltűntek a város nyolcszögletű minaretjei. Edrizi arab történetíró szerint az egész partvonalon ez volt hajdan a legélénkebb kereskedelmet űző s leggazdagabb város.
Meg voltam győződve arról, hogy Nemo kapitány, miután e pontig eljutott, most visszafordul. De tévedtem; legnagyobb ámulatomra nem ez történt.
Másnap, február 7-én befordultunk a Bab-el-Mandeb tengerszorosba. Arab neve azt jelenti: könnyek kapuja. Negyven kilométer széles és csak ötvenkét kilométer hosszú, s a teljes sebességgel haladó Nautilus alig egy óra alatt keresztülszelte. De semmit sem láttam, még a Perm-szigetet sem, amelyet az angolok azért foglaltak el, hogy megerősítsék Aden helyzetét a tengeren. Számos, Szuezből Bombaybe, Calcuttába, Melbourne-be, a Mauritius- és a Bourbon-szigetek felé igyekvő angol és francia gőzhajó haladt a keskeny szorosban, a Nautilus tehát nem kockáztathatta meg, hogy mutatkozzék, hanem óvatosan a víz alatt haladt.
Délben végre a Vörös-tenger hullámait szelte hajónk!
A Vörös-tenger! A bibliai történetek híres tengerét sohasem frissíti eső! Egyetlen jelentékeny folyó sem ömlik bele! Vizét állandóan apasztja az erős párolgás, úgyhogy évente másfél méter magas vízréteget veszít. Ez a csodálatos öböl csaknem úgy körül van zárva, mint valami tó, s egykor talán teljesen kiszárad; e szempontból helyzete hátrányosabb a Kaszpi-tengernél és a Holt-tengernél; ezek felszíne csak olyan mértékben apad, hogy a beléjük ömlő víz pontosan kiegyenlíti a párolgást.
A Vörös-tenger 2600 mérföld hosszú és átlag 240 mérföld széles. A Ptolemaeusok6 és a római császárok idején a kereskedelem fő közlekedési útvonala volt; a szuezi földszoros átvágásával visszanyeri régi jelentőségét; fontossága a szuezi vasútvonal megépítése óta máris növekedett.
Nem sokat törtem a fejem, hogy miféle szeszély indította Nemo kapitányt, hogy bennünket a Vörös-tengerre vezessen, de mindenképp helyeseltem a parancsnok elhatározását. A Nautilus közepes sebességgel haladt; majd a felszínen jártunk, majd alámerültünk, hogy elkerüljük valamely hajóval a találkozást, s így alkalmam volt kívül-belül megfigyelni ezt a különös tengert.

Február 8-án, a kora hajnali órákban megpillantottuk Mekkát; ez a város ma már romba dőlt, falai az ágyúdörgésre is összeomlanak, s néhány datolyapálma zöldell csak térségén. Hajdanában nevezetes város volt, hat piactérrel, huszonhat mecsettel; a három kilométer hosszú városfalat tizennégy erőd védte.
A Nautilus ezután az afrikai parthoz közeledett, ahol a tenger sokkal mélyebb. Felnyíltak a szalon ablakai előtt a fedőlemezek, s a kristálytiszta vízben csodaszép, élénk színű korallbokrokat és pompás, zöld moszattal borított, óriási sziklafalakat láttunk. Páratlanul szép látvány tárult elénk, amint az afrikai partot szegélyező sziklazátonyok és vulkanikus képződmények előtt elhaladtunk. De a legszebb korallbokrok akkor tűntek fel, amidőn a Nautilus az arábiai part felé fordult.

Gyönyörű órákat töltöttem a szalon ablaka előtt! Nem győztem gyönyörködni a tenger alatti növénytakaró és állatvilág újabb meg újabb jelenségeiben, amint feltünedeztek a fényszóróval megvilágított vízben. Szenvedélyes érdeklődéssel figyeltem az ezernyi meg ezernyi közönséges szivacsot is: első ízben láttam őket most a tengerben.
A szivacs nem a növényvilágba tartozik, hanem a korallnál is fejlettebb puhány. Ma már kétségtelen, hogy a szivacs: állat, bár a természettudósok eltérő nézeteket vallanak arról, hogy milyen a szivacs szervezete. Egyesek szerint madreporatelep, mások szerint pedig magában élő egyedi lény.

A szivacsállatok osztályához közel háromszáz fajta tartozik. Leginkább a Földközi-tengerben, a görög szigettengerben, Szíria partjain s a Vörös-tengerben él. Ezekben a tengerekben nőnek és szaporodnak azok a finom, puha szivacsok, melyek százötven frankos árat is elérnek. Minthogy nem remélhettem, hogy ezeket a virágállatokat a levantei kikötőben tanulmányozhassam, ahonnan az áthatolhatatlan szuezi földnyelv választ el bennünket, be kellett érnem a Vörös-tengerben élő példányok megfigyelésével.
A Nautilus nyolc-kilenc méter átlagos mélységben haladt a keleti part gyönyörű sziklái alatt. Magamhoz hívtam tehát most Conseilt.
A legkülönbözőbb formájú szivacsok nőttek itt. Félfolyékony, kocsonyás anyaggal átitatott, rostos szövetükből vékony vízerecskék csordogáltak állandóan; az életet adó víz minden sejthez elhatol, azután a szivacs összehúzódik, s kilöki magából a vizet. Ha a szivacs elhal, eltűnik belőle az ammóniákot fejlesztő, rothadó, kocsonyás anyag, csak a rostos szövet marad meg, s rőt színű lesz. A szivacsot rugalmassági foka és felszívóképessége szerint különböző célokra használják.
A szivacsok a sziklákhoz, a puhányok teknőihez, sőt a vízinövények száraihoz is hozzátapadnak. Elmagyaráztam Conseilnek, hogy kétféleképpen halásszák őket: hálóval vagy pedig kézzel. Az utóbbi munkát búvárok végzik; ez a módszer célravezetőbb, mert a sértetlen szövetű szivacsok sokkal értékesebbek.
A spongyatelepek mellett mindenféle más virágállat is burjánzott, rengeteg halat is láttunk.
Február 9-én a Nautilus a Vörös-tenger legszélesebb részén haladt; a nyugati parton fekvő Szuakin s a keleti parti Jemen között; a tenger szélessége itt 190 mérföld.
Ezen a napon, délben, miután meghatározták a hajó helyzetét, Nemo kapitány feljött a fedélzetre.
Én is éppen ott tartózkodtam.
Elhatároztam magamban, hogy addig nem tágítok mellőle, amíg ki nem puhatolom további terveit. Amint meglátott, mindjárt odajött hozzám; barátságosan megkínált egy szivarral, és azt mondta:
– Nos, professzor úr, hogy tetszik önnek a Vörös-tenger? Jól megfigyelte már csodálatos halait, virágállatait, a szivacstelepeket s a korallerdőket? Megnézte partján a városokat is?
– Mindent megnéztem, kapitány úr - feleltem. - S a *Nautilus*on remek alkalom van ilyen tanulmányokat folytatni. Ó, micsoda értelmes hajó ez!
– Igen, professzor úr, értelmes, merész és sebezhetetlen! Nincs mit félnie a Vörös-tenger szörnyű viharaitól, az áramlatoktól és a sziklazátonyoktól.
– Valóban - mondtam -, a Vörös-tengert úgy emlegetik, hogy itt a legrosszabb a tenger. S ha nem tévedek, már az ókorban gyalázatosan rossz híre volt.
– Bizony. A görög és a latin történetírók nem mondanak róla semmi jót. Strabo7 pedig azt írja, hogy különösen a hathetes nyári északi szelek és az esős időszak alatt háborog. Az arab Edrizi, aki Kolzumi-öböl néven írt róla, elmondja, hogy a homokzátonyokon számos hajó pusztult el, és hogy éjnek idején senki sem merészel itt hajózni. Ezen a tengeren, mint mondja, rettenetes szélviharok dúlnak, s barátságtalan szigetek merednek ki belőle, „semmi jó sem várható tőle”, sem a felszínen, sem a mélyben. Ugyanígy ír róla Arrianosz, Agatharkhosz és Artemidorosz.
– Nem csoda, hiszen ezek a történészek nem a *Nautilus*on utaztak - mondtam.
– Úgy van - felelte a kapitány mosolyogva -, de ebben a tekintetben a modernek sem jutottak tovább a régieknél. Századokra volt szükség, míg felismerték a gőz hajtóerejét! Ki tudja, elég-e száz év, hogy egy újabb Nautilus szülessék?! A világ nagyon lassan halad, Aronnax úr.8
– Ez igaz - mondtam. - Az ön hajója valóban egy évszázaddal, vagy annál is többel megelőzte korát. Milyen kár, hogy a *Nautilus*nak feltalálójával s titkával együtt egy napon nyomtalanul el kell pusztulnia!
Nemo kapitány nem felelt szavaimra. Pár percnyi hallgatás után ezzel fordult hozzám:
– Ön az előbb arról beszélt, hogyan vélekedtek az ókori történészek a Vörös-tengeren való hajózás veszélyéről.
– Úgy van - mondtam -, de nem voltak-e túlzottak ezek az aggodalmak?
– Igen is, meg nem is, Aronnax úr - felelte a kapitány. Úgy látszik, igen alaposan ismeri „az ő kedves Vörös-tengerét”. - A jól felszerelt, szilárdan épült, az engedelmes gőz által biztosan vezetett modern hajó sok mindennel meg tud küzdeni, ami a régi hajók számára nagy veszélyt jelentett. Képzelje csak el az első hajósokat: pálmafarostból font kötéllel összeerősítettek deszkákat, s ilyen bárkákon kalandoztak a tengeren; bárkáik eresztékeit porrá tört gyantával tömítették és delfinzsírral vonták be. Még csak műszereik sem voltak az irány megállapítására, találomra jártak az általuk alig ismert áramlatok sodrában. Ilyen körülmények között igen gyakori volt a hajótörés. De manapság a Szuez és a déli tengerek között járó gőzhajók, a kellemetlen monszun-szelek9 ellenére is, kockázat nélkül járnak a háborgó öbölben.
A kapitány és az utasok nem mutatnak be engesztelő áldozatot indulás előtt, s visszaérkezésük után sem mennek el, virágfüzérrel s arany szalaggal felékesítve, a legközelebbi templomba, hogy szerencsés visszatértükért hálát adjanak az isteneknek.
– Ebben egyetértünk - mondottam. - Valóban, a gőz kiölte a tengerészek szívéből a hálaérzetet. Úgy látom, kapitány úr, ön a Vörös-tengert igen behatóan tanulmányozta: nem tudná-e megmondani nekem, honnan ered a neve?
– Erre sokféle magyarázat van. Érdekli, mit mondott róla egy XIV. századbeli krónikás?
– De mennyire!
– Ez az élénk képzeletű költő azt állítja, hogy a Vörös-tenger akkor kapta a nevét, midőn a zsidók előtt szétvált, s amikor Mózes parancsára a habok ismét összecsaptak, és a fáraó belefulladt:
„S hogy megtörtént vala az erős nagy csoda, A tenger színe is vörösre fordula, Vörösre fordula annak minden cseppje, S a nép ezért Vörös-tengernek nevezte.”
– Költői magyarázat, de engem nem elégít ki, kapitány úr - mondottam. - Kíváncsi vagyok, mi az ön véleménye.
– Megmondom. Szerintem a Vörös-tenger elnevezésében a héber „edrom” szó fordítását kell keresni; az ókoriak a víz különös színe miatt adták neki ezt a nevet.
– Én eddig úgy láttam, hogy a Vörös-tenger vize kristálytiszta, semmi különös árnyalata nincs.
– Helyesen figyelte meg, Aronnax úr, de ha majd az öböl végéhez közeledünk, ezt a különös színt is megfigyelheti. Emlékszem, a Tor-öbölben egyszer egészen vörösnek láttam, mintha nem is víz, hanem vér hullámzott volna.
– Ezt a színt ön valamely mikroszkopikus moszat jelenlétének tulajdonítja?
– Úgy van. Apró növénykék választják ki a nyálkás, bíborszínű anyagot. E növények oly aprók, hogy egy négyzetmilliméter területen negyvenezer fér el belőlük. Ha majd Torhoz érünk, talán ön is megláthatja.
– Ön tehát nem most jár először a *Nautilus*szal a Vörös-tengeren?
– Nem. Akkor jártam itt, amikor a Szuezi-csatornát építeni kezdték.
– Az imént a zsidók átkeléséről beszélt a Vörös-tengeren s az egyiptomiak pusztulásáról. Érdekelne, hogy megtalálta-e a víz alatt e nagy történelmi esemény nyomát?
– Nem találtam meg, Aronnax úr, s ennek oka volt.
– Mégpedig?
– Az a hely ugyanis, ahol Mózes a hagyomány szerint átkelt népével, ma már annyira elhomokosodott, hogy a tevéknek térdig sem ér a víz. Megérti tehát, hogy az én *Nautilus*om számára ott nincs elég víz.
– És az a hely?... - kérdeztem várakozva.
– A hely valamivel Szuez fölött van, a keskeny tengerszorosban, amely egykor, midőn a Vörös-tenger még a sós tavakig terjedt, mély öblöt képezett. Mármost, hogy az átkelés megtörtént-e vagy sem, más kérdés, de az bizonyos, ha megtörtént, akkor a zsidók valóban ezen a helyen keltek át, hogy az ígéret földjére jussanak, s a fáraó serege is ezen a helyen pusztult el. Ha ott a homokban ásatásokat végeznének, alighanem igen sok egyiptomi eredetű fegyver és szerszám kerülne napvilágra.
– Kétségtelenül - mondtam. - Reméljük a régészek érdekében, hogy az ásatásokra előbb-utóbb sor kerül, ha majd a Szuezi-csatorna megépítése után új városok keletkeznek ezen a földszoroson. A Nautilus persze nem sok hasznát látja ennek a csatornának!
– Nem, de az egész világ számára igen hasznos lesz - mondta Nemo kapitány. - Már az ókorban is felismerték, mennyire hasznos volna a kereskedelem számára összeköttetést létesíteni a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között, de arra nem gondoltak, hogy egyenes csatornát ássanak, hanem a Níluson bonyolították le a forgalmat. Valószínű, hogy a Nílust a tengerrel összekötő csatorna építését Sesostris10 alatt kezdték meg - ha ugyan hihetünk a hagyománynak. De az bizonyos, hogy Nekosz, időszámításunk előtt 615-ben, megkezdte egy csatorna munkálatait. E csatorna vizét a Nílus táplálta, folyása az Arábiával szembe néző egyiptomi sivatagon át vezetett. Négy nap alatt végig lehetett hajózni, s olyan széles volt, hogy két háromevezős gálya egymás mellett haladhatott benne. A csatornaépítést Dárius,11 Histaspés fia folytatta, s valószínűleg II. Ptolemaios fejezte be. Strabo látta, hogy hajózásra használják; de a csatorna csekély lejtése miatt csupán az év néhány hónapjában volt hajózható. A csatornát az Antoniusok századáig12 kereskedelmi útvonalnak használták; azután nem törődtek vele, elhomokosodott, majd Omár kalifának, a mohamedánok uralkodójának rendeletére, vagy talán Al Mansor kalifa parancsára, aki meg akarta akadályozni, hogy az ellene fellázadt Mohamed ben Abdullah élelmiszer-szállítmányokat kapjon, a csatornát örökre betemették. Az önök Bonaparte tábornoka egyiptomi hadjárata folyamán megtalálta e munkálatok nyomát a szuezi sivatagban, s néhány órával Hadzsarothba érkezése előtt a meglepetésszerű dagályban kis híján életét vesztette, ugyanazon a helyen, ahol Mózes háromezer évvel azelőtt táborozhatott.
– Nos, kapitány úr, amire az ókorban nem mertek vállalkozni, azt Lesseps Ferdinánd, a kiváló francia tervező megteremtette: összekötötte a két tengert, s ezáltal az utat a Gibraltári-szoros előtt fekvő Cadizból Indiába kilencezer kilométerrel megrövidítette, úgyhogy az afrikai földrészből rövidesen óriási sziget lesz.
– Úgy van, Aronnax úr, s ön joggal lehet büszke honfitársára. Lesseps Ferdinánd nagyobb dicsőséget szerzett hazájának, mint a legnagyobb hadvezérek! Ő is ugyanúgy kezdte, mint annyi más, eleinte sok bosszúság és mellőzés érte, de a lángész akaraterejével győzedelmeskedett a nehézségeken. De milyen elszomorító arra gondolni, hogy ez a nagy mű, amelyet nemzetközi együttműködéssel kellett volna megalkotni, s dicsőségére válhatott volna egy egész korszaknak, egyetlen ember hatalmas energiája folytán jöhetett csupán létre. S ezért: tisztelet és becsület Lesseps Ferdinándnak!
– Igen, tisztelet és becsület a nagy franciának! - mondtam. Nemo kapitány meleg hangja nagyon meglepett.
– Sajnos - folytatta -, a Szuezi-csatornát nem tudom önnek megmutatni. De holnapután már megpillantja Port Said hosszú mólóit. Addigra a Földközi-tengeren leszünk.
– Hogyan? A Földközi-tengeren? - kiáltottam.
– Igen, professzor úr. S ez meglepi?
– Az lep meg, hogy már holnapután ott leszünk.
– Igazán?
– Igen, kapitány úr, ez nagyon meglepő, noha már megszokhattam volna, hogy az ön hajóján semmin se csodálkozzam.
– De miért csodálkozik ezen?
– Csodálkozom, hogy micsoda óriási sebességgel kell majd a *Nautilus*nak futnia, hogy Afrika és a Jóreménység foka megkerülésével holnaputánra a Földközi-tenger kellős közepén lehessen.
– Ki mondta, hogy a Nautilus megkerüli Afrikát, professzor úr? Ki beszél arról, hogy megkerüljük a Jóreménység fokát?
– Hacsak a Nautilus nem a szárazföldön hajózik, s át nem úszik a földszoros felett...
– Alatta fog átúszni, professzor úr.
– Alatta?
– Természetesen - felelte a kapitány nyugodtan. - A természet e földnyelv alatt régen elvégezte azt a munkát, amit az emberek most a felületen folytatnak.
– Hogyan? Átjáró van itt?
– Igen, van egy föld alatti átjáró, amelyet én Arab Alagútnak neveztem el. Szuez alatt kezdődik, s a Port Said-i öbölben végződik.13
– De hiszen a földszoroson csak futóhomok van!
– Csak egy bizonyos mélységig. Ötven méternél már szilárd sziklatalaj kezdődik.
– Véletlenül fedezte fel ön az átjárót? - kérdeztem, egyre jobban ámulva.
– Részben véletlenül, részben következtetés útján, sőt a következtetésnek nagyobb szerepe volt benne, mint a véletlennek.
– Beszéljen, kapitány úr - ámbár nem akarok hinni a fülemnek!
– Ó, professzor úr! Aures habent et non audiunt! - fülük van és nem hallanak ez a mondás örökérvényű. Nemcsak hogy létezik az átjáró, de több ízben használtam is. Különben nem hajóztam volna be a Vörös-tengerbe, hiszen zsákutcába jutottam volna.
– Kíváncsiságnak veszi, ha megkérdezem, hogyan fedezte fel ön ezt az alagutat?
– Professzor úr - mondta a kapitány -, emberek között, akik nem válhatnak el többé egymástól, nem lehet titok.
Nem vettem tudomást a célzásról, vártam, hogy a kapitány beszélni kezdjen.
– Professzor úr - kezdte -, ezt az átjárót rajtam kívül senki sem ismeri, s egészen egyszerű természetrajzi megfigyelés vezetett a felfedezésére. Észrevettem, hogy mind a Vörös-tengerben, mind a Földközi-tengerben több, teljesen azonos fajtájú hal él: szivárványhalak, halászhalak, repülőhalak és még mások. Midőn ezt a tényt megállapítottam, felmerült bennem a kérdés, nincs-e vajon a két tenger között valahol összeköttetés? Ha van, úgy az áramlatnak a Vörös-tengerből a Földközi-tengerbe kell haladnia, mert a szárazföldnek arra van lejtése. Összefogdostam tehát Szuez közelében egy nagy csomó halat, rézkarikát fűztem a farkukba, s visszadobtam őket a tengerbe. Néhány hónappal később Szíria partjain sikerült az én, gyűrűvel ellátott halaim közül néhányat ismét kihalásznom. Megvolt tehát a bizonyíték, hogy a két tenger között összeköttetés van. Megkerestem *Nautilus*ommal az átjáró nyílását, meg is találtam, behatoltam a föld alatti csatornába... Professzor úr, rövidesen önt is végigvezetem az én Arab Alagutamon!
Notas
- Szigetcsoportok az Indiai-óceánon, Indiától nyugatra ↩
- Portugál felfedező (1469-1524). Portugália egykori indiai gyarmatainak alapítója ↩
- Az Indiai-óceánnak Madagaszkár és a kelet-afrikai part közötti területét hívták így ↩
- Az afrikai szárazföld legdélibb nyúlványa ↩
- Spanyolország legdélibb foka, a Földközi-tenger bejárata. Angol birtok. Magas szikláira az angolok hatalmas erődrendszert építettek. Az Arab-félsziget déli csücskén fekvő s a Vörös-tenger bejárata felett uralkodó Adent szintén erőddé építették ki ↩
- Egyiptom görög-macedón uralkodói (i. e. 323-30) ↩
- Görög földrajzíró (i. e. 63-i. sz. 23) ↩
- Nemo kapitány nagyon borúlátónak bizonyult. Gőzhajtású tengeralattjárókkal már a múlt század nyolcvanas éveiben kezdtek kísérletezni. Villanyhajtású tengeralattjárókat pedig a század elején szerkesztettek először. Ma már ezer és ezer „Nautilus” szeli az óceánok hullámait ↩
- Télen a tenger felé, nyáron a tenger felől fújó szél. Bizonyos területeken nyáron nagy esőzéseket okoz ↩
- Egyiptomi uralkodó (fáraó). Valószínűleg i. e. 1300 táján élt ↩
- Perzsa uralkodó (i. e. 550-486) ↩
- Az i. e. I. század. (A köznépi eredetű Antonius család sarjai ebben az évszázadban a római birodalom sorsát irányító közéleti tényezők sorába emelkedtek) ↩
- Ilyen átjáró a valóságban nincs. Az „Arab Alagút” Verne képzeletének szülötte ↩
Estiveste atento?
Mikor járt már Nemo ezen a vidéken?
Acertaste!Não exatamente. No texto: „– Akkor jártam itt, amikor a Szuezi-csatornát építeni kezdték.”
Mióta vannak Ned szerint „bebörtönözve” a Nautiluson?
Acertaste!Não exatamente. No texto: „– De tudja-e, tanár úr, hogy idestova három hónapja vagyunk már bebörtönözve a Nautiluson!”
Milyen széles a Vörös-tenger Szuakin és Jemen között?
Acertaste!Não exatamente. No texto: „…a tenger szélessége itt 190 mérföld.”
Milyennek látta Nemo egyszer a tengert a Tor-öbölben?
Acertaste!Não exatamente. No texto: „Emlékszem, a Tor-öbölben egyszer egészen vörösnek láttam, mintha nem is víz, hanem vér hullámzott volna.”
Qual é a tua personagem favorita?
Vinte Mil Léguas Submarinas – entre as personagens principais
O teu favorito: