Valóban az volt a helyzet, hogy Palmyrin Rosette csak kedvtelésből játszadozott ezekkel az óriási számokkal. Ismerte az üstökösre vonatkozó legfontosabb adatokat, tehát ismerte a pályáját, és tudta azt, hogy mennyi idő alatt fordul meg a Nap körül. A többi, vagyis az üstökös súlya, fajsúlya, vonzerejének, no meg a Gallia aranyértékének kiszámítása csak őt szórakoztatta. A többieket inkább az érdekelte, biztos-e, hogy az üstökös a megadott időpontban valóban ismét találkozik a Földdel. Hagyták hát, végezze csak a professzor a maga tudományos munkáját, melynek vajmi kevés volt a gyakorlati haszna.

Másnap augusztus 1-e, vagyis Palmyrin Rosette szerint április 63-a volt. Ebben a hónapban 16 500 000 mérföldet tesz meg az üstökös, mely 197 millió mérföldre távolodik el a Naptól. Még 81 millió mérföldet kell befutnia, hogy január 15-én elérje pályájának a Naptól legtávolabb eső pontját. Ettől az időtől kezdve ismét közeledni fog a Naphoz.

A Gallia tehát egy csodálatos idegen világ felé halad, melyet eddig még nem látott emberi szem.

Igen, érthető, hogy a professzor el sem mozdult csillagvizsgálója mellől. Még soha, egyetlen csillagász sem került ilyen szerencsés helyzetbe, még soha, egyetlen csillagász szeme sem gyönyörködhetett ehhez fogható látványban! Milyen csodálatosan szépek voltak ezek a galliai éjszakák! Az égbolt derűjét, a levegőég nyugalmát soha egyetlen ködfoszlány, egyetlen felhőcske sem zavarta. Az égbolt nyitott könyv volt, rajta világosan olvasható betűk a csillagok.

A Jupiter világa volt az a csodálatos világ, mely felé most a Gallia haladt, s mint tudjuk, a Jupiter a naprendszer egyik leghatalmasabb bolygója. Hét hónap múlt el az üstökös és a Föld találkozása óta, és az üstökös most gyorsan közeledett a feléje tartó csodálatos bolygóhoz. Augusztus 1-én a két csillag már csak 61 millió mérföldre volt egymástól, és november 1-ig fokozatosan csökkent ez a távolság.

Vajon nem jelent-e veszélyt ez a közeledés? A Jupiter tömege mérhetetlenül nagyobb, mint a Galliáé, vajon roppant nagy vonzereje nem lesz-e katasztrofális hatással az üstökösre? A professzor, mikor a Gallia útjára vonatkozó számításait végezte, természetesen figyelembe vette azt a tényt is, hogy a Gallia útját zavarhatja a Jupiter vonzerején kívül a Szaturnusz és a Mars vonzása is. De ha véletlenül tévedett a számításai közben, ha a vonzás erősebb lesz, mint amekkorának ő feltételezte... Ha a Jupiter, az üstökösöknek ez az örök csábítója...

Ha a professzor idevágó számításai nem pontosak, úgy - mint Prokop hadnagy mondotta - négy veszély fenyegetheti a Galliát:

1. A Galliát esetleg ellenállhatatlanul magához vonzza a Jupiter, s az üstökös a felületére zuhanva megsemmisül.

2. A Jupiter vonzáskörébe kerülve a Gallia esetleg a Jupiter bolygójává vagy mellékbolygójává lesz.

3. A Jupiter által útjából kitérített Gallia esetleg olyan pályára kényszerül, mely nem találkozik a Föld pályájával.

4. A Jupiter zavaró hatása miatt a Gallia megkésik, pályája nem akkor metszi a Föld pályáját, mikor a Föld odaér.

Ha e négy veszély közül bármelyik is bekövetkezik, a Gallia lakói nem bízhatnak abban, hogy valaha is visszakerülhetnek a Földre. Palmyrin Rosette azonban a négy veszély lehetősége közül csak kettőtől tartott igazán: félt attól, hogy elpusztulhat az üstököse, és csöppet sem örült volna annak, ha a Gallia a Jupiter bolygójává vagy éppen mellékbolygójává válik. Egyenesen boldoggá tette volna viszont, ha a Gallia elszalasztja a találkozást a Földdel, s tovább kering a Nap körül, vagy éppen a pályájáról kimozdulva, a csillagközi végtelen térségeket járja. A társai rokonokat, barátokat hagytak a földtekén; Palmyrin Rosette-nek azonban nem volt se rokona, se barátja, hiszen míg a Földön élt, nem volt ideje a barátkozásra; no és hogyan is szerzett volna barátokat az ő rossz természetével? Most új égitest hátán keringhetett a világűrben, s mindent odaadott volna, csak ott maradhasson mindörökre.

A Gallia lakóinak rettegése és Palmyrin Rosette reménykedése közben ismét elmúlt egy hónap. Szeptember 1-én a Gallia már csak 38 millió mérföldre volt a Jupitertől, pontosan annyira, mint a Föld a Naptól. Szeptember 15-ére ez a távolság 26 millió mérföldre csökkent. A Jupitert egyre nagyobbnak látták, s a Galliát mintha ellenállhatatlan erő sodorta volna feléje. Mintha már nem is elliptikus pályán keringene, mintha ez a keringés zuhanássá változott volna a Jupiter vonzásának hatására.

Newton óta tudjuk, hogy a testek közötti vonzás arányos a testek tömegével, és fordított arányban van távolságuk négyzetével. A Jupiter tömege viszont rendkívül jelentős, és a Galliának nagyon közel kell elhaladnia hozzá.

A bolygóóriás átmérője 35 790 mérföld, vagyis 11-szer akkora, mint a Föld átmérője, kerülete pedig 112 440 mérföld. Tömege 1414-szer nagyobb a Föld tömegénél, vagyis a Jupiterbe 1414 földgolyó férne bele. Súlya 338-szor nagyobb a Föld súlyánál, ezt csak egy huszonnyolc számjegyből álló számmal lehetne kifejezni. Noha a tömegéből és a térfogatából következtetett átlagfajsúlya a Föld fajsúlyának negyedét sem éri el, és csak egyharmadával múlja felül a víz fajsúlyát - innen a feltevés, hogy a bolygó, legalábbis a felszínén, talán cseppfolyós -, tömege miatt azért mégiscsak zavaróan hat a Galliára.

Hogy a Jupiter leírását befejezzük, még meg kell említenünk, hogy tizenegy év, tizenhét hónap, nyolc nap és negyvenkét perc kell ahhoz, hogy befussa Nap körüli pályáját másodpercenként tizenhárom kilométeres sebességgel halad az 1214 millió mérföldes pályán; hogy tengely körüli forgását kilenc óra ötvenöt perc alatt végzi, tehát a Jupiteren nagyon rövidek a napok. Tengelye csaknem függőleges a pálya síkjára, ezért egyforma a nappalok és az éjszakák hossza, továbbá alig érezhető az évszakok változása, minthogy a Nap úgyszólván mindig az egyenlítő síkjában marad. A bolygó csak huszonötödannyi fényt és meleget kap, mint a Föld, minthogy a Jupiter ellipszis pályát ír le, így legkisebb távolsága a Naptól 188 millió mérföld, legnagyobb távolsága pedig 207 millió mérföld.

Szólnunk kell még a Jupiter négy holdjáról, melyek hol együttesen, hol külön-külön, de mindig fenségesen világítják meg a Jupiter éjszakáit.

A Jupiter egyik holdja csaknem ugyanabban a távolságban kering a bolygó körül, mint a Hold a Föld körül. A másik mellékbolygója valamivel kisebb, mint a mi Holdunk, de mind a négy sokkal gyorsabban kering a Jupiter körül, mint a mi Holdunk a Föld körül: az egyik 1 nap, 18 óra és 28 perc, a másik 3 nap, 13 óra és 14 perc, a harmadik 7 nap, 3 óra és 43 perc, s végül a negyedik 16 nap, 16 óra és 32 perc alatt járja körbe a Jupitert.

Ismeretes, hogy éppen a Jupiter és bolygóinak megfigyelése révén - minthogy ezeknek a mozgása abszolút pontossággal ismert - tudták először meghatározni a fény sebességét. Adataik a Föld hosszúsági köreinek kiszámításához is használhatók.

– Akár úgy is elképzelhetjük a Jupitert - mondta magyarázatként Prokop hadnagy -, mint egy óriási órát, melynek mutatói a bolygók, s ez az óra tökéletes pontossággal mutatja az időt.

– Zsebórának persze kicsit nagy lenne! - bölcselkedett Ben-Zuf.

– És a mi óráinknak, ugye, legfeljebb három mutatója van, míg ennek négy... - folytatta Prokop hadnagy.

– Csak jól vigyázzunk, nehogy hamarosan szert tegyen egy ötödik mutatóra is! - jegyezte meg Servadac kapitány, akinek eszébe jutott, hogy a Galliát milyen közelről fenyegeti a veszély, hogy esetleg a Jupiter egyik holdjává lesz.

Az olvasó nyílván sejti, hogy Servadac kapitány és társai úgyszólván kizárólag a Jupiter világáról beszélgettek, mely szemük láttára nőtt, amint napról napra közelebb kerültek hozzá.

Tekintetüket alig-alig tudták levenni róla, s alig-alig tudtak másra gondolni.

Egy napon arról esett szó, vajon mennyi idősek lehetnek ezek a Nap körül keringő bolygók, és Prokop hadnagy úgy vélte, a legjobban akkor válaszol, ha felolvassa Flammarion Mesék a végtelenségből című művének egyik idevágó fejezetét.

„A Nap körül keringő bolygók közül a legtiszteltebbek és a fejlődésben legelőrehaladottabbak azok, melyeknek pályája a Naptól legtávolabb vezet. A Neptun, mely 1100 millió mérföldre kering a Naptól, már milliárd évszázadokkal korábban elsőnek vált ki az ősködből. A bolygók közös középpontjától 700 millió mérföldre keringő Uránusz kora több százmillió évszázadra becsülhető. A 190 millió mérföldes távolságban levő Jupiter kora 70 millió évszázadra tehető. A Mars léte mintegy 1000 millió évre becsülhető, a Naptól való távolsága 56 millió mérföld. A Naptól 36 millió mérföldnyire levő Föld mintegy 100 millió évvel ezelőtt szakadt ki a Nap tüzes méhéből. A Vénusz viszont talán csak 50 millió éve vált ki a Napból, tőle 26 millió mérföldnyire kering, a Merkúr csak 10 millió éves, a Naptól való távolsága 14 millió mérföld, de ez a bolygó is a Nap szülötte, míg a Hold a Föld szülötte.”

Így hangzott a Flammarion-féle új elmélet, mely Servadac kapitányt arra a megjegyzésre késztette, hogy mindent megfontolva mégiscsak jobb lenne, ha a Merkúr vonzáskörébe kerülnének, és nem a Jupiterébe. A Merkur vonzáskörében bolyongva mégiscsak olyan ifjabb urat szolgálnának, akinek nyilván könnyebb a kedvében járni, mint holmi morcos, öreg bolygó szeszélyeinek engedni.

Szeptember két utolsó hetében a Gallia és a Jupiter egyre közelebb került egymáshoz. Az üstökös szeptember 1-én keresztezte a Jupiter pályáját, és október 1-én lesznek egymáshoz a lehető legközelebb. Közvetlen összeütközéstől nem kell tartaniuk, minthogy a Jupiter és a Gallia pályájának síkja, noha egymás felé hajlik, nem esik egybe.

E két hét alatt a Jupiter valóban felséges látványt nyújthatott volna az elfogulatlan szemlélőnek, csakhogy elfogulatlan szemlélő nem akadt a Gallián. A korongjáról visszaverődő napsugarak eléggé élénk fénnyel világították meg a Galliát, és a tárgyak új, sajátos színben villantak fel. Palmyrin Rosette el sem mozdult csillagvizsgáló távcsövétől, mintha a jupiteri világ legapróbb titkába is be akarna hatolni. Földi csillagász legföljebb 150 millió mérföldről láthatta a felséges égitestet, ám ő, Palmyrin Rosette, 13 millió mérföldes közelségbe kerül hozzá.

A Nap viszont, mely körül a Gallia keringett, most csak apró korongnak látszott. A Jupiter holdjait viszont, melyek a Földről szabad szemmel nem láthatók, a Gallia lakói már akkor is láthatták, mikor a Jupiter és a Gallia még nem érték el pályájuknak egymáshoz legközelebb eső pontját. A Melegföld lakói még azt is láthatták, hogy az egyik hold fehéres, a másik kicsit kékes, a harmadik makulátlan fehér, a negyedik hol narancsszínben, hol vörösben villant fel. A Jupiter viszont ebből a távolságból nem látszott ragyogónak.

Palmyrin Rosette továbbra is elfogulatlan csillagászhoz illően vizsgálta a bolygót, de bajosan lehetett volna kiszedni belőle megfigyeléseinek eredményeit. Hector Servadac és a társai azonban gyakran beszélgettek arról, vajon mit tudhatott meg a csillagász.

– Ugyan, minek nyugtalankodni? - mosolygott Servadac kapitány. - Ha a Gallia Nap körüli útja megváltozik, vagy ha útjában előre nem látott okok miatt késlekedik, az én hajdani professzorom úgyis elárulja magát! Boldog lesz, hogy bosszanthat bennünket, s ha nem is kérdezzük meg tőle egyenesen, akkor is meg fogjuk tudni, hogy mihez tarthatjuk magunkat!

– Én mégiscsak abban reménykedem, hogy nem követett el tévedést a számításaiban - mondta Timasef gróf.

– Még hogy ő, Palmyrin Rosette tévedést követne el! - vágott közbe Hector Servadac. - Hát én ezt valószínűtlennek tartom. Azt bizony el kell ismernünk, hogy egészen kiváló csillagász. Véleményem szerint feltétlenül pontosak a Galliára vonatkozó megfigyelései és számításai, és ha most azt mondaná, le kell mondanunk minden reményről; hogy újabb számításai azt mutatják, sohasem érünk vissza a Földre, én megint csak feltétlenül hinnék abban, amit mond.

– Kapitány uram, megmondhatnám, hogy mitől félek én? - szólt közbe Ben-Zuf.

– Hadd halljuk, mitől félsz, Ben-Zuf!

– Ugye, ez a mi tudósunk örökösen a távcsöve előtt ül?

– Úgy van!

– És ugye, ezt a pokoli távcsövet éjjel-nappal e felé a Jupiter uraság felé irányítja, aki legszívesebben bekapna bennünket?

– Úgy van. De még mindig nem értem, mitől félsz.

– Kapitány uram, biztos maga abban, hogy hajdani professzora azzal a nyavalyás távcsővel szép lassan nem csalogatja ide a Jupitert?

– Azt már nem! - nevetett jóízűen Servadac kapitány.

– Ne nevessen, kapitány uram, ne nevessen! - csóválta a fejét Ben-Zuf. - Kapitány uram helyében én nem lennék olyan biztos a dolgomban, és az igazat megvallva, alig tudom magamat visszatartani attól, hogy...

– Mitől, Ben-Zuf?

– Attól, hogy szét ne verjem azt az átkozott távcsövet!

– Összetörni a professzor távcsövét? Ben-Zuf, miket beszélsz?!

– De összetörni ám! Ezer darabra!

– Próbáld csak meg, nyomban fölköttetlek!

– Felköttet?

– Miért, hát nem vagyok a Gallia főkormányzója?

– De bizony az, kapitány uram! - mondta megadóan Ben-Zuf, aki inkább felköttette volna magát, semhogy kétségbe vonja „őkegyelmessége” hatalmát és jogkörét.

Október 1-én a Jupiter és a Gallia közötti távolság már csak tizennyolcmillió mérföld volt. Hatalmas korongján világosan látszott az egyenlítő vonalával párhuzamos csíkozása, melynek szürkés színe a sarkok felé a sötéttől a világító szürkéig változott. A keresztbe futó csíkokból itt-ott különböző formájú, különböző nagyságú foltok váltak ki, ezek a csíkok és foltok vajon a Jupiter légköri zavarait jelző felhőképződmények lennének? Palmyrin Rosette ezt éppúgy nem tudta megállapítani, mint ahogy földi kollégái sem tudtak sohasem válaszolni a kérdésre. S ő, ha egyszer visszatér a Földre, még csak azzal sem vigasztalhatja magát, hogy a Gallián tett kirándulása közben kileste a jupiteri világ egyik legizgalmasabb titkát.

Október második hetében fokozódott a Gallia lakóinak szorongása, mert az üstökös egyre gyorsabban közelgett pályájának veszedelmes pontja felé. Timasef grófot és Servadac kapitányt - akik általában elég tartózkodóan viselkedtek egymás iránt - is közelebb hozta egymáshoz a mindnyájukat fenyegető veszély. Volt úgy, hogy föladták a reményt, hogy valaha is visszatérhetnek a Földre, s ilyenkor azt latolgatták, vajon mi sors vár rájuk, ha a Gallia mindörökre ott marad a csillagvilágban, megszabott pályáján. Ha azonban egészen őszinték akartak lenni önmagukhoz, be kellett vallaniuk, hogy teljességgel sohasem adták föl a reményt: ha nem is térhetnek vissza a Földre, legalább megpillanthatják a Gallia horizontján fénylő ezernyi csillag között. S minthogy Prokop hadnagy többször elmondta, ha megússzák a Jupiter közelsége által jelentett veszélyeket, a Galliának már nincs mitől félnie, mert a Szaturnusz nagyon is távol van az üstökös pályájától, s nem tartogat számukra veszélyt az a pillanat sem, mikor ismét a Nap felé közeledve, keresztezik a Mars pályáját, így érthető, hogy türelmetlenül várták, jussanak már végre túl a Jupiter veszélyes közelségén.

Október 15-én a két égitestet mindössze tizenhárommillió mérföld választotta el egymástól. A Galliát most vagy magához rántja a Jupiter, vagy...

A Gallia folytatta útját a megszabott pályán.

És a Gallia lakói másnap iszonyatosan rossz kedvében látták viszont Palmyrin Rosette-et. Diadalmaskodhatott volna a derék professzor, hiszen tévedés nélkül számította ki a Gallia pályáját, örvendezhetett volna, de nem tudott örülni, mert elmaradt a nagy kaland: üstököse nem ütközött össze a Jupiterrel. Ő lehetett volna most a legbüszkébb csillagász, ám csak a legboldogtalanabb Gallia-lakó volt.

A Gallia pedig folytatta megszabott útját a Nap körül, s egyre jobban közeledett a Földhöz.