FOLYTATJÁK A KUTATÁST

Másnap, augusztus 27-én napkelte előtt Benito félrevonta Manoelt, s így szólt hozzá:

– Tegnapi kutatásaink nem jártak eredménnyel. Ha ugyanolyan körülmények között folytatjuk, könnyen lehet, hogy ma sem járunk nagyobb szerencsével.

– Pedig mindenképpen folytatnunk kell! - mondta Manoel.

– Igen! De ha ma sem akadunk rá, meg tudnád nekem mondani, mennyi időnek kell eltelnie, mire a víz feldobja a tetemet?

– Két-három nap, azt hiszem - válaszolt Manoel.

– De nincs három napunk! Tudod jól, hogy nem várhatunk három napot! - válaszolt Benito. - Újra neki kell hát fognunk a kutatásnak, csakhogy most más módszerekkel!

– Voltaképpen mit tervezel, Benito? - kérdezte Manoel.

– Magam akarok leszállni a mederfenékre. A tulajdon szememmel, a tulajdon kezemmel akarom keresni...

– Víz alá bukni százszor, ezerszer! - kiáltotta Manoel. - Helyes! Én is úgy gondolom, hogy ma már másként kellene folytatnunk a kutatást, közvetlenebbül, nem csáklyák és boronák segítségével, hiszen ezekkel csak vaktában tapogatóztunk! Én is tudom, hogy nem várhatunk még három napot! De lebukni, aztán fölmerülni, újra lebukni... Hiszen közben alig volna idő a keresésre! Nem, ez így nem lesz jó, hasztalan volna az igyekezet, s alighanem másodszor is eredménytelen maradna a munkánk.

– Tudsz valami mást javasolni, Manoel? - kérdezte Benito, és szeme izzott a türelmetlenségtől.

– Figyelj rám! Szinte gondviselésszerűen jöhet a segítségünkre valami...

– Beszélj hát! Beszélj!

– Tegnap, mikor átmentünk Manauson, megláttam, hogy a Rio Negro egyik rakpartját javítják. Ezeket a víz alatti munkákat búváröltözékben végzik. Kérjünk kölcsön, béreljünk vagy vásároljunk egy búvárruhát, nem számít, mennyibe kerül, s akkor a lehető legkedvezőbb körülmények között láthatunk neki a kutatásnak.

– Szólj azonnal Araujónak, Fragosónak meg az embereinknek, és máris induljunk! - felelt habozás nélkül Benito.

A kormányossal és a borbéllyal nyomban közölték Manoel tervét, s azt, hogy ezt a tervet végre is akarják hajtani. Úgy döntöttek, hogy a négy csónakban az indiánokkal együtt a friasi medencébe mennek, s ott várják be Manoelt és Benitót.

A két fiatalember azonnal partra szállt, s a manausi rakpart felé indult. Ott olyan összeget kínáltak fel a vállalkozónak, aki a javítási munkálatokat végezte, hogy az nyomban átadta nekik a búvárruhát, s közölte, hogy maguknál tarthatják egész nap.

– Nem volna jó, ha az egyik emberem önökkel menne, hogy segítsen? - kérdezte a vállalkozó.

– Engedje meg, hogy velünk jöjjön a munkavezető meg néhány embere, hogy kezeljék a légszivattyút - válaszolta Manoel.

– De ki fogja felölteni a búvárruhát?

– Én! - válaszolt Benito.

– Te? - döbbent meg Manoel.

– Ragaszkodom hozzá!

Hiába is próbálták volna lebeszélni.

Egy órával később a légszivattyút és az egyéb szükséges fölszerelést szállító tutaj a partfal tövében várakozó csónak mellé siklott.

Tudjuk, mi az a búvárruha, mely lehetővé teszi, hogy az ember a víz alá ereszkedjék, és bizonyos időt ott töltsön anélkül, hogy a légzőszervek működését bármi is akadályozná. A búvár olyan vízmentesen záró gumiruhába bújik, melynek lábrésze ólomtalpakkal van ellátva, hogy viselője a vízben is állva maradhasson. A ruha nyakrészén levő rézgallérba fémgömböt csavarnak, melynek elülső fele üvegből van. Ebbe a fémgömbbe kerül a búvár feje. A gömbhöz két fémcső csatlakozik: az egyik a kilélegzett, elhasznált levegő elvezetésére szolgál, a másik pedig a tutajon működtetett légszivattyúval van összeköttetésben, ez szolgáltatja a tüdő számára szükséges friss levegőt. Ha a búvárnak egy helyben állva kell dolgoznia, a tutaj is helyben marad, a búvár fölött; ha meg járkálnia kell, a tutaj mindig követi, de van úgy, hogy a búvár követi a mozgásban levő tutajt - aszerint, ahogy előzőleg megbeszélték az együttes munkát.

A tökéletesített búvárruhák akkoriban már csaknem teljes biztonságot nyújtottak. A vízbe merült ember ebben az öltözékben könnyen elviseli a ránehezedő nyomást. Egy veszély mégis fenyegetheti: az, hogy a folyam mélyén kajmánokkal akad össze. De mint Araujo emlékeztette őket, az előző napon egyetlen kajmánt sem láttak, mert ezek az állatok inkább az Amazonas sötét vizű mellékfolyóiban érzik jól magukat. Egyébként, ha bármi veszély fenyegetné, a búvár egyszerűen meghúzza a zsinórt, és ez megszólaltatja a tutajon levő riasztócsengőt, melynek hangjára a búvárt nyomban fölhúzzák a víz színére.

Benito, aki mindig nagyon nyugodt volt, ha már döntött, és belefogott valamibe, felöltötte a búvárruhát, feje eltűnt a fémgömbben, megragadta azt a szigonyféle szerszámot, amivel majd a folyamágy fenekén összegyülemlett növények, korhadó roncsok között kutathat; ezután jelt adott, s leengedték a mélységbe.

A tutajon az e munkában már ugyancsak gyakorlott emberek azonnal működésbe hozták a légszivattyút, a jangada négy indiánja meg, Araujo irányításával, hosszú csáklyáival terelte a tutajt a kellő irányba.

A két pirog közül az egyikben Fragoso, a másikban Manoel ült két-két evezőssel, a tutajt kísérték, készen arra, hogy előre- vagy hátrasiessenek, ha Benito végre megtalálja és a víz felszínére hozza Torres holttestét.