Elképzelhető, milyen fogadtatás várt Briant-ra és három társára! Gordon, Cross, Garnett, Baxter és Webb a karjaik közé szorították őket, a kicsinyek pedig a nyakukba ugráltak. Hossza-vége nem volt az örömkiáltásoknak és a meleg kézszorításoknak. Phannak is kijutott a része a szívélyes fogadtatásból, és a hű eb ugatása egybevegyült a gyermekek hurrájával. Igen, ez a távollét kínosan hosszú volt.

De Briant, Doniphan, Wilcox és Service visszatértek, és most már csak az expedíció eredményének közlése volt hátra. De miután a fáradalmas gyalogolástól nagyon kimerülteknek látszottak, elhalasztották tapasztalataik elbeszélését másnap reggelre.

– Szigeten vagyunk!

Csupán ennyit mondott Briant, de ez elég volt arra, hogy a jövő összes nyugtalanító eshetőségeivel sötét színben tűnjék fel valamennyiük előtt. Mindazonáltal Gordon e hír hallatára nem árult el különösebb csüggedést. És szinte egykedvűen fogadta a hírt.

Arckifejezése azt látszott mondani: „Jól van, el voltam rá készülve, és e hír nem ejt zavarba!”

Másnap, április 5-én, hajnalkor a nagyok: Gordon, Briant, Doniphan, Baxter, Cross, Wilcox, Service, Webb, Garnett, valamint Moko is - akinek a tanácsa nem volt megvetendő - összegyűltek a jacht előrészén, mialatt a többiek még aludtak. Briant és Doniphan felváltva emeltek szót és értesítették társaikat a történtekről. Elmondták, hogy egy patakon átvezető gát és egy ajupa maradványai, amelyet a sűrűségben találtak, azt a gondolatot ébresztették bennük, hogy e vidéken emberek laknak vagy laktak valaha. Elmondták, hogy az a nagy víztükör, amelyet kezdetben tengernek tartottak, csak tó; elbeszélték, hogyan vezették el őket bizonyos jelek a barlangig, ama hely közelében, ahol a folyó kiömlik a tóból, hogyan fedezték fel a francia származású Baudoin Ferenc csontvázát és előadták, hogy a hajótörést szenvedett szerencsétlen ember által készített földabrosz tanúsítása szerint a Sloughi egy szigeten vetődött partra.

Az elbeszélés szabatos és hibátlan volt anélkül, hogy akár Briant, akár Doniphan, csak egyetlenegy részletet is elhallgatott volna. Valamennyien azt a földabroszt nézték, és belátták, hogy most már csupán kívülről remélhetnek segélyt; más szóval: nincs egyéb hátra, mint véglegesen elhelyezkedni, mielőtt a kedvezőtlen évszak beállta minden költözködést lehetetlenné tesz.

– A legjobb lesz azt a barlangot választani lakhelyünkül, amelyet a tó partján fölfedeztünk - mondá Briant. - Ez legalább biztos menhelyet fog nyújtani.

– De elég nagy-e arra, hogy valamennyien ellakhassunk benne? - kérdé Baxter.

– Nem - viszonzá Doniphan -, de úgy hiszem, hogy megnagyobbíthatjuk, ha még egy üreget vájunk a sziklába. Vannak hozzávaló eszközeink.

– Fogadjuk el mindenekelőtt olyannak, amilyen - mondá Gordon -, ha mindjárt össze is kellene szorulnunk.

– És főleg - tevé utána Briant - mielőbb igyekezzünk átköltözködni. A Sloughit pedig rendszeresen szét kell szednünk, hogy megmenthessük a gerendákat, deszkákat, vasat, rezet, szóval mindazt, ami az elhelyezkedésnél használható lesz a „Francia-barlangban”. - Ezt a nevet adták a tóparti barlangnak, Baudoin Ferenc emlékére.

– De hát hol fogunk lakni, mielőtt átköltözhetnénk? - kérdé Doniphan.

– Egy sátor alatt - felelé Gordon -, egy sátor alatt, amelyet a fák közt a folyó partján fogunk felállítani.

– Ez a legokosabb, amit tehetünk - mondá Briant -, éspedig egyetlen órát se szabad elvesztegetnünk.

Valóban, a jacht szétszedése, az anyag- és élelmiszerkészlet kirakása, a tutaj elkészítése, amelyen e tárgyak át fognak szállíttatni, legalább egy hónapi munkát fog igénybe venni, és mielőtt a Sloughi-öblöt elhagyhatják, itt lesz május elseje, amely az északi félgömbön november első napjainak, vagyis a tél kezdetének felel meg.

Gordon az új tanya helyéül jól választotta ki a folyópartot, miután a költözködésre a vízi utat kellett használni. Semmiféle más út se lett volna rövidebb vagy kényelmesebb. Gondolni se lehetett arra, hogy mindazt, ami a jachtból szétszedetése után fenn fog maradni, az erdőn keresztül, vagy a folyó partján vontassák el. Ellenben, ha több dagály alatt felhasználják a tóig is érezhető áramlatot, a tutaj minden nagyobb nehézség nélkül elérkezhetik rendeltetése helyére.

Amint tudjuk, Briant konstatálta, hogy a folyó felső részén nem létezett semmiféle akadály, se gát, se torlasz, se zuhatag. Most a jacht csónakján egy újabb kémszemlét tartottak a folyó alsó részén a süppedékes vízmosás torkolatáig. Briant és Moko meggyőződtek róla, hogy a folyó e része is teljesen hajózható volt. A Sloughi-öböl és a Francia-barlang közt tehát föltétlenül használható közlekedési út volt.

A legközelebbi napokat a folyamparti új tanya elrendezésére fordították. Két bükkfa alsó ágai, amelyeket hosszú póznák segélyével egy harmadik bükkfa ágaival kötöttek össze, támaszul szolgáltak a jacht nagy pótvitorlájának, amely kétoldalt lelógott a földig. Ezen erősen lecövekelt sátor alatt elhelyezték az ágyneműt, a legszükségesebb kellékeket, a fegyvereket, lőszereket és az élelmiszer-készleteket. Miután a tutajt a jacht alkatrészeiből kellett elkészíteni, mindenekelőtt ezt az utóbbit kellett szétszedni.

Az idő ellen nem tehettek panaszt, amely folyvást száraz maradt. Ha némelykor föl is kerekedett a szél, mindig kelet felől fújt, és így a munka kedvező körülmények közt haladt előre. Április 15-ike táján nem maradt a hajón más, mint a nagyon súlyos tárgyak, amelyeket csak a teljes szétszedés után lehetett elszállítani, és ekkor is csak különös készülékek segélyével. E tárgyak közé tartoztak az ólomnehezékek, a hordók, a vizes kádak, a hengercsavar, a konyha. Ami a kötélzetet, az előárbocot, az árboc-sudarakat, a sodronyköteleket, láncokat, horgonyokat és pótvitorlákat illeti, amelyekből jelentékeny mennyiség volt készletben, mindezt lassankint áthordták a sátor szomszédságába. Azonban sietni kellett. Április második felében már kevésbé szép idő járt. A középhőmérséklet érezhetően csökkent és a hőmérő hajnalkor több ízben a fagypontot jelezte. A tél jelentkezett és vele együtt meg fognak jelenni a viharok, a zúzmara és a hózivatarok, amelyek a Csendes-tenger déli vidékein oly félelmetesek.

Óvatosságból a nagyoknak úgy, mint a kicsinyeknek, melegebben kellett öltözniük, és magukra kellett venniük a meleg gyapotujjasokat, a vastag szövetből készült nadrágokat és a gyapotzubbonyokat, amelyet a szigorú télre való tekintettel előre elkészítettek. Csak Gordon zsebkönyvében kellett utánanézniük, hogy tudhassák, hol találhatják meg e tárgyakat, amelyek minőség és nagyság szerint voltak osztályozva. Briant főleg a legkisebbekkel foglalatoskodott. Vigyázott, nehogy a lábukat meghűtsék és nehogy a hideg levegő érje őket, ha izzadtak. A legcsekélyebb nátha esetén nem bocsátotta ki őket a szabadba, sőt arra kényszerítette, hogy lefeküdjenek a tűz mellé, amely éjjel-nappal égett. Dole és Costar több ízben kénytelenek voltak otthon maradni, és Moko nem kímélte tőlük a mindenféle teát, amelyekhez a füveket a jacht gyógyszertára szolgáltatta.

Mióta a hajóról minden ingóságot elszállítottak, elkezdték szétszedni a hajótestet, amely különben már minden ízében recsegett.

Gondosan szedték le a belső rézlemezeket, amelyeket a Francia-barlangban való berendezkedésnél használhattak. Aztán a vésőknek és kalapácsoknak volt dolga a szögek és a csavarok eltávolításánál. Ez a nehéz munka sok bajt okozott a tapasztalatlan kezeknek és a még nem eléggé izmos karoknak. A szétszedés meglehetősen előrehaladt; április 2-én aztán a vihar is segítségükre jött a munkásoknak.

Noha már a hideg évszak beállt, egy éjjel mégis erős zivatar támadt. Hatalmas villámok hasították át a légkört, és a mennydörgés éjféltől napfölkeltéig nem szünetelt. Szerencsére az eső nem esett, de a szél dühe két vagy három ízben erősen fenyegette a sátort, amely szerencsére jól meg lévén erősítve és cövekelve, ellenállt a viharnak; nem úgy a jacht, amely egyenesen ki volt téve a nyugati szélnek és amelyet az átcsapódó óriási hullámok verdestek.

A pusztítás műve teljes volt. A hajóból nemsokára csakis roncsok maradtak hátra. De nem volt ok emiatt keseregni, mert a hullámok csakis a roncsok egy részét sodorták el, a legnagyobb rész fennakadt a szirtek közt. A vasból készült alkatrészeket nem nehéz megtalálni a föveny alatt.

Ezzel a munkával foglalatoskodott mindenki a következő napok alatt. A gerendák, a deszkák, a cölöpök szerteszét hevertek, és most már a sátortól néhány lépésnyire, csak a folyó jobb partjára kellett elszállítani.

Ez is nehéz munka volt, de idővel és nem csekély fáradsággal szintén elvégeztetett. Furcsa látvány volt, mikor valamennyien befogták magukat egy-egy súlyos gerenda elé és azt tovavontatták, egymást biztatván ezerféle kiáltással. A munkát úgy igyekeztek megkönnyíteni, hogy póznákat használtak emeltyű, és gömbölyű fadarabokat henger gyanánt. Legnehezebb munka volt rendeltetési helyére elszállítani a hengercsigát, a tűzhelyet és a vaspléhből készült rendkívül súlyos kádakat. Mindazonáltal Baxter, akinek nagy hajlama volt a mechanikához, dicséretes ügyességet és buzgalmat tanúsított. Ő és Moko voltak azok, akik csigákat erősítettek meg a fövenybe vert cölöpökre, ami a kis csapat erejét megtízszerezte és lehetővé tette munkájuk szerencsés bevégzését.

Szóval 28-án este a folyóparton volt mindaz, ami a Sloughiból fennmaradt. És kétségkívül a legnehezebb feladaton túlestek, mivel ezen összes anyagot a folyó fogja elszállítani a Francia-barlangba.

– Holnap elkezdjük a tutaj építését - mondá Gordon.

– Úgy van - viszonzá Baxter - és nehogy a vízre bocsátásával fáradnunk kelljen, azt indítványozom, hogy építsük a vízen.

– Ez nem lesz kényelmes - jegyzé meg Doniphan.

– Mindegy, próbáljuk meg! - mondá Gordon. - Ha az építés nagyobb munkába kerül is, legalább nem kell amiatt aggódnunk, hogyan bocsássuk a folyóra.

Valóban, ez az eljárás célszerűbb is volt és másnap azonnal hozzá is fogtak a tutaj elkészítéséhez, amely oly nagyra volt tervezve, hogy el lehessen rajta helyezni az egész súlyos és nagy mennyiségű rakományt.

A hajó gerendáit, a két darabra tört orrtőkét, az előárbocot, a fedélzet fölött háromlábnyi magasságban letört főárboc maradványát, a vitorlarudat, az orrárbocot, az előárboc sudarát, a farvitorla ponyvadorongját elszállították a part egyik pontjára, amelyet a víz csak a legnagyobb dagály idején borított el. E percet bevárták és a fadarabokat belökték a vízbe, mikor az áradat felduzzasztotta. Itt aztán a leghosszabbakat egymás mellé húzták és gondosan megkötözték, miután kisebb fadarabok és szögek segélyével jól egymáshoz illesztették volna. Így készült el a körülbelül 15 méternyi hosszú és 8-10 méternyi széles erős tutaj. Egész nap dolgoztak rajta szakadatlanul és csak későn este fejeztetett be a munka. Briant ekkor elővigyázatból a tutajt odakötözte a parton álló fákhoz, nehogy a dagály elsodorhassa a Francia-barlang felé, vagy az apály vissza a tenger felé.

E nehéz nap után, a fáradtságtól mindnyájan ki lévén merülve, roppant étvággyal vacsoráltak, és másnap reggelig egyhuzamban aludtak.

30-án reggel ismét mindenki a munkához látott.

Most a padlót kellett összetákolni a tutajon. E célra a Sloughi fedélzetének és bordáinak deszkáit használták fel. Hatalmas szögek és kötelek erős szerkezetűvé tették az egész készüléket.

Ez a munka három napot vett igénybe, noha mindenki sietett, mert nem volt veszteni való idő. A pocsolyákban, a szirtek közt és a folyamparton máris mutatkoztak egyes jegesedések. Dacára a folyvást égő tűznek, a sátor a hideg ellen nem nyújtott elég védelmet. Gordon és társai csak úgy tudtak megküzdeni a folyvást csökkenő hőmérséklettel, hogy takaróikba burkolózva, egymás mellé lapultak. A munkával okvetlenül sietni kellett, hogy elkezdhessék a végleges elhelyezkedést a Francia-barlangban. Itt legalább remélhették, hogy szembeszállhatnak a tél szigorával, amely a magas szélességi fokok alatt oly kegyetlen.

Nem kell mondanunk, hogy a tutaj padlóját, nehogy szétváljék útközben, lehetőleg megszilárdítani igyekeztek, hiszen különben az egész készlet elsüllyedhetett volna a folyóban. Ily katasztrófa elkerülése végett jobb is lett volna az elindulást huszonnégy órával későbbre halasztani.

– Mindazonáltal - jegyzé meg Briant - érdekünkben áll május 6-án túl egy napot sem várni.

– Miért? - kérdé Gordon.

– Azért, mert holnapután újhold lesz - felelé Briant -, és a dagály néhány napig mindig fokozódni fog. Minél erősebb lesz a dagály, annál inkább elő fogja segíteni a folyón fölfelé utunkat. Vedd ezt fontolóra, Gordon. Ha kénytelenek volnánk ezt a nehéz tutajt kötélen vontatni vagy póznákkal előretolni, sohase küzdhetnénk meg a folyó sodrával.

– Igazad van - viszonzá Gordon. - Legföljebb három napon belül el kell indulnunk.

Mindnyájan megegyeztek tehát abban, hogy nem tartanak pihenőt, míg a munka nem lesz befejezve.

Május 3-án a berakodással foglalatoskodtak, amelynél nagy gondot kellett fordítani arra, hogy a tutaj egyensúlya meg ne zavartassék. Mindenki tőle telhetőleg elősegíté a munkát. Jenkins, Iverson, Dole és Costar hordták a kisebb tárgyakat, kellékeket, műszereket, szerszámokat a tutaj padlójára, ahol azokat Briant és Gordon rendezték el, a terhet egyenletesen elosztva, Gordon utasításai szerint. A nagyoknak jutott a sokkal nehezebb munka, a tűzhelyet, a vizeskádat, a hengercsavart, a vasrészeket, a rézlemezeket stb., továbbá a Sloughi roncsait a tutajra szállítani, nemkülönben az élelmiszer-csomagokat, a boros, sörös- és égettboros hordókat, és az öböl sziklái között összegyűjtött, sóval megtöltött zsákokat is. A berakodás megkönnyítése céljából Baxter két nagy póznát állított fel, amelyek kötél által erősíttettek meg. A póznák egymást érintő végén egy csigát alkalmazott, amelynek - valamint a jacht egyik kis vízszintes hengerkerekének - segélyével a tárgyakat jó erős kötélen fölemelték a földről, és minden baj nélkül helyezték el a tutaj padlóján.

Szóval, mindnyájan oly ügyesen és fáradhatatlanul végezték teendőiket, hogy május 5-én délután minden a helyén volt. Most már csak a tutaj köteleinek megoldása volt hátra. Ezt másnap reggeli nyolc órára hagyták, mihelyt a folyó torkolatánál a dagály érezhetővé lesz.

A fiúk talán azt hitték, hogy estig a munka befejezése után megérdemelt nyugalmat élvezhetik. Csalódtak, mert Gordon újabb munkát indítványozott.

– Barátim - mondá -, miután eltávoznánk az öbölből és többé nem tarthatjuk szemmel a tengert, ha valamely hajó közelednék a sziget e része felé, nem adhatnánk neki jelt. Úgy hiszem tehát, hogy célszerű volna a szirten egy árbocot felállítanunk és arra lobogót felvonnunk. Ez kétségkívül elég volna ahhoz, hogy magára vonja bármely hajó legénységének figyelmét.

Az indítvány elfogadtatván, a hajó árbocterebét, amelyet a tutajépítésnél nem használtak föl, elvontatták a parti szirtek tövéig, amelyeknek lejtője a folyó partja felé meglehetősen hozzá férhető volt. Mindazonáltal elég fáradságukba került, főleg a lejtő utolsó részének megmászása.

Végre azonban sikerült ez is, és az árbocterebet erősen beékelték a földbe. Baxter azután felvonta az angol lobogót egy csigán átfutó kötél segélyével és Doniphan ezt az ünnepélyes cselekvényt egy puskalövéssel üdvözölte.

– Lám, lám! - mondá Gordon Briant-nak -, Doniphan Angolország nevében birtokba veszi a szigetet.

– Csodálkoznám rajta, ha nem volna már is Angolország tulajdona - viszonzá Briant.

Gordon önkéntelen az arcát fintorította, mert néha oly hangon beszélt „az ő szigetéről”, amelyből látszott, hogy azt amerikai birtoknak tartja.

Másnap napfölkeltekor mindenki talpon volt. A fiúk sietve szedték szét a sátrat és szállították az ágyneműt a tutajra, ahol vitorlákat borítottak rá, hogy kár ne essék benne az átköltözés alatt. Úgy látszott azonban, hogy a rossz időtől nem volt okuk félni. Mindazonáltal a szél irányának megváltozása a sűrű párákat a tengerről a szigetre hajthatta volna.

Hét órakor készen állt minden. A tutaj padlóját úgy rendezték be, hogy szükség esetén két vagy három napig ellakhassanak rajta. Ami az élelmiszereket illeti: Moko félrerakott annyit, amennyire az átkelés alatt szükségük lehetett anélkül, hogy tüzet kelljen gyújtania.

Fél kilenc óra tájban mindenki helyet foglalt a tutajon. A nagyok az előrészen álltak, póznákkal fölfegyverkezve - ez volt az egyetlen mód a kormányzásra, miután a kormányrúdnak nem lehetne hasznát venni a hátulról jövő áramlat miatt.

Kevéssel kilenc óra előtt a dagály érezhetővé vált. Tompa recsegés futott végig a tutajon, amelynek alkatrészei meginogtak. De ezen első ingás után nem kellett további bajtól félni.

– Vigyázz! - kiáltá Briant.

– Vigyázz! - kiáltá Baxter.

Mindketten a köteleknél álltak, amelyeknél fogva a tutaj elöl és hátul meg volt kötözve, és amelynek másik végét a kezeiken csúsztatták keresztül.

– Készen állunk! - kiáltá Doniphan, aki Wilcoxszal a tutaj padlójának előrészén állt.

Miután meggyőződtek róla, hogy a dagály megindította a tutajt, Briant elkiáltotta magát:

– Bocsásd el!

A parancs azonnal teljesíttetett, és a szabaddá lett tutaj lassan elindult a folyam két partja közt, maga után vonván a csónakot, amely a hátulsó részéhez volt kötve.

Általános volt az öröm, mikor a súlyos készüléket előrehaladni látták.

Amint tudjuk, a fáktól beárnyékolt jobb part sokkal magasabb volt a bal partnál, amelynek keskeny csíkja a mocsár lepte vidékkel érintkezett. Briant, Baxter, Doniphan, Wilcox és Moko minden igyekezetüket oda irányozták, hogy a tutajt eltávolítsák e sekély parttól, ahol könnyen zátonyra kerülhetett volna, míg a másik part mély vizében akadálytalanul haladhatott tovább.

Amennyire lehetett, a jobb part mellett tartották tehát a járművet. A víz sodra is inkább e part mellett haladt el, amely a póznáknak és a csáklyáknak is kellő támaszpontot nyújtott.

Két óra alatt körülbelül egy angol mérföldnyire haladhattak. Nem ütköztek semmiféle akadályba, és ily körülmények közt a tutaj szerencsésen megérkezhetett a Francia-barlang elé.

Mindazonáltal, minthogy Briant számítása szerint egyfelől a folyó hossza a tóból való kiömlésétől a Sloughi-öbölig hat mérföldnyi volt, másfelől a tutaj dagály idején kétóránként csak egymérföldnyi utat tett meg, „több dagályra” lesz szükségük, mielőtt eljutnának rendeltetési helyükre.

Valóban, tizenegy óra tájban az apály következtében a víz visszafelé kezdett folyni, a fiúk tehát siettek erősen megkötözni a tutajt, nehogy az ár a tenger felé vigye.

A tutaj ismét elindulhatott estefelé az éjjeli dagály kezdetekor, de nem látszott tanácsosnak útjukat a sötétségben folytatni.

– Azt hiszem, hogy ez nagy meggondolatlanság volna - jegyzé meg Gordon -, mert a tutaj akadályokba ütközhetnék, amelyeken talán szét is zúzódnék. Véleményem szerint jobb lenne várni reggelig és felhasználni a nappali dagályt.

Ez az indítvány sokkal eszélyesebb volt, hogysem általános helyesléssel ne találkozott volna. Ha az út huszonnégy órával tovább tartana is, tanácsosabb volt belenyugodni e késedelembe mint az értékes rakományt kockáztatni.

E helyen tehát egy fél napot és egy egész éjszakát kellett eltölteniük. Doniphan és rendes vadásztársai siettek is kiszállni a jobb parton, Phann kíséretében.

Gordon azt tanácsolta nekik, hogy ne távozzanak el nagyon messzire és e tanácsot figyelembe is kellett venniük. De miután egy pár kövér túzokot és egy egész füzérre való gyönyörű foglyot hoztak haza, az önérzetük is teljesen ki volt elégítve. Moko tanácsára a vadat a legelső reggelire, ebédre vagy vacsorára, amelyet a Francia-barlangban fognak elkölteni, tartották fenn.

A nap elmúlt, és éjjel Baxter, Webb és Cross virrasztottak együttesen, hogy a pillanatnyi szükség igényei szerint megszoríthassák a tutaj kötelékeit az árváltozás pillanatában.

Semmiféle baleset se történt. Másnap reggel háromnegyed tíz óra tájban, mihelyt a dagály kezdődött, tovább folytathatták útjukat ugyanoly körülmények közt, mint a megelőző napon.

Délután egy óra tájban megállapodtak, szemben azzal a vízmosással, ahol Briant és társai kénytelenek voltak kerülőt tenni, mikor a Sloughi-öbölbe visszatértek.

Az éjszaka ismét nyugodt, de fagyos volt. Az éles szél behatolt a folyó völgyébe s a gyermekek közül némelyiken, különösen Jenkinsen és Iversonon erőt vett a kedvtelenség. Panaszkodtak amiatt, hogy el kellett hagyniuk a Sloughit. Briant biztató szavaival vigasztalta őket.

Végre másnap délután a negyedfél óráig tartó dagály segélyével a tutaj a tóhoz érkezett és utasaink kikötöttek a part tövében, szemközt a Francia-barlang bejárásával.