Reggel három óra tájban Joe, a ki őrt állott, végre észrevette, hogy a város elmaradozik alattuk és így a Victoria megint elindult. Kennedy és a doktor fölébredtek.

Az utóbbi megnézte az iránytűt és elégedetten látta, hogy a szél őket észak-északkelet felé viszi.

– Ma szerencsénk van, - mondá - minden jól megy, még ma meglátjuk a Csad tavát.

– És nagy ez a tó? - kérdé Kennedy.

– Igen, kedves Dick, legnagyobb hosszúságában lehet vagy százhúsz mérföld.

– Ez egy kis változatosságot hoz majd utazásunkba, sétálgatni fogunk nedves vízszőnyegén.

– No, azt hiszem, nincs okunk panaszra; változatosságban csak nincs hiány és a lehető legjobb körülmények között haladunk előre.

– Kétségkívül, Sámuel, eltekintve a pusztában szenvedett nélkülözésektől, még nem forogtunk komolyan veszélyben.

– A mi derék Victoriánk pompásan bevált. Ma van május 11-ke, ápril 18-án indulhatunk útra, tehát huszonöt napja, hogy útban vagyunk. Még vagy tíz nap kell és célnál leszünk.

– De hol?

– Azt nem tudom, de nem is bánom.

– Igazad van Sámuel, bízzuk a gondviselésre, hogy bennünket vezéreljen és megtartson jó egészségben, mint eddig! Éppen nem úgy nézünk ki, mintha a világ legjárványosabb országait jártuk volna be.

– Fölibök bírtunk emelkedni és azt meg is cselekedtük.

– Éljen a léghajózás! - kiáltá Joe - íme itt vagyunk huszonöt napi utazás után, jó egészségben, jól táplálkozva, jól kipihenve; sőt a pihenés túlságos is, mert a lábaim kezdenek zsibbadozni és nem bánnám, ha vagy harminc mérföldet újra gyalogolnom kellene.

– Ezt az örömöt majd megszerezheted magadnak London utcáin Joe, de most már csak maradjunk egyelőre együtt; hárman indultunk útnak, mint Denham, Clapperton és Oudney, mint Barth, Richardson és Vogel és szerencsésebben mint elődeink, még együtt vagyunk mind a hárman; de fontos is, hogy el ne hagyjuk egymást: mert ha, míg egyikünk a földön jár, a Victoriának hirtelen előre nem sejtett veszélyt kikerülendő, egyszerre föl kellene szállani, ki tudja, találkoznánk-e még egyszer ez életben? Ezért egyenesen kimondom Kennedy, hogy nem szeretem, ha a vadászat végett tőlünk elmaradozol.

– No, de azért Sámuel barátom, csak meg fogod nekem ezt a szenvedélyt néha engedni, nem árt készletünket is felfrissíteni, de másrészt elutazásunk előtt megigérted, hogy nagyszerű vadászatok lesznek; pedig még eddig nem sokat haladtam Anderson és Cumming nyomdokain.

– Bocsáss meg, kedves Dick, de nem jól emlékszel, vagy a szerénység parancsolja megfeledkezni hőstetteidről; nekem úgy tetszik, hogy eltekintve az apró vadaktól, neked már egy antilop, egy elefánt és két oroszlán van a lelkeden.

– Jó, de mi az egy afrikai vadásznak, aki a teremtés minden állatjait látja puskája vége előtt elvonulni. Nézd csak, nézd, ott egy falka zsiráf!

– Azok zsiráfok! - mondá Joe - hisz csak akkorák, mint az öklöm.

– Mert ezer lábnyira vagyunk felettük, de közelről láthatnád, hogy vannak háromakkorák, mint te vagy.

– Hát mit szólsz ehhez a gazellacsordához? - folytatá Kennedy - és azokhoz a struccokhoz, melyek úgy futnak, mint a szélvész?

– Hát ezek struccok? - gúnyolódék Joe - hisz ezek csirkék, nem is mások, mint csirkék.

– Nem mehetnénk hozzájok kissé közelebb, Sámuel?

– Közeledni, közeledhetünk, de ki nem szállunk, Dick; mire volna jó ezeket az állatokat megölni, melyekből semmi hasznunk? Ha arról van szó, elpusztítani egy oroszlánt, egy tigrist, egy hiénát, ezt értem, de egy antilopot, gazellát csak azért, hogy vadászszenvedélyedet kielégítsed, az valóban nem éri meg a fáradságot. Máskülönben barátom, majd száz lábnyira fogunk csak e föld felett lebegni, és ha látsz valami vadállatot, nem bánom, ha mulattatásunkra egy golyót röpítesz szívébe.

A Victoria lassanként leereszkedett, de még mindig biztos magasságban tartotta magát. E vad és felette népes vidéken vigyázni kellett az előre nem látható veszélyek miatt.

Az utazók most egyenesen a Sbari folyó mentén haladtak lefelé, e folyó gyönyörű partjai különféle fák sűrű árnyékába voltak rejtve; a folyondárok és kúszó növények mindenütt behálózták az erősebb törzseket és galyakat és a színek csodás vegyülékével tarkították az erdőt. A krokodilok fickándoztak a nap hevében vagy a víz alá buktak virgonc gyíkok módjára és játszadozva kimászkáltak a számtalan zöldellő szigetre, mely megakasztá a folyó folyását.

Így keltek át buja és zöld növényzettel borított földek felett Maffatay kerületén. Reggel kilenc óra felé Fergusson doktor és barátai végre elérték a Csad-tó déli partjait. Ez volna tehát Afrikának Kaspi tengere, melynek létezését oly sokáig a mesék országába sorolták; ez azon beltenger, amelyhez csak Denham és Barth expedíciói bírtak eljutni. A doktor megkísérté megállapítani a tó mostani helyzetét, mely az 1847-ki alakjától ugyancsak különbözött; de valójában lehetetlen ezen tó térképét megrajzolni, mert iszapos és csaknem átgázolhatatlan mocsarak veszik körül, melyek között egykor Barth csaknem odaveszett. Ezen mocsarak nád- és papyrus-bokroktól fedve évről-évre a tó részeivé válnak, gyakran a partjain fekvő városok is elmerülnek, mint az 1856-ban Ngoru városával történt; - és most a vízilovak és alligátorok bukdácsolnak a vízben ott, hol egykor a város lakóházai állottak.

A nap elönté égető sugaraival a csendes víztükröt és északon a víz és tűz eggyé látszott olvadni a láthatáron.

A doktor meg akarta állapítani a víz természetét, melyet sokáig sósnak hittek; nem volt veszélyes a csónakkal a tó tükréhez közeledni és a csónak repült felette mint a fecske, csak mintegy öt lábnyi magasban.

Joe belemerített egy üveget és félig megtölté; a vizet megkóstolták, nem igen volt iható, erős sziksós volt az íze.

Míg Fergusson ezen kísérletének eredményét magának jegyezgette, puskalövés dördült el oldala mellett. Kennedy nem bírta magát tartóztatni, hogy egy óriási vízilóba egy golyót ne röpítsen, ez azonban csak szuszogott tovább, a ropogás zajára eltűnt és úgy látszik, a vadász éles tölténye másképpen nem igen zavarta őt.

– Itt jobban használt volna a szigony! - mondá Joe.

– Hogy-hogy?

– Horgonyaink egyike, ez éppen alkalmas horgocska volna egy ily állatka számára.

– Ugyan? - felelé Kennedy. - Joenak megint van egy eszméje.

– Amit kérlek, valahogy ki ne vigyetek, - folytatá a doktor, - mert az állat odacepelhetne bennünket, ahová nem igen kívánkozunk.

– Különösen most, mikor már tudjuk, milyen a Csad-tó vize! Azután meg lehet-e enni ezt a halat, Fergusson úr?

– Nem hal az Joe, hanem egy emlős állat a vastagbőrűek fajából; mondják, hogy a húsa kitűnő és a tó partvidékein lakók közt főkereskedelmi cikkül szolgál.

– Akkor sajnálom, hogy Kennedy úr lövésének nem volt több foganatja.

– Ez az állat meg nem sebesíthető, csak a hasán és a lapockái között, Dick golyója még csak a bőrét se horzsolta fel. Ha azonban a vidék kedvezőnek igérkezik, a tó északi partján tanyát üthetünk, ott azután talál Kennedy egész menazsériát és kedvére kárpótolhatja magát.

– No, akkor Kennedy úr csak vegyen célba egy vízilovat, szeretném megkóstolni a húsát ennek az amfibiumnak. Valóban nem is érdemes ide fáradni egészen Afrika belsejébe és csak foglyokból, szalonkákból élősködni, - mint akár otthon Angliában.