A hajózás első óráiban az új és oly váratlan tényről vitáztak, melyet az angol tisztek fedtek föl előttük. Ha az új helyzetet vizsgálgatva nem is fogják megismerni a teljes igazságot, Timasef gróf, Servadac kapitány és Prokop hadnagy mégis abban bizakodott, hogy ily módon jobban behatolhatnak furcsa helyzetük titkaiba.

Mert valójában mi is az, amit bizonyosan tudnak? Csak annyi, hogy a Dobryna, miután elindult a Gurbi-szigetről, vagyis a nyugati hosszúság 1. fokáról, az új partvonalon állt meg, vagyis a 13. keleti hosszúsági foknál, összesen tehát tizenöt foknyi utat tett meg. Ha ehhez még hozzászámítjuk az új partfal nyílásán át megtett mintegy háromfoknyi, majd az átjárón túl tett négyfoknyi utat, s végül ha még figyelembe vesszük a gibraltári szorost a Gurbi-szigettől elválasztó hétfoknyi távolságot, úgy világos, hogy ez az összesen huszonkilenc foknyi út visszaviszi őket kiindulási pontjukhoz, a Gurbi-sziget partjához. Fokonként nyolcvan kilométeres távolságot véve alapul, ez azt jelenti, hogy összesen 2320 kilométeres úttal körbejárhatják a Földet!

Minthogy a Dobryna utasai Gibraltárt találták Korfu és a Jón-tenger szigetei helyén, ez azt jelenti, hogy a földgolyó háromszázharmincegy foknyi része mindenestül eltűnt. A katasztrófa előtt Máltából Gibraltárba keleti irányban menet, át kellett volna kelniük a Földközi-tenger keleti részének jó felén, a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren, az Indiai-óceánon, a Csendes-óceánon és az Atlanti-óceánon. E roppant hosszú út helyett a Dobryna áthajózott egy hatvan kilométer hosszúságú szoroson, és máris nyolcvan mérföldnyire közelítette meg Gibraltárt.

Prokop hadnagy megközelítő pontosságú számításai alkalmasak voltak arra, hogy egész sor következtetést vonjanak le belőlük.

– Ezek szerint - jegyezte meg Servadac kapitány -, minthogy a Dobryna kiindulási pontjára tért vissza anélkül, hogy irányt változtatott volna, s eközben mindössze 2320 kilométeres utat tett meg, azt kell mondanunk, hogy a Föld kerülete nem több, mint 2320 kilométer.

– Úgy van - mondta Prokop hadnagy -, úgy van, és a Föld átmérője mindössze 740 kilométer, vagyis tizenhatod része annak, ami a katasztrófa előtt volt, mikor a Föld átmérője 12 792 kilométert tett ki. Vitathatatlan tehát, hogy körbejártuk a világot, vagyis azt, ami a világból megmaradt.

– Ez egyszersmind megmagyaráz sok furcsa jelenséget, melyet eddig megfigyeltünk - tette hozzá Timasef gróf. - Világos, hogy a megkisebbedett földgömbön mérsékeltebben érvényesül a nehézkedési erő, sőt még azt is értem, hogy tengely körüli forgása úgy meggyorsult, hogy két napkelte között mindössze tizenkét óra telik el. Ami pedig a Föld új pályáját illeti...

Timasef gróf elhallgatott, nem tudta megmagyarázni, miként és miért tért át a földgolyó új pályára.

– Nos? - sürgette Servadac kapitány. - Mi van ezzel az új pályával?

– Te, Prokop fiam, te mit gondolsz felőle? - fordult a gróf Prokop hadnagyhoz.

– Bátyuskám - hangzott a válasz -, szerintem csak egy, egyetlenegy magyarázata van annak, hogy a földgolyó új pályán mozog!

– És ez a magyarázat? - türelmetlenkedett a kapitány.

– Ez a magyarázat így hangzik: a Föld egy darabja leszakadt, magával vitte az őt környező levegőt is, s a Földnek ez a leszakadt darabja kering a naprendszerben egy olyan pályán, mely nem azonos a Föld pályájával.

Timasef gróf, Servadac kapitány és Prokop hadnagy jó ideig hallgatott. Szorongva latolgatták e nagyon is valószínű magyarázat elképzelhető következményeit. Ha valóban leszakadt a földgolyó egy része, vajon mi sorsra jut? Vajon meddig fog vonzásközpontja körül forogni? Vajon üstököshöz hasonlóan, nem indul-e majd el a világűrben, hogy aztán minden hő és minden fény forrásába zuhanjon? És végül van-e némi remény arra, hogy forgása közben egyszer a Föld pályáját érinti, s a leszakadt rész ismét összeforr a földgolyóval?

Servadac kapitány szólalt meg elsőnek:

– Ezer beduinra mondom, az ön magyarázata, Prokop hadnagy, erősen valószínűnek tűnik, sok mindent megértek belőle, csak éppen képtelen vagyok elfogadni ezt a magyarázatot! Különben nem is mindenben helytálló!

– És miben nem az? - kérdezte Prokop hadnagy.

– Értsük meg egymást! - kezdte magyarázni Servadac kapitány. - Ön, ugye, azt hiszi, hogy a földgolyó egy leszakadt darabja ez az égitest, amelyen most vagyunk, s ez a Földből kiszakadt égitest magával hozta a Földközi-tenger medencéjének egy jelentős darabját, s azzal együtt kering a naprendszerben?

– Úgy van, ezt hiszem.

– Nos, hadnagy úr, akkor miként magyarázza, hogy ezen a furcsa, új égitesten olyan furcsák a partok, és semmiképpen sem tudjuk megállapítani, miből van például az a különös sima partfal, melynek a nyílásán átkeltünk? Ha ez az új égitest a Földből szakadt volna ki, felszíni alakulata, ásványai, kőzetei azonosak volnának a Földével.

Servadac kapitány szavai meggondolást érdemlők voltak. Mert valóban elképzelhető volt ugyan, hogy a földgolyó egy része leszakadván, magával vitte az atmoszféra egy részét, továbbá a Földközi-tenger medencéjének jelentős darabját; elképzelhető volt az is, hogy az így létesült égitest tengely körüli forgása és a naprendszerben leírt pályája eltér a Föld forgásától és Nap körüli mozgásától, de vajon hova lettek a Földközi-tenger termékeny, szép déli, nyugati és keleti partjai, hogyan került a víz partjára ez a meredek fal, melyről nem tudni, milyen anyagból van, s melyen még csak nyoma sincs a növényi életnek?

Prokop hadnagy nem tudott mit felelni erre az ellenvetésre, mindössze annyit mondott, hogy a jövő nyilván sok olyan választ tartogat számukra, amit most még elképzelni sem tudnak. Ő mindenesetre kitart eredeti elképzelése mellett, mely olyan sok mindenre ad magyarázatot. A kataklizmát kiváltó okról egyelőre még csak sejtelme sincs. Vajon elképzelhető, hogy a centripetális és centrifugális erők hirtelen megnövekedése leszakította és a világűrbe hajította a földgolyó egy részét? Ez mégiscsak valószínűtlen!

– Végül is - mondta Servadac kapitány a vitát mintegy lezárva - mit bánom én, ha új égitesten keringek a naprendszerben, nekem csak az a fontos, hogy velem együtt keringjen Franciaország is!

– És természetesen Oroszország! - tette hozzá Timasef gróf.

– Igen, persze, Oroszország is! - vágta rá gyorsan Servadac kapitány, jogosnak érezvén a gróf óhaját.

Viszont, ha valóban a Föld egy darabja kering az új pályán, és ha ez a földdarab gömb formájú - márpedig kis méretei erre mutatnak -, vajon nem félő-e, hogy Franciaország egy része és főként Oroszország egy egészen komoly része a régi földgolyón maradt? Ugyanaz vonatkozhat Angliára is, és ezt a feltevést valószínűsíteni látszik az a tény, hogy Gibraltár és az Egyesült Királyság között hat hét óta nem sikerült összeköttetést létesíteni sem a tengeren, sem a szárazföldön át. Ha a Gurbi-sziget az új földgolyó egyenlítőjének vonalában fekszik és a nappalok és éjszakák állandó egyenlő volta ezt bizonyítja -, úgy az északi és a déli sarok egyenlő távolságra van attól az ezerszázhatvan kilométeres félkörtől, amit a Dobryna bejárt. Ez azt jelenti, hogy a Gurbi-szigettől mintegy ötszáznyolcvan kilométernyire van az északi sarok, s ugyanannyira a déli sarok. Mikor ezeket az adatokat térképre rajzolták, látniuk kellett, hogy az új földgömb északi sarka körülbelül Provence partvidéke lehet, a déli sarok pedig a hajdani 29. szélességi fok magasságában az afrikai sivatagban.

Az új térkép elkészülte után ismét vitatkozni kezdtek azon, vajon lehetséges-e, hogy egy tömbben ekkora földdarab szakadt ki a földgolyóból. A vitát természetesen még mindig nem tudták eldönteni, végleges feleletet csak a jövő adhat, ám úgy tűnt, hogy Prokop-hadnagy okfejtése mégiscsak közel jár a valósághoz.

A Dobryna pompás időben, jó széllel vitorlázott, hamarosan átkelt a Földközi-tenger két részét összekötő keskeny szoroson, majd továbbhaladt észak felé.

Északot mondtak és nem keletet, mert a spanyol part teljesen eltűnt, legalábbis az a része, mely hajdan Gibraltár és Alicante között volt. Eltűnt a helyéről Malaga, Almería, a Gata-fok, a Palos-fok és Karthagéna is. Tenger borította a spanyol félszigetnek ezt a részét, és a Dobryna felment egészen Sevilla vonaláig, hogy partot érjen; ám nem jutott el az Andalúz partokra, pontosan olyan fal állta az útját, mint amilyent Málta fölött láttak.

A partfal azonban itt nem volt egyenes, derékszöget alkotott, melynek csúcsában Madridnak kellett volna állnia. A fal ezután dél felé húzódva nyúlt be a hajdani tengermedencébe, mintha a Baleárok felé nyúlna egy fenyegető karom.

A hajósok ekkor letértek az eddigi útvonalról, hogy a nagy szigetcsoport nyomait keressék, s e keresés közben egészen váratlan felfedezést tettek.

Február 21-én történt. Reggel nyolc óra volt, mikor a hajó orrában álló matróz fölkiáltott:

– Palack úszik a tengeren!

A palackban esetleg az új világrendre vonatkozó fontos üzenet rejlik!

A matróz kiáltására valamennyien a hajó orrába rohantak. A palackot hamarosan kifogták, és a hajóra húzták.

Nem palack volt, hanem egy olyan bőrtok, amilyenben a közepes nagyságú messzelátót szokták tartani. A födelét pecsétviasszal rögzítették a tokhoz, és ha még nem régóta úszik a tengervízben, belül minden bizonnyal száraz maradt.

Prokop hadnagy a gróf és a kapitány társaságában alaposan szemügyre vette a tokot, de nem talált rajta gyártási jelzést. A fedelet a tokhoz rögzítő viasz érintetlen volt, világosan látszott rajta a pecsétnyomó helye és két kezdőbetű: P. R.

A pecsétet feltörték, s a hadnagy épségben maradt papirost húzott ki a tokból. Négyszögletű papírlap volt, melyet nyilván egy noteszből szakítottak ki, a lapon nagybetűs, balra dőlő írással a következők álltak:

„Gallia???
Ab sole, febr. 15. táv.: 59 000 000 mf.!
Megtett út jan.-febr.: 82 000 000 mf.!
Va bene! All right! Pompás!!!”

– Mit akar ez jelenteni? - töprengett Timasef gróf a papírlapot forgatva.

– El sem tudom képzelni - mondta Servadac kapitány -, annyi azonban bizonyos, hogy aki ezeket a sorokat írta, február 15-én még életben volt!

– Ez nyilvánvaló! - biccentett a gróf.

A papiros nem volt aláírva, azt sem lehetett megállapítani, hol írták; latin, olasz, angol és francia szavak szerepeltek rajta - mindenesetre ez utóbbiak voltak többségben.

– Ennek pedig fele sem tréfa - mondta Servadac kapitány. - A papiros a világ új rendjére vonatkozik, melynek következményeit magunk is érezzük! A bőrtok nyilván egy tudós birtokában volt, s ez a tudós egy hajón írta...

– Nem, kapitány úr, ezt nem hiszem - jegyezte meg Prokop hadnagy. - Ha ez a tudós hajón tartózkodott volna, úgy üzenetét inkább palackba rejtette volna, melyben a papiros jobban védve van a víztől. Én inkább úgy gondolom, hogy a tudós egyedül maradt valahol a partvidék egy olyan pontján, melyet a katasztrófa megkímélt, és mikor megfigyeléseinek eredményeit ismertetni akarta, ezt a bőrtokot használta fel, mely az adott körülmények között talán kevésbé volt becses, mint egy palack.

– Végül is mindegy - mondta Timasef gróf. - Pillanatnyilag nem az a fontos, hogy ki írta ezt a dokumentumot, hanem az, hogy megértsük, mit is akar jelenteni. Nézzük csak elölről. Mit akar jelenteni az a szó, hogy Gallia?

– Nem tudok egyetlen bolygóról sem, mely ezt a nevet viselné - válaszolt Servadac kapitány.

– Kapitány úr, mielőtt továbbmennénk, engedjen meg egy kérdést! - szólt Prokop hadnagy.

– Tessék!

– Nem gondolja, hogy ez a dokumentum is azt a feltevésünket látszik bizonyítani, mely szerint a földgolyó egy része kiszakadván, a világűrbe röpült?

– Igen... talán... - válaszolt Hector Servadac.

– És ez esetben a mi tudósunk a Gallia nevet adta volna az új földgolyónak? - tette föl a kérdést Timasef gróf.

– Ez bizony elképzelhető - mondta Servadac kapitány. - A tudós nem tudhatta, kinek a kezébe kerül a dokumentum, több nyelv szavait használta, hogy biztosabban megértethesse magát.

– Tegyük fel, hogy a világűrben keringő új égitest neve Gallia - töprengett tovább Timasef gróf. - „Ab sole távolság február 15-én 59 millió mérföld.”

– Valóban, ilyen távolságra volt a Gallia a Naptól akkor, amikor átvágta a Mars pályáját! - mondta Prokop hadnagy.

– Úgy van! Az írás egyik pontja tehát megegyezik a mi megfigyeléseinkkel - állapította meg Timasef gróf, majd tovább olvasta a papirost: - „Januártól februárig megtett út 82 millió mérföld.”

– Nyilván arról az útról van szó, melyet a Gallia tett meg a pályáján - mondta Servadac kapitány.

– Úgy van - bólintott Prokop hadnagy -, és a Kepler-törvények értelmében a Gallia sebessége, vagyis az azonos idő alatt megtett út fokozatosan csökkent. És éppen január 15-e körül éreztük a legnagyobb hőséget. Valószínű tehát, hogy a Gallia ekkor volt a legközelebb a Naphoz, és forgási sebessége hétszerese volt a Föld forgási sebességének.

– Ezt mind értem - mondta Servadac kapitány -, de azt még mindig nem tudjuk, hogy a Gallia mennyire fog eltávolodni a Naptól, sem azt, hogy mit várhatunk a jövőtől.

– Igaza van, kapitány uram - folytatta a hadnagy -, ám ha megfigyeléseinket szorgosan folytatjuk, előbb-utóbb nyilván meg tudjuk állapítani, hogy a Gallia pályája milyen vonalat ír le a világűrben.

– Úgy van! - helyeselt Timasef gróf. - Ha a Gallia égitest, úgy reá is vonatkoznak azok a gravitációs törvények, melyek a bolygók járását igazgatják. Amint a Gallia kiszakadt a földgolyóból, máris valami nehézkedési erő irányította útját, mely véglegesen megszabta pályáját.

– Hacsak ezt a pályát nem változtatja meg valami más csillagzat vonzereje, hiszen a Gallia a naprendszer más csillagzataihoz képest roppant kicsi, és így könnyen a többi bolygók befolyása alá kerülhet - jegyezte meg Prokop hadnagy.

– Annyi bizonyos, hogy a Gallia keringése közben összetalálkozhat olyan bolygókkal, melyek letéríthetik eddigi útjáról! - mondta Servadac kapitány. - De uraim, mi úgy beszélünk, mintha legalábbis biztosak lennénk abban, hogy a Gallia lakói vagyunk, holott az is elképzelhető, hogy ez a Gallia, melyről az írás beszél, egy újonnan fölfedezett kis bolygó.

– Nem, ez nem lehetséges! Ezek a kis méretű bolygók ugyanis a Mars és a Jupiter pályája között levő térségben mozognak, vagyis sohasem kerülnek olyan közel a Naphoz, mint amilyen közel a Gallia került - magyarázta fejét rázva Prokop hadnagy.

– Sajnos, nincsenek műszereink ahhoz, hogy csillagászati megfigyeléseket végezhessünk, s ezek alapján kiszámíthassuk, hogy mihez tartsuk magunkat a Galliát illetően - kapcsolódott a beszélgetésbe Timasef gróf.

– Előbb-utóbb úgyis mindent megtudunk! - mondta Servadac kapitány.

– Ami meg az írás utolsó szavait illeti - folytatta a gróf -, hogy „Va bene! All right! Pompás!!!” - nem jelentenek semmi mást...

– Mint azt, hogy aki ezeket a szavakat írta, egyszerűen el van ragadtatva a dolgok új rendjétől, úgy véli, hogy minden a lehető legjobban van ebben a lehető legképtelenebb világban! - szögezte le Hector Servadac.