AZ UTOLSÓ PIHENŐHELY

Valami ösztöntől vezérelve, meg sem gondolva, mit tesz, John kapitány az ifjú felé rohant.

Len Burker csak mozdulatlanul állt ott, mintha lábai a földbe gyökereztek volna.

Itt áll vele szemben Godfrey. Dolly és John fia, Godfrey. Tehát Mrs. Branican karavánja nem pusztult el. Itt van a karaván is néhány mérföldnyire, talán csak néhány száz lépésre. Hacsak nem Godfrey maradt egyedül életben mindnyájuk közül, akiket ő rútul ott hagyott, és pusztulásra ítélt...

Bárhogy is volt, a fiú váratlan feltűnése halomra dönthette Len Burker terveit. Ha a fiatal matróz beszélni kezd, rögtön megmondja, hogy Mrs. Branican vezette idáig a karavánt. Hogy Dolly szállt szembe az ausztrál sivatag ezernyi veszélyével és viszontagságával, hogy segítséget hozzon férjének. Biztosan meg fogja mondani, hogy Dolly is itt van a közelben, hogy itt jön nyomában a Fitzroy partjain.

Pontosan így is volt.

Március 22-én, mint emlékszünk, Len Burker árulása után a megfogyatkozott kis karaván továbbindult északnyugati irányba. Azt is tudjuk, hogy április 8-án az éhségtől és szomjúságtól gyötört, végsőkig kimerült szerencsétlenek félholtan estek össze.

Mrs. Branican, akit szinte emberfölötti erő töltött el, megpróbált társaiba lelket önteni. Könyörgött, esdekelt, hogy induljanak tovább, egy utolsó erőfeszítéssel hatoljanak el a folyó völgyéig, ahol a biztos megmenekülés várja őket. De mintha csak élettelen testekhez beszélt volna. Godfrey maga is eszméletlenül hevert előtte.

Ekkor mindnyájuk lelke Dollyba költözött, és Dolly egymagában megtette azt, amire hű társai már nem voltak képesek. Minthogy mindig északnyugati irányban haladtak, és a halódó Tom Marix és Zach Fren mintha még most is arrafelé mutattak volna lankadó karjukkal, Dolly elindult ebbe az irányba.

Mire számíthatott ez a bátor asszony itt a hatalmas sivatagban, mely napnyugat felé is a végtelenbe veszett szeme előtt, élelem nélkül, teve nélkül? Netán a folyóhoz akart eljutni, s annak mentén egész a tengerpartig, hogy a fehérektől vagy az ott talált bennszülöttektől kérjen segítséget? Nem tudta pontosan, mit akar, csak vonszolta magát előre, mérföldről mérföldre; húsz mérföldet haladt három nap alatt. Végül erői őt is cserbenhagyták, ő is félholtan rogyott le a kimerültségtől, és ott is kellett volna elpusztulnia, ha a sors kegyeibe nem fogadja, és váratlan segítség nem érkezik.

Ezekben a napokban a fekete rendőrség a Nagy-homoksivatag peremvidékén portyázott. Egy harmincfőnyi osztagot a Fitzroy folyó mellé rendelt a főnök, a mani, és ő maga mintegy hatvan emberrel behatolt a vidék belsejébe, hogy alaposan átfürkéssze.

Ők találtak rá Mrs. Branicanre. Amint az asszony magához tért, sietve elmondta, hol hagyta társait, és visszakísérték hozzájuk. A mani és csapata sikeresen életre támasztották a szerencsétlen kimerült embereket, akik közül többen is elpusztultak volna, ha egy nappal később érkezik az életmentő segítség.

Tom Marix, aki annak idején még Queenslandben jó ismeretségbe került a manival, részletesen beszámolt neki, mi történt velük, mióta Adelaide-ből elindultak. A rendőrparancsnok tudott arról, hogy a Mrs. Branican által felszerelt karaván errefelé tart az északnyugati sivatagon át, és a fogoly megmentésére készül. Ha a sors már úgy intézte, hogy ők mentették meg a karavánt a pusztulástól, készségesen felajánlotta, hogy továbbra is velük tartanak. Amikor Tom Marix az indák törzse felől érdeklődött, a mani pontosan meg tudta mondani, hogy a Fitzroy folyó partján táboroznak, alig hatvan mérföldnyire onnan.

Egy perc veszteni való idejük se volt, ha keresztezni akarják Len Burker terveit. A mani csapatának egyébként elfogatási parancsa is volt ellene, még abból az időből, mikor a Queenslandben garázdálkodó rablóbandához tartozott. Nem volt kétséges, hogy ha Len Burkernek sikerül kezét John kapitányra rátennie, aki egyébként teljes gyanútlansággal fog vele szemben viseltetni, akkor már igen nehéz lesz őket megtalálni.

Mrs. Branican mellett tehát már ott találjuk a manit és embereit, akik készségesen megosztották velük az eleségüket, és lovat is adtak nekik. Még aznap délután elindultak, és április 21-én délután feltűnt előttük a völgyet szegélyező dombsor, körülbelül a tizenhetedik szélességi kör vonalában.

Itt találkozott a mani azzal a rendőrosztaggal, melyet őrségül hagyott a Fitzroy völgyében. Közölték, hogy az indák körülbelül száz mérfölddel feljebb táboroznak a folyó mentén. Úgy ítélték, hogy a lehető leggyorsabban el kell jutni hozzájuk, még ha Mrs. Branicannek nincsenek is már birtokában a John kapitány váltságdíjául szánt holmik. A mani egyébként el volt szánva rá, maga mellett látva teljes csapatát s azonkívül Tom Marix, Zach Fren, Godfrey, Jos Meritt vezérletével az egész karavánt, hogy ha kell, harcba száll az indákkal, és úgy szabadítja ki Johnt. Mikor a folyó völgyében eljutottak a bennszülöttek táborhelyére, ezek már továbbálltak. De szakaszról szakaszra követték a nyomaikat, és így történt, hogy április 25-én délben Godfrey, aki fél mérfölddel a csapat előtt járt, egyszerre csak ott állt szemtől szemben John kapitánnyal.

Len Burker néhány pillanat alatt összeszedte magát, némán nézte Godfreyt, és várt, mit tesz a fiú, mit fog mondani.

Godfrey őt észre se vette. Szeme a kapitányra tapadt. Bár soha életében nem látta, arcvonásait jól ismerte arról a fényképről, melyet Mrs. Branican ajándékozott neki. Nem lehetett kétség. Csak John kapitány állhat előtte.

John maga is különös érzelmektől áthatva nézte Godfreyt. Bár fogalma sem volt, ki lehet ez a fiatalember, majd elnyelte a tekintetével. Kitárta felé karjait. Elcsukló hangon szólította, úgy szólt hozzá, mintha édes fiát szólítaná.

Godfrey odarohant a kitárt karok közé, és boldogan kiáltott:

– John kapitány!

– Igen, én vagyok - mondta John kapitány. - De te, fiam, ki vagy te? Hogy kerülsz ide? Honnan tudod a nevem?

Godfrey nem felelt. Kísérteties sápadtság vonta be arcát, mert most pillantotta meg Len Burkert. Nem tudta elnyomni irtózatát, ahogy végignézett a nyomorult gazemberen.

– Len Burker is itt van! - kiáltott elkeseredetten.

Len Burker közben végiggondolta, mit kezdjen a váratlanul felbukkanó fiúval, és örömében szinte a markát dörzsölte. Hisz ez a legnagyobb szerencse, hogy a véletlen egyszerre játssza kezére Johnt és Godfreyt. Valóban váratlan fordulat, hogy egyszerre intézheti el az apát és a fiút. Megfordult, intett a bennszülötteknek, hogy válasszák el a két embert, és kötözzék meg őket.

– Len Burker, ó, ez a gyalázatos! - kiáltott újra Godfrey.

– De gyermekem - felelte John -, Len Burker szabadított ki engem!

– Kiszabadította önt? - kiáltozott újra Godfrey. - Azt nem, John kapitány, ő aztán nem. Len Burker nem a szabadságot hozza önnek. Ő el akarja önt pusztítani, ahogy minket is elárult, ahogy elrabolta a váltságdíjat Mrs. Branicantől.

Erre a névre John kiáltott fel, és megragadta Godfrey kezét.

– Dollyról beszélsz? Dollyról? - ismételgette.

– Igenis, John kapitány, Mistress Branicanről, az ön feleségéről, aki itt jön nem messze mögöttem.

– Dolly is itt van? - John kapitány szinte fuldoklott izgalmában.

– Ez a fiú megőrült - mondta most Len Burker, és közelebb lépett Godfreyhez.

– Úgy van - mormolta John kapitány -, ez a szegény fiú megháborodott.

– Ide figyeljen, Len Burker - mondta Godfrey, akit majd szétvetett a méreg -, ön egy hitvány áruló, egy gyilkos! Ha ez a gyilkos itt van önnel, John kapitány, ez csak annyit jelenthet, hogy önt is el akarja tenni láb alól, ahogy ott hagyta pusztulni Mrs. Branicant és minden társunkat.

– Dolly, ó, drága Dollym! - kiáltott fel John kapitány. - Te valóban nem lehetsz őrült, fiam. Hiszek neked, neked hiszek. Jöjj, és vezess hozzá!

Ekkor Len Burker és emberei rárohantak Johnra és Godfreyre, aki előkapta övéből revolverét, és egy lövéssel leterített egy bennszülöttet. De a többiek megragadták és a folyó felé hurcolták őket.

Szerencsére a lövés zaja messzire elhangzott. A folyó mentén pár száz lépésről kiáltozás felelt rá, és szinte ugyanabban a pillanatban ott rohant már a mani az embereivel, ott jött Tom Marix összes társával, ott jött Mrs. Branican, Zach Fren, Jos Meritt és Zsin Gi.

Len Burker és bennszülöttjei képtelenek lettek volna a legkisebb ellenállást is kifejteni. Még egy pillanat, és Dolly szíve ott dobogott John kapitány ölelő karjai közt.

Len Burker elvesztette a játszmát. Ha elfogják, nem számíthat kegyelemre. Embereivel a nyomában futni kezdett felfelé a folyó mentén.

A parancsnok, Zach Fren, Tom Marix, Jos Meritt és tizenkét rendőr azonnal az üldözésükre indult.

Ki volna képes leírni az érzéseket, melyek John és Dolly szívét elárasztották! Csendben peregtek könnyeik; Godfrey is ölelte, csókolta őket, ő is velük sírt.

Az elképzelhetetlen boldogság képes volt arra, amire a sok szenvedés nem volt képes. Dollyt cserbenhagyta ereje, és ájultan esett össze.

Godfrey máris ott térdelt mellette, és Harriettel együtt élesztgette. John nem tudhatta, de a többiek tudták, hogy Dollynak az emberfölötti fájdalom hatására egyszer már elborult az elméje. És ha ez most újra megtörténik, ezúttal a túlzott és váratlan öröm miatt!

– Dolly, drága Dolly! - szólongatta John kapitány.

Godfrey Mrs. Branican kezét szorongatta, és sírva kiáltott:

– Anyám, ó, anyám!

Dolly szeme lassan kinyílt, végtelen szerelemmel szorította John kezét, aki úgy érezte, hogy szíve majd kiugrik nagy boldogságában. Magához ölelte Godfreyt, és így szólt hozzá:

– Ölelj meg, Wat, drága kisfiam!

Dolly nem tarthatta egy pillanatra sem tévedésben, hogy azt higgye, Godfrey az édes gyermeke.

– Nem, John, sajnos Godfrey nem a mi gyermekünk. A mi kis Wat fiúnk meghalt, nem sokkal azután halt meg, hogy te elutaztál.

– Meghalt! - kiáltott fel iszonyodva John, de szemét nem tudta levenni Godfreyről.

Dolly éppen hozzákezdett, hogy elbeszélje mindazt a bajt, mely tizenöt évvel azelőtt rászakadt, mikor lövés hangzott abból az irányból, amerre a rendőrparancsnok és a többiek Len Burker üldözésére indultak.

Vajon végeztek a nyomorulttal, vagy éppen Len Burker követett el újabb gaztettet?

Néhány perc múlva az egész csapat feltűnt a folyó partján. Két rendőr a karján hozott egy asszonyt, akit egy széles seb éktelenített el, melyből pirosan folyt a vére egészen a földre.

Jane volt az.

Íme így történt:

Hiába menekült lázas gyorsasággal Len Burker, az üldözők nem vesztették szem elől, és már csak néhány száz lépéssel voltak mögötte. Ekkor Burker hirtelen megállt, mert ott látta maga előtt Jane-t.

A szerencsétlen asszonynak sikerült az este elszöknie, és azóta lefelé iparkodott a folyó mentén. Csak érzésből követte az utat. Mikor az első lövés elhangzott, már csak negyed mérföldre volt attól a helytől, ahol John és Godfrey összetalálkozott. Meggyorsította lépteit, és így találta magát hirtelen szemben a férjével, aki arrafelé menekült.

Len Burker megragadta a karját, és magával akarta hurcolni. Ha arra gondolt, hogy Jane ismét találkozik Dollyval, és most már nem fogja előtte eltitkolni Godfrey születésének titkát, szinte eszeveszett düh szállta meg. Mivel Jane ellenkezett, mellébe döfte a kését.

Szinte ugyanabban a pillanatban eldördült egy puska, és a lövést e szavak kísérték, meg kell adni, ezúttal teljes joggal:

– Ez az, ó, ez remek!

Persze hogy Jos Meritt volt az, aki miután egy mesterlövéssel teljes nyugalommal elintézte Len Burkert, testét letaszította a folyóba.

Így végezte ez a nyomorult, szívében egy angol gentleman golyójával.

Tom Marix odarohant Jane-hez, akinek még fel-feltört a lélegzete. A két rendőr gyengéden tartotta karjában, és odavitték Mrs. Branicanhez.

Mikor Jane-t ilyen szörnyű állapotban megpillantotta, Dolly fájdalmasan felsikoltott. Odahajolt a sebesült fölé, hallgatta gyengülő szívdobbanásait, töredező leheletét. De Jane sebesülése halálos volt, a kés átszúrta a tüdejét.

– Jane, kedves Jane! - szólította erős hittel Dolly.

Erre a hangra, mely életének egyetlen állhatatos érzését idézte fel, Jane kinyitotta szemét, Dollyra nézett, és szelíden elmosolyodott, miközben azt suttogta:

– Ó, Dolly, drága Dolly!

Tekintete hirtelen felélénkült. John kapitányt pillantotta meg.

– Ön az, John! - szólította, de oly halkan, hogy alig lehetett megérteni.

– Igen, Jane - felelt a kapitány -, én vagyok, az én Dollym értem jött és megszabadított.

– Ó, John is itt van - suttogta a sebesült.

– Igen, itt van már velünk, drága Jane - mondta Dolly. - És már sohase fog minket elhagyni. Visszamegyünk vele, hazamegyünk, és te is ott leszel velünk.

Jane most nem figyelt rá. Szeme körbejárt, mintha keresne valakit. És egy nevet suttogott:

– Godfrey! Hol van Godfrey?

Szörnyű rémület tükröződött arcán, melyet a közeledő halál árnyékolt már.

Mrs. Branican egy gyengéd kézmozdulattal előhívta Godfreyt, aki odasietett.

– Ó, hát végre ő is ott van! - próbált Jane kiáltani, és utolsó erejével feltámaszkodott.

És megragadta Dolly kezét.

– Gyere közelebb, Dolly - mondta. - Hallgassatok meg, te is és John is, hallgassatok rám, valamit el kell mondanom.

Mindketten föléje hajoltak, hogy egyetlen szavát se veszítsék.

– John és Dolly - szólt ünnepélyesen -, ez a fiú, aki itt áll, ez Godfrey, a ti gyermeketek.

– A mi gyermekünk! - suttogta Dolly.

Ő is olyan sápadt lett, mint a haldokló, minden vér kifutott az arcából.

– Nincs nekünk már fiúnk - mondta John. - Hiszen ő meghalt.

– Igen - felelte Jane -, a kis Wat meghalt, ott veszett a San Diegó-i kikötő vizében. De lett egy másik gyermeketek, és ez a fiú lett Godfrey!

Bár a közeledő halál meg-megszakasztotta hangját, Jane-nek volt annyi ereje, hogy néhány töredékes mondatban elmondja, mi történt John kapitány távozása után, hogyan született meg Godfrey a Szépkilátó házban, miután az elborult elméjű Dolly tudtán kívül ismét anya lett, hogyan tetette ki Len Burker az újszülöttet, akit néhány óra múlva szerencsére megtaláltak, hogyan nevelkedett később Godfrey néven a Wat Házában.

Végül azt mondta Jane:

– Azért a bűnömért, hogy nem volt bátorságom mindezt már előbb elmondani, bocsáss meg nekem, édes Dolly. Ó, John, öntől is kérem bocsánatát!

– Nincs mit neked megbocsátanunk, kedves Jane, hiszen te adtad vissza nekünk a fiunkat!

– Igen, ő a ti fiatok - próbált Jane kiáltani. - Esküszöm az égre, John és Dolly, hogy ő a ti igazi fiatok!

És amint szeme láttára mindketten szívükre szorították Godfreyt, Jane arcán boldog mosoly suhant át, és egybeolvadt utolsó leheletével.