Éjfél múlt húsz perccel. Az *Albatros*ról még öt-hat puskalövés dörrent. Uncle Prudent és Frycollin Phil Evanst támogatva, a sziklák mögött keresett fedezéket. Nem érte őket találat. Pillanatnyilag nem volt félnivalójuk.

Az Albatros, miközben távolodott a Chatam-szigettől, 900 méter magasra emelkedett. Az emelkedés sebességét még tovább kellett fokozni, nehogy a repülő gép a tengerbe zuhanjon.

Mikor az őrszem nagy nehezen megszabadult a szájpecektől, és kiáltozni kezdett, Robur meg Tom Turner odarohant hozzá, leszedték a szemére csavart vászondarabot, s kioldozták kötelékeit. Tom Turner ezután a foglyok kajütjébe futott - s üresen találta.

François Tapage közben Frycollin kabinjába nézett be, ott sem volt senki.

Robur, mikor észbe kapott, hogy foglyai megszöktek, éktelen haragra gerjedt. Uncle Prudent és Phil Evans szökése azt jelenti, hogy az egész világ meg fogja ismerni találmányának és személyének titkát. A Párizs fölött kidobott írás miatt nem nyugtalankodott különösképpen, mert nagyon valószínűnek tartotta, hogy a papiros elkallódott, mielőtt földet ért volna. De ez a szökés!...

Mikor némileg lecsillapult, így szólt:

– Megszöktek, ezen már nem tudunk segíteni. A Chatam-szigetről azonban jó ideig nem tudnak továbbjutni, és én visszajövök értük! Megkeresem őket! Visszahozom mind a hármat! S akkor...

A három szökevény sorsa még valóban nem fordult végleg jóra. Az Albatros, ha röptét ismét irányítani tudják, hamarosan visszatér a Chatam-szigetre, ahonnan a foglyok nem tudnak idejében továbbmenekülni.

Fél nap alatt ismét a feltaláló kezére kerülnek.

Fél nap alatt? De hiszen két óra sem kell hozzá, s az Albatros megsemmisül! A bomba, melyet mint testéhez kötött torpedót hurcol magával, a levegőben végzi el pusztító munkáját.

A szél közben erősbödött, s a léghajó északkelet felé sodródott. Gyorsasága ugyan mérséklődött, de máris ki lehetett számítani, hogy mire a nap fölkel, szem elől vesztik a Chatam-szigetet.

Hogy az ellenszélben visszarepülhessenek, ahhoz feltétlenül üzemképessé kell tenni a hajtóművet, legalábbis az elülsőt.

– Tom - mondta a feltaláló -, állítsd teljes fényerőre a fényszórókat!

– Igenis, master Robur.

– És valamennyien munkához!

– Valamennyien! - válaszolt Tom Turner.

Most már szó sem lehetett arról, hogy a munkát másnapra halasszák. Fáradtságról szó sem esett. Az Albatros legénysége egy emberként állt a feltaláló mögé. Mindannyian mindent elkövettek volna, csakhogy kézre kerítsék a szökevényeket. Mihelyt behelyezik az elülső hajtó légcsavart, visszatérnek a Chatam-szigetre, ott ismét lehorgonyoznak, s a szökevények után erednek. Csak ezután kezdik meg a hátsó hajtó légcsavar javítását, ezután az Albatros teljes biztonságban folytathatja útját a Csendes-óceán fölött X-szigetig.

Mindenesetre nagyon fontos volt, hogy a repülő gép ne sodródjon túlságosan északkeletre. Kellemetlen, hogy a szél egyre erősödik, s az Albatros sem fölibe kerülni, sem megállni nem tud. Hajtóművei nélkül olyan, mint egy irányíthatatlan léggömb. A szökevények a partról figyelve megállapíthatták, hogy a repülő gép eltűnik a szemük elől, még mielőtt darabokra veti a robbanás.

Roburt későbbi tervei miatt meglehetősen aggasztotta ez a helyzet. Vajon nem késik-e majd el a Chatam-szigetről? Ezért, míg a javítási munkálatok perc késedelem nélkül folytak, úgy határozott, hogy alacsonyabb légrétegekbe ereszkedik, ott talán gyengébb lesz a szél. Ha igen, az Albatros mégis a sziget közelében maradhat mindaddig, míg ismét ereje lesz ahhoz, hogy szembeszálljon a széllel.

A repülő gép azonnal lejjebb ereszkedett. Ha véletlenül egy hajó jár arrafelé, és utasai meglátják, amint a fényben úszó Albatros lassan lefelé ereszkedik, micsoda rémület tört volna ki köztük!

Az Albatros a tenger tükre fölött néhány száz lábnyira megállt. Robur kénytelen volt megállapítani, hogy az alacsonyabb zónákban még erősebben fúj a szél, s gépe még nagyobb sebességgel távolodik a szigettől. Így nyilván nagyon messze sodródnak északkeletre, s még később tudnak visszatérni a Chatam-szigetre.

Miután ezt is kipróbálták, s bebizonyosodott, hogy előnyösebb, ha a magasabb zónákban maradnak, ahol az atmoszféra nyugodtabb, az Albatros ismét mintegy 3000 méter magasba emelkedett. Itt sem állhatott egy helyben, de legalább lassabban sodródott. A feltaláló így már remélhette, hogy napkeltekor ebből a magasságból mégis látni fogja a sziget környékét, melynek földrajzi fekvését egyébként pontosan bemérte.

Azzal, hogy a szökevények vajon milyen fogadtatásban részesültek a bennszülötteknél, amennyiben a sziget lakott volt, Robur vajmi keveset törődött. Mit bánja ő, ha a bennszülöttek segítséget nyújtanak a szökevényeknek! Az Albatros olyan fegyverekkel támadhatja őket, hogy nyomban rémülten futnak majd szét. A klubtársakat könnyen kézre keríti, s ha egyszer ismét a hatalmában lesznek...

– X-szigetről nem menekülnek - jelentette ki Robur.

Egy óra tájt elkészültek az első hajtócsavar kijavításával. Most már csak be kellett helyezni, ami további egyórás munkát igényelt. Ha ezzel is elkészülnek, az Albatros délnyugati irányba fordul, s elindul, azután majd megjavítják a hátsó hajtóművet.

S az elhagyott kajütben közben lassan parázslott a kanóc. Egyharmada már elégett. A végzetes szikra egyre közeledett a dinamittöltés felé!

Ha a legénység nem merül el annyira a munkában, valamelyikük talán meghallja a kajütből kiszűrődő halk pattogást. Talán felfigyel az égő lőpor szagára is! Ha valamelyiket is nyugtalanság fogja el az apró jelek miatt, biztosan figyelmezteti a feltalálót vagy Tom Turnert. Akkor kutatni kezdenek, és a kajütben, a fekhely alatt megtalálják a robbantószert... Ha így történik, még lett volna idő arra, hogy megmentsék a csodálatos *Albatros*t és azokat, akik vele járták a levegőeget.

De az emberek a fedélzet elülső részén dolgoztak, vagyis mintegy húszméternyire a szökevények kajütjétől. Semmi dolguk nem volt a kajüt körüli fedélzetrészen, és semmi sem terelte el figyelmüket a teljes odaadást igénylő munkától.

Robur is velük volt, s ügyes gépész lévén, jómaga is a többiekkel együtt dolgozott. Siettette a munkát, de nem engedte, hogy bármit is elsiessenek. Megkívánta, hogy mindenhez a legnagyobb gonddal nyúljanak. Tisztában volt azzal, milyen fontos, hogy a gépezet feltétlen ura legyen. Ha nem sikerül elfognia a szökevényeket, azok végül is visszatérnek hazájukba. Utána megindulna a nyomozás, s talán még X-szigetre is eljutnának! Ez pedig azt jelentené, hogy vége annak a mondhatatlanul szép életnek, amit az Albatros emberei teremtettek maguknak.

Negyed kettő volt, mikor Tom Turner a feltalálóhoz lépett.

– Master Robur - szólította meg -, úgy látom, a szél némileg gyengül, igaz, hogy nyugati irányban erősebben fúj.

– Nos, hogy áll a barométer? - kérdezte Robur, miután néhány pillanatig figyelmesen vizsgálta az eget.

– Csaknem mozdulatlan - válaszolt Tom Turner. - Pedig úgy látom, hogy az Albatros alatt lejjebb ereszkednek a felhők.

– Így van, Tom, s könnyen lehet, hogy alattunk esik az eső. De mit számít ez, ha az esőfelhők fölött maradunk! Nem zavar minket, be tudjuk fejezni a munkát.

– Ha esik - folytatta Tom Turner -, nyilván inkább csak sűrűn permetezik, legalábbis ezt gyanítom a felhők formájából, s valószínű, hogy lejjebb hamarosan teljesen elül a szél is.

– Nyilván így van. Mégis azt hiszem, okosabb, ha nem ereszkedünk lejjebb. Javítsuk csak meg a hajtócsavart, s aztán majd arra repülünk, amerre akarunk. Végül is minden ettől függ.

Két óra múlt néhány perccel, mikor a munka első részével elkészültek. Az elülső hajtócsavart behelyezték, s az energiát szolgáltató telepeket bekapcsolták. A hajtócsavar mozgása egyre gyorsult, s az Albatros délnyugatnak fordulva, közepes sebességgel repült a Chatam-sziget felé.

– Tom - mondta Robur -, körülbelül két és fél órával ezelőtt sodródtunk északkeletre. Ahogy az iránytűről is látom, a szél iránya nem változott. Úgy számítom, legfeljebb egy órára van szükségünk ahhoz, hogy visszaérjünk a sziget partjaira.

– Én is így gondolom, master Robur - válaszolt Tom Turner -, hiszen másodpercenként mintegy tíz-tizenkét métert haladunk. Hajnali három-négy óra között az Albatros visszatér a sziget partjára.

– Nagyon helyes, Tom. Az a jó, ha éjszaka érkezünk, s észrevétlenül le is szállhatunk. A szökevények azt hiszik, hogy messze északon járunk, nyilván nem is őrködnek. Mikor az Albatros földközelbe ér, igyekszünk elrejteni a sziget valamelyik magas sziklája mögé, s ha néhány napot ott is kell maradnunk...

– Ott maradunk, master Robur, s ha egy egész bennszülött ármádiával kell harcolnunk...

– Harcolunk, Tom, harcolunk a mi *Albatros*unkért!

A feltaláló legénysége felé fordult, akik újabb parancsra vártak.

– Barátaim - mondotta -, a pihenés ideje még nem érkezett el. Dolgoznunk kell virradatig.

Mindnyájan helyeslően bólintottak.

Most ugyanazt a munkát kellett elvégezniük a hátsó hajtó légcsavaron, amivel az elülsőnél már elkészültek. A hátsó hajtócsavar is ugyanúgy és ugyanakkor rongálódott meg, mint az első, vagyis a szörnyű orkánban, mely a sarkvidék átrepülése idején csapott le rájuk.

Csakhogy célszerűnek látszott néhány percre megállítani, sőt némileg hátrafelé irányítani a gépet, míg a légcsavart kiemelik a helyéből. A segédgépész Robur parancsára fordított irányú mozgásba hozta az elülső légcsavart, és az Albatros lassan hátrálni kezdett.

Valamennyien a fedélzet hátsó részébe indultak, mikor Tom Turner hirtelen valami különös szagra lett figyelmes.

A szökevények kajütjéből szivárgott ki a lassan égő kanóc füstje.

– Hát ez mi? - döbbent meg Tom Turner.

– Mi történt? - kérdezte Robur.

– Nem érzi? Mintha lőpor égne...

– Valóban!

– A hátsó kabinból jön!

– Igen, éppen abból a kajütből!

– Lehet, hogy felgyújtották ezek a nyomorultak?

– Még ha csak felgyújtották volna! - kiáltott Robur. - Törd be az ajtót, Tom, azonnal törd be!

Alighogy Tom Turner egy lépést tett a hátsó fedélzet felé, szörnyű robbanás rázta meg az *Albatros*t, a kabinok szilánkká hasadoztak, a fényszórók kialudtak, s egyszerre vaksötétség támadt. A függesztőcsavarok java része eltört vagy elgörbült, s azonnal megbénult, de a fedélzet elülső részén továbbra is működtek a légcsavarok.

A repülő gép törzse valamivel a gépkamra mögött - ahonnan az akkumulátorok még mindig működésben tartották az elülső hajtóművet - megrepedt, s az egész hátsó fedélzet lezuhant.

Úgyszólván azonnal leálltak a még működő függesztőcsavarok is, és az Albatros zuhant a mélységbe.

Nyolc ember, mint hajótöröttek a roncsokba, úgy kapaszkodtak a 3000 méter magasból lefelé zuhanó csonka Albatros*ba.*

A zuhanás erejét az is növelte, hogy a lefelé billent elülső hajtómű még mindig működött.

Ekkor Roburnak hallatlan hidegvérre valló ötlete támadt: a romokban heverő gépkamra felé csúszott, megragadta az indítórudat, egyetlen rántással megváltoztatta a hajtócsavar forgásirányát, s az már nem mint hajtó-, hanem mint függesztőcsavar működött.

A zuhanás némileg lelassult, de azért csak zuhanás maradt, legfeljebb a roncs nem hullt oly sebesen a mélybe, mint a szabadesés törvényeinek kitett testek. S ha az Albatros utasai el is pusztulnak a tengerben, legalább nem a gyors esés közben fulladnak meg úgy, hogy lélegzeni sem tudnak a mellettük elsivító levegőben.

Alig nyolcvan másodperccel a robbanás után a habokba merült mindaz, ami az *Albatros*ból még megmaradt.