Nemo kapitány · Első rész

XXIII.

NEHÉZ ÁLMOK

O local do capítulo na Sala dos Mapas: Wessel-fok

Másnap, január 10-én, a Nautilus a víz alatt folytatta útját, de oly roppant gyorsasággal haladt, hogy legalábbis harmincöt mérföldre becsültem óránkénti sebességét. A gyorsan forgó hajócsavar fordulatait sem szemmel követni, sem megszámolni nem bírtam.

Ha arra gondoltam, hogy az a csodálatos erő - a villamosság nemcsak hajtja, fűti és világítja a *Nautilus*t, hanem a kívülről jövő támadásoktól is megvédi, s bevehetetlen erőddé változtatja, ahová illetéktelen be nem léphet, mert menten agyonsújtja az áram - csak bámultam, s csodálatom már nemcsak a gépezetnek szólt, hanem a mérnöknek is, aki megalkotta.

Egyenesen nyugatnak haladtunk; január 11-én, a hosszúság százharmincötödik és az északi szélesség tizedik fokán megkerültük a Carpentaria-öböl csúcsát képező Wessel-fokot. Korallszirtek meredtek ki itt is a tengerből, de már ritkásan, s a térkép is egész pontosan feltüntette őket. A Nautilus bal felől könnyen megkerülte a Money-zátonyokat, s jobb felől a Victoria-szirteket, a hosszúság százharmincadik fokán s a tizedik szélességi körön, amelynek vonalán most állandóan haladtunk.

Január 13-án a Timor-tengerbe értünk, s a százhuszonkettedik hosszúsági fok alatt megpillantottuk a hasonló nevű szigetet. A sziget területe 1625 négyzetmérföld: rádzsák1 uralkodnak rajta. E fejedelmek a krokodilok fiainak tartják magukat, s ez azt jelenti, hogy nincs még ember fia, aki ilyen magas eredettel dicsekedhet. A pikkelyes ősök csak úgy hemzsegnek a szigeti folyókban; az emberek különös tisztelettel övezik őket. Védik, kényeztetik a krokodilokat, hízelegnek nekik, etetik őket, ifjú leányokat vetnek nekik prédául - s jaj az idegennek, aki kezet mer emelni a szent hüllőkre!

A csúf állatok nem kerültek a Nautilus útjába. Csak egy pillanatra láttuk meg Timor szigetét, amikor a másodkapitány délben éppen meghatározta a hajó helyzetét. A kis Rotti-szigetet is csak egy szemvillanásra pillantottam meg: ez is a csoporthoz tartozik, s asszonyai híresek szépségükről a maláji vásárokon.

Ezen a ponton túl a Nautilus menetiránya délkelet felé hajolt el a szélességi körtől. Egyenesen az Indiai-óceánnak tartott. Merre ragad most minket Nemo kapitány szeszélye? Ázsia partja felé? Európa felé közeledünk? Mégis valószínűtlen, hogy a parancsnoknak ilyen tervei vannak; hiszen a kapitány elkerüli a lakott földrészeket. Vagy délre fordul majd? Megkerüli talán a Jóreménység fokát, majd a Horn-fokot, s a Déli-sarkra tör? S visszatér-e azután a Csendes-óceánba, ahol hajója könnyen és szabadon járhatja a vizet? A jövő majd megmutatja.

Elhaladtunk a Cartier-, a Hibernia-, a Seringatapam- s a Scott-zátonyok mellett, melyek a szilárd alakulat utolsó nyúlványai, s január 14-én már túl voltunk minden földeken. A Nautilus sebessége feltűnően csökkent; szeszélyes kedve szerint hol a víz alatt, hol pedig a felszínen úszott.

Utazásunknak ezen a szakaszán Nemo kapitány érdekes kísérleteket végzett: a tenger különböző mélységű rétegeinek hőmérsékletét mérte. Rendes körülmények között ezeket a méréseket meglehetősen bonyolult műszerekkel végzik, s az így nyert adatok helyessége nagyon is kétséges, akár hőmérővel ellátott mélységmérőt használnak, amikor is az üveget gyakran összetöri a víznyomás - akár olyan készüléket, melynek működése az egyes fémek különböző elektromos vezetőképességén alapul. Az így nyert adatokat nem lehet megfelelően ellenőrizni; Nemo kapitány azonban maga száll le a tenger mélyére, s maga méri a hőmérsékletet: amint hőmérője a különböző rétegekben érintkezésbe kerül a vízzel, azonnal pontosan jelzi a hőfokot.

A Nautilus így merült le fokozatosan, tartályai megtöltésével, vagy pedig rézsútos irányban, a magassági kormány segítségével három-, négy-, öt-, hét-, kilenc-, sőt tízezer méter mélységbe; a kísérletek végső eredménye azt mutatta, hogy ezer méter mélységben a tenger hőmérséklete minden égövben állandóan négy és fél fok.

Élénk érdeklődéssel figyeltem ezeket a kísérleteket. Nemo kapitány valóban szenvedéllyel űzte a méréseket. Gyakran felmerült bennem a kérdés, vajon mi célból végzi a megfigyeléseket? Az emberiség javát szolgálja velük? Ez nagyon valószínűtlen, hiszen munkájának eredménye előbb-utóbb vele együtt odavész valamely távoli tengeren. Vagy úgy határozott, hogy az én közvetítésemmel közli a világgal tudományos munkája eredményeit? De hát akkor ez azt jelenti, hogy különös utazásom egy napon mégiscsak véget ér, s visszatérhetek az emberek közé... Hogy mikor lesz ez, azt most még csak el sem tudom képzelni.

Hogy s mint alakul majd a dolog, nem tudom, Nemo kapitány azonban közölt velem a kísérletek eredményeiből néhány adatot, amelyek kimutatták a fontosabb tengerek vizének sűrűségét. Ez a közlés személy szerint igen tanulságos volt számomra - csakhogy tudományos szempontból nem volt jelentősége.

Ez január 15-én reggel történt. A kapitánnyal sétáltam fent a tetőn, s ő megkérdezett, tudom-e, milyen sűrű az egyes tengerek vize. Nemmel feleltem, s hozzátettem, hogy a tudománynak erre nézve nincsenek pontos adatai.

– Én elvégeztem ezeket a méréseket - mondta a kapitány -, s be is bizonyíthatom, hogy méréseim pontosak.

– Elhiszem - feleltem -, de a Nautilus külön világ, s a fedélzetén élő tudósok felfedezései nem jutnak el a földre.

– Igaza van, professzor úr - szólalt meg Nemo kapitány némi hallgatás után. - Az én hajóm külön világ. Éppoly idegen a földtől, mint a bolygók, amelyek az égitestet a nap körüli útjában követik. Ha volna is élet a Saturnuson vagy a Jupiteren, az ottani tudósok munkáit a földön sohasem fogják megismerni. De minthogy a véletlen egymáshoz fűzött bennünket, mégis közölhetem önnel kutatásaim eredményeit.

– Figyelek, kapitány úr.

– Ön tudja, természetesen, hogy a tengervíz sűrűbb az édesvíznél - de sűrűsége nem mindenütt egyforma. Az édesvíz sűrűségét eggyel jelzem; mármost azt tapasztaltam, hogy az Atlanti-óceán vizének sűrűsége egy egész huszonnyolc ezred, az Atlanti-óceáné egy egész huszonhat ezred, a Földközi-tengeré egy egész harminc ezred...

Á! - gondoltam magamban. - Úgy hát a kapitány a Földközi-tengerre is elmerészkedik?

– ...a Jón-tengeré egy egész tizennyolc ezred, az Adriai-tengeré pedig egy egész huszonkilenc ezred.

A Nautilus ezek szerint nem kerüli el Európa sűrűn járt tengereit, s ebből azt következtettem, hogy a kapitány - talán már rövid idő múlva civilizáltabb tájak felé visz bennünket. S úgy gondoltam, hogy Ned Land ennek az értesülésnek mindenesetre nagyon megörül majd.

Pár napot mindenféle kísérletezéssel töltöttünk: a víz különböző mélységekben mutatkozó sótartalmát, elektrizáltságát, színezetét, áttetszőségét vizsgáltuk, s Nemo kapitány bámulatos találékonyságról tett tanúságot ezekben a munkálatokban. Aminél csak az irántam tanúsított szívélyessége volt meglepőbb. Azután néhány napig színét sem láttam, s teljesen elszigetelten éltem ismét a hajón.

Január 16-án a Nautilus a tenger tükre alatt néhány méternyire váratlanul elcsendesedett. Mintha elaludt volna: az áramfejlesztő készülékek nem működtek, a csavar mozdulatlan volt, a hajót ide-oda sodorta az áramlat. Úgy véltem, a legénység a gépek túlerőltetése miatt szükségessé vált javításokat végez.

Társaimmal ekkor különös látványban volt részünk. A szalonablakok fedőlemezei nyitva voltak, s minthogy a Nautilus fényszórója nem működött, a víz homályosan derengett körülöttünk. A sötét felhőkkel borított viharos égről alig szűrődött valami világosság az óceán felső rétegébe.

Figyeltem a homályló tengert: a nagy halak is csak elmosódó árnyként suhantak el előttem. S ekkor a *Nautilus*t egyszerre csak nappali fényár borította el. Eleinte azt hittem, hogy ismét kigyulladt a fényszóró, s az elektromos fény világítja meg a vizet. De rövid megfigyelés után rájöttem, hogy tévedek.

A Nautilus foszforeszkáló vízrétegbe került, s a foszforeszkálás a sötétben valósággal vakító volt. A villódzást milliárdnyi világító állatka okozta; csak úgy szikráztak, amint végigsiklottak a hajó acéltestén. Villámok villantak fel a tündöklő vízben, mint mikor a forró kemencéből kiömlik az olvasztott ólom vagy a fehérizzásig hevített érc, úgyhogy a lángoló áradatban a fénylő víztömegnek, az ellentét folytán, árnyas részei is voltak, noha a fényben az árnyék lehetetlen! Nem, nem! Ez a fény nem a mi egyenletesen sugárzó világításunktól ered! Ez a fény amannál is erősebb és csupa mozgás! Mintha élő valami volna!

Valóban, a foszforeszkálást a tengeri ázalagok s a világító ostorosállatkák végtelen tömege okozta. Ezekből az áttetsző, fonalas csáppal ellátott, kocsonyás sejtekből harminc köbcentiméternyi vízben huszonötezer egyedet számláltak. Fényüket még fokozta a medúzák, a csillagállatok s még más foszforeszkáló virágállatok villódzása; ezeket talán a tengerben levő, bomlásnak indult szerves anyagok kocsonyás habja s a halak által kiválasztott nyálka itatta át.

A Nautilus órák hosszat sodródott a fényárban úszó habokban, s mi bámulva figyeltük, mint játszadoznak, szalamandrák módjára, a tündöklő vízben a nagy tengeri halak. Aztán kisebb halak jöttek: különféle íjhalak, szökdelő makrélák, és száz meg száz másféle hal csíkozta a tündöklő vizet, amint elúszott az ablak előtt.

Tündérszép, káprázatos látvány! Talán a légkör valamely sajátságos állapota fokozta ennyire a foszforeszkálást? Talán vihar tört ki a tenger felett? A Nautilus, alig néhány méter mélységben, semmit sem érzett meg az elemek tombolásából: csendesen ringatózott a nyugodt vízben.

Így haladtunk tovább, újabb és újabb csodák közepette. Conseil figyelt, és osztályozta kedves virágállatait, puhányait és halait. Gyorsan tűntek a napok, már nem is számoltam őket. Ned, szokása szerint, azzal volt elfoglalva, hogy változatosabbá tegye a hajó étrendjét. Csiga módjára hozzá voltunk nőve a házunkhoz, s mondhatom, ezt az állapotot nem is olyan nehéz megszokni.

Különös életmódunk már egész könnyűnek, természetesnek tűnt, gondolatban sem foglalkoztunk azzal, hogy a földön az emberek egész másféle életet élnek, de ekkor egy rendkívüli esemény hirtelen rádöbbentett bennünket furcsa helyzetünkre.

Január 18-án a Nautilus a százötödik hosszúsági fokon s a déli szélesség tizenötödik foka mentén haladt. Vihar közelgett, a nyugtalan tengeren magasan jártak a hullámok. Kelet felől kemény szél fújt. A légsúlymérő napok óta folyton süllyedt, s az elemek közeledő harcát jelezte.

Felmentem a tetőre; a másodkapitány épp akkor végezte méréseit. Szokásom szerint arra vártam, mikor kiáltja el mindennapi mondókáját. De ma valami mást mondott, amit szintén nem értettem meg. Nemo kapitány azonban rögtön megjelent a tetőn, s szeméhez távcsövet emelve, a látóhatárt fürkészte.

A kapitány pár percig mozdulatlanul figyelte a lencse látóterébe fogott pontot. Azután leeresztette távcsövét, s néhány szót váltott a másodkapitánnyal. Ez roppant izgatottnak látszott, s hasztalan próbálta leplezni felindulását. Nemo kapitány azonban jobban uralkodott magán, arca nyugodt volt. Úgy tűnt nekem, mintha valamiféle ellenvetést tenne, s mintha a másodkapitány erre határozottan megnyugtatná. Hanglejtésükből és a kézmozdulataikból legalábbis ezt következtettem.

Most én is figyelmesen néztem a látóhatáron azt a pontot, amelyet az előbb ők figyeltek, de semmit sem láttam. Az ég és a víz töretlen, világos, éles vonalban találkozott.

A kapitány járkálni kezdett a tetőn, de egy pillantást sem vetett rám, talán észre sem vette, hogy ott vagyok. Úgy tűnt nekem, mintha kemény léptei nem volnának most oly egyenletesek, mint máskor. Időnként megállt, s mellén összekulcsolt karral figyelte a tengert. Mit kereshet a végtelen, puszta térségen? Hiszen a Nautilus száz meg száz mérföld távolságban van a legközelebbi parttól!

A másodkapitány ismét szeméhez emelte távcsövét, s kitartóan fürkészte a látóhatárt. Fel-alá járkált ő is, topogott, s izgatott viselkedése mindenképp elütött a parancsnok nyugalmától.

Rejtélyes magatartásuk okának különben hamarosan ki kell derülnie, mert Nemo kapitány parancsára a gépek fokozták a hajtóerőt, s a hajócsavar most gyorsabban forgott.

A másodkapitány ekkor ismét felhívta valamire a parancsnok figyelmét. Ez abbahagyta a járkálást, s messzelátóját a jelzett pontra irányította. Sokáig nézett a távolba. Engem annyira furkált már a kíváncsiság, hogy lementem a szalonba, s onnan egy kitűnő messzelátót hoztam, amelyet már máskor is használtam. Nekitámasztottam a tető orrán kiszögellő fényszórófülkének, hogy végigfuttassam szemem az ég és a föld peremén.

Még bele sem tekintettem a messzelátóba, amikor hirtelen kitépték a kezemből.

Megfordultam. Nemo kapitány állt előttem, de szinte rá sem ismertem. Arca elváltozott. Összevonta szemöldökét, sötét tűzben égő szeme szikrát szórt. Félig nyílt ajka közül kivillogtak fogai. Teste megfeszült, keze ökölbe szorult, fejét válla közé húzta, az ember minden porcikája izzó gyűlöletet lehelt. Nem mozdult. Távcsövem kiesett a kezéből, s a lába elé gurult.

Én idéztem-e fel, akaratlanul, a kapitány haragját? Érthetetlen ember! Talán azt képzeli, hogy ellestem valamely titkot, amelyről a Nautilus vendégei nem szerezhetnek tudomást?

De nem! Ez a gyűlölet nem nekem szólt, mert a kapitány rám se nézett: szeme még mindig makacsul a látóhatár kifürkészhetetlen pontjára meredt.

A kapitány önuralma hamarosan visszatért. Feldúlt vonásai ismét kisimultak. Néhány szót szólt valami idegen nyelven a másodkapitányhoz, majd hozzám fordult:

– Aronnax úr - mondta parancsoló hangon -, felkérem önt, teljesítse velem szemben vállalt kötelezettségét.

– Miről van szó, kapitány úr?

– Társaival együtt el kell önt záratnom, míg alkalmasnak nem ítélem az időpontot, hogy ismét szabadon engedjem.

– Itt ön rendelkezik - feleltem, s merőn a szemébe néztem. - De kérdezhetek valamit?

– Semmit sem kérdezhet.

Erre bajos volt valamit is mondani; minthogy minden ellenállás eleve lehetetlen volt, engedelmeskednem kellett.

Lementem tehát Ned és Conseil kabinjába, s közöltem velük a kapitány határozatát. Képzelheti az olvasó, hogyan fogadta a kanadai ezt az intézkedést. Megbeszélésre különben nem volt idő. Három matróz várt az ajtó előtt, s levezettek bennünket abba a kis cellába, ahol az első éjszakát töltöttük a *Nautilus*on.

Ned Land tiltakozni akart, válaszként ránk zárták az ajtót.

– Mit jelent ez, tanár úr? - kérdezte Conseil.

Elmondtam társaimnak, mi történt fenn a tetőn. Ők is nagyon csodálkoztak, de nem értettek semmit az egészből.

Én pedig tovább törtem a fejem, s gondolataim mindegyre visszatértek Nemo kapitány arca különös színeváltozására. Képtelen voltam két logikus gondolatot összefűzni, s lehetetlen feltevésekbe bonyolódtam, amikor Ned Land hangja egyszerre felriasztott töprengésemből:

– Nicsak! Itt az ebéd!

Valóban, meg volt terítve. Nemo kapitány ezt ugyanakkor rendelhette el, amikor parancsot adott a gyorsított menetre.

– Megengedi a tanár úr, hogy javasoljak valamit?

– Halljuk, fiam - mondtam.

– Azt javasolnám, hogy mindenesetre ebédeljen meg a tanár úr. Tisztára óvatosságból, mert nem tudhatjuk, hogy még mi történik.

– Igazad van, Conseil.

– Sajnos, csak a hajókonyhán készült ételeket tálalták - mondta Ned Land.

– Ne zúgolódj, öregem - csitította Conseil a kanadait. - Mit szóltál volna, ha teljesen elmarad az ebéd?

Erre a nyomós érvre a szigonyos panaszai elnémultak.

Asztalhoz ültünk. Hallgatagon költöttük el az ebédet. Conseil étvágytalanul, óvatosságból erőltette az evést, de Ned Land az utolsó falatig mindent bekebelezett. Ebéd után mindenki behúzódott a maga sarkába.

A cellát megvilágító üveggömb ebben a pillanatban kialudt, és teljes sötétség vett körül bennünket. Ned Land csakhamar elaludt, s ez nagyon meglépett engem. Conseil is hamarosan elszundított. Nem értettem, mi okozhatta nála ezt a nagy álmosságot, de egyszerre magam is éreztem, hogy a fejem nehéz lett, s valami kábultság vesz erőt rajtam. Hasztalan igyekeztem nyitva tartani a szemem, pilláim maguktól lecsukódtak. Kínos, zavaros képek kóvályogtak agyamban. Most már biztosra vettem, hogy valami altatót kevertek az ételünkbe! Nem elég tehát, hogy bebörtönöztek bennünket, még el is altatnak, hogy Nemo kapitány tervei titokban maradjanak!

Elaltatott utasok
Elaltatott utasok No Gabinete de Gravuras →

S ekkor hallottam, hogy a hajónyílások fedőlemezei becsukódnak. A tenger hullámverése, amely eddig enyhén himbálta a hajót, megszűnt. A Nautilus alámerült talán? Visszatért a mély tenger mozdulatlan vizébe?

Küszködtem az álom ellen. Nem használt. Légzésem egyre gyengült. Jéghideg, halálos dermedtség kúszott végig elnehezült tagjaimon. Ólomsúlyú szemhéjam lecsukódott. Nem bírtam kinyitni a szemem. Lázas, nyugtalan képek rémlettek fel előttem, erőt vett rajtam az álom. Azután eltűntek a látomások, s teljes öntudatlanságba zuhantam.

Notas

  1. Az indiai uralkodó címe volt ↩

Estiveste atento?

  1. Mit gyanít Aronnax, amikor elalszanak?

  2. Mekkora sebességre becsüli Aronnax a Nautilust január 10-én?

  3. Melyik napon hagyják maguk mögött a szárazföld utolsó nyúlványait?

  4. Milyen kísérleteket végez Nemo ezen az útszakaszon?

  5. Mi borítja el egyszerre a Nautilust január 16-án?

Qual é a tua personagem favorita?

Vinte Mil Léguas Submarinas – entre as personagens principais

Telegrama

Estação de origem: a Web · Destino: o convés do Nautilus

0 palavras · tarifa: 0 kreuzer (os pontos tornam-se STOP)