A FÖLDKÖZI-TENGER

„Szép a Földközi-tenger, és ennek két oka van: harmonikus környezete, valamint a levegő és a fény üdesége és áttetszősége. Csodálatosan megedzi az embert. A legnagyobb ellenálló erővel, keménységgel ruházza fel.”

Michelet, XIX. századi francia történetíró mondta ezt, és igaza van. De szerencsére a természet - ha már Herkules nem segített neki - elválasztotta a Calpo-sziklát az Abyla-sziklától, és így létrehozta a Gibraltári-szorost. De azt is el lehet fogadni, számos geológus állításával szemben, hogy ez a szoros mindig is létezett. Nélküle nincs Földközi-tenger. Ugyanis a párolgás folytán háromszor annyi vizet veszít ez a tenger, mint amennyi folyóinak vízhozama, és ha az Atlanti-óceán vize a szoroson át nem áramlana belé, és nem biztosítaná vizének szintjét, már sok-sok évszázada csak valami holt tenger lenne, holott ez a tenger nagyon is élő tenger.

A hatalmas Földközi-tenger legelrejtettebb, legismeretlenebb zugában rejtőzött el Sándor Mátyás gróf - és mindaddig itt akart maradni, amíg munkáját teljesen be nem fejezi Antekirtt doktor néven -, hogy kiaknázhassa állítólagos halálának minden előnyét.

Két Földközi-tenger is hullámzik a földgolyón, egyik az Óvilágban, másik az Újban. Az amerikai Földközi-tenger a Mexikói-öböl; területe nem kevesebb, mint négy és fél millió négyzetkilométer. Bár az európai Földközi-tenger csak 2 885 527 km2-en fekszik, és mintegy a fele a másiknak, külseje mégis sokkal változatosabb, sok a természetes kikötője, különálló öble, egyes nagyobb vízterületei akkorák, hogy méltán érdemelték ki a tenger nevet. Ilyen különálló területegysége a görög szigettenger, a Krétai-tenger Kréta szigettől északra, délre pedig a Líbiai-tenger, az Adriai-tenger Olaszország, Ausztria, Törökország és Görögország közt, a Jón-tenger, amely Korfu, Zante, Kefallinia és más szigetek partjait mossa, a Tirrén-tenger Olaszországtól nyugatra, az Eol-tenger a Lipari-szigetek körül, az Oroszlán-öböl Provence földjén, a Genovai-öböl a Ligur-tengerben, a Gabesi-öböl a tuniszi partok előtt, a két Szirtisz, amely Kirenaika és Tripolisz között nyúlik be mélyen az afrikai kontinensbe.

E tengernek, amelynek egyes partvidékeit még alig ismerték, vajon melyik rejtett zugát választotta ki lakóhelyül Antekirtt doktor? Szigetek százai, szigetecskék ezrei tűnnek elő e hatalmas medence körülhajózása során. Megszámlálhatatlan földnyelv és kis öböl tarkítja. Hányféle népfaj, erkölcs, életmódjára és politikai helyzetére nézve különböző nép él a partjain, ahol az emberiség története több mint húsz évszázada indult el, franciák, olaszok, osztrákok, törökök, görögök, arabok, egyiptomiak, tripolisziak, tunisziak, algíriak, marokkóiak - még angolok is Gibraltárban, Máltán és Cipruson! Három kiterjedt földrész, Európa, Ázsia és Afrika partja öleli. Hol kereste hát Sándor Mátyás gróf, a későbbi Antekirtt doktor - milyen kedves ez a név a keleti népek számára - messzi lakóhelyét, ahol új életének tervét kidolgozta? Ennek jutott csakhamar tudomására Báthory Péter.

Péter egy pillanatra felnyitotta szemét, aztán teljes kábultságba esett vissza, olyan érzéketlenségbe, mint amikor a doktor holtan hagyta a raguzai házban. A doktor akkor rendkívüli szuggesztiós erejének birtokában, egyes-egyedül átható tekintetével hipnotikus állapotba helyezte a haldoklót, és átvitte rá akaratát. Péter nagyon legyöngült a vérveszteségtől, úgy látszott, mintha már nem is élne, pedig csak aludt, és itt a hajón a doktor akaratából tért magához. Most ezt az elszállni készülő életet kellett megmenteni. Nem volt könnyű feladat, mert nagyon gondos ápolást és a gyógyítás minden művészetét igényelte. Antekirtt doktornak nem volt szabad hibáznia.

„Életben marad!... Akarom, hogy éljen! - ismételgette. - Ó, miért nem valósítottam meg még Cattaróban legelső tervemet?... Miért akadályozott meg Sárkány Raguzába érkezése, hogy kiszakítsam Pétert ebből az átkozott városból?!... De megmentem!... Ezentúl Báthory Péter Sándor Mátyás jobb keze lesz!”

Tizenöt év óta Antekirtt doktor nem is gondolt másra, mint a büntetésre és jutalmazásra. Nem felejtette el, mivel tartozik nem is annyira önmagának, mint inkább társainak, Báthory Istvánnak és Szathmár Lászlónak. Most eljött a cselekvés órája, ezért hajózott a *Savarená*n Raguzába.

Antekirtt doktor külseje e hosszú idő alatt annyira megváltozott, hogy lehetetlen volt felismerni. Rövidre nyírt haja megőszült, és arcszíne fakó, sápadt lett. Az ötvenéves férfiaknak abba a csoportjába tartozott, akik megőrizték fiatalos erejüket, de megszerezték az érett kor hűvös nyugalmát is. Semmi nem emlékeztetett rajta a fiatal Sándor gróf sűrű hajára, élénk arcszínére, vörösesszőke szakállára, amikor az ember a szigorú és hideg Antekirtt doktorral találta magát szemben. De kifinomultabban, megacélosodva olyan vastermészet maradt, akiről elmondható, hogy a mágnestű is kitér közeledtére. Azt akarta, hogy Báthory István fiából ugyanilyen ember váljon, és ezt el is tudja érni.

Különben Antekirtt doktor már régóta az egyetlen élő tagja volt a hajdani kiterjedt Sándor családnak. Az olvasó nem felejtette el, hogy Sándor grófnak volt egy gyermeke, egy kislány, akit apja letartóztatása után Lendecknek, az artenaki kastély intézőjének a feleségére bíztak. Ez az akkor kétéves kislány a gróf egyetlen örököse volt. A halálos ítélet egyúttal Sándor Mátyás fele vagyonának elkobzását is kimondta, a vagyon másik felét a lány számára zárolta azzal, hogy tizennyolc éves korában veheti át. Lendeck jószágkormányzó az erdélyi uradalom zárolt részének intézője maradt, felesége és jómaga továbbra is a kastélyban lakott a gyermekkel, neki akarták szentelni egész életüket. De mintha a végzet üldözte volna a Sándor családot, amelynek egyetlen tagja már csak ez a kislány volt. Néhány hónappal a trieszti összeesküvők elítélése és az azt követő események után a gyermek eltűnt, és hiába keresték. Csak kalapkáját találták meg az egyik patak partján, amelyik a szomszédos hegyoldalból a parkon keresztül folyt. Így nagyon is bizonyosnak látszott, hogy a kislányt a Kárpátok valamelyik szakadékába sodorta a sebes víz, később sem bukkantak nyomára. Rosena Lendecket, a jószágkormányzó feleségét annyira lesújtotta ez a szerencsétlenség, hogy néhány hónappal később meghalt. A kormány semmit sem változtatott az ítélet rendelkezésein. A birtoknak ezt a részét továbbra is zárgondnokság alatt tartották, és kimondták, hogy Sándor gróf vagyona majd csak akkor száll az államra, ha a gróf örököse - akinek halálát nem tudták törvényesen megállapítani - nem kerülne elő addig, amikor is átvehetné az örökséget.

Ez volt az utolsó csapás, amely a Sándor családot érte, és a világ úgy tudta, hogy a nemes és hatalmas família kihalt. Az idő pedig lassan befejezte művét, és erre az eseményre is feledés borult, mint minden egyébre, ami a trieszti összeesküvéshez fűződött.

Sándor Mátyás akkortájt a legszigorúbb inkognitóban Otrantóban élt, ott érte gyermekének halálhíre is. Ezzel a kislánnyal minden eltűnt, ami Réna grófnéból - akit oly nagyon szeretett, és akivel oly kevés ideig élhetett együtt - még megmaradt. Aztán egy nap elhagyta Otrantót, éppolyan feltűnés nélkül, ahogy érkezett, és senki nem sejtette, hol kezd új életet.

Tizenöt évvel később, amikor Sándor Mátyás gróf újra megjelent a színen, senki nem gyaníthatta, hogy Antekirtt doktor neve mögött ő rejtőzik, és hogy ő játssza az orvos szerepét.

Kislánya halála óta Sándor Mátyás csak fogadalma teljesítésének élt. Most már egyedül állt a világban, a reá váró feladattal - és ezt a feladatot szentnek tekintette. Néhány évvel azután, hogy elhagyta Otrantót, roppant vagyon és ennek révén óriási hatalom birtokába jutott - a vagyonszerzés körülményeit nemsokára mi is megismerjük -, de továbbra is az ismeretlenséget választotta, és azok nyomába vetette magát, akiknek jutalmazására, illetve megbüntetésére esküt tett. Eleve úgy tervezte, hogy az ítélkezésben Báthory Péter is társa lesz. Nagy körültekintéssel ügynököket fogadott fel a Földközi-tenger vidékének legkülönbözőbb városaiban. Bőkezűen megfizette őket, de megkövetelte tőlük, hogy munkájukat a legteljesebb titoktartással végezzék; az ügynökök csak a doktorral álltak összeköttetésben egyrészt a már megismert gyors hajók útján, másrészt tenger alatti huzalok segítségével, amelyek Antekirtt szigetét kötik össze a máltai távírókábelekkel, Máltán át pedig Európával.

Így történt aztán, hogy megbízottai jelentésének alapján a doktor nyomára bukkant mindazoknak, akiknek közvetlenül vagy közvetve közük volt a Sándor gróf összeesküvéséhez. Ily módon megfigyelhette őket a távolból, tudott minden tettükről, és úgyszólván lépésről lépésre követte őket, különösen az utolsó négy-öt évben. Tudta, hogy Torontál Simon elhagyta Triesztet, és Raguzában telepedett le feleségével és lányával, a Stradonén álló palotában. Sárkányt nyomon követte Európa nagyobb városaiban, ahol vagyonát eltékozolta, majd Szicília keleti tartományaiban, ahol társával, Zironéval azon töprengett, hogyan tehetne szert ismét nagy pénzösszegre. Carpenáról megtudta, hogy eltávozott Rovignóból és Isztriából, és Olaszországba vagy Ausztriába ment, és ott élt, amíg az árulásért kapott néhány ezer forint futotta a semmittevő életre. Aztán Andrea Ferratót akarta megszöktetni a doktor Tirolból, a steini fegyenctelepről, ahol a pisinói szökevények iránt tanúsított nagylelkűségéért bűnhődött, de néhány hónap múlva a halál megszabadította a becsületes halászt a rabság bilincseitől. Gyermekei, Maria és Luigi is elhagyták Rovignót, és bizonyára nagy nyomorban tengették kétszeresen is összetört életüket. De olyan jól elrejtőztek, hogy lehetetlen volt nyomukra bukkanni. Báthorynét, aki fiával és Szathmár László öreg szolgájával, Borossal telepedett meg Raguzában, a doktor sohasem vesztette szem elől, és tudjuk, hogyan juttatott nekik jelentős összeget, amelyet azonban a büszke és bátor asszony nem fogadott el.

De végül eljött az idő, amikor a doktor elkezdhette nehéz harcát. Miután megbizonyosodott arról, hogy senki nem ismeri fel, és tizenöt évi távollét után mindenki halottnak tartja, Raguzába érkezett. Éppen a legjobbkor talált rá Báthory István fiára és Torontál Simon leányára, akik egymásba szerettek, neki pedig ezt a szerelmet mindenáron szét kellett zúznia.

Nem felejtettük el, mi történt ezután: Sárkány beavatkozását az ügybe, és hogy megjelenése milyen következményekkel járt mindkét félre, milyen állapotban vitték haza Báthory Pétert anyja házába, mit tett Antekirtt doktor a haldokló fiatalemberrel, hogyan és milyen körülmények között keltette életre, és árulta el neki igazi nevét, vagyis hogy ő Sándor Mátyás.

Most már meg kellett gyógyítania Pétert, elmondani neki mindazt, amit nem is sejtett, hogy undorító árulás juttatta a kopók kezére atyját és két társát, közölni kellett vele az árulók nevét; végül pedig társul kellett állítania a könyörtelen ítélőbíró mellé, akinek szerepét a doktor akarta betölteni, mert nem akarta az ügyet az emberi igazságszolgáltatásra bízni, hiszen maga is ennek esett áldozatául.

Így hát a legfontosabb Báthory Péter gyógyulása volt, s teljesen ennek a gyógyulásnak akarta szentelni magát.

A szigetre szállításának első hetében Péter valóban élet-halál között lebegett. Nemcsak sebe bizonyult nagyon súlyosnak, de lelkiállapota még rosszabb volt. Száva emléke, akit már Sárkány feleségének hitt, édesanyja, aki siratja őt, aztán az Antekirtt doktor nevét viselő Sándor Mátyás gróf feltámadása - Sándor Mátyásé, apja leghívebb barátjáé -, mindez elég volt ahhoz, hogy megzavarja már amúgy is megviselt kedélyállapotát.

Antekirtt doktor nem mozdult el Péter mellől sem éjjel, sem nappal. Hallotta, amint lázálmában Torontál Száva nevét emlegeti. Megértette, milyen mély szerelem fűzi a lányhoz, és milyen kínt jelent neki annak a házassága, akit szeret. Már azon töprengett, vajon nem erősebb-e mindennél ez a szerelem, és képes lesz-e Péter legyőzni, ha megtudja, hogy Száva annak az embernek a lánya, aki beárulta, eladta, megölte apját. Pedig közölnie kell vele. Erre eltökélte magát. Ez volt a feladata.

Hússzor is úgy látszott, hogy Báthory Péter örök nyugovóra tér. Testét-lelkét egyszerre támadta a baj, olyan közel járt a halálhoz, hogy már az ágya mellett álló Sándor Mátyást sem ismerte fel. Még arra sem volt ereje, hogy Száva nevét kiejtse!

De a gyógykezelés eredményes volt, és hatása nem maradt el. A fiatalság győzedelmeskedett. A beteg test hamarabb indult gyógyulásnak, mint a beteg lélek. A seb hegedni kezdett, a tüdő újra rendesen működött, és július tizenhetedikén a doktor már biztos volt abban, hogy Pétert megmentette.

Ezen a napon a fiatalember felismerte őt. Még ugyan igen gyönge hangon, de valódi nevén szólította.

– Neked, fiam, Sándor Mátyás vagyok - felelte -, de egyedül neked!

És mivel úgy látta, hogy Péter tekintetével magyarázatot kér, és azt türelmetlenül várja, így szólt:

– Később, később!

Péter csinosan berendezett betegszobáját szabadon járta át az egészséges tengeri szellő, az ablakai északra és keletre nyíltak, szép fák árnyékolták, amelyeket a friss vizű patakok örökké zölden tartottak; ebben a környezetben Péter állapotának gyorsan és biztosan kellett javulnia. Antekirtt doktor továbbra is állandóan kezelte; igen gyakran meglátogatta; de amióta megbizonyosodott a gyógyulásban, nem lehet csodálkozni, ha olyan segítséget vett betege mellé, akinek értelmében és jóságában teljes mértékben megbízott.

Ez a segítség Pointe Pescade volt, aki egyforma szeretettel ragaszkodott Báthory Péterhez és a doktorhoz. Magától értetődik, hogy Cap Matifou is és ő is a legteljesebb titokban tartották mindazt, ami a raguzai temetőben történt, és sohasem árulták el senkinek, hogy a fiatalembert élve húzták ki sírjából.

Pointe Pescade-ot a doktor bizalmasan beavatta mindenbe, ami ebben a néhány hónapban történt. Már ezért is élénk érdeklődést mutatott a beteg iránt. Báthory Péter szerelme, amelyet Sárkány közbelépése zavart meg - azé a gazemberé, aki méltán váltott ki ellenszenvet belőle -, a gyászmenet és a lakodalmas kocsik találkozása a Stradonén, a palota előtt, a kriptarablás a raguzai temetőben - mindez mélyen megrázta ezt a derék fiatalembert, annál is inkább, mert bár nem ismerte Antekirtt doktor szándékát, úgy érezte, hogy segítenie kell őt célja elérésében.

Ebből következik hát, hogy Pointe Pescade lelkesen vállalta a beteg gondozását. Ugyanakkor azt a feladatot is kapta, hogy jó hangulatával a lehetőség szerint szórakoztassa a beteget. Ennek érdekében Pointe Pescade mindent meg is tett. Egyébként a gravozai népünnepély óta úgy érezte, hogy adósa Báthory Péternek, és már régen elhatározta, hogy alkalomadtán valahogy letudja a tartozását.

Ezért igyekezett Pointe Pescade elterelni a lábadozó fiatalember gondolatait, fecsegett, tréfált, nem hagyott időt a tépelődésre.

Ilyen körülmények között történt, hogy egy nap Péter határozottan arra kérte, mesélje el, hogyan ismerkedett meg Antekirtt doktorral.

– A trabaccolo-esettel kezdődött, Péter úr - felelte. - Bizonyára emlékszik... A trabaccolo nem ütközött a jachtnak, így vált hőssé Cap Matifou!

Péter még nem felejtette el azt az eseményt, amely a gravozai ünnepséget emlékezetessé tette, a luxusjacht megérkezését és az utána történteket, de azt nem tudta, hogy a doktor ajánlatára a két akrobata hátat fordított addigi mesterségének, és a doktor szolgálatába állt.

– Igen, Báthory úr! - felelte Pointe Pescade. - Igen! Így történt, és Cap Matifou bátor cselekedete nagy szerencsét hozott nekünk. De bármennyivel tartozunk is a doktornak, nem feledkezünk meg arról sem, hogy mennyivel tartozunk önnek.

– Nekem?

– Önnek, Péter úr, önnek, aki majdnem az egyetlen nézőnk lett, vagyis két forinttal tartozunk, mert nem dolgoztunk meg érte, hiszen a közönség nem jött el, noha kifizette a belépődíjat!

És Pointe Pescade eszébe juttatta Báthory Péternek, hogyan tűnt el hirtelen, épp amikor belépni készült a provence-i arénába, pedig már a két egész forintot is leszúrta.

A fiatalemberben elmosódott ez az emlék, de azért mosolyogva válaszolt Pointe Pescade-nak. Arcára szomorkás mosoly ült, mert azt nem felejtette el, csak azért fúrta magát a tömegbe, hogy megtalálja Torontál Szávát.

Lehunyta a szemét. Azon járt az esze, mi minden történt azóta. Szávára gondolt, azt hitte, azt kellett hinnie, már férjhez ment, és Péternek gyötrő fájdalom szorította össze a szívét, s már-már megátkozta jótevőit, akik visszahozták a halál torkából.

Pointe Pescade jól látta, hogy ez a gravozai népünnepély szomorú emlékeket ébreszt Péterben. Nem beszélt hát tovább róla, hanem elhallgatott, s azt gondolta magában:

„Fél kanál jókedv minden öt percben a betegnek, igen! Ezt rendelte a doktor, csakhogy nem olyan egyszerű beadni!”

Néhány pillanat múlva Péter már kinyitotta szemét, és így folytatta:

– Akkor hát, Pointe Pescade, a trabaccolo-eset előtt nem ismerték a doktort?

– A színét sem láttuk, Péter úr - felelte Pointe Pescade -, még csak a nevét sem hallottuk.

– De attól kezdve nem vált el tőle?

– Soha, legfeljebb néhány megbízatás miatt, amelyre megkért.

– És mi ennek az országnak a neve, ahol most vagyunk? Meg tudná mondani, Pointe Pescade?

– Okkal gondolom, Péter úr, hogy szigeten vagyunk, mert tenger vesz körül.

– Kétségtelenül, de a Földközi-tenger melyik részén?

– Ó, persze! A déli, az északi, a nyugati vagy a keleti részén - felelte Pointe Pescade -, de hogy pontosan hol, arról fogalmam sincs! Elvégre mit számít? Annyi bizonyos, hogy Antekirtt doktornál vagyunk, jó kosztot ad, jó kvártélyt, jó ruhát, nem is szólva a megbecsülésről...

– De ha nem is ismeri a sziget fekvését, legalább a nevét tudja? - kérdezte Péter.

– A nevét?... Ó, de még mennyire tudom! - válaszolta Pescade. - Antekirtta!

Báthory Péter hasztalan kutatott emlékezetében, hogy a Földközi-tenger melyik szigetét hívják így, és csak nézte Pointe Pescade-ot.

– Igen, Péter úr, igen! - felelte a derék fickó. - Antekirtta. Nem tudom, milyen hosszúsági és szélességi fok alatt terül el, egyszerűen csak Földközi-tenger, így címezné a levelet a nagybátyám is, ha volna nagybátyám, de mind ez ideig az ég megtagadta tőlem azt az örömet, hogy nagybátyám legyen! Végül is semmi meglepő nincs benne, hogy ezt a szigetet Antekirttának hívják, hiszen Antekirtt doktoré. Azt azonban, hogy a doktor kapta-e a szigettől a nevét, vagy a sziget a doktortól, akkor sem tudnám megmondani, ha a Földrajzi Társaság főtitkára volnék!

Péter állapota egyre javult. Semmiféle szövődmény nem lépett fel, pedig ettől tartani lehetett. Tápláló, de kíméletes étrenddel a beteg fokozatosan visszanyerte erejét. A doktor gyakran meglátogatta, mindenféléről beszélt vele, kivéve ami Pétert legjobban érdekelte. A fiatalember azonban nem akarta túl korán bizalmas vallomásra bírni a doktort, várta, hogy a maga jószántából kezdjen el beszélni.

Pointe Pescade mindig hűségesen elmondta a doktornak azokat a rövid kis beszélgetéseket, amelyeket a beteggel folytatott. Nyilvánvaló, hogy az a titokzatosság, amely nemcsak Sándor Mátyás grófot, de még a lakóhelyül választott szigetet is övezte, foglalkoztatta Báthory Pétert. Az is természetes volt, hogy mindig csak Torontál Szávára gondolt, aki most oly messze került tőle, hiszen úgy látszott, minden összeköttetés megszakadt Antekirtta és az európai szárazföld között. De közelgett az idő, amikor lesz elegendő ereje, hogy mindenről tudomást szerezzen.

Igen! Mindent megtud, de azon a napon, mint az operáló sebész, a doktor is érzéketlen marad a beteg jajgatásával szemben.

Több nap telt el. A fiatalember sebe teljesen behegedt. Már fel is tudott kelni, és szobája ablakánál üldögélt. A jó déli nap simogatta, éltető szellő töltötte meg tüdejét, s visszaadta egészségét és erejét. Úgy érezte, szinte akarata ellenére születik újjá. És szemét makacsul a végtelen látóhatárra szegezte, mert még azon is túlra szeretett volna pillantani; belül, a lelke még korántsem gyógyult meg. A tágas vízterület az ismeretlen sziget körül majdnem mindig kihalt volt. Alig néhány parti hajó, karcsú háromárbocos, kisebb-nagyobb vitorlások, halászbárkák tűntek fel a nyílt tengeren, de sohasem kötöttek ki. Soha egyetlen nagy kereskedelmi hajó, soha egy gőzös, pedig útvonaluk keresztül-kasul szeli ezt a nagy európai vizet.

Mintha Antekirtta a világ végére száműzött emberek szigete lett volna.

Július huszonnegyedikén a doktor bejelentette Báthory Péternek, hogy másnap délután elhagyhatja a szobát, és felajánlotta, hogy elkíséri első sétájára.

– Doktor úr - felelte Péter -, ha van erőm kimenni, akkor arra is van, hogy meghallgassam önt.

– Hogy meghallgass engem, Péter... Mit akarsz ezzel mondani?

– Azt szeretném mondani, hogy ön ismeri egész életem történetét, de én nem ismerem az önét!

A doktor figyelmesen nézte, nem mint barátja, hanem orvosa, aki eldönti, hogy tüzet-vasat kibír-e a beteg élő húsa. Aztán leült melléje, és így szólt:

– Szeretnéd megismerni az életem történetét, Péter? Akkor figyelj...