Johansen doctor története.

John Cort többször találkozott Johansen doktorral Librevilleben. Nem csalódhatott tehát: a kit látott, csakugyan a német orvos volt; ő uralkodott a vagdiakon!

Most már könnyű volt kitalálni a történetét is.

Három évvel ezelőtt, midőn Garner professzor hiába igyekezett a majmok társaságába tolakodni; Johansen doktor elhatározta, hogy újra megismétli a sikertelen kísérletet. Elindult tehát Malinbából, s már tudjuk, hogy hű szolgája kíséretében az Ubangi-rengetegben ütött tanyát, azon a kis, mocsaras tisztáson, a hol Khamis meg társai megtalálták a fölállított kunyhót.

A kunyhóban maradt jegyzőkönyv adatai szerint Johansen doktor augusztus 13-ikán hurczolkodott be a ketreczbe, a hol augusztus 25-ig, tehát csak két hétig lakott. Legutolsó följegyzésében megírta, hogy éjszaka nagy, emberszabású majmok látogatták meg a ketreczet és többször hallotta tőlük a «Ngora» szót.

Ezek az «emberszabású majmok» csak a vagdiak lehettek. Miután kóborlásaik közben ráakadtak a német tudós ketreczére, foglyul ejtették őt, s minden holmijával elhurczolták, föl a fák sudarán épült városukba.

A doktor bennszülött szolgája valószínűleg elmenekült a rengetegbe. Mert ha a vagdiak őt is ide hozták volna Ngalába, Khamisnak és társainak már előbb is találkozniok kellett volna vele, vagy legalább látniok kellett volna őt ezen az ünnepélyen, a gazdája mellett.

A vagdiak bizonyára nem bántak rosszul Johansen doktorral. Sőt, érezvén, hogy a német tudós sokkal értelmesebb és okosabb, mint ők maguk, királyukká választották, - a mi különben megtörténhetett volna John Corttal, vagy Max Huberrel is, ha a trón nem lett volna már betöltve.

Ily módon hát Johansen doktor, a Tükörszemű Atya, már három év óta uralkodott dicsőségesen a vagdi népen!

Ez sok olyan dolgot megmagyarázott, a mit a foglyok eddig nem értettek. Most már tudták, honnan kerültek a vagdiak nyelvébe a kongónyelvjárás és a német nyelv egyes szavai; megértették a tűzkő használatát, az égetett agyagedények eredetét és - a kintornát is, a mely a vagdiaknak legfőbb gyönyörűsége volt.

A két jó barát, mihelyt hazaért, azonnal elmondott mindent Khamisnak is.

– Csak azt nem értem, hogy Johansen doktort nem nyugtalanította a mi jelenlétünk, - mondta Max Huber. - Utóvégre is fehérek vagyunk, s bizonyára természetes lett volna, ha maga elé hivat bennünket és kérdezősködik tőlünk egykori hazája felől... De ő még azt sem vette észre, hogy nem hasonlítunk alattvalóihoz, pedig egész közel mellettünk vitték el az ünnepélyen!...

– Ez valóban különös, Max, - felelte John Cort, - s magam sem értem, miért nem hivatott Mszelo-Tala-Tala mindeddig a palotájába...

– Talán nem is tudja, hogy alattvalói foglyul ejtettek bennünket, - jegyezte meg a foreloper.

– Az meglehet, - hagyta helyben John Cort: - de azért a dolog mégis különös... szeretnék a nyitjára jönni ennek a rejtélynek...

– Magam is! - felelte Max Huber izgatottan.

... De hogyan?... Ez volt a bökkenő!

Mit tegyenek?... Vajjon, ha megjelenhetnének a doktor előtt, megtagadná-e tőlük az engedélyt, hogy hazamehessenek?...

– Azt hiszem, hogy megengedné a távozást, - mondta Max Huber, rövid gondolkozás után. - Több mint bizonyos, hogy alattvalói eltitkolták előtte itt létünket... Pedig nekünk okvetlenül beszélnünk kell vele...

– De hogyan? - kérdezte az amerikai.

– Ha másként nem, erőszakkal törünk be hozzá! - mondta Max Huber határozottan.

– Igen... de mikor? - kérdezte John Cort.

– Még ma este. S mivel az alattvalói imádják, bizonyára szót is fogadnak neki, ha megparancsolja, hogy bocsássanak bennünket szabadon és kísérjenek el a határig.

– De hátha nem engedi meg, hogy távozzunk?

– És ugyan miért ne engedné meg?

– Ki tudja, kedves Max! - felelte az amerikai nevetve. - Hátha fontos diplomácziai okok nem engedik...

– Nos, ha nem teljesíti kérésünket, - kiáltott föl a franczia, - akkor a szemébe mondom, hogy majom-király és hitványabb legutolsó alattvalójánál is!

Max Huber terve különben megfontolást érdemelt, s az alkalom kedvező volt a megvalósítására is.

Ha az ünnep még tovább tart, nemsokára részeg lesz az egész város és senki sem törődik a királyi palotával... Maguk a testőrök is együtt ittak a néppel, melynek egy része már öntudatlanul hevert, hortyogott az utczákon és a kunyhókban, míg a másik része még egyre koczintgatott, noha már szintén alig állt a lábán... Föl kell használniok a kedvező alkalmat, a mely, ki tudja, mikor kínálkozik ismét?... Bizonyos, hogy a királyi palotát nem őrzik, könnyű lesz tehát meglátogatniok Mszelo-Tala-Tala ő Felségét.

Miután Khamis is helyeselte a tervet, elhatározták, hogy megvárják, míg sötét éjszaka lesz, s az egész város leissza magát. Kollo, a kinek még délután szabadságot adtak, szintén a néppel együtt ivott és ő sem állt útjukban.

Kilencz óra tájban a négy fogoly elhagyta a kunyhót.

Ngalában koromsötét volt, mert még a fákra tűzött szurokfáklyák is alvófélben pislogtak.

A lakosság nagy része már aludt: a sok ital erőt vett rajta, úgy, hogy már csak itt-ott volt hallható a még nem ittas mulatozók kurjongatása.

Khamis és társai, számítva a szökés eshetőségére is, vállukra vetették a puskájukat, s szétosztották maguk közt a töltéseket is. Ha meglepik őket, lőni fognak, s még a Tükörszemű Atya engedelme ellenére is utat törnek maguknak a részeg tömegben.

Óvatosan lopóztak tova a csöndes házak közt, s észrevétlenül értek a királyi palota elé... Köröskörül a legmélyebb csönd... Csak a palota egyik ablakából látszott világosság...

– Egy lélek sincs itt, - súgta John Cort halkan.

Valóban, a királyi palota előtt egy lélek sem állt.

Raggi és testőrei, az ital, a dáridó kedvéért, ott hagyták helyüket, s a Tükörszemű Atya ő Felségét senki sem őrizte ezen az éjszakán.

Lehet azonban, hogy bent a palotában mégis volt egy-két kamarás, vagy valóságos belső titkos tanácsos, Mszelo-Tala-Tala ő királyi felsége személyes szolgálatában.

Mind a mellett Khamis és társai nem haboztak: könnyelműség lett volna elszalasztani ezt a kedvező alkalmat, ők nem akarták elszalasztani...

Llangát küldték előre kémszemlére... A fiú, mint a kígyó, óvatosan, nesztelenül kúszott az ajtóig és pár perczig hallgatózott... Aztán intett társainak, hogy jöhetnek... Nem volt ott senki: csak az ajtót kellett belökniök, hogy bemehessenek...

Mikor mind a négyen együtt voltak az ajtó előtt, ismét hallgatóztak pár pillanatig... Sehol semmi nesz: sem a palotában, sem a környéken.

... Rajta hát!...

Max Huber lépett be elsőnek, s utána jövő társai gondosan becsukták az ajtót maguk mögött.

A palotában csak két szoba volt: két szomszédos szoba; ez volt a Tükörszemű Atya egész rezidencziája.

Az első szoba egészen sötét és üres volt... a másik szobából, a repedéseken s az ajtó-nyíláson át, némi világosság szűrődött ki...

Khamis oda kúszott és betekintett az egyik repedésen...

Mszelo-Tala-Tala ő felsége félig ült, félig hevert trónusán, az ócska dívánon.

Ezt a bútordarabot is valószínűleg, sőt bizonyára, akkor rabolták el a vagdiak, mikor a doktort ide hurczolták ketreczéből.

– Menjünk be, - mondta Max Huber.

Az ajtó nyikorgására Johansen doktor egészen fölült, s a belépők felé fordult... Talán mély álmából riadt föl?... Annyi bizonyos, hogy révedezve, hülyén nézett látogatóira, de egy csöppet sem látszott meglepettnek.

– Johansen doktor, - szólította meg John Cort németül: - a társaim meg én hódolattal járulunk felséged színe elé...

Az orvos nem felelt... Talán nem értette?... Talán egészen elfelejtette anyanyelvét három esztendei itt létele alatt?...

– Ért ön engem? - folytatta John Cort. - Mi idegenek vagyunk, s erőszakkal hurczoltak bennünket Ngalába...

Az orvos megint nem felelt... Úgy látszott, mintha nézné ugyan, de nem látná, mintha hallgatná ugyan, de nem hallaná az idegeneket. Meg sem mozdult, mintha teljesen hülye lett volna.

Max Huber odalépett hozzá, s nem sokat törődve a királyi méltóság szentségével, megfogta a német doktor vállát és derekasan megrázta...

Mszelo-Tala-Tala ő Felsége úgy elfintorította az arczát, hogy akármelyik csimpánz megirigyelte volna...

Max Huber másodszor is megrázta, most még erősebben...

Ő Felsége pedig - kiöltötte rá a nyelvét!

– Talán csak nem őrült? - kiáltott föl John Cort.

– De bizony az! - mondta Max Huber: - még pedig kötözni való bolond!

És ez igaz volt: Johansen doktor végképpen őrült volt. Az elméje már akkor sem volt egészen rendben, mikor Kamerunból elindult; Ngalában aztán lassankint utolérte a csöndes butaság, a mely végre valóságos hülyeséggé fajult. Ezért nem törődött a városba érkezett négy idegennel: ezért nem ismerte meg a két fehéret az esti ünnepélyen.

– Itt nincs mit tanakodnunk, - mondta most Khamis. - Arra nem számíthatunk, hogy a király megsegít bennünket...

– Semmi esetre sem! - hagyta helyben John Cort.

– Az alattvalói pedig még kevésbé bocsátanak el! - kiáltott föl Max Huber.

– Ez is igaz! - hagyta helyben John Cort.

– Nincsen hát más hátra, - folytatta Max Huber, - minthogy megszökjünk...

– Még pedig azonnal! - tette hozzá Khamis. - Használjuk föl az éjszakát...

– S e részeg félmajmok eszméletlen állapotát! - mondta Max Huber.

– Menjünk! - szólt John Cort, kifelé indulva. - Iparkodjunk a lépcsőn leszökni, s aztán vágjunk neki az erdőnek...

– Ez helyes, - felelte Max Huber habozva: - de hát a doktor?...

– A doktor?... - kiáltott föl Khamis meghökkenve. - Mi közünk a doktorhoz?...

– Nem hagyhatjuk itt e félmajmok közt, - folytatta Max Huber. - Kötelességünk, hogy őt is megszabadítsuk...

– Igaza van, kedves Max, - felelte John Cort. - Csakhogy ez a szerencsétlen már őrült. Talán ellent is szegül... Hátha nem akar velünk jönni?...

– Minden esetre kísértsük meg, - felelte Max Huber, s közeledett a doktorhoz.

Képzelhető, hogy ezt a lomha, elhízott embert nem czipelhetik a hátukon; s ha neki magának nincs kedve, akkor hogyan vigyék ki a házból?...

Khamis és John Cort szintén oda léptek hozzá és megragadták a karjait.

A doktor azonban még erőteljes ember volt; hirtelen kirántotta karjait; végig feküdt a dívánon és kézzel-lábbal rugdalózott, kapálózott, mint a hátára fektetett teknős-béka.

– A manóba! - mondta Max Huber; - egymaga is nehezebb, mint az egész hármas-szövetség!...

– Johansen doktor! - kiáltott rá John Cort utoljára.

Mszelo-Tala-Tala ő királyi fölsége azzal felelt, hogy majommódra vakargatni kezdte az uborkaorrát.

– Annyi bizonyos, - mondta most Max Huber, - hogy ezzel az állattal semmire sem megyünk... Már igazi majom lett!

– Hadd maradjon meg hát majomnak, - felelte John Cort: - s hadd uralkodjék tovább is a - felebarátjain!

Nem volt más hátra, mint távozni a királyi palotából. Szerencsétlenségre a méltóságában megsértett majom-király ordítani kezdett, még pedig oly hangosan, hogy a városban is könnyen meghallhatták...

A foglyoknak tehát sietniök kellett... Raggi és katonái minden pillanatban ide jöhettek a zajra, s akkor vége a kedvező alkalomnak!... Sőt ha itt találják őket a királyi palotában, akkor esetleg még az életük is koczkán forog!...

Ott hagyták tehát a hülye németet, hadd ordítozzon tovább, s kinyitva az ajtót, kirohantak a sötét éjszakába.