Mi van J. T. Maston noteszében és mi nincs már benne?

Az a notesz, melyet a baltimore-i rendőrség elkobzott, valami harminc lapból állott, képletekkel, egyenletekkel teleírva, s legvégül számokból, melyekkel J. T. Maston a számításait sommázta. Felsőbb mechanikai műveletek levezetései voltak ezek, amit csak matematikusok értékelhetnek igazán. Ott volt köztük az eleven erők egyenlete is:

mely szerephez jutott már a „Földről a Holdba” problémában, mégpedig a Hold vonzásával kapcsolatos kifejezésekkel egyetemben.

Egyszóval avatatlanok egyáltalán semmit sem értettek volna ebből a műveletből. Azért úgy gondolták az illetékesek, hogy jó lesz, ha közzéteszik az adatokat és eredményeket, amelyek már hetek óta olyannyira nyugtalanították az egész világot.

Ez volt az, amit a lapok nyilvánosságra hoztak, mihelyt a szakértő bizottság végigtanulmányozta a híres szakbúvár képleteit... Ezt közölte valamennyi újság, minden pártkülönbség nélkül.

Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy J. T. Maston munkájához semmiféle vita sem fért. Mondják, hogy a helyesen felállított probléma félig már megoldott problémának tekinthető. Nos, J. T. Maston a kérdést igazán kifogástalanul állította fel. De maguk a számítások is sokkal pontosabbak voltak, hogysem a szakértő bizottság helyes voltukat és eredményeiket kétségbe vonhatta volna. Ha a kísérletet végrehajtják, a Föld tengelye feltétlenül megváltozik, s az előre sejtett katasztrófák végzetesen bekövetkeznek.

A baltimore-i szakértő bizottság tájékoztató jelentése *az Ó- és Újvilág
napilapjai, folyóiratai és képeslapjai részére*

A *North Polar Practical Association*nek abból a célból tervbe vett kísérlete, hogy a Földnek forgótengelye újjal helyettesíttessék, egy, a Föld valamely meghatározott pontján felállított szerkezet visszacsapódásának létrehozásából áll. Ha a szerkezet furata elválhatatlanul összefügg a talajjal, a lökés átterjed egész planétánk tömegére.

A szerkezet, melyet a társulat mérnökei jóváhagytak, nem más, mint egy hatalmas ágyú, melyet ha függőlegesen sütnének el, hatástalan lenne. A lehető legnagyobb hatást elérendő, az ágyút vízszintesen kell elhelyezni, csövével észak vagy dél felé, s a Barbicane és Társai cég az utóbbi eljárás mellett döntött. Ilyen körülmények közt a visszacsapódás északi irányú lökést ad a Földnek, mégpedig olyat, mely egy biliárdgolyónak finoman fogott dákóval való megpöccintéséhez hasonlítható. (Lám, az éles elméjű Alcide Pierdeux éppen ezt sejtette meg!)

Mihelyt az ágyút elsütik, a Föld középpontja helyet változtat a lökés irányával azonos irányban, ami által megváltozik a bolygópálya síkja, következőleg az év időtartama, de oly csekély mértékben, hogy az szinte figyelmen kívül hagyható. Ugyanakkor viszont a Föld forgó mozgásba kezd egy, az Egyenlítő síkjában elhelyezkedő tengely körül, s forgása ezen a tengelyen az idők végtelenségéig eltartana, ha a Föld nem forgott volna már a lökés előtt is.

De mivel ez a mozgás megvan, s a két sarkot összekötő vonal körül történik, a visszacsapódás révén előidézett járulékos forgással kombinálva szükségszerűen egy új tengely keletkezik, s ennek következtében a sarkok bizonyos mértékben eltávolodnak régi helyüktől. Mármost, ha a lökés abban a pillanatban következik be, mikor a tavaszpont - egyike az Egyenlítő és az ekliptika két metszőpontjának - a lövés helyének nadírján van,¹ és ha a visszacsapódás elég erős ahhoz, hogy a sarkokat 23° 28’-cel elmozdítsa régi helyükről, a Föld új tengelye függőlegesen fog esni bolygópályájának síkjára - csaknem úgy, ahogyan a Jupiter csillagnál tapasztalható.

Azt már tudjuk, hogy mik lennének a következményei a függőleges tengelyállásnak - Barbicane elnök szükségesnek tartotta jelezni ezeket a december 22-i ülésen.

De adva lévén a Föld tömege és mozgása, vajon elgondolható-e egy olyan lőszerszám, amelynek visszacsapódása változást idézhet elő a sarkok jelenlegi fekvésében s hozzá még 23° 28’-nyit?

Igen, elgondolható, ha egy olyan ágyút vagy ágyúsort szerkesztenek, amelynek mérete a mechanikai törvényekhez igazodik, vagy ha ilyen méret híján a feltalálók akkora erejű robbanóanyaggal rendelkeznek, hogy a lövegnek az elmozdításához szükséges lökőerőt megadhassa.

Vegyük mintául a francia tengerészet 1875-ös tervezésű huszonhét centiméteres ágyúját, mely egy száznyolcvan kilogrammos lövedéket másodpercenként ötszáz méteres sebességgel lök ki; formáljuk ezt az ágyút százszorta nagyobb kaliberűre, vagyis milliószoros térfogatúra, ebben az esetben száznyolcvanezer tonna lövedéket lesz képes kiröpíteni. Ezenkívül, ha a lőpornak elég robbanóereje lenne, hogy a lövedéknek a fentinél több mint ötezer-hatszázszorosan nagyobb sebességet adjon, nyilvánvalóan megkapnók a kívánt eredményt. Másodpercenként kétezer-nyolcszáz kilométeres sebesség mellett valóban nem kell attól tartanunk, hogy a lövedék becsapódik, s ütése visszahelyezi a dolgokat korábbi állapotukba.

Nos hát, a földi közbiztonság szerencsétlenségére, bármilyen rendkívülinek tűnjék is ez, J. T. Mastonnak és kollégáinak rendelkezésükre áll ez a csaknem korlátlan erejű robbanóanyag, melynek feszítőerejéről, ha csupán a Columbiad lövedéknek a Holdba röpítéséhez felhasznált lőpor energiáját vesszük mértékül, halvány fogalmat sem alkothatnánk. Ez a Nicholl kapitány találmánya. Hogy miféle anyagokból áll ez a lőpor, arra nézve nem találni elég nyomot J. T. Maston füzetében, mert ő beéri annyival, hogy méli-mélinote-nak nevezze.

Mindössze annyit tudunk, hogy a méli-mélo nevű szerves anyagnak salétromsavval való elegyítésével állítják elő. Bizonyos számú egyatomos gyököt ugyanolyan számú hidrogénatom helyettesít, s ebből olyan port nyernek, mint a lőgyapot, gyújtó és gyúlékony alapelemeknek nem egyszerű elegye, hanem kombinálása.

Egyszóval, bármi legyen is ez a robbanószer, annak az erőnek, mely túlontúl elegendő, hogy egy száznyolcvanezer tonna súlyú lövedéket a Föld vonzáskörén túl kivessen, az ágyúra kifejtett lökő hatása nyilvánvalóan tengelymozgást eredményez, a sark 23° 28’-nyi elmozdulását. Az új tengely tehát függőleges lesz az ekliptika síkjára. Ebből származhatnak olyan katasztrófák, amilyenektől joggal reszketnek a Föld lakói.

Ám szerencsére, van rá eshetőség, hogy az emberiség megszabaduljon egy olyan kísérlet következményeitől, mely a földgömb földrajzi és éghajlati viszonyaiban annyi változást idézhet elő.

Mert hát lehetséges-e vajon olyan méretű ágyút önteni, hogy térfogatra milliószorosa legyen a huszonhét centiméteres ágyúnak? Bármennyire előrehaladott is a fémipar, vajon feltételezhető-e, hogy a mérnökök létre tudnak hozni egy ilyen óriási lőszerszámot, nem is szólva a száznyolcvanezer tonnás lövedékről, melyet a levegőbe akarnak röpíteni?

Jogunk van kételkedni benne. Ez egyike azoknak az okoknak, amelyeknél fogva a Barbicane és Társai cég egykönnyen kudarcot vallhat. De a kísérlet így is tág teret enged meg számos különösen nyugtalanító eshetőségnek, mivel, úgy látszik, az új társulat máris munkához látott.

Tudnivaló ugyanis, hogy az említett Barbicane és Nicholl kapitány elhagyták Baltimore-t és Amerikát. Már több mint két hónapja, hogy távoztak, vajon hová mehettek?... Minden bizonnyal a földgömbnek arra az ismeretlen helyére, ahol nyilván minden előkészület megtörtént már kísérletük végrehajtására.

De hol van az a hely? Nem tudni, s így lehetetlen üldözőbe venni a vakmerő gonosztevőket (sic),² akik azzal az ürüggyel, hogy saját hasznukra feltárják az új kőszénlelőhelyeket, fel akarják forgatni a világot.

Kétségtelen, hogy J. T. Maston noteszének utolsó lapjára, melyen munkálatait sommázta, fel volt jegyezve ez a hely. Hanem a lap szétmorzsolódott Impey Barbicane cinkostársának fogai közt, s a jelenleg a baltimore-i börtönben fogva tartott cinkostárs sehogy sem akar vallani.

Íme, ez a helyzet. Ha Barbicane elnöknek sikerül megszerkesztenie az ő gigászi ágyúját és lövedékét, egyszóval, ha a fent említett körülmények közt végrehajtandó kísérlete sikerül, megváltozik a régi tengely, és nem telik hat hónapba, s a Föld ki van szolgáltatva e megbocsáthatatlan kísérlet (sic) következményeinek.

Csakugyan, már ki is jelölték azt az időpontot, mikor a lövés ereje a lehető legnagyobb hatást fejti ki, s a földi ellipszoidokra gyakorolt nyomása a leginkább érvényesül.

Ez pedig szeptember 22-e, tizenkét órával azután, hogy a Nap x hely délkörén áthalad.

Mármost, ismerve a körülményeket, 1. hogy a kísérletet egy, a huszonhét centiméteres ágyúnál egymilliószorta nagyobbal fogják végrehajtani, 2. hogy ezt az ágyút egy száznyolcvanezer tonnás lövedékkel töltik meg, 3. hogy ez a lövedék kétezernyolcszáz kilométeres másodpercenkénti kezdő sebességgel halad majd, 4. hogy az ágyút szeptember 22-én, tizenkét órával azután, hogy a Nap x hely délkörén áthalad - sütik el... vajon lehet-e mindebből arra következtetni, hogy hol van az a hely, ahol a kísérletet végrehajtják?

Nyilvánvalóan nem!... - válaszolták a megbízott szakértők.

Csakugyan, semmiféleképpen nem lehet kiagyalni, hol lehet az az x pont, mivel J. T. Maston dolgozatában egy árva szó sem esik arról, hogy a földgömbnek melyik részén halad át az új tengely, más szóval, hol helyezkednek el a Föld új sarkai. 23° 28’-nyire a régitől - ám legyen! De hogy melyik délkörön, azt teljességgel lehetetlen megállapítani.

Tehát lehetetlen megtudni, hogy a tengerek szintkülönbsége következtében mely területek válnak alacsonyabbá vagy magasabbá, mely szárazföldek válnak tengerekké s mely tengerek szárazföldekké.

Annyi bizonyos, hogy J. T. Maston számításai után ítélve a tengerek szintkülönbsége igen nagy lesz. A lövéssel járó rázkódás után a tenger felülete forgási ellipszoid formát ölt az új Északi-sark körül, és a víz szintje a földgömbnek csaknem valamennyi pontján megváltozik.

Valóban, a régi és az új tenger szintjének metszete - két egyforma forgási felület, melyeknek tengelyei találkoznak - két síkgörbéből tevődik össze, melyeknek két síkja függőlegesen halad át a két sarktengely síkján, illetőleg a két sarktengely két szögfelezőjén. (Szó szerinti idézet a matematikus jegyzetéből.)

Ebből az következik, hogy az új szint a régihez képest a legkedvezőtlenebb esetben 8415 méternyi emelkedést vagy esést jelenthet, s hogy a földgömb egyes részein ennyivel alacsonyabbak vagy magasabbak lesznek egyes területek.

Ez a mérték fokozatosan csökken majd a földgömböt négy szeletre osztó határvonalakig, ahol a szintkülönbség teljesen megszűnik.

Megjegyzendő, hogy maga a régi sark is el fog merülni, mégpedig több mint 3000 méter mélyre a víz alá, mivel a földgolyó lapultsága következtében a sark kisebb távolságra van a Föld középpontjától, mint a földgolyó bármilyen más pontja, így hát a North Polar Practical Association által megvásárolt terület is víz alá kerül, s így nem aknázható ki. De ezzel a lehetőséggel előre számolt a Barbicane és Társai cég. Viszont a legújabb felfedezések alapján arra lehet következtetni, hogy az Északi-sarkon fennsík terül el, melynek magassága meghaladja a 3000 métert.

A földgömbnek azokat a pontjait, ahol a szintkülönbség eléri a 8415 métert, s következőleg azokat a területeket, melyeket végzetes katasztrófák érnek, ne is próbálja meghatározni valaki. A legelmésebb matematikusoknak sem sikerülne az. Van ebben az egyenletben egy ismeretlen szám, melyet semmiféle képlet nem tud kifejezni. Ez pedig az x pont helye, ahol a lövés és a lökés bekövetkezik... Márpedig ez az x a sajnálatos kísérlet kezdeményezőinek titka.

Vagyis mindent összefoglalva, a Föld lakóinak, bármely szélességi fokon éljenek is, közvetlenül érdekük megismerni ezt a titkot, amely a Barbicane és Társai cég mesterkedései folytán saját személyükben veszélyezteti őket.

Értesítettük is Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália és Óceánia lakosait, kísérjenek figyelemmel országuk területén minden ballisztikai munkálatot, nevezetesen mindenfajta ágyúöntést, lőpor- és löveggyártást, ugyancsak tartsanak számon minden idegent, akinek érkezése gyanús lehet, s értesítsék erről azonnal a szakértő bizottságot, Baltimore, Maryland, USA.

Adja Isten, hogy értesítésük még folyó évi szeptember 22-e előtt eljusson hozzánk, amely nap a földi élet rendjének megbolygatásával fenyegeti a világot.