Passepartout olcsón megússza, csak a cipőjét hagyja el

Mindenki tudja, hogy India hatalmas, fordított háromszög; csúcsa délen van, alapja északon; területe 1 400 000 négyzetmérföld, 180 milliónyi lakossága egyenlőtlenül oszlik meg vidékein. E roppant föld egy részén ténylegesen az angol kormány uralkodik. Calcuttában főkormányzója van, Madrasban, Bombayben, Bengáliában kormányzói; Agrában helyettes kormányzója.

A tulajdonképpeni Angol India területe azonban csupán 700 000 négyzetmérföld, lakossága 100-110 millió, vagyis a földrész jelentős hányada még nem tartozik az angol királynő hatalma alá. Valójában a félsziget belsejében néhány félelmetes és kegyetlen rádzsa csorbítatlan épségben tartja a hindu függetlenséget.

1756 óta - ekkor keletkezett az első angol település a mai Madras város helyén - egészen a szipojok nagy felkelésének esztendejéig a híres-nevezetes Indiai Társaság kezében volt itt minden hatalom. Sorra bekebelezte a tartományokat: a rádzsáknak életjáradékot helyezett kilátásba, melyet csak ímmel-ámmal vagy egyáltalában nem fizetett; a tartomány főkormányzóját és valamennyi polgári és katonai tisztviselőjét maga nevezte ki. Ma már mindez a múlté, és az indiai angol birtokok közvetlenül a koronától függenek.

Azóta a félsziget jellege, szokásai, néprajzi összetétele szinte naponta változik. Azelőtt, az ódon közlekedési eszközök korában, az utas gyalog, lovon, szekéren, targoncán, gyaloghintón, emberháton, coachon stb. járta a vidéket. Ma már gyorsjáratú steamboatok¹ hasítják az Indus és a Gangesz habjait; vasút szeli át széltében egész Indiát, oldalágakat bocsát ki, és háromnapi útra csökkenti a távolságot Bombay és Calcutta között.

A vasút nem egyenes vonalban halad át Indián. Az út légvonalban csupán 1000-1100 mérföld; ezt a vonat közepes sebességgel is nem egészen három nap alatt megtehetné. Ezt a távolságot azonban legalább egyharmadával meghosszabbítja egy kitérő: a vasút ugyanis északon egészen Allahabadig kanyarodik.

A Great-Indian Peninsular Railway útvonala nagyjából a következő: Bombayből kiindulva, Salsette-en át, Tannával szemközt lép a kontinensre, átkel a Nyugati-Ghatok hegyláncain, északkeleten egészen Burkhanpurig hatol, átszeli a csaknem egészen független Bundelkhand² területét, felkanyarodik Allahabadig, keletre fordul, Benaresnél eléri a Gangeszt, azután enyhén jobbra tér, és délkeletnek fordulva Burdwanon és a francia Chandernagor városán át befut a calcuttai végállomásra.

A Mongolia utasai délután fél ötkor szállottak partra Bombayben, ahonnan nyolc órakor indul a calcuttai vonat.

Mr. Fogg elbúcsúzott partnereitől, leszállt a gőzhajóról, néhány apróság bevásárlására utasította inasát, lelkére kötötte, hogy nyolc óra előtt a pályaudvaron legyen, azután az útlevélellenőrző hivatal felé indult; léptei oly ütemesen váltogatták egymást, ahogy egy csillagászati kronométer ingája jelzi a másodperceket.

Természetesen eszébe sem jutott, hogy megtekintse Bombay csodáit; nem érdekelte sem a városháza, sem a pazar könyvtár, sem az erődök, sem a dokkok, sem a gyapotpiac, sem a bazárok, sem a mecsetek, sem a zsinagógák, sem az örmény templomok, sem a Malabar Hill tündökletes pagodája, melyet két sokszögű torony ékesít. Bizony, ő nem látogatja meg sem az elephantai remekműveket, sem a kikötő mellett délkeletre meghúzódó titokzatos sírboltokat, sem a buddhista építészet bámulatra méltó maradványait; Salsette-szigeten a Kanherie-barlangokat!

De nem ám! Miután útlevelét láttamoztatta, Phileas Fogg nyugodtan visszatért a pályaudvarra, és ebédet rendelt. A főpincér helyesnek tartotta, ha többek között felhívja a figyelmet a „bennszülött nyúlból” készült pörköltkülönlegességre, mely, amint mondotta: „hat nyelven beszél”.

Phileas Fogg jóváhagyta az ajánlatot, és lelkiismeretesen meg is kóstolta a nyúlpaprikást. Azonban a fűszeres mártás ellenére csapnivalónak találta.

Magához intette a főpincért:

– Uram - és keményen a szemébe nézett -, ön azt állítja, hogy ez nyúl?

– Igenis, mylord - válaszolta szemrebbenés nélkül a fickó -, őserdei nyúl.

– És nem nyávogott, amikor levágták?

– De uram! Hogy nyávogott volna? A nyúl... esküszöm...

– Főúr - vágott a szavába hidegen Mr. Fogg -, ne esküdjön semmire, hanem vésse az eszébe: hajdan a macska szent állat volt Indiában. Az volt a jó idő.

– A macskákra, mylord?

– Talán az utasokra is!

E megjegyzés után Mr. Fogg rendületlenül tovább ebédelt.

Néhány pillanattal Mr. Fogg után Fix detektív is elhagyta a Mongolia fedélzetét, és lóhalálában a bombayi rendőrkapitányságra rohant. Igazolta magát, igazolta megbízatását, és előadta, mi a jelenlegi kapcsolata azzal az emberrel, aki a londoni lopással gyanúsítható. Megérkezett-e Londonból a letartóztatási parancs?... Nem, semmi sem érkezett. Mivel a parancsot Fogg után indították útnak, még nem is érkezhetett meg.

– Fix ugyancsak benne volt a pácban. Szeretett volna letartóztatási parancsot kierőszakolni Fogg ellen a rendőrkapitánytól. Az azonban elzárkózott. Az ügy a londoni közigazgatásra tartozik; a törvény értelmében csak az bocsáthat ki ilyen rendeletet. Az angol felfogás tökéletesen érthetővé teszi ezt a szigorú elvi magatartást, a törvényesség kérlelhetetlen tiszteletét; az angol felfogással összeegyeztethetetlen mindenfajta, az egyéni szabadság ellen irányuló önkényeskedés.

Fix meghátrált, és megértette, hogy mást nem tehet: meg kell várnia Londonból a parancsot. Annyit mégis elhatározott, hogy míg a titokzatos gonosztevő Bombayben tartózkodik, percre sem téveszti szem elől.

Eszébe sem jutott, hogy Phileas Fogg továbbmehet - mint tudjuk, ugyanígy vélekedett Passepartout is -, lesz hát bőven ideje, megvárhatja a letartóztatási parancsot.

De amikor Passepartout, a *Mongoliá*ról partra szállva, megkapta gazdája legutóbbi parancsait, mint jó inas megértette, hogy Bombay is ugyanarra a sorsra jut, mint Szuez és Párizs; itt sem ér véget utazásuk, hanem tovább tart, legalábbis Calcuttáig, sőt ki tudja, talán azon is túl. Hovatovább már azon tépelődött, hogy Mr. Fogg fogadása mégsem volt komolytalan, neki pedig, aki mit sem áhított jobban, mint a nyugalmat, az lesz a sorsa, hogy gazdájával együtt végigjárja a nagy utat, nyolcvan nap alatt a föld körül!

Most hát, miután néhány inget és zoknit vásárolt, sétált egyet Bombay utcáin. Nagy volt a sürgés-forgás: Európa valamennyi fajtája ott nyüzsgött az utcán, közöttük perzsák hegyes fövegben; bunhyák kerek turbánban, szindek szögletes fövegben, örmények hosszú ruhában, párszik fekete süvegben. Éppen a párszik vagy géberek valamelyik ünnepét ülték; ezek Zoroaszter híveinek közvetlen leszármazottai, a legszorgalmasabb, legcivilizáltabb, legértelmesebb, legmértékletesebb fajta egész Indiában: jelenleg közülük kerülnek ki Bombay gazdag bennszülött kereskedői. A mai napon, körmenetek és látványosságok közepette valamilyen farsangfélét ünnepeltek a maguk vallása szerint; furcsa hegedűk és tamtamok szavára, arannyal-ezüsttel áttört fátyolruhában bajadérok táncoltak, csodálatosan és egyébként nagyon illedelmesen.

Passepartout tágra nyitott szemmel, mohón fülelve figyelte az érdekes ceremóniát; és hogy arcáról, viselkedéséről messziről lerítt, hogy valódi „sárgacsőrű” - azt talán külön meg sem kell említenünk.

Sajnos, kíváncsisága megint messzebb sodorta a kelleténél, s ezzel újabb bonyodalmakat szerzett magának, és majdnem meghiúsította gazdája továbbjutását.

Ugyanis miután végiggyönyörködte a párszi farsangot, Passepartout a pályaudvar felé igyekezett, amikor a Malabar Hillen, a csodás pagoda előtt elhaladva, az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy körülnéz benn az épületben.

Csupán két dolgot nem tudott: először, hogy keresztényeknek szigorúan tilos a belépés némelyik hindu pagodába; másodszor, hogy maguk a hivők is csak akkor léphetnek be, ha lábbelijüket a küszöbön kívül hagyják. Mellesleg megjegyezve: az angol kormány, igen egészséges politikával, tiszteletben tartja és mindenkivel tiszteletben tartatja az ország vallásainak valamennyi apró előírását, és szigorúan bünteti azokat, akik a vallási előírásokat megsértik.

Passepartout tehát belépett a pagodába, és gyanútlanul, egyszerű turista módjára bámészkodva csodálta a Malabar Hill templom belsejének aranytól ragyogó brahman ornamenseit, amikor váratlanul úgy feltaszították, hogy elnyúlt a padló megszentelt kövein. Három pap rohant rá, dühödten forgó szemmel, letépték cipőjét és harisnyáját, és vad kiáltozás közepette ütlegelni kezdték.

Az izmos francia fürgén talpra ugrott. Egy ökölcsapás, egy rúgás - és két ellenfele máris a földön hevert; hosszú lepleik is akadályozták mozgásukat. Passepartout ezután nyaka közé szedte a lábát, néhány ugrással kinn termett a pagodából, sarkában a harmadik hindu, aki üldözte, és nyomába uszította a tömeget.

Passepartout hét óra ötvenötkor, alig néhány perccel a vonat indulása előtt érkezett meg a pályaudvarra; mezítláb volt, kalapját és az imént vásárolt holmit elvesztette a csetepatéban.

Fix a peronon várakozott. Kikísérte Foggot a pályaudvarra, és megértette, hogy a jómadár Bombayből is továbbutazik. Azonnal döntött: elkíséri Calcuttáig, s ha kell, tovább is. Meghúzódott a félhomályban, Passepartout nem is vette észre, ő azonban végighallgatta, amint az inas néhány szóban elmesélte gazdájának a kalandjait.

– Remélem, ez máskor nem fordul elő - felelte egyszerűen Phileas Fogg, azzal felszállt az egyik kocsiba.

A szegény fiú mezítláb és pironkodva, szótlanul követte gazdáját.

Fix már-már azon a ponton volt, hogy felszáll a vonat különkocsijába, de eszébe jutott valami, és hirtelen megváltoztatta terveit.

„Nem, maradok! - mondta magában. - India földjén elkövetett törvénysértés... kezemben van a fickó!”

E pillanatban élesen sípolt a mozdony, s a vonat eltűnt az éjszakában.