Ox doktor

Negyedik fejezet

amelyben Ox doktor elsőrangú fiziológusnak és merész kísérletezőnek bizonyul

Kicsoda hát ez a különös névre hallgató Ox doktor? Nyilvánvalóan eredeti egy fickó, ám egyszersmind merész tudós is, fiziológus, akinek munkáit Európa valamennyi tudósa ismeri és nagyra értékeli; szerencsés vetélytársa a Davyknek, Dartonoknak, Bostockoknak, Menzieseknek, Godwinoknak, Vierordtoknak, mindazoknak a nagy szellemeknek, akiknek jóvoltából a fiziológia a modern természettudományok élére lendült.

Ox doktor köpcös, közepes termetű férfi volt, ami pedig éveinek számát illeti... de a koráról éppúgy nem tudunk semmi bizonyosat, mint nemzetiségéről. Mellesleg ennek semmi jelentősége. Elegendő tudnunk, hogy különös, forróvérű és zabolátlan személyiség volt, különc, aki mintha egy Hoffmann-kötetből lépett volna ki; olyan ember, aki - ez nem tűr kétséget - sajátságos ellentéte Quiquendone lakosságának. Rendíthetetlenül bízott önmagában, elméleteiben. Jólesett ránézni, mert mindig mosolygott, továbbá emelt fővel, laza tartással, könnyedén, fesztelenül járt-kelt, magabiztos tekintettel, tágra nyílt, széles orrcimpákkal; húsos szája nagy lélegzetvételekkel szívta be a levegőt. Ő aztán eleven volt, nagyon is eleven, szervezete ugyancsak fölszerelve mindennel; állandó mozoghatnékja volt, ereiben higany folyt, talpában száz tű bizsergett. Nem is bírt soha megülni egy helyben, s minduntalan heves taglejtésekkel kísérte szavai áradatát.

Gazdag volt-e hát ez az Ox doktor, hogy a saját zsebére nekiállt egy egész város világítását megoldani?

Valószínűleg, ha ilyen kiadást vállalt; más választ nem adhatunk erre a tapintatlan kérdésre.

Ox doktor öt hónapja érkezett Quiquendone-ba laboránsával, Gédéon Ygène-nel,1 egy nyakigláb, szikár férfival, aki égimeszelő létére sem volt kevésbé eleven mesterénél.

Mármost mivégre is ajánlotta föl Ox doktor, hogy a saját költségén hozza létre a város világítását? Miért szemelte ki éppen a quiquendone-iakat, ezeket a flamandoknál is flamandabb polgárokat; miért épp az ő városukat kívánta egy példa nélkül álló világítás áldásaiban részesíteni? Nem szándékszik-e ezen a címen valamely nagyszabású fiziológiai kísérletbe fogni, in anima vili?2 Ugyan miben sántikálhat ez a hóbortos alak? Ez az, amit nem tudunk, Ox doktornak nem lévén más bizalmasa, mint laboránsa, Ygène, aki egyébként vakon engedelmeskedik neki.

Ox doktor - látszatra legalábbis - egyszerűen azért vállalkozott a város megvilágítására, mert erre szükség volt, „különösen éjszaka”, amint azt Passauf biztos éleselméjűen megjegyezte. Létesült is egy világítógázgyár. A gázórák használatra készen álltak, az úttestek alatt húzódó csővezetéknek pedig hamarosan széjjel kellett gázlámpák alakjában ágaznia középületekbe, sőt a haladás néhány hívének magánlakába is.

Polgármesteri minőségében van Tricasse, illetőleg tanácsosi minőségében Niklausse, valamint néhány további virilista úgy vélte, illő engedélyeznie, hogy e modern világítást hozzá is bevezessék.

Ha az olvasó elfelejtette volna: a tanácsos és a polgármester föntebbi hosszú beszélgetése során elhangzott, hogy a város világítását nem a kőszénből nyert közönséges szénhidrogénnel kívánják megoldani, hanem egy modernebb és hússzor fényesebb gáz, a hidrogén és az oxigén elegyítéséből származó oxy-hydrikus gáz alkalmazásával.

Márpedig a doktor, ügyes vegyész és talpraesett fizikus lévén, nagy tömegben és olcsón volt képes e gázt előállítani, s még csak nem is Tessié du Motay úr eljárását követve, vagyis nátrium-manganátból, hanem egészen egyszerűen az enyhén savassá tett víznek egy olyan villamostelep segítségével történő szétbontása révén, amelyhez új, általa föltalált alkotóelemeket használt föl. Ily módon nem volt szükség költséges anyagokra, sem platinára, sem görebekre, sem tüzelőre, sem a két gázt külön előállító kényes készülékre. Vízzel telt hatalmas kádakon villanyáram haladt keresztül, a folyadék pedig alkotórészeire, oxigénre és hidrogénre bomlott. Az oxigén az egyik oldalon távozott el; a hidrogén meg - volt cimborájáénál kétszeres mennyiségben - a másikon. Mindkettőt külön tartályban fogták föl, ami lényeges óvintézkedés volt, hiszen ha ismét összekeveredtek volna, az irtózatos robbanást váltott volna ki. Ezt követőleg külön csövekben kellett útjuknak a különféle, ám egyaránt robbanásmentes égőkbe vezetnie. Ez az a pillanat, amikor rendkívül fényes lángnak kell föllobbannia, olyannak, amely ragyogásban vetekszik a villanyfénnyel, márpedig ez utóbbi - mint köztudott - Casselmann kísérletei szerint ezerszázhetvenegy gyertyával ér föl, se többel, se kevesebbel.

Bizonyos volt, hogy Quiquendone városa e nagyvonalú kombináció révén pazar világításhoz jut. Hanem ez volt Ox doktornak és laboránsának a legkisebb gondja, amint azt a továbbiak során majd meglátjuk.

Pontosan egy napra rá, hogy Passauf biztos akkora dérrel-dúrral berontott a polgármesterhez, Gédéon Ygène és Ox doktor élénk beszélgetésbe merült közös dolgozószobájukban, az üzem főépületének földszintjén.

– Lám, Ygène, lám! - kiáltott föl kezét dörzsölve Ox doktor. - Látta őket tegnap a fogadásunkon, ezeket a derék, hidegvérű quiquendone-iakat, akik szenvedélyeik hőfoka tekintetében félúton vannak a szivacsok meg a korallok között? Látta, hogyan veszekedtek, hogyan kötekedtek egymással? Máris átalakultak, erkölcsileg és fizikailag egyaránt! S ez még csak a kezdet! Várjon, mi lesz itt még, ha majd nagyadagos kezelésben részesítjük őket!

– Valóban, főnök - válaszolta Gédéon Ygène, mutatóujja bögyével megvakarva hegyes orrát -, a kísérlet jól indul, s ha óvatosságból el nem zárom a csapot, bizisten nem tudom, mi történik.

– Hallotta ezt a Schut ügyvédet, meg azt a Custos nevű orvost? - szólalt meg ismét Ox doktor. - Magában a mondatban nem volt az égvilágon semmi rossz, de az ilyesmi egy quiquendone-i szájából fölér egy egész sor olyasfajta átkozódással, amilyet Homérosz hősei vágnak egymás fejéhez, mielőtt kardot rántanának. Hej, ezek a flamandok! majd meglátja, mit faragunk belőlük egy napon!

– Hálátlanokat - felelte Gédéon Ygène annak az embernek a hangján, aki pontosan tudja, mire becsülje az emberi nemet.

– Eh! - legyintett a doktor -, számít is, hálásak lesznek-e nekünk avagy sem, ha egyszer a kísérlet sikerül!

– Egyébként - tette hozzá kaján mosollyal a laboráns -, nem kell-e attól tartanunk, hogy ekkora izgalomra késztetve légzőszerveiket, e derék quiquendone-iak tüdejében is némi roncsolódást idézünk elő?

– Annyi baj legyen - válaszolta Ox doktor. - Ha egyszer a tudomány érdeke így kívánja! Mit szólna ön ahhoz, ha a kutyák vagy a békák megtagadnák az élveboncolási kísérletekben való részvételt?

Föltehető, hogy ha megkérdeznék a békákat meg a kutyákat, ezek tennének is egynémely megjegyzést az élveboncolók üzelmeire; de Ox doktor a jelek szerint úgy vélte, hogy megcáfolhatatlan érvet lelt, mert nagyot, elégedettet sóhajtott.

– Végeredményben igaza van, főnök - bólintott meggyőződéssel Gédéon Ygène. - Sehogy sem találhattunk volna ezeknél a quiquendone-iaknál jobb kísérleti alanyokat.

– De nem ám - helyeselt a doktor, minden szótagot hangsúlyozva.

– Megtapintotta már ezeknek a lényeknek a pulzusát?

– Százszor is.

– És milyen pulzusátlagot figyelt meg?

– Ötven sincs percenkint. Gondolja csak meg: egy város, ahol egy évszázad óta hírét sem hallották vitának, ahol a fuvarosok nem szitkozódnak, a kocsisok nem szapulják egymást, a lovak nem vadulnak meg, a kutyák nem harapnak, a macskák nem karmolnak! egy város, amelynek kihágási bírósága évszámra nem talál magának munkát! egy város, ahol nem rajonganak semmiért, sem a művészetért, sem az üzletért! egy város, ahol a csendőr csupán mítikus lény, s ahol száz év alatt egyetlen árva lelket sem fogtak perbe! végezetül, egy város, ahol háromszáz esztendeje egyetlen ökölcsapás sem esett, egyetlen pofon sem csattant! Megértheti, Ygène mester, hogy ez nem mehet így tovább, s mi teszünk is róla.

– Remek! remek! - lelkendezett a laboráns. - És hogy állunk a város levegőjével? megvizsgálta már, főnök?

– Nem mulasztottam el. Hetvenkilenc százalék nitrogén és huszonkilenc százalék oxigén,3 változó mennyiségű szénsavval és vízgőzzel. A szokásos arányok.

– Helyes, doktor, jól van - felelte Ygène mester. - A kísérlet nagyszabású és perdöntő lesz.

– Ha pedig perdöntő lesz - fűzte hozzá diadalmasan Ox doktor -, akkor átgyúrjuk a világot!

Notas

  1. Amint látható, Verne jó kedéllyel játszik a nevekkel. Passauf biztos neve németül ezt jelenti: „Figyelj”, Ox angolul: „ökör”, Ygène-nel kiegészítve pedig az oxigén francia nevét adja. ↩
  2. Jelentéktelen alanyokon. ↩
  3. Verne elszámolta magát, vagy pedig sajtóhiba csúszott a francia kiadásba. Hetvenkilenc meg huszonkilenc már száznyolc százalék volna. ↩

Telegrama

Estação de origem: a rede mundial · Destino: o convés do Nautilus

0 palavras · tarifa: 0 kreuzer (os pontos tornam-se STOP)