AZ „EBBA”

Csak másnap reggel kezdtek lassacskán útra készülődni.

A New Bern-i rakpart végéről jól láthatták a kíváncsiak, hogy a kétárbocos matrózai, a szokásos fedélzetmosás után a vitorlákról lehúzták a leplet, majd Effrondat hajómester parancsára rendbe rakták a vitorlaköteleket, és felvonták a csónakokat.

Reggel nyolc órakor D’Artigas gróf még nem mutatkozott a fedélzeten. Serkö mérnök, a gróf szárnysegéde - így nevezték őt az Ebbá*n *- szintén a kabinjában volt még. Csak Spade kapitány volt már talpon. Különféle parancsokat osztogatott, ami arra mutatott, hogy nemsokára felkerekednek.

Az Ebba igen alkalmas volt a gyorsvitorlázásra, bár sohasem vett részt az amerikai vagy angliai jachtversenyeken. Nagy vitorlafelülete, magas árbocai voltak; vitorlafáinak állása, mély merülése azonban nagy biztonságot adott neki, még ha teljes sebességgel haladt is. Orra kecsesen szökött a magasba, fara karcsú volt, vízvonalát finoman rajzolta meg a hajó alkotója. Egyszóval: az Ebba tengeri utazásra igen alkalmas, gyors járatú vitorlás volt, akár a legnagyobb viharral is dacolhatott. Kedvező széllel a kétárbocos Ebba óránként tizenkét tengeri mérföldes sebességgel haladt.¹

A vitorlás hajók természetesen mindig ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek. Szélcsendben képtelenek folytatni útjukat. Ámbár sok előnyük van a gőzhajókkal szemben, haladásuk korántsem olyan egyenletes, mint azoké a hajóké, amelyeken a gőz biztosítja a továbbjutást.

Világos tehát, hogy végeredményben a vitorlával és hajócsavarral egyaránt ellátott gőzhajók a legcélirányosabbak. Úgy látszik azonban, hogy D’Artigas grófnak más volt a vélekedése, mert lám, az Atlanti-óceán túlsó partján is megelégedett az egyszerű, kétárbocos vitorlás hajóval.

Aznap reggel gyenge nyugati szellő fújdogált. Az Ebba könnyedén elmozdulhatott volna a Neuse torkolatából, hogy a Pamplico-szoroson átvágva befusson az öblöt a nyílt tengerrel összekötő csatornák egyikébe.

De az Ebba még két órával utóbb is ott himbálózott régi horgonyzóhelyén. Az apály mindinkább megfeszítette a horgonytartó láncot. A csappanó víz megforgatta tengelye körül a kétárbocost, úgyhogy az most farával fordult a Neuse-torkolat felé.

Azt a kis bóját, amely tegnap még ott úszkált a hajótól balra a tengerben, alighanem felhúzták, mert már sehol sem volt látható a csapkodó hullámok között.

Egyszerre ágyúlövés hangzott, mintegy mérföldnyi távolságból. A tengerpart ágyúütegei felett gyér füstfelhő szálldogált.

A tenger melléki kisebb szigeteken lépcsőzetesen felállított ágyúk azonnal válaszoltak a dörrenésre.

E pillanatban D’Artigas gróf és Serkö mérnök is megjelent a fedélzeten.

Spade kapitány elébük sietett.

– Ágyúlövést hallottunk - jelentette.

– Számítottunk rá - felelte Serkö mérnök vállat vonva.

– Úgy látszik, a Healthful-House-ban nyomára jöttek a tettünknek - tette hozzá Spade kapitány.

– Bizonyára. Az ágyúlövések azt jelentik, hogy elzárják a kihajózás útját.

– Mi közünk nekünk ehhez? - vágott közbe D’Artigas gróf nyugodtan.

– Éppenséggel semmi - válaszolta Serkö mérnök.

Spade-nak igaza volt. A Healthful-House-ban felfedezték Thomas Roch és ápolója eltűnését.

Az orvos reggel, a rendes időben, a tizenhetes számú pavilonba ment, hogy megtekintse a beteget, de a szobát üresen találta. Jelentette az esetet az igazgatónak, s az igazgató azonnal átkutattatta az intézet parkját.

A vizsgálat kiderítette, hogy a domb tövében húzódó fal ajtaja zárva van ugyan, kulcsa azonban nincs a helyén, és a tolózárt is elmozdította valaki.

Világos volt tehát, hogy a beteget és ápolóját este vagy éjjel ezen az ajtón keresztül megszöktették. Egyelőre senki sem tudta, kinek tulajdonítsák a bűncselekményt. Gyanú nem esett senkire. Csak azt tudták, hogy este fél nyolc óra tájban az intézet egyik orvosa még Thomas Rochnál járt, megfelelő kezelésben részesítette, és teljesen öntudatlan állapotban hagyta hátra. Gaydon, a beteg ápolója, az oldalsó fasorig kísérte az orvost.

Hogy ezután mi történt: senki sem tudta.

A kettős emberrablás hírét megsürgönyözték New Bernbe, s onnan Raleigh-be. Észak-Karolina kormányzója rögtön táviratilag elrendelte, hogy a Pamplico-szorosban minden hajót azonnal vessenek vesztegzár alá, és csak akkor engedjék távozni, ha már alaposan átkutatták.

Egy másik sürgönyt a helyben állomásozó Falcon nevű cirkáló parancsnokához menesztett, és elrendelte, hogy működjék közre az intézkedések foganatosításában.

Ugyanekkor az egész tartományban mindenütt szigorú intézkedéseket tettek a városok és falvak szemmel tartására.

D’Artigas gróf kétmérföldnyi távolságból is láthatta, hogy a keleten horgonyzó Falcon sürgősen útra készülődik. Amíg a cirkáló elindul, az Ebba minden bizonnyal kijuthat a nyílt tengerre, anélkül hogy bármiféle hajó üldözőbe vehetné, legalábbis egy órán belül.

– Felszedjük a horgonyt? - tudakolta Spade kapitány.

– Igen - felelte D’Artigas gróf -, mert a szél, úgy látszik, kedvező. De azért éppenséggel nem kell nyakra-főre sietnünk.

– Nem bizony - szólt közbe Serkö mérnök. - A Pamplico-szorosból nyíló átjárókat bizonyára szigorúan őrzik, és egyetlen hajó sem juthat ki a tengerre anélkül, hogy egy-két tolakodóan kíváncsi úr előbb látogatást ne tegyen rajta.

– Mindegy, készülődjünk! - parancsolta D’Artigas gróf. - Ha a Falcon tisztjei vagy a vámőrség emberei átvizsgálják az *Ebbá*t, akkor úgyis nyomban felmentik a vesztegzár alól. Nagyon meglepne, ha nem kapnánk engedélyt a távozásra.

– Nem győznek majd bocsánatot kérni tőlünk! - tette hozzá Serkö mérnök hatalmas kacajjal. - Szerencsés utat fognak kívánni, és hozzáteszik, hogy remélhetőleg nemsokára visszatérünk...

Amikor New Bernben megtudták a hírt, a rendőrség mindenekelőtt azt a kérdést vetette fel, vajon Thomas Roch és ápolója megszökött-e az intézetből, vagy akaratuk ellenére szöktette el őket onnan valaki. A szökéshez azonban Gaydon bűnös egyetértése lett volna szükséges, s ezért ezt a feltevést elvetették. Mind a Healthful-House, mind pedig a hatóság úgy vélekedett, hogy Gaydon eddigi viselkedése semmiféle gyanúra sem adott okot.

Eszerint csupán emberrablásról lehet szó. Képzelhető, milyen hatást keltett városszerte ez a hír. Hogyan?... Az oly gondosan őrzött francia feltaláló eltűnt, s vele együtt hozzáférhetetlenné vált a fulgurátor titka is, amelyet eddig senkinek sem sikerült kilesnie? Vajon nem jár majd rettenetes következményekkel ez az eset? Nem veszett-e el ezzel Amerika számára véglegesen az új haditalálmány titka? Sőt (mivel feltehető, hogy a rablás más állam érdekében történt) nem kapja-e meg a kérdéses állam Thomas Rochtól azt, amit a szövetségi kormánynak nem sikerült tőle megszereznie? Mert arra józan ésszel még csak gondolni sem lehet, hogy magánember rabolta el a feltalálót...

Szigorú intézkedéseket rendeltek el Észak-Karolina többi tartományában is. A vasútvonalakon, országutakon, a városokban és falvakban különleges őrségeket szerveztek. Wilmingtontól Norfolkig az egész partvidéken elzárták a tengert. A tiszteknek és vámhivatalnokoknak minden hajót kivétel nélkül át kellett kutatniuk, és a legcsekélyebb gyanús jelre rögtön vissza kellett tartaniuk.

Nemcsak a Falcon, hanem a Pamplico-szorosban állomásozó számos más gőzbárka is felkészült, hogy végigjárja az öblöt, és átvizsgálja a kikötőben veszteglő vagy akár indulófélben levő hajókat, mégpedig a luxusjachtokat, kereskedőbárkákat és halászdereglyéket egyaránt.

Az Ebba nevű kétárbocos azonban mégis nekikészült, hogy felszedje a horgonyt. D’Artigas gróf látszólag ügyet sem vetett arra, milyen szigorú rendeletet bocsátottak ki a hatóságok, valamint azzal sem törődött, mi történik, ha az elszöktetett Thomas Rocht és Gaydont megtalálják az Ebbá*n.*

Kilenc órakor az Ebba útra készen állt. A kétárbocos vitorlás hajó személyzete megforgatta a horgonyemelő csigát. A lánc felhúzódott a hajó orrában levő nyíláson. És amikor a horgony felszakadt a talajból, hirtelen kibontották a vitorlákat.

Néhány pillanat múlva a szél belekapott az Ebba két orrvitorlájába, előkötél-vitorlájába, előtörzsvitorlájába, fővitorlájába és csúcsvitorláiba. A hajó megkerülte a fokot, és kelet felé húzott a Neuse bal partján.

New Berntől huszonöt kilométernyire az öböl hirtelen megtörik, és körülbelül ugyanilyen távolságon keresztül egyre szélesedve, északnyugati irányban húzódik tova. Az Ebba elhaladt Croatan és Havelock előtt, elért a kanyarulathoz, s a bal part mentén, szél iránt haladva, észak felé vette útját.

Tizenegy órakor, a kedvező szél segítségével, Sivan-sziget csúcsánál irányt változtatott anélkül, hogy útközben akár a *Falcon*nal, akár valamelyik gőzbárkával találkozott volna.

A Sivan-szigettől a Roadoka-sziget alsó csúcsáig mintegy száz kilométer hosszúságú hatalmas vízfelület terült el: a Pamplico-szoros. A nyílt tenger oldalán hosszú, keskeny szigetek láncolata húzódik. Ezek a természetes töltések délre is, északra is sűrű sorban követik egymást a Look out-foktól a Hatteras-fokig s onnan a Norfolk magasságában levő Henri-fokig. Ez utóbbi már Virginia államban fekszik, Észak-Karolina határán.

A Pamplico-szoros kisebb-nagyobb szigetein éjszakánként tüzek égnek, hogy a hajózás éjjel is lehetővé váljék. Nagy könnyebbség ez az Atlanti-óceán heves hullámverése elől menekülő hajóknak, mert itt biztos horgonyzórévre találnak.

Az óceán és a Pamplico-szoros között számos átkelőcsatorna vonul. A Sivan-szigeten levő világítótorony közelében az Ocracoke-csatorna szakítja meg a szigetláncot; ezen túl a Hatteras-csatorna nyílik, feljebb, északon pedig még három hasonló vízi út; a Logger Head-, a New Head- és az Oregon-csatorna.

A kétárbocos számára az Ocracoke-csatorna kínálkozott legközelebbi átkelőhelyül, feltehető volt tehát, hogy ezen át veszi útját az óceánnak, és nem változtatja meg eddigi irányát.

A Falcon éppen ott őrködött; az volt a feladata, hogy megvizsgálja az összes kereskedelmi hajókat és halászbárkákat, amelyek az átkelőhelyen igyekeznek a nyílt tengerre.

De ezzel egyidejűleg az állami hajók, központi parancsra, minden átjárót szemmel tartottak, a parti vizeket pedig a szárazföldi ütegek zárták le.

Amikor az Ebba az Ocracoke-átkelő magasságába ért, korántsem változtatta meg irányát: nem közeledett ugyan a Pamplico-szoroson cirkáló gőzhajókhoz, de nem is igyekezett elkerülni azokat. A luxusjacht, mintha csak sétahajózásra készülne, nyugodtan folytatta útját a Hatteras-szoros felé.

D’Artigas grófnak nyilván megvolt az oka arra, hogy ezen a szoroson vitorlázzék keresztül. A kétárbocos, negyedfordulattal, ebbe az irányba tartott.

Eddigelé az *Ebbá*t sem vámhivatalnokok, sem a cirkáló tisztjei nem tartóztatták fel, pedig éppenséggel nem kerülte el őket. De még ha kerülte volna is, éberségüket akkor sem játszhatta volna ki.

A hatóság talán - valami különleges kiváltságnál fogva - megkíméli az *Ebbá*t az alkalmatlansággal járó hajóvizsgálattól? Vagy olyan magas rangú úrnak tekinti D’Artigas grófot, hogy még csak egy órára sem meri háborgatni?

Ez nem valószínű. Hiszen D’Artigas gróf merőben idegen volt ezen a vidéken. Az emberek csak annyit láttak, hogy a szerencse kegyeltjeinek fényűző életét éli, de végeredményben azt sem tudták róla, honnan jön és hová tart.

A kétárbocos gyors iramban folytatta útját a Pamplico-szoros vizének sima hátán. A hajó kecsesen ringatózott a hullámokon; piros szitaszövet zászlaja - szögletében ragyogó arany félholddal - szélesen bontakozott ki a hátsó vitorlarúdon az erős szélfúvásban.

D’Artigas gróf a hátsó fedélzeten üldögélt a magánjachtokon használatos nádszékek egyikén. Serkö mérnökkel és Spade kapitánnyal beszélgetett.

– Az Egyesült Államok tengerésztisztjei, úgy látszik, nemigen sietnek, hogy látogatásukkal megtiszteljenek bennünket - jegyezte meg Serkö mérnök.

– Pedig jöhetnek, amikor nekik tetszik - felelte D’Artigas gróf teljes közönnyel.

– Bizonyára a Hatteras-szoros bejáratánál várakoznak az *Ebbá*ra - vélte Spade kapitány.

– Hadd várakozzanak - zárta le a beszélgetést a jacht dúsgazdag tulajdonosa.

Aztán szokásos, gondtalan közönyösségébe merült.

Úgy látszott, Spade feltevése csakugyan valóra válik, hiszen az Ebba szemmel láthatólag az említett átjáró felé haladt. Ha a Falcon még nem indult el, hogy feltartóztassa, nyilván megteszi ezt, mihelyt a kétárbocos megjelenik a szoros bejáratánál. Ezen az átkelőn az előírt vizsgálat nélkül semmiféle hajó sem mehet ki a Pamplico-szorosból az óceánra.

No de, ahogyan ezt már megjegyeztük, az Ebba nem is törte magát, hogy észrevétlenül lopózzék át rajta. Talán olyan jól elrejtették Thomas Rocht és Gaydont, hogy semmiképpen sem találhatják meg őket az *Ebbá*n az állam emberei?

Ez a feltevés valószínűnek látszott. De azért D’Artigas gróf talán mégsem tanúsított volna ilyen roppant egykedvűséget, ha tudja, hogy a hatóságok milyen nyomatékosan ajánlották a kétárbocost a cirkáló és a gőzösök figyelmébe.

A Healthful-House-ban tett látogatás ugyanis erősen a grófra irányította a figyelmet. Az igazgatónak sejtelme sem volt ugyan arról, hogy minő szándék vezethette az intézetbe D’Artigas grófot, de tény az, hogy Thomas Roch és ápolója éppen e látogatás után néhány órával tűnt el a tizenhetes pavilonból. Márpedig a gróf látogatása óta más idegen nem járt ott és nem találkozott Thomas Rochsal.

Természetes hát, hogy a gyanú elsősorban D’Artigas ellen fordult: hátha része van a szöktetésben ennek a titokzatos személyiségnek. A kertet apróra megnézte, a pavilon környékét figyelmesen bejárta. Megeshetett, hogy kísérője egy őrizetlen pillanatban kihúzta az ajtó zárjából a kulcsot, és félretolta a reteszt. Az sem lehetetlen, hogy az éj folyamán visszatért és besurrant a parkba. S mivel az Ebba a parttól mindössze két-három kötélhosszúságnyira horgonyzott, a szöktetés aránylag kevés fáradsággal járt.

Az intézet igazgatója és személyzete eleinte, a vizsgálat megindulásakor, nemigen gyanakodott; de utóbb, amikor azt látták, hogy az Ebba útra készülődik, majd elindul lefelé a Neuse torkolatán: megfogalmazódott bennük a gyanú.

E gyanú alapján hagyta meg New Bern hatósága a *Falcon*nak s a gőzbárkáknak, hogy különösen az *Ebbá*t tartsák szemmel, és mielőtt valamelyik csatornán átkelhetne, a legszigorúbban kutassák át minden zegét-zugát: kabinjait, fedélzeti hálórekeszeit, fenekét, s csak akkor eresszék tovább, ha minden lehető módon meggyőződtek arról, hogy Thomas Roch és Gaydon nincsenek rajta.

D’Artigas gróf aligha sejtette, hogy reá gyanakodnak leginkább a hatóságok, s hogy kétárbocosát a vizsgálattal megbízott tengerésztiszteknek és vámhivatalnokoknak különösen figyelmébe ajánlották. De ha tudta volna, akkor sem veszti el bámulatos hidegvérét a hajó gőgös ura, s akkor sem hederít rájuk.

Délután három óra tájban a kétárbocos egymérföldnyire közelítette meg a Hatteras-szorost: orrával a szoros közepe felé fordult.

A Falcon már ott várakozott az átkelő bejáratánál. Egy-két halászbárkát már átvizsgált. Az Ebba félreérthetetlen jelét adta, hogy sem észrevétlenül elillanni, sem vitorlái segítségével megszökni nem akar, sőt az sem áll szándékában, hogy a Pamplico-szorosban tartózkodó hajók sorsát, a vizsgálatot elkerülje.

Efféle vitorlásnak amúgy sem sikerülhetett a hadihajó elől egérutat vennie, mert ha gyors vitorláiban megbízott is: a Falcon ágyúinak egy-két lövedéke csakhamar megállásra kényszerítette volna.

Ekkor a cirkálótól egy csónak indult el. Tíz matróz és két tiszt ült benne; egyenesen az Ebba felé tartott, hogy elállja útját.

D’Artigas ott ült nádszékén a hátsó fedélzeten, s egy Havanna szivarra gyújtva, közömbösen nézte a csónak mozdulatait. Egy arcizma sem rándult.

Amikor fél kötélhosszúságnyira volt a kétárbocostól, az egyik matróz felállt, és meglengetett egy zászlót.

– Jelt adnak, hogy álljunk meg - mondotta Serkö mérnök.

– Úgy látszik - felelte D’Artigas gróf.

– Azt kívánják, hogy várjuk be a csónakot.

– Hát akkor várjuk be!

Spade kapitány parancsot adott, hogy vonják be a vitorlákat. A matrózok az előkötél-vitorlát, az orrvitorlát és a nagyvitorlát keresztbe fordították, az előtörzsvitorlát pedig felvonták, és a kormányt félrecsavarták.

A kétárbocos irama hirtelen lelassúdott. A hajó megállt, csak az apadó tengerár sodorta lassan a csatorna szája felé.

Néhány evezőcsapás, és a csónak az Ebba mellé siklott. Tengerészei a nagyárboc rögzítőkötelébe akasztották a csáklyát.

Az *Ebbá*ról leeresztették a kötélhágcsót. A két tiszt és nyolc tengerész felmászott a hajóra; két tengerész a csónakban maradt.

A kétárbocos legénysége felsorakozott a hajó elülső fedélzetén.

A rangidős tiszt, egy sorhajóhadnagy, az Ebba tulajdonosa elé lépett. Az köszönt, és felemelkedett helyéről. A gróf és a tiszt között az alábbi párbeszéd zajlott le:

– D’Artigas grófhoz van szerencsém? Ugyebár, ez a kétárbocos a gróf úr tulajdona?

– Úgy van, hadnagy úr.

– A hajó neve?

– Ebba.

– Kapitányáé?

– Spade.

– A hajó nemzetisége?

– Indomaláj.

A hadnagy az árbocon lengő zászlóra pillantott.

D’Artigas gróf folytatta:

– Szabad tudnom, minek köszönhetem a szerencsét, hogy önöket hajómon üdvözölhetem?

– Parancsot kaptunk, hogy vizsgáljuk át a Pamplico-szorosban horgonyzó vagy az óceánra igyekvő összes hajókat.

Azt már nem tartotta szükségesnek, hogy közölje: az Ebba gondos átkutatását minden más hajónál inkább a lelkére kötötték.

– Remélem, gróf úr, nem tagadja meg, hogy...

– A világért sem, hadnagy úr! - felelte D’Artigas gróf. - Hajóm mindenestül rendelkezésükre áll, az árboc csúcsától a fenékig. Csak azt szeretném kérdezni, mi az oka a Pamplico-öbölben veszteglő hajók ellen elrendelt szigorú vizsgálatnak.

– Nincs okom, hogy eltitkoljam ön előtt, gróf úr - felelte készségesen a hadnagy. - Karolina kormányzójának azt jelentették, hogy emberrablás történt a Healthful-House-ban, s a kormány most meg akar győződni arról, vajon nem rejtették-e el valamelyik hajón az éjjel megszöktetett egyéneket.

– Igazán? - kérdezte D’Artigas gróf, szörnyülködést tettetve. - És kik azok, akik ilyen titokzatosan eltűntek a Healthful-House-ból?

– Egy feltaláló... egy őrült meg az ápolója.

– Azt mondja, hadnagy úr, őrült... Talán csak nem a francia Thomas Rochról van szó?

– Eltalálta, róla van szó!

– Arról a Thomas Rochról, akit én tegnap még láttam, amikor megtekintettem az intézetet?... Akihez néhány kérdést intéztem az igazgató jelenlétében?... S aki őrjöngeni kezdett, amikor Spade kapitány meg én eljöttünk onnan?

A tiszt feszült figyelemmel nézett a grófra, nem fedez-e fel valami gyanúsat a gróf viselkedésében és szavaiban.

– Hihetetlen! - tette hozzá D’Artigas.

Mindezt olyan hangon mondta, mintha most hallotta volna először a healthful-house-i emberrablás történetét.

– Képzelem, hadnagy úr, hogy a kormány, Thomas Rochról lévén szó, mennyire aggódik - folytatta a gróf. - A magam részéről is nagyon helyeslem ezeket a rendszabályokat. Gondolom, teljesen felesleges önt arról biztosítanom, hogy sem Thomas Roch, sem ápolója nincsen az Ebbá*n.* Egyébiránt személyesen is meggyőződhetnek róla. Tessék átkutatni a hajót, olyan tüzetesen, ahogyan tetszik. Spade kapitány, legyen szíves, kalauzolja az urakat!

Még egyszer leereszkedően köszönt a Falcon hadnagyának, aztán visszaült karosszékébe, és nyugodtan tovább szivarozott.

A két hadnagy és a nyolc matróz Spade kapitány vezetésével megkezdte a vizsgálatot.

Először lementek a lépcsőn, a hajó hátsó részében levő szalonba. Pazar fénnyel volt berendezve; értékes bútorok, becses műtárgyak álltak benne, falait a legfinomabb fából készült burkolat és kárpit, padozatát nagy értékű szőnyegek borították.

A tengerészek a szalont, valamint a mellette levő kabinokat és D’Artigas gróf szobáját olyan figyelmesen és annyi szakértelemmel kutatták át, akár a legtapasztaltabb rendőrbiztosok. Spade kapitány buzgón igyekezett őket útbaigazítani, hogy a legcsekélyebb gyanú se maradjon bennük az Ebba tulajdonosával szemben.

A szalon és a hátsó kabinok után a gazdag díszítésű ebédlőteremre, majd az éléskamrára és a konyhára került sor. Aztán a hajó előrésze következett. Spade kapitány és a hajómester kabinja, valamint a legénység hálóterme. De Thomas Rocht és Gaydont sehol sem találták.

Még a hajó feneke és különféle rekeszei voltak hátra, s azok gondos kutatást igényeltek. Spade kapitány levétette a fenéktetőt, s ezenfelül még két hajólámpát is gyújtott, hogy a sötét helyiségben megkönnyítse a vizsgálatot.

A rakodóhelyeken nem volt egyéb, mint a víztartályok, különféle élelmiszerek, boros-, sörös-, szeszeshordók, néhány átalag gin, borpárlat, whisky, nagy rakás szén. Minden olyan bőségben állt a raktárban, mintha a kétárbocos messze útra készült volna.

Az amerikai matrózok egészen a hajó bélésdeszkázatáig és az úgynevezett ostorgerendáig befurakodtak a rakomány közötti járatokon s azokon a keskeny folyosókon, amelyeket nem foglaltak el a bálák és a zsákok. De hiába fáradtak.

Eszerint a D’Artigas grófra irányuló gyanú tévesnek bizonyult: a grófnak nem volt része a Healthful-House ápoltjának és ápolójának elszöktetésében.

A két óra hosszat tartó vizsgálat eredménye végül is teljesen meddő maradt.

Fél hatkor a Falcon tisztjei és matrózai visszamentek a kétárbocos fedélzetére, minekutána lelkiismeretes vizsgálattal feltétlen bizonyosságot szereztek, hogy Thomas Roch és Gaydon nincsenek az *Ebbá*n.

A fedélzetet is behatóan megvizsgálták: átkutatták az előrészt és az összes csónakokat, de ott is csak arról szereztek meggyőződést, hogy az Ebba ellen irányuló gyanú alaptalan volt.

A két tiszt D’Artigas grófhoz lépett, hogy elbúcsúzzék tőle.

– Bocsásson meg, gróf úr, hogy ilyen sokáig alkalmatlankodtunk a hajóján - szólt a hadnagy.

– Tudom, hogy csak parancsot teljesítettek, uraim - felelte a gróf.

– Egyszerű formaság az egész - tette hozzá a hadnagy, mert úgy vélte, hogy ez a leghelyesebb, amit válaszolhat.

A gróf könnyedén bólintott a fejével, mintegy azt jelezve, hogy elfogadja a mentegetőzést.

– Megmondtam, hogy semmi részem sincs abban a bizonyos szöktetésben.

– Legkevésbé sem kételkedünk ebben, gróf úr. Most pedig nem tehetünk egyebet, mint hogy visszatérjünk a hajónkra.

– Ahogy tetszik. Remélem, az Ebba most már szabadon távozhat a szorosból?

– Természetesen.

– Viszontlátásra, uraim. Viszontlátásra - mondom, mert én gyakran megfordulok ezen a parton. Nemsokára ismét erre jövök. Addig, remélem, kézre kerül a merénylet tettese, és Thomas Roch ismét őrizet alatt lesz a Healthful-house-ban*.* Így kívánja ezt az Egyesült Államok, sőt mondhatnám, az egész emberiség érdeke!

A két tiszt udvariasan tisztelgett. A gróf kis biccentéssel viszonozta a köszöntést.

Spade kapitány a kötéllétráig kísérte a tengerészeket. A Falcon tisztjei és matrózai leereszkedtek a csónakukba, és visszaeveztek a cirkálóra, amely mintegy két kötélhossznyi távolságban várakozott reájuk.

D’Artigas gróf intett. Spade kapitány parancsára a matrózok ismét a hajó megállása előtti helyzetbe húzták vissza a vitorlákat. Közben a szél megerősödött, s az Ebba nyílsebesen siklott a Hatteras-csatorna felé.

Félórás átkelés után a jacht a nyílt tengerre ért.

Egy óra hosszat még kelet-északkeleti irányban haladt, de aztán, a parttól néhány tengeri mérföldnyi távolságra - miként ez gyakran megesik - a szárazföld felől fújó szél lassan elült. A kétárbocos megállt. A vitorlák lankadtan hulltak az árboc törzsére, s így a hajó a kormánynak sem vehette hasznát. Egy helyben vesztegelt a tengeren, amelynek felszínét a legkisebb szellő sem fodrozta.

Úgy látszott, hogy a kétárbocos egész éjszaka nem folytathatja útját.

Spade kapitány a hajó orrában állott. Amióta az átjárót elhagyták, hol jobbra, hol balra kémlelt, mintha valami úszó tárgyat keresne a vizén.

Egyszerre harsány hangon elkiáltotta magát:

– Le a vitorlákkal!

A matrózok sietve hajtották végre a parancsot. Eloldották a köteleket, és a vitorlák lehulló vásznát a vitorlafákra kötözték, de nem húzták reá a védőburkolatot.

Talán az volt D’Artigas gróf szándéka, hogy ott várja be a reggelt és a reggeli szelet? Aligha, hiszen a hajók nemigen szoktak így, vitorlát leeresztve vesztegelni a nyílt tengeren, hanem kifeszített vitorlákkal várják az első kedvező fuvalmat.

Leeresztették a kétárbocos egyik csónakját. Spade kapitány egy matróz kíséretében beleült. A hajótól balra, vagy tízölnyi távolságban valami úszó tárgy himbálózott a tengeren; a matróz, a kormánylapát segítségével, arra terelte a csónakot.

A kérdéses tárgy egy kis bója volt, hasonló ahhoz, amely az Ebba mellett úszkált, amikor a kétárbocos a Healthful-House közelében horgonyzott a Neuse-torkolat medrének partja mellett.

Miután a vas sodronykötélre erősített bóját megtalálták, a matróz kiemelte azt a vízből, és a csónakon a hajó előrészére szállította.

A hajómester egy vontatókötélhez kötötte a bója vassodronyát. A csónakot eközben felhúzták régi helyére.

A vontatókötél ebben a pillanatban erősen megfeszült, a kétárbocos pedig vitorla nélkül is, mintegy óránkénti tíz tengeri mérföldes sebességgel, kelet felé indult.

Sötét éjszaka borult a tengerre. Az amerikai part tüzei lassanként elhaltak a távol sűrű ködében.