A „TONNANT” FEDÉLZETÉN

Mivel Davon hadnagy - akinek az volt a feladata, hogy Sword nevű naszádjával behatoljon a Back Cup belsejébe - nem tért vissza a Bermudákra, az angol hatóságok arra a meggyőződésre jutottak, hogy a derék hadnagy és emberei életükkel fizettek a kísérletért. Azt természetesen senki sem tudhatta, hogy a Sword Ker Karrajénak és cimboráinak esett-e áldozatul, vagy a tenger alatti szirtek között járt-e szerencsétlenül az alagút keresése közben.

A Sword-expedíció a Saint George-i parton kifogott, hordóba zárt közlések alapján indult el, és az volt a célja, hogy Thomas Rocht akár erőszakkal is kiszabadítsa a Back Cup-i rablófészekből, mielőtt a francia feltaláló elkészítené pokolgépét, s ha Thomas Rocht kézre kerítette - nem feledkezve meg persze Simon Hart mérnökről sem -, akkor a bermudai hatóságok kezére adja. Ha ez sikerül, akkor Thomas Roch fulgurátorától a hadihajóknak nincs mit tartaniuk, és legénységük partra szállhat a Back Cup szigeten.

Minthogy azonban a Sword napok múlva sem tért vissza, azt kellett feltételezniük, hogy elveszett. A hatóságok ekkor új expedíciót határoztak el, amely azonban más eszközökkel tör a szigetre, mint az előző.

Mindenekelőtt azzal kell számot vetniük, hogy amióta Simon Hart a hordócskára bízta közlendőit, nyolc hét telt el.

Azóta Ker Karraje meg is kaparinthatta Thomas Roch találmányának titkát.

A hatalmak abban állapodtak meg, hogy öt hadihajóból álló rajt küldenek a Bermudákra. Tudva azt, hogy a Back Cup belsejében barlang tátong, a barlang sziklafalait akarták ágyúval betörni, ugyanúgy, ahogy manapság a hatalmas, újszerű tüzérség erődök falát dönti be.

A raj Virginiában gyülekezett, a Cheasapeake-öböl bejáratánál, onnan indult a szigetcsoport felé. November 17-én este már meg is érkezett oda.

Másnap reggel az ostrom megkezdésére kijelölt hajó elindult a Back Cup felé. Ötödfél mérföldnyire járhatott a szigettől, amikor három lövedék süvöltött el felette. A lövedékek egyszerre visszakanyarodtak, hátulról röpültek a hajó felé és ötven méternyire tőle felrobbantak. A hajó néhány másodperc alatt elsüllyedt.

Mindez úgyszólván egyetlen pillanat műve volt. A maga nemében páratlan erejű, minden eddig ismert robbanó szerkezetnél sokkalta nagyobb hatású fulgurátorlövedék úgy felkavarta a levegőt, hogy minden belerázkódott. A rázkódtatást az aránylag távol álló négy hadihajó is megsínylette.

Ebből az előre nem sejtett szerencsétlenségből két következtetést vonhattak le.

Először: Ker Karraje, a tengeri rabló megszerezte a fulgurátort;

másodszor: az új pokolgépnek csakugyan akkora a rombolóereje, amekkorát feltalálója tulajdonított neki.

A négy hajó, látva az első pusztulását, csónakot eresztett le a hajóroncsokon élet-halállal küzdők megmentésére.

Majd jelekkel adták tudtul egymásnak, hogy közös erővel támadnak a Back Cup*ra.*

A leggyorsabb hadihajó, a francia Tonnant teljes gőzzel sietett az élre. A többi három igyekezett a nyomába jutni.

A Tonnant már mintegy félmérföldnyire hatolt be abba a zónába, amelyet a robbanás éppen az imént ért oly megsemmisítő erővel, nem törődött azzal, hogy egy újabb lövedék ízzé-porrá zúzhatja. Amikor a parancsnok jelt adott a tüzéreknek, hogy széles öblű ágyúikat fordítsák a sziget felé, egyúttal a zászlót is felhúzatta.

A tisztek jól látták a parancsnoki hídról, hogy Ker Karraje rablóbandája szétszóródva ott leselkedik a sziklaoldalon.

Kedvező alkalom kínálkozott, hogy kiirtsák a gaz népet, addig is, amíg rablófészküket pozdorjává nem törik. A Tonnant ágyúi eldördültek. A rablók hanyatt-homlok rohantak a barlangjukba.

Néhány pillanat múlva azonban olyan mennydörgésszerű robaj rázkódtatta meg a levegőt, mintha az égboltozat szakadt volna az Atlanti-óceánra.

Azon a helyen, ahol imént még a Back Cup állott, füstölgő romhalmaz maradt csupán. A szirttuskók hegyomlás módjára, dübörögve zuhantak a tengerbe. A „felfordított csészéből” egyszeriben „törött csésze” lett. A Back Cup helyén alaktalan sziklatömeg állt. Körülötte szökőárként tajtékzott-hullámzott a robbanás felbolygatta tenger.

Mi okozhatta a robbanást? Talán a rablók maguk repítették levegőbe a szigetet, mert belátták, hogy minden védekezés hiábavaló?

A Tonnant csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett a sziklatörmeléktől. A kapitány leeresztette a csónakokat, s azok elindultak a Back Cup helyén maradt csupasz sziklatömbök felé...

A partra szállott matrózok tisztjeik vezetésével átkutatták a romhalmazt, amely már teljesen egybeolvadt a Bermudákig húzódó szirtekkel.

Iszonyúan eltorzított hullákat, letépett emberi testrészeket találtak mindenfelé, emberi húscafatokat, véres iszapot. A barlangnak se híre, se nyoma... mindent, de mindent betemettek a romok.

Egyetlen ép testet leltek csak, a sziklakaréj északkeleti részén.

Alig lélegzett már, de a matrózok bizakodtak abban, hogy újra feléleszthetik. Oldalt feküdt, jobbjában görcsösen szorongatott egy iratcsomót... Az irat utolsó mondata befejezetlen maradt.

Simon Hart, a francia mérnök volt. A Tonnant fedélzetére szállították. A leggondosabb ápolással sem sikerült azonnal eszméletre téríteni.

Naplójegyzeteiből azonban megtudhatták, mi történt a *Back Cup*on az utolsó órákban, a robbanás pillanatáig.

Simon Hart életben maradt: egyedül ő menekült meg a katasztrófából, a többiek mind odavesztek - aminthogy méltán rá is szolgáltak a halálra.

Mihelyt Simon Hart annyira magához tért, hogy felelhetett a hozzá intézett kérdésekre, élőszóval is elbeszélte a történteket, majd ezt fűzte hozzá:

– Thomas Rocht lelke mélyéig megrendítette a francia zászló hatása. Hirtelen visszaborzadt a hazaárulástól, amelyet már-már elkövetett. A sziklafolyosón át visszarohant a barlangba, berontott a raktárba, és mielőtt bármi is megakadályozhatta volna, az ott felhalmozott roppant mennyiségű robbanóanyaggal levegőbe röpítette a Back Cup*ot.*

Ker Karraje és cinkostársai eltűntek a föld színéről. És velük együtt elpusztult Thomas Roch és találmányának titka is...