A következő év április 29-én, tehát Uncle Prudent és Phil Evans váratlan visszatérése után hét hónappal, nagy izgalomban volt egész Philadelphia. A politikának ezúttal semmi köze sem volt az izgalomhoz. Nem választásról, nem tömeggyűlésekről volt szó. Elkészült a Weldon Club Rajta nevű óriás léghajója, s végre készen állt arra, hogy elfoglalja természetes közegét.

A léghajó parancsnoki tisztére a híres Harry W. Tindert jelölték ki - történetünk elején egyébként már említést tettünk személyéről -, s melléje még egy segédléghajóst választottak.

A léghajó utasa a Weldon Club elnöke és titkára lesz. Ugyan ki más szolgált rá e megtiszteltetésre? Vajon nem az ő elvitathatatlan joguk volt, hogy személyesen tüntessenek a „levegőnél nehezebb” elv alapján szerkesztett minden repülő mechanizmus ellen?

Noha már hét hónap is elmúlt emlékezetes kalandjuk óta, még mindig nem beszéltek arról, hogy mi történt velük. Még Frycollin sem szólt egy szót sem Robur mérnökről s csodálatos légi masinájáról, pedig ugyancsak viszketett a nyelve. Uncle Prudent és Phil Evans mint rendíthetetlen léghajópártiak nyilván nem akarták, hogy akár csak szó is essék repülő gépről vagy bármely más, a levegőben közlekedő szerkezetről. Szerintük míg a Rajta meg nem szerzi az elsőséget minden repülő szerkezet előtt, ügyet sem szabad vetni a repülés híveinek egyetlen találmányára sem. Még mindig azt hitték - mert azt akarták hinni -, hogy a légi közlekedés egyetlen eszköze csak a léghajó lehet, s hogy a jövő a léghajó híveit igazolja.

Különben is az, akin oly szörnyű, bár felfogásuk szerint igazságos bosszút álltak, nincs többé. Társai is valamennyien vele pusztultak. Az Albatros titkát mindörökre eltemette a Csendes-óceán mélye.

Az meg, hogy Robur mérnöknek volt valami búvóhelye, szigetkikötője valahol a roppant óceánon, voltaképpen nem egyéb, mint feltevés. Uncle Prudent és Phil Evans mindenesetre későbbre halasztotta a döntést, hogy folytassanak-e kutatásokat ez irányban.

Most végre eljött az ideje, hogy megkezdjék a Weldon Club által oly régóta s oly nagy gonddal előkészített nagyszabású kísérletet. A léghajószerkesztés terén mind ez ideig nem alkottak különbet, mint a Rajta, ami csak a hajóépítés olyan remekeihez hasonlítható, mint az Inflexible vagy a Formidable.

A Rajta a léghajók minden előnyét egyesítette. Méretei lehetővé tették, hogy a léghajók által elérhető legmagasabb szférákba emelkedjék; áthatlanságánál fogva korlátlan ideig fennmaradhatott a levegőben, ellenálló-képessége oly nagy volt, hogy sem a gáz tágulása, sem az eső vagy a szél ereje nem árthatott neki; jelentős felhajtóerővel bírt, úgyhogy magával vihetett egy elektromos motort annak minden tartozékával együtt, s e hajtógépezet a léghajózás történetében eddig soha el nem ért energiamennyiséggel forgathatta a Rajta légcsavarjait. Nyújtott formája megkönnyítette vízszintes irányú haladását. Csónakjában, mely Krebs és Renard kapitány léggömbkosarához hasonlított, elfért minden, a repülésnél nélkülözhetetlen felszerelés, fizikai műszerek, drótkötelek, horgonyok, fékezőkötelek stb., ezenfelül a mechanikai erőt szolgáltató elemek és akkumulátorok. A csónak orrára egy hajtócsavart, farára pedig ugyancsak egy hajtócsavart és egy kormányzókészüléket szereltek. A Rajta gépeinek energiatermelése azonban valószínűleg még így is jóval alulmarad az Albatros gépei által termelt energiamennyiségnek.

A *Rajtá*t, miután gázzal megtöltötték, átszállították a Fairmont Park nagy tisztására, éppen oda, ahol annak idején a repülő gép időzött néhány órán át.

Talán mondanunk sem kell, hogy a felhajtóerőt a legkisebb fajsúlyú gáz szolgáltatta. A világítógáz egy köbmétere mindössze körülbelül 700 grammnyi felhajtóerővel bír, így nem tudja megbontani a ballont körülvevő levegő egyensúlyát. Egy köbméternyi hidrogén felhajtóereje azonban már mintegy 1100 grammnyira becsülhető, így aztán a híres Henry Giffard speciális készülékeivel s az ő módszere szerint tisztított és sűrített hidrogénnel töltötték meg a Rajta ballonját. Minthogy űrtartalma 40 000 köbméter volt, a felhajtóerő 40 000-szer 1100 gramm, vagyis 44 000 kilogramm volt.

Április 29-én reggel minden készen állt. Tizenegy órakor néhány lábnyival a föld felett ringott a hatalmas léghajó, készen arra, hogy a magasba emelkedjék.

Gyönyörű idő volt, rendelni sem lehetett volna jobbat a jelentős kísérlet napjára. Voltaképpen nem is lett volna baj, ha a légáramlás erősebb: a kísérlet még meggyőzőbb lett volna, ha a léghajónak széllel kell megbirkóznia. Azt ugyanis senki sem vonta kétségbe, hogy nyugodt légköri viszonyok között a ballon irányítható; de más a helyzet, ha erősebb szél fúj, s úgy kell végrehajtani a kísérletet.

No de a szél csak nem fújt, és semmi jel sem mutatott arra, hogy később feltámad. Mintha csak ezen a rendkívüli napon Észak-Amerikának csöpp kedve sem lett volna ahhoz, hogy kimeríthetetlen tartalékaiból jó kis vihart zúdítson Nyugat-Európára; soha jobb napot nem választottak léghajózási kísérlet céljára!

Talán felesleges is mondanunk, micsoda roppant tömegek gyülekeztek össze a Fairmont Parkban; hogy a vonatok szinte ontották a szomszédos államokból Pennsylvania fővárosába siető érdeklődőket; hogy egy napra felfüggesztették az ipari és kereskedelmi élet tevékenységét, hogy tulajdonosok és alkalmazottak, munkások, férfiak és nők, aggastyánok és gyermekek, a kongresszus tagjai, a haderő képviselői, bírák, újságírók, fehér és fekete bennszülöttek összecsődülhessenek a roppant tisztáson. És arról is felesleges beszélnünk, mint hullámzott, mint zajongott a tömeg, hogyan tört ki belőle az izgalom egy-egy érthetetlen hangja, mint leste szívdobogva a nagy eseményt. És vajon ki számlálhatná meg a sok lelkes hip-hip-hurrát, mely mint tűzijáték robbant, mikor Uncle Prudent és Phil Evans megjelent az amerikai lobogókkal ékesített léghajó csónakjában! És vajon nem felesleges-e megjegyeznünk, hogy az összesereglett tömeg nagy része nem is annyira az óriás ballonra volt kíváncsi, mint inkább azt a két férfiút akarta látni, kiket az egész Óvilág irigyelt az Újvilágtól!

Hogy miért csak ketten voltak? Miért nem volt velük Frycollin is? Egyszerűen azért, mert Frycollin úgy vélte, népszerűségéhez éppen elég az *Albatros*on megtett útja. Lemondott a megtiszteltetésről, hogy urát elkísérje. Így aztán neki nem jutott a lelkes éljenzésből, mely a Weldon Club elnökét és titkárát fogadta.

Magától értetődik, hogy jelen volt az illusztris társaság minden tagja, valamennyien elfoglalták fenntartott helyüket a tisztás cölöpökkel és kötelekkel bekerített közepén. Ott volt Truk Milnor, Bat T. Fyn, William T. Forbes, akibe jobbról-balról két lánya, miss Mat és miss Doll karolt. Eljöttek valamennyien, hogy bizonyítsák: a „levegőnél könnyebb” elv táborának egységét soha semmi sem bonthatja meg.

Tizenegy óra húsz perckor ágyúlövés jelezte a végső előkészületeket.

A Rajta már csak a jeladást várta az indulásra.

Tizenegy óra huszonöt perckor eldördült a második ágyúlövés.

A Rajta, melyet egyelőre erős kötelek tartottak lehorgonyozva, most mintegy tizenöt lábnyival emelkedett a tisztás fölé, s így a csónak már a megindult tömeg felett lebegett. Uncle Prudent és Phil Evans a csónak orrában állt, s most bal kezüket mindketten mellükhöz emelték, jelezve, hogy szívük együtt dobog a tömeg szívével. Ezután jobbjukat a zenit felé lendítették, annak jeléül, hogy a világ eddig ismert legnagyobb léghajója végre birtokba veszi a föld feletti birodalmat.

Százezer ember emelte kezét a szívéhez, s százezer kéz mutatott az egek felé.

Tizenegy óra harminc perckor dördült el a harmadik ágyúlövés.

– Bocsássátok el! - kiáltotta fennhangon Uncle Prudent a szent igéket.

És a Rajta a magasba emelkedett, méghozzá „fenségesen” - mint ahogy azt a légi utakról készült beszámolók minden léghajó elindulásáról írják.

Valóban pompás látvány volt! Mintha csak egy új hajó indult volna el a hajóépítő üzemből a tengerre. De hiszen hajó volt a Rajta is, hajó, melyet most bocsátottak fel a levegő tengerébe!

A ballon egyenes vonalban emelkedett - ami megint csak a teljes szélcsendről tanúskodott -, majd 250 méter magasságban megállt.

Itt aztán vízszintes irányban kezdett manőverezni. A két hajtócsavar másodpercenként mintegy tízméteres sebességgel röpítette a léghajót napkelet felé. Ilyen sebességgel úszik a bálna a tenger szabad vizében. S nem ok nélkül hasonlítjuk a léghajót az északi tengerek e halóriásához - alakja ugyanis a bálnára emlékeztetett.

Újabb üdvrivalgás köszöntötte az ügyes repülőket.

A kormányrúdnak engedelmeskedve a Rajta ezután körrepüléseket végzett, majd hol rézsútos, hol egyenes irányban haladt aszerint, ahogy a kormányos irányította. Szűk körben forgott, előre-, majd hátrarepült, hogy meggyőzze a ballonok kormányozhatóságának makacs tagadóit, ha ugyan akadt még ilyen!... Persze ha akadt volna, a tömeg széttépte volna.

De miért is nem fúj a szél e pompás kísérlet közben? Igazán sajnálatos. Jó lett volna, ha láthatják, hogy a Rajta csöppnyi tétovázás nélkül képes minden irányban mozogni, lavírozhatott volna a széllel, mint egy vitorlás, vagy mehetett volna szél ellenében, mint akármelyik gőzhajó.

A léghajó ekkor néhány száz méternyi magasságba emelkedett.

A nézők megértették, hogy miről van szó. Uncle Prudent és léghajóstársa azért szállnak a magasabb légrétegekbe, hogy ott talán némi szelet kapnak, s a kísérlet hiánytalanul bizonyító erejű lesz. A ballon belsejében kiépített kisebb léggömbök együttese - mely a halak úszóhólyagjának mintájára készült - lehetővé tette, hogy szivattyúkkal bizonyos mennyiségű levegőt vezessenek bele, s így a Rajta függőleges irányban is tetszés szerint mozoghasson. Nem volt tehát szükség arra, hogy holtterhet dobjon ki, sem arra, hogy hidrogént eresszen ki, anélkül is feljebb szállhatott vagy leereszkedhetett, ahogy kormányosa kívánta. A léghajó felső részére azonban mégis szereltek egy biztonsági szelepet, melyen át gázt engedhettek ki, ha valami okból hirtelen leszállásra kényszerülnének. A Rajta tehát a már ismert elvek alapján épült fel, csakhogy a kipróbált rendszereket ezúttal a tökélyig fejlesztették.

A Rajta függőlegesen emelkedett, s a nézők egyre kisebbnek látták a roppant méretű léghajót; érdeklődésük azonban mit sem csökkent, sok kíváncsinak már majd kitekeredett a nyaka, úgy bámult a magasba. Az óriási bálna lassanként már csak akkorának tűnt, mint egy kisebb delfin, hamarosan szardínia nagyságú lesz...

A Rajta tovább emelkedett, már 4000 méter magasságba ért. Még felhőfoszlány sem úszott a tiszta égbolton, így világosan lehetett látni, hogy ebben a magasságban megállt.

De még mindig a tisztás fölött lebegett, mintha láthatatlan szálak most is odakötöznék. Ha óriási harangot borítottak volna a Fairmont Park fölé, az atmoszféra akkor sem lehetett volna nyugodtabb. Szellő sem moccant, sem ebben a magasságban, sem lejjebb. A léghajó, mely már olyan aprócskának látszott, mintha fordított látcsövön nézték volna, emelkedése közben semmi ellenállásba nem ütközött.

Hirtelen kiáltás harsant, majd százezer ember, az egész tömeg följajdult. Minden kéz az ég egy pontjára mutatott, északnyugati irányban.

Ott, a mélykék égbolton valami mozgó s egyre közeledő, egyre nagyobbnak látszó pont tűnt fel. Vajon madár volna, mely szárnyaival a magas egekbe csapdos? Vagy meteor, melynek röppályája ferdén hasítja a levegőeget? Mindenesetre roppant sebességgel közeledett, s hamarosan a tömeg fölé fog érni.

Mintha elektromos áram szaladt volna végig az egész tisztáson, oly egyszeriben támadt föl mindenkiben a sejtelem.

Most már mintha a Rajta is fölfigyelt volna a különleges jelenségre. Nyilván megérezte, hogy valami veszély fenyegeti, mert növekvő sebességgel szállt kelet felé.

Igen! A tömeg balsejtelme beigazolódott! A Weldon Club egyik tagja mondta ki először, de aztán százezren ismételték:

– Az Albatros!... Az Albatros!...

Igen, az Albatros közelgett! Robur mérnök jelent meg a magas égbolton, s mint valami hatalmas ragadozó madár, készült lecsapni a léghajóra!

Pedig hát kilenc hónappal ezelőtt robbanás pusztította el, légcsavarjai összetörtek, törzse kettévált, megsemmisült mindörökre. A feltaláló hősies nyugalma azonban megmentette az Albatros utasait a fulladásos haláltól, amikor az elülső légcsavar forgó mozgásának irányát megváltoztatta, s a hajtócsavar emelőcsavarként működött, fékezve a zuhanás sebességét. De vajon hogyan menekült meg társaival együtt a Csendes-óceán hullámai közül?

A repülőgép-törzs darabjai, a légcsavarok szárnyai, a kajütfalak, egyszóval mindaz, ami az *Albatros*ból maradt, mint hajóroncs úszott a tengeren. Ha egy sebesült madár a hullámok közé zuhan, szárnyai még mindig a habok felett tarthatják. Robur és emberei néhány órán át a roncsokba kapaszkodva tartották fenn magukat, majd megtalálták a repülő gép gumi mentőcsónakját.

A gondviselés vagy a véletlen - hiszen oly mindegy, minek nevezzük - a hajótöröttek segítségére volt.

Napkelte után néhány órával egy hajóról észrevették őket. Csónakot bocsátottak a vízre, s az nemcsak Roburt és embereit, hanem a köröttük úszkáló roncsokat is összeszedte. A mérnök röviden csak annyit mondott, hogy hajója összeütközés folytán pusztult el, s a kapitány tiszteletben tartotta hallgatását.

A Két Jó Barát - ez a háromárbocos liverpooli angol hajó volt a megmentőjük - Melbourne felé igyekezett, s néhány nap múlva ki is kötött ott.

Ausztráliában voltak hát, de távol X-szigettől, ahova pedig sürgősen el kellett jutniuk.

A hátsó kabin roncsai között a mérnök megtalálta jelentős összeget tartalmazó pénzszekrényét, s így nem szorult rá arra, hogy akár maga, akár társai részére bármit is kérnie kelljen. Nem sokkal azután, hogy Melbourne-be érkezett, megvásárolt egy száztonnás kétárbocost, s minthogy értett a hajózáshoz, társaival együtt ezen a kis hajón el is jutott X-szigetre.

Ettől kezdve csak egy gondja, egy gondolata volt: a bosszú. De hogy végrehajthassa a bosszú művét, ahhoz egy másik *Albatros*t kellett építenie, s ez nem volt nehéz feladat annak, aki az elsőt megépítette. A régi gép minden használható alkatrészét beépítették az újba, hiszen a kétárbocoson X-szigetre hozták a még használható légcsavarokat s egyéb kijavítható gépezeteket. Új hajtóművet készítettek, új elemekkel és akkumulátorokkal. Nyolc hónap sem telt el, máris készen voltak a munkával, és a robbanás elpusztította *Albatros*hoz megszólalásig hasonló új, erős és gyors repülő gép készen állt a felszállásra.

Természetesen ugyanaz volt az új repülő gép legénysége is, és ez a legénység izzó bosszúvággyal gondolt az egész Weldon Clubra, de főként Uncle Prudentra és Phil Evansra.

Az Albatros április elején hagyta el X-szigetet. Robur semmiképpen sem akarta, hogy útjában a föld bármely pontjáról megpillanthassák, ezért csaknem állandóan felhők között röpült. Észak-Amerika fölé érkezve, a vadnyugat egyik lakatlan részén leszállt. Ott aztán a feltaláló értesült arról, aminél nagyobb örömöt alig szerezhetett volna bármi is, hogy tudniillik a Weldon Club készen áll a kísérletek megkezdésére, s hogy a Rajta Uncle Prudenttal és Phil Evansszal április 29-én felszáll Philadelphiában.

Jobb alkalmat kívánni sem lehetett volna arra, hogy Robur és barátai kielégítsék kérlelhetetlen bosszúszomjukat. A Rajta nem menekülhet a szörnyű bosszú elől, melynek tanúja lesz az egész világ, s mely egyúttal bizonyítja a repülő gép felsőbbrendűségét minden ballonnal s minden, a levegőnél könnyebb repülő szerkezettel szemben!

Íme, ez volt az előzménye annak, hogy e napon, mint a levegőég magasában kerengő keselyű, a repülő gép megjelent a Fairmont Park felett.

Igen, az Albatros volt az, könnyen megállapíthatták még azok is, akik sohasem látták.

A Rajta folyvást menekülni próbált. Hamarosan rájött azonban, hogy vízszintes irányban nem menekülhet, függőleges irányban kell próbálkoznia, de nem úgy, hogy lefelé ereszkedik, hiszen a repülőgép elvághatja az útját; olyan magas légrétegek közé kell emelkednie, ahová az Albatros esetleg nem követheti. Az elgondolás roppant merész, ugyanakkor valóban logikus volt.

Csakhogy az Albatros a léghajóval együtt emelkedett. Jóval kisebb lévén, mint a Rajta, úgy festett, mint a bálnát üldöző kardhal, mely dárdájával támad, vagy mint a torpedó, mely a páncélos hajó felé száguld, hogy egy szempillantás alatt a levegőbe röpítse.

A tisztáson összegyűlt tömeg jól látta s rettegve figyelte a hajszát. A léghajó néhány pillanat alatt ötezer méter magasba emelkedett. Az Albatros vele együtt emelkedett, majd melléje állt, s egyre szűkülő körbe szorítva kerengett körülötte. Szempillantás alatt megsemmisíthette volna, ha nekivágódik, s szétrepeszti a vékony burkot. A léghajó lezuhant volna, s a szörnyű zuhanásban életét veszti Uncle Prudent és útitársa.

A tömeg néma döbbenetben figyelt, elfogta az a testet-lelket bénító rémület, mely mindig erőt vesz rajtunk, ha valakit nagy magasságból lezuhanni látunk. Légi csata készülődött, harc, melynek során még egy tengeri csata menekülési lehetőségeiben sem reménykedhetnek; a történelem első légi csatája, mely azonban nyilván nem lesz az utolsó, minthogy a haladás az egyik legerősebb, világot kormányzó törvény. És míg a Rajta az amerikai színeket viselte óriási ballonjának középvonalán, az *Albatros*on Hódító Robur csillagokkal, arany nappal ékesített lobogója lengett.

A léghajó még magasabbra emelkedett, hogy távolodjék üldözőjétől. Kidobta a biztonság kedvéért magával hozott homokzsákokat. Újabb ezer méterrel röppent magasabbra. Már csak apró pontnak látszott. Az Albatros, melynek hajtócsavarjai a maximális sebességgel forogtak, szüntelenül nyomában maradt, végképp eltűnt a nézők szeme elől.

A tömeg hirtelen egy emberként jajdult fel rémületében.

A Rajta szemlátomást közeledett a föld felé, egyre nagyobbnak látszott, s vele együtt ismét feltűnt az Albatros is. A felső légrétegekben kitágult gáz szétrepesztette a ballont, s a léghajó félig összelapulva, meglehetős sebesen zuhant lefelé.

A repülő gép, függesztőcsavarainak forgássebességét csökkentve, vele együtt ereszkedett alább. Mikor a Rajta már csak mintegy 1200 méternyire volt a földtől, a léghajó mellé nyomult.

Vajon a kegyelemdöfést akarja megadni neki?... Nem! Robur a segítségére sietett, meg akarta menteni a Rajta utasait!

Úgy manőverezett, hogy a léghajó parancsnoka és segédje átugorhassanak az Albatros*ra.*

Vajon Uncle Prudent és Phil Evans visszautasítja Robur segítségét? Nem hajlandók megmenekülni az ő jóvoltából? Még erre is képesek lettek volna, a feltaláló emberei azonban galléron ragadták s a léghajóról az *Albatros*ra kényszerítették őket.

A repülő gép ezután kissé messzebb röpült, a léghajó pedig, melyből elszállt az utolsó csepp gáz is, a tisztást övező fákra hullott, s óriási rongyként akadt fönn az ágakon.

A tisztáson döbbent csend lett úrrá. Mintha az emberek szívverése is elállt volna. Sokan lehunyták a szemüket, hogy ne kelljen látniuk a végső katasztrófát.

Uncle Prudent és Phil Evans tehát ismét a feltaláló fogságába estek. Most, hogy újra a hatalmába kerültek, vajon ismét elragadja őket a végtelen levegőégbe, ahova nem követheti senki?

Természetesen mindenki ettől tartott.

Az Albatros azonban ahelyett, hogy feljebb emelkedett volna, a föld felé ereszkedett. Vajon le akar szállni? A tömeg mindenesetre hátrább nyomult, hogy helyet adjon neki a tisztáson.

Tetőfokára hágott az izgalom.

Az Albatros a tisztás fölött kétméternyire megállt. A mélységes csöndben a feltaláló szava hangzott fel:

– Egyesült Államok polgárai! A Weldon Club elnöke és titkára ismét hatalmamban van! Csak a megtorlás jogával élnék, ha foglyaimnak tekinteném őket. De a gyűlölködésből, melyet az Albatros sikere lobbantott fel bennük, megértettem, hogy a szívek és az elmék még nem készültek fel a nagy változásokra, melyeket majdan a levegő meghódítása idéz elő. Uncle Prudent és Phil Evans, önök szabadok!

A Weldon Club elnöke és titkára, valamint a léghajó parancsnoka és a segédje egy ugrással a tisztáson termett.

Az Albatros nyomban mintegy tíz méterrel a tömeg fölé emelkedett.

Robur folytatta:

– Egyesült Államok polgárai! Kísérletem véget ért, s számomra azt a tanulságot hozta, hogy semmit sem szabad elsietni, még a haladást sem. A tudomány fejlődése nem előzheti meg az erkölcsök, a szokások, a felfogás fejlődését. Egyszóval, be kell várni mindennek az idejét. Ma még nem érkezett el a napja annak, hogy diadalmaskodhassam az ellentétes érdekek, érzelmek felett. A népek még nem eléggé érettek ahhoz, hogy egyesítsék erőiket. Távozom hát, s magammal viszem titkomat. E titok azonban nem vész el az emberiség számára. Meg fogja ismerni azon a napon, mikor már elég képzett lesz ahhoz, hogy hasznát vegye, s elég bölcs ahhoz, hogy ismeretével soha vissza ne éljen. Egyesült Államok polgárai, üdv nektek!

És az Albatros hetvennégy légcsavarja, két hajtóműve teljes erővel dolgozni kezdett, s a repülő gép a lelkesült, tisztelettől áthatott hurrázás közepette eltűnt kelet felé.

A mélységesen megalázott klubtagok nem tehettek egyebet, otthonukba tértek, hiszen a tömeg, melynek hangulata gyökeresen megváltozott, gyilkos gúnnyal fordult volna ellenük, és éppen most, a nagy kísérlet napján!

De még mindig megválaszolatlan a kérdés: voltaképpen kicsoda Robur? Vajon kitudódik-e valaha?

Igen, ma már tudjuk, ki volt ő. Robur a jövő s talán a nagyon közeli jövő tudománya. A jövő biztos záloga.

És vajon az Albatros még mindig ott száll-e a levegőégben, birodalmában, melyet soha senki sem ragadhat el tőle? E kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk. S vajon megjelenik-e egy napon, ahogy ígérte? Igen! Eljön majd, hogy ismertesse annak a találmánynak titkát, mely megváltoztathatja a világ társadalmi és politikai arculatát.

Ami pedig a légi közlekedés jövőjét illeti, ez a repülő gépé, és nem a léghajóé.

Igen, az Albatros fogja meghódítani az eget!