A meghamisított térkép.

Az Alaska oly erővel csapódott a szirtekhez, hogy mintegy oda szegeződött, meg sem mozdult. A szirt köré torlódó hullámok vadul csapkodták, fel az árboczig tornyosodtak, mintha mindenestül el akarták volna nyelni. Egyébként nem sokat árthattak a megfeneklett *Alaská*nak. Ha vihar nem támad, bizvást remélhették a hajótöröttek, hogy mind egy szálig megmenekülnek.

A hajó parancsnokságát természetesen Erik vette át, mint első tiszt. Mindenekelőtt kiadta a rendeletet, hogy minden nyilást, mely a hajó fenék-oldalain van, a leggondosabban zárjanak le, s a hol szükséges, tömjék be, hogy a viz be ne hatolhasson, lement barátjaihoz, a kik türelmetlenül vártak reá. Elmondta nekik, hogy az Alaska helyzete épen nem kétségbeejtő. Az árboczok, a vitorlák, a gép nem szenvedtek sokat, szerencsére a kazánnak sem történt baja, hála Istennek nem explodált. Holnap, ha szükségét látja, majd partra szállíttatja a hajó népségét, addig tehát legyenek teljesen nyugodtan.

Azután elrendelte, hogy ágyúlövésekkel adjanak hírt a veszélyről, s kérjenek segítséget Sein szigetéről. Továbbá a gőz-bárkát indítsák útnak Lorientbe.

Erik úgy gondolkozott, hogy Dél-Francziaországnak ez a hatalmas tengerész-városa a legbiztosabb forrás arra nézve, hogy segítséget nyujtson nekik.

Az *Alaská*n levők lassankint elkezdettek újra remélni. Erik rendíthetetlen akarata és erős lelke mindenkire biztatólag hatott.

Hiszen majd meglátjuk, hogy kell tennünk, csak az *Alaská*t újra tengerre bocsáthassuk - gondolá magában. Nem mondotta meg senkinek ezt a reményét, mert bizonyára agyrémnek tartották volna. Csupán annyit jelentett ki a hajó tüzetes szemléje után, hogy ez időszerint minden rendben van. Bizvást bevárhatják, míg valahonnan segítség érkezik. Elrendelte, hogy theát és rumot oszszanak ki a matrózok között.

Ezalatt a gőz-bárkát rendbe hozták, hogy útnak indítsák Lorientbe. A vész-lövések is elhatottak Sein szigetére, de felelet még nem érkezett. Egyszer csak a hajón levők egy csónakot pillantanak meg; mely egyenesen a zátonyra jutott Alaska felé tartott. Hat izmos halász ült benne. Az evezőcsapások mutatták, hogy nem első eset, hogy veszélyben forgó hajók segítségére sietnek. Hírül hozták, hogy a sein-i kisded kikötőben ez idő szerint nem horgonyoz jelentősebb hajó, s nem jöhet segítség onnan, de ők hajlandók Lorientbe menni, hogy ott tudtul adják a szerencsétlenséget. Erik úgy intézkedett, hogy az Alaska gőzbárkáján Hersebom gazda, Ottó és kettő a sein-i halászok közül induljon el, mihelyt a hold kisüt.

A halászok módfelett kiváncsiak voltak arra, hogy miként juthatott zátonyra az Alaska, holott ezeket a szirtes helyeket mindenki jól ismeri, s már eleve kikerülik.

Erik elhatározta, hogy mihelyt a gőzbárkát elindítja, kutatni fogja az okát annak, hogy mi vezethette a boldogtalan Marilos kapitányt annyira tévútra. Akaratlanul is sejtette, hogy valami gazságnak kell a dologban rejlenie.

A hold nemsokára kisütött, s a gőzbárka elindult Lorientbe. Ekkor Erik aludni küldte a legénységet, ő maga pedig lement barátjaihoz, kiket a kapitány holtteste mellett hagyott volt.

Mihelyt az Alaska új kapitánya a kabinba belépett, elébe siettek a doktor, Bredejord és Malárius:

– Édes fiam - kezdé a doktor - beszéld el már, mi volt ennek a tragikus esetnek az oka?

– Megfejthetetlen - felelé az ifjú - s újra nézegetni kezdette a térképet, melynek utasítása szerint a szerencsétlen Marilos más irányba, még pedig a veszélyes irányba térítette az *Alaská*t. - Mondtam én, hogy baj lesz; valami megsugta nekem, s mégis, nézzetek csak ide, ezen a térképen itt nincsen megjelölve a zátonyos, tehát a hajókra nézve veszélyes pont... Nincs és hiába keresem, nincs! Érthetetlen! Nem hihetem el, hogy az angol hivatalos térképen ilyen nagy tévedés lehetne, hiszen a legaprólékosabb gonddal van minden megjelölve.

– Hátha már előbb eltévesztette a hajó az utat? - kérdé Bredejord.

– Csaknem hihetetlen! Bresttől eddig nagyon rövid volt az út. Hiszen a partvidéket soha egy pillanatra se vesztettük el szemünk elől. Legfeljebb azt hihetném el, hogy a térképen megjelölt világító tornyok valamelyike nem világított. De ez sem valószinű, hiszen az útirányra roppant gondot fordítottunk. Szóval e szerint a térkép szerint mi jelenleg a mély tenger hátán veszély nélkül úszunk, holott valójában zátonyra jutott ugyanezen a helyen az Alaska.

– Hogy történhetett ez? - kérdé kiváncsian a doktor. - Ezt kellene valahogy megtudnunk.

– Nemsokára meg fogjuk tudni - viszonzá Erik. - Majd ha ebből a kellemetlen helyzetből kimenekülünk, utána járok a dolognak. Egyelőre tehát okosabbat nem tehetünk, mint azt, hogy szépen lefekszünk. Bátran alhatunk, mintha biztos kikötőben vetett volna horgonyt az Alaska.

Az ifjú kapitány nem feküdt le. Míg barátai aludtak, ő fenn virrasztott.

Másnap reggel Erik örömmel tapasztalta, hogy a veszély korántsem oly nagy, mint azt az éjjel gondolták. Az Alaska a tengeralatti szirtek két hatalmas foga közé rekedt, s mozdulni onnan nem tudott, annál kevésbbé, mert a szél ugyanebbe az irányba hajtotta, tehát a hullámok a szikla fogai közé szorították az Alaskát, vagyis biztosították attól, hogy szilánkokra ne törjék.

Ha a szél hirtelen más irányt vett volna, akkor az Alaska menthetetlenül elvész. Ez volt tehát szerencséjük a szerencsétlenségben.

Az ifjú kapitány hozzálátott a munkához, embereinek megmagyarázta, hogy mi módon szabadíthatják ki az Alaská*t a sziklák közül, s azok nagy buzgósággal fogadtak szót a kapitánynak. Nem is került nagy fáradságba, s az *Alaska újra szabadon úszott a tenger hátán.

Természetesen az idő is szerfölött kedvezett nekik.

Csaknem teljes szélcsend volt.

Dél tájban egy aviso-hajó közeledett az Alaskához. A hajó parancsnoka udvariasan bemutatta magát, s kérte, hogy rendelkezzék vele és embereivel.

Erik megköszönte szivességét és levezette a szalonba.

– Sziveskedjék, kapitány úr, megmagyarázni, hogy miként mehettek neki a sein-i zátonyoknak? Hiszen, ha jól hallottam, Brestből jöttek.

– Ez a térkép az oka, uram, nézze csak meg, ezen nyoma sincs a zátonynak azon a helyen, hol mi szerencsétlenül jártunk.

A franczia tengerész-tiszt eleinte kiváncsian, majd csodálkozva nézte a térképet.

– Az ám; itt nyoma sincs e veszélyes szirteknek! Hallatlan könnyelműség. Úgy van, a szin azt jelenti, hogy hajózható, mély víz, pedig szirtlánczok vannak itt, hisz ezt mindenki tudja. Micsoda? Ezt az angol tengerészeti hivatal készítette? Gyalázatos tévútra vezetés ez. Alávaló csalás! Nem hittem volna, hogy Angolországtól ilyesmi is kitelik!

– Vajjon bizonyosak vagyunk-e abban, hogy angol kiadás? - kérdé Bredejord. - Nekem valami egyéb gyanúm van; hátha valami gaz csaló hamisította meg, a ki a kapitány szobájába belopózott.

– Tudor Brown! - kiálta fel indulatosan Erik. - Mikor Brestben a préfetnél ebédeltünk! Bement a kapitány szobájába, hogy megnézze a térképet! Ó nyomorult gaz! Hát ezért nem jött vissza többé az *Alaská*ra.

– Több mint bizonyos, hogy ő követte el ezt a gazságot! - jegyzé meg Schwaryencrona doktor. - De vajjon mi volt a czélja?

– Úgy van - folytatá nagy tűzzel Bredejord; - és kérdem: miért keresett fel téged Stockholmban, s hazudta, hogy O’Donoghan Patrick meghalt? Miért irt alá az Alaska czéljaira huszonötezer koronát? Miért szállott le Brestben a hajóról, hogy vissza többé ne térjen? Valóban az embernek vaknak kellene lennie, hogy ne lássa ennek az embernek az alávaló szándékát. Hogy miért teszi mindezt: még nem tudom; de a Cynthia-ügyben nagy bűn nyomhatja a lelkiismeretét. Szentül meg vagyok győződve, hogy a halálnak szánt minket mindnyájunkat.

A franczia tengerész-tiszt három-négy lényeges hibát, vagyis meghamisított helyet mutatott ki a térképen. Mindenik egy-egy veszélyes pontot tüntetett fel nem veszélyesnek a Szent-Vincze foknál, a Gibraltar-szorosban. Ebből nyilvánvaló volt, hogy a hamisító az Alaská*t tévútra akarta vezetni és veszélybe akarta sodortatni. Ha az *Alaska Sein-sziget zátonyait valamelyes mód kikerülte volna, bizonyára hajótörést szenved egyik vagy másik helyen, s Maltába aligha jut el.

A térkép az angol tengerészeti hivatal hiteles kiadása volt, csakhogy azokat a helyeket vegyi tintával a hamisító megváltoztatta. Közelebbről vizsgálva e hamis helyeket a térképen, könnyen rá lehetett ismerni, hogy hamisítások. No meg, hogy a legnyomósabb bizonyítékot említsük fel, az Alaska térképén rajta volt a svéd tengernagyi hivatal bélyege, ezt a hamisított példányon hiába keresték.

Ezek a tények mindenkit rettegéssel töltöttek el. Mélységes csend állott be. Erik szólalt meg először:

– Szegény Marilos kapitány, ő volt e gazságnak egyetlen áldozata. Okuljunk az ő gyászos esetén s ne bizzunk semmit a véletlenre. Az út előttünk nyitva áll, a hajóval, úgy a mint van, eljuthatunk Lorientbe, ott kijavítják, a mi megsérült.

Ezek a komoly, nyugodt szavak nagy hatással voltak mindenkire. A félig még gyermek-ifjú e pillanatban, mintha férfiúvá vált volna, még pedig egész férfiúvá, a ki teljes tudatában van annak, hogy minő nehéz feladat vár reá ebben a vakmerő vállalatban, de érezi, hogy meg tud felelni annak. Szemei ragyogtak, homlokáról sugárzott az értelem. A doktor és Bredejord büszke örömmel néztek reá.

Mikor az Alaska vitorlái segítségével - mert a gépet nem lehetett használni - elindult Lorient felé: örömrivalgás támadt a megmentett hajón.

Estére benn voltak a lorienti kikötőben.

Erik szakértőket hivatott, megvizsgáltatta tetőtül-talpig az Alaská*t, s megkérdezte, hogy mennyi idő kell ahhoz, míg újra járhatóvá teszik. A világhírű Gamard Norris és társa czég kiküldött mérnöke azt mondta, hogy három hét múlva elindulhat nyugodt lélekkel az *Alaska. Kicsit sok idő - gondolá magában az ifjú kapitány, de elvégre a késedelem nem lesz akkora, hogy kitűzött czélját el ne érhetné.

Negyedfél hónap mulva, tehát junius végén a Behring-szorosban lehet. Nem engedte meg, hogy Stockholmba megsürgönyözzék az Alaska hajótörését, mert attól félt, hogy őt visszahivják, Tudor Brown ellen bűnvádi keresetet indítanak, s akkor neki ott kell lennie Stockholmban. Nem, nem, neki egyéb czélja van, s azt el kell érnie.

Schwaryencrona meg Bredejord attól tartottak, hogy Tudor Brown még egyéb akadályokat is fog majd az Alaska útjába gördíteni. E véleményükben osztozott velök Malárius mester is; s bizony a mint hármacskán a lorienti vendégfogadó szobájában kártyázgattak, lassankint egymást alaposan elijesztették attól, hogy az *Alaská*n tovább folytassák az utat. Aggóskodásuk elkisérte őket sétáikra is, minduntalan arról beszéltek, no meg szegény Marilos tragikus sorsa is erősen hatott rájok.

Ha aztán Erikkel beszéltek, mint a ködpára, úgy szétfoszlott ijedtségük. Az ifjú kapitány törhetetlen bizalma, rendíthetetlen akarata beléjök is erőt öntött. Nem volt az az akadály, mely Eriket az út folytatásától visszariasztotta volna. Valóságos hőssé vált, kit a diadal biztos reménye éltetett. Leolvashatták ezt lelkes arczáról.

Azonközben pedig megint történt valami, a miből bizvást következtethették, hogy Tudor Brown még most sem hagy nekik békét.

Erik márcz. 14-én elment a hajógyárba s megnézte, hogy hányadán vannak a gép-munkálatokkal. Még csak egy szivattyú javítása volt hátra; azt mondták, hogy másnapra mindent elvégeznek.

Ámde a márczius 14-ikéről 15-ikére menő éjjel valaki ellopta a gépgyár műhelyéből a szivattyút. Hasztalan volt minden keresés; eltűnt nyomtalanul. Hogy és miként történhetett? Nem tudott senki nyomára jönni. Szigorú vizsgálatot indítottak, de sem a szivattyút, sem a tolvajt előteremteni nem tudták.

Ez annyit jelentett, hogy az *Alaská*nak még tíz napig kellett a lorienti kikötőben vesztegelnie, míg az új szivattyú elkészül.

Eriket ez az eset sokkal jobban gondolkozóba ejtette, mint az Alaska zátonyra jutása. Nyilván láthatta, hogy egy titkos kéz fáradhatatlanul dolgozik az Alaska elindulásának késleltetésén. Eriket még lázasabb hév szállotta meg, hagy czélja felé törjön.

A tíz napot, melyet még a franczia kikötőben kellett tölteniök, arra fordította Erik, hogy fontolóra vett minden körülményt, a mi őt czélja elérésében elősegítheti vagy hátráltathatja. Napnál világosabban látta, hogy a Stockholmban kijelölt úton a meghatározott időben ennyi késedelem után nem érhet a Behring-szorosba.

Majd azon törte a fejét, hogy mi módon kellene megváltoztatni az Alaska úti programmját. Erről azonban egyelőre nem szólott senkinek, mert jól tudta, hogy a terv titokban tartása a győzelemnek fő-feltétele.

Barátainak feltünt, hogy Erik nem nyugtalankodik oly nagyon a késlekedés miatt; azt hitték: ő is a hazatérésre gondol.

Bezzeg csalatkoztak.

Márczius 25-ikén délben az Alaska elindult a kikötőből.