A bekövetkezendő szép évszakban a fiatal telepítvényesek terveik végrehajtására: a sziget alapos átkutatására készülődtek.

A Chairman-sziget középen, a Francia-barlangtól kelet felé nem volt szélesebb tizenkét mérföldnyinél. A keleti oldalon a part nagyon sok helyen beszögellt, a nyomozásokat tehát ezen az oldalon kellett megindítani.

De mielőtt meglátogatnák a sziget különböző vidékeit, célszerűnek látszott felkutatni az Auckland-domb, a Családi-tó és a Verem-erdő közt létező területeket. Célszerű volt megtudni, vajon milyen segélyforrásokra lehet itt számítani? Vannak-e használható fák és bokrok? Mindezeknek földerítése céljából elhatározták, hogy november elején expedíciót küldenek ki. November elején azért, mert szeptember havában és október első felében nagyon rossz idő volt. A napéjegyen idején a légköri háborgások hihetetlen hevességgel nyilvánultak - éppen úgy, mint mikor a Sloughi a Csendes-tengerre a kikötőből kisodortatott. Úgy rémlett, mintha a vihar dühöngése alapjában rázkódtatná meg az Auckland-domb egész tömegét. Mikor a szélroham délről jött, a déli mocsarak felől, ahol semmiféle ellenállásra se talált, a déli sarktenger fagyos páráit hozta magával, s a barlang lakói többet szenvedtek, mint ama nagy hidegek alkalmával, amelyek alatt a hőmérő higanya a fagypont alatt harminc fokig leszállott. És nemcsak a szélrohamok, hanem az eső s a jeges dara ellen is küzdeni kellett.

És hogy a baj teljes legyen, a vad is teljesen eltűnt, mintha a sziget ama részein keresett volna menedéket, amelyek kevésbé voltak kitéve a napéjegyeni viharoknak - s a vaddal együtt eltűntek a halak is, amelyeket kétségkívül a tó partjainak hosszában zajgó vizek háborgása riasztott el.

Mindazonáltal a Francia-barlang lakói nem maradtak tétlenül. Miután a fagyos hóréteg elenyésztével az ebédlőasztalt nem lehetett többé jármű gyanánt használni, Baxter módot keresett oly eszköz összeállítására, amelynek segélyével súlyos tárgyakat is tova lehessen szállítani.

Mindenekelőtt a Sloughiról hozott emelőcsavar két egyenlő nagyságú kerekét igyekezett értékesíteni. A kerekek fogakkal lévén ellátva, amelyeket Baxter hasztalan igyekezett letörni, a hézagokat kénytelen volt fából készült ékekkel kitölteni, amelyre aztán vas-sínt húzott. A két kereket ezután egy vasrúd által összekötötte, s erős deszkaszerkezetet épített e tengelyre. Természetes, hogy ló vagy öszvér hiányában a gyarmat legizmosabb tagjai fogják vontatni.

Ah! Ha sikerülne kézre keríteni olyan négylábú állatot, amelyet be lehetne e célra tanítani, mennyi fáradságot kímélhetnének meg ezzel! De mindhiába, még Service struccmadarának sem lehetett a makacsságát megtörni, noha a jó fiúnak egész becsvágya abból állt, hogy a makacs állatot megszelídítse. Törekvése azonban oly kevés sikert ért el, hogy társai immár gúnyolódtak is.

Service azonban mindazonáltal elszánta magát, hogy fel fog ülni a madara hátára, mihelyt az időjárás megengedi. Készített is neki rögtön vitorlavászonból kantárt és fejburkot mozgatható szemzőkkel. Hiszen a Svájci Robinson is úgy kormányozta a madarát, hogy a szemzőt hol a jobb-, hol a balszemére bocsátotta le. És ami e fiúnak sikerült, miért ne sikerülne az utódjának is? Sőt Service még egy nyaklót is készített drótból, és sikerült azt megerősítenie az állat nyakára - amely észrevehetőleg tiltakozott az „ékszer” ellen. Hanem a fejburkot azt sehogy se lehetett a fejére dobni.

Ezalatt a napéjegyen időszaka is a vége felé járt. A nap mindig nagyobb erővel sütött és az ég kiderült. Elkövetkezett október dereka. A föld átmelegítette a bokrokat és fákat, amelyek újból zöldülni kezdettek.

Most már egy teljes napig is el lehetett hagyni a Francia-barlangot. A meleg ruhákat, a posztónadrágokat, gyapotingeket és ujjasokat kijavították, összehajtogatták és gondosan elrakták a ládákba, miután Gordon valamennyit ellátta számokkal és jelzőbárcákkal. A fiatal telepítvényesek, akik könnyebb ruhákban igen kényelmesen érezték magukat, örömmel üdvözölték a kikelet megérkezését.

Újra fölébredt bennük a soha teljesen ki nem alvó reménység, hogy Isten megsegíti őket és szabadulhatnak. Talán a nyár folyamán valamely hajó vetődik e vizekre? És ha netalán a Chairman-sziget közelében vitorláznék el, miért ne állapodnék meg itt, miután a legénység megpillantotta az Auckland-szirtek taraján kitűzött lobogót?

Október hó második felében a Francia-barlang körül két angol mérföldnyi kerületben több kirándulást kísérlettek meg. E kirándulásokban csak a vadászok vettek részt. Az éléskamra készletei szaporodtak, noha Gordon felhívására a lőporral és az ónnal szigorúan takarékoskodni kellett. Wilcox felállította a tőröket, amelyekben néhány tinamut és túzokot, sőt nyulat is fogtak. E tőröket naponkint több ízben megvizsgálták, mert a sakálok és a paparok többször megelőzték a vadászokat és megették előlük a vadat.

Doniphan a pekari és guakuli nevű apró testalkatú vaddisznók és szarvasok közül ejtett néhányat, amelyeknek húsa nagyon ízletes. Ami a nandukat illeti, senki se sajnálta, hogy nem fogtak közülük többet, mert Service szelídítési kísérleteinek eredménytelensége semmivel se biztatott.

26-án reggel a makacs fiú elhatározta, hogy fel fog ülni struccmadarára, amelyet nem minden nehézség nélkül kantározott fel.

Valamennyien egybegyűltek a Sport-teraszon, hogy ezt az érdekes látványt élvezhessék. A kicsinyek bizonyos irigységgel tekintettek társukra, de ezen irigység közé némi nyugtalanság is vegyült.

Az elhatározó pillanatban mégse merték Service-t fölkérni, hogy engedje őket is felülni a háta mögé. A nagyok csak a vállukat vonogatták; sőt Gordon le is akarta beszélni Service-t a kísérletről, amelyet veszélyesnek tartott, de miután Service nem tágított, engedték, hogy hadd teljék a kedve.

Mialatt Garnett és Baxter az állatot fogták, amelynek szemeit a burok befödte, Service néhány sikertelen kísérlet után végre mégis felkapaszkodott a hátára, azután nem egészen biztos hangon elkiáltotta magát:

– Bocsássátok el!

A nandu nem használhatván a szemeit, eleinte mozdulatlan maradt, visszatartatván Service által, aki erősen megszorította a lábszáraival. De mihelyt a kötél, amely egyúttal kantárszár gyanánt is szolgált, félrevonta a szemzőit, egy roppant ugrással elkezdett az erdő felé iramodni.

Service nem volt többé ura a paripájának, amely nyílgyorsan futott előre. Hasztalan igyekezett őt megállítani és a szemeire illeszteni a szemzőket. A nandu fejének egy mozdulatával megszabadult a fejtakarótól, amely lecsúszott a nyakára. Service most mind a két kezével az állat nyakába kapaszkodott, de ekkor egy heves megrázkódás következtében elvesztette az egyensúlyt és lebukott éppen abban a pillanatban, mikor a struccmadár a Verem-erdő legelső fái alá ért.

Service társai odaszaladtak, de mikorra a hely színére értek, a nandu már eltűnt.

Szerencsére Service sűrű pázsitra esett és semmi baja nem történt.

– Az ostoba állat!... az ostoba állat! - kiáltá Service zavarában és szégyenében. - Ah! ha még egyszer a kezembe kerül...

– De nem fog ám a kezedbe kerülni! - viszonzá Doniphan, aki a mások baján szeretett kacagni.

– Vigasztalódjál, Service - mondá Gordon -, semmire se mehettél volna ezzel az állattal, és ne feledd, hogy a Svájci Robinsonnak se kell minden szavát készpénzül venni.

Így végződött a kaland és a kicsinyeknek nem volt okuk sajnálni, hogy nem „lovagoltak struccmadáron”.

November első napjaiban az idő kedvező volt hosszabb kirándulásra, amelynek célja a Családi-tó nyugati partjának megszemlélése volt, éspedig északi csúcsáig. Az ég tiszta, a meleg még nagyon elviselhető volt, következőleg bízvást el lehetett tölteni néhány éjszakát a szabadban. Az előkészületeket tehát ehhez képest tették meg.

Természetesen, a gyarmat vadászainak részt kellett venniük ezen expedícióban, és ezúttal Gordon is célszerűnek tartotta hozzájuk csatlakozni. Az otthon maradó társakra Briant és Garnett fog felügyelni. Később, a szép évszak vége előtt Briant maga fog egy másik expedícióra elindulni, és meg fogja látogatni a tó alsó részét vagy úgy, hogy ladikon halad végig a part hosszában, vagy pedig úgy, hogy átkel a túlsó partra, miután Baudoin Ferenc térképe szerint a tó a Francia-barlang irányában nem lehetett szélesebb négy-öt angol mérföldnyinél.

Így határoztatván el a dolgok, Gordon, Doniphan, Baxter, Wilcox, Webb, Cross és Service, miután a társaiktól elbúcsúztak, november 5-én reggel elindultak.

A Francia-barlangban a szokott életmódban semmi változás se történt. A munkára szánt órákon túl Iverson, Jenkins, Dole és Costar szokás szerint a tó és a folyó vizeiben fognak horgászni, ami kedvenc időtöltésük volt. De azért, hogy Moko nem kísérte el a fiatal utasokat, nem kell ám hinni, hogy koplalni fognak. Service éppen az ellenkezőt állította. Hiszen velük ment és a gyakorlat már jártassá tette a szakácsművészetben. Érvényesítette is művészetét, hogy az expedícióban részt vehessen. Ki tudja, nem remélte-e titokban, hogy fel fogja találni struccmadarát?

Gordon, Doniphan és Wilcox puskákkal voltak fölfegyverkezve, ezenkívül valamennyi egy-egy revolvert vitt a tüszőjében. Felszerelésüket két vadászkés és két kis fejsze egészítette ki. Elhatározták, hogy amennyire lehet, csupán védelmi célra fogják használni a lőport és az ónt, vadászati célra pedig csak azon esetben, ha a vadat másképp el nem ejthetnék. Ezen utóbbi célból az ismét jó karba helyezett lasszót és bólákat magával vitte Baxter, aki bizonyos idő óta begyakorolta magát a velük való bánásba. Baxter nagyon csöndes, de emellett igen ügyes fiú volt, és csakhamar ügyesen tudott bánni e műszerekkel. Igaz, hogy eddigelé csakis mozdulatlan tárgyakra vetett hurkot és semmi se bizonyította, hogy teljes sebességgel futó állat elfogása sikerülni fog-e neki? No, de ezt a tapasztalás majd megmutatja.

Gordon magával vitte a kaucsukból készült csónakot is, amely könnyűszerrel volt tovaszállítható, mert összecsukódott, mint egy láda, és a súlya se haladta meg a tíz fontot.

Baudoin Ferenc térképe azt mutatta, hogy két mellékfolyó szakad a tóba, ezeken a csónak segélyével azon esetre fognak átkelni, ha nem találnának meglábolható átjárót.

Baudoin Ferenc térképe szerint, amelynek mását Gordon magával vitte, hogy a szükséghez képest irányjelzőül használhassa vagy kiigazíthassa, a Családi-tó nyugati partja körülbelül tizennyolc angol mérföldnyi hosszú volt, ideértve kanyarulatát is. Az expedíció tehát ide-oda legalább három napot fog igénybe venni, ha ugyan valami akadály nem jön közbe.

Gordon és társai, akik előtt Phann ugrándozott, balra hagyták a Verem-erdőt, és elég gyors léptekkel haladtak tova a fövenyes talajon. Kétmérföldnyi utat hátrahagyván, átlépték ama vonalat, amelyen túl kirándulásaik ezen irányban nem terjeszkedtek még ki.

E helyen magas füvet találtak, amely egyes bokrokban csoportosul és oly nagyra nő, hogy a bokrok közül a legmagasabb fiúk se látszottak ki.

A továbbhaladás tehát némi késedelmet szenvedett, amit azonban nem volt okuk sajnálni, mert Phann hat vagy hét odúnak a nyílását fedezte föl.

Phann nyilván valamely állatot szimatolt, amelyet fekhelyén hihetőleg könnyű lesz megölni. Doniphan már le is vette a puskáját válláról, de Gordon visszatartóztatta.

– Kíméld a lőporodat, Doniphan - mondá neki -, kérlek, kíméld a lőporodat.

– Ki tudja, Gordon, nincs-e ebben az odúban a reggelink - mondá az ifjú vadász.

– És az ebédünk is? - tevé utána Service, aki lehajolt az odú fölé.

– Ha benne van, majd kihozzuk anélkül is, hogy egy szem lőporba kerülne - mondá Wilcox.

– Hogyan? - kérdé Webb.

– Kifüstöljük, mint a rókákat szokás kifüstölni.

A cortadaros bokrok közt volt sok száraz fa, amelyet Wilcox meggyújtott az odúk nyílása előtt. Egy perc múlva körülbelül tizenkét apró állat jelent meg, félig megfúlt állapotban és hiába igyekezett elmenekülni. Tukutuko nyulak voltak. Service és Webb néhányat levert a kis fejszével, Phann pedig hármat egy-egy harapással megfojtott.

– Ebből pompás pecsenye lesz - mondá Gordon.

– És én vállalkozom az elkészítésükre - kiáltá Service, aki alig várhatta, hogy szakácsi hivatását teljesíthesse. - Ha úgy tetszik, akár azonnal.

– Majd az első pihenőnél - mondá Gordon.

Fél órába került, míg a magas füvek ezen erdejéből kijutottak.

Túl rajta ismét előbukkant a tópart, hosszú homoktorlaszaival, amelyeknek finom fövenyét a legcsekélyebb szellő is felkavarta.

Itt az Auckland-domb hátulsó vége már elmaradt kétmérföldnyire nyugat felé. Ez az irányváltozás onnét származott, hogy a parti szirtek a Francia-barlangtól a Sloughi-öbölig rézsútos irányt vettek. A sziget e részét egészen ellepte az a sűrű erdő, amelyen Briant és társai áthatoltak, mikor a legelső expedíció elindult a tó felé és amelyet a Gát-patak hasított át.

A térkép jelzése szerint a patak a tó felé folyt, és a fiúk éppen tizenegy órakor értek a torkolatához, miután elindulásuk óta hat angol mérföldnyi utat tettek.

Megállapodtak e helyen, egy gyönyörű legyezőfenyő alatt. Két nagy kő közt száraz gallyakból tüzet gyújtottak. Néhány perc múlva a Service által lenyúzott és felbontott két tukutuko sült a sziporkázó láng felett. Phann a tűz elé kuporodva szívta a jó pecsenyeillatot, a fiatal szakács pedig szigorúan gondoskodott a nyárs rendes és szabályos forgatásáról.

Utasaink jó étvággyal reggeliztek és nem volt nagyon sok okuk Service szakácsművészete ellen panaszkodni. Beérték a tukutukókkal és nem kellett a tarisznyáikban magukkal hozott élelmiszerekhez nyúlniuk, a kétszersült kivételével, amely kenyér gyanánt szolgált. Sőt ezzel is takarékosan bántak, miután nem volt hiány a húsban, amelyet rendkívül ízletessé tettek a füvek, amelyekkel ezek az állatok táplálkoznak.

Reggelijük után átláboltak a patakon és nem kellett kibontaniuk a kaucsukladikot, ami sokkal több időt vett volna igénybe.

Miután a tó partja kissé mocsarassá kezdett válni, kénytelenek voltak az erdő szélén továbbhaladni, de elhatározták, hogy ismét vissza fognak térni keleti irányba, mihelyt a talaj minősége megengedi. Mindenütt ugyanazon pompás fanemeket találták: bükköket, nyírfákat, tölgyeket és különböző fajú fenyőket.

Gyönyörű madarak röpködtek a lombok közt, hangos énekszóval és csiripeléssel. Magasan fenn a levegőben kondorok és egyéb ragadozó madarak kóvályogtak, amelyek gyakran meg szoktak fordulni Dél-Amerika tengerpartjain.

Szóval özöne volt a mindenféle vadnak, és Gordon nem bírta visszatartóztatni Doniphant, hogy le ne lőjön egyet a középnagyságú pekarik közül, amely alkalmas pecsenye lesz a holnapi reggelire, ha ugyan még ma el nem költik ebédre.

Délutáni öt óráig haladtak az erdő szélén. Ekkor a második, mintegy negyvenlábnyi széles patak zárta el útjukat.

Egyike volt ez a tó lefolyásainak és a Sloughi-öblön túl a Csendes-tengerbe szakadt, miután az Auckland-dombok északi oldalát megkerülte.

Gordon elhatározta, hogy e helyen meg fognak állapodni. Tizenkét angol mérföldnyi gyaloglás elég volt egy napra. Egyelőre azonban szükségesnek látszott nevet adni e pataknak, és miután a partján megállapodtak, elnevezték Megállj-(Stop-)folyónak.

A part legelső fái alatt ütöttek tanyát. A tukutukok képezték ezúttal is vacsorájukat, és Service megint elég jól működött. Az étvágynál azonban sokkal nagyobb volt álmosságuk. Nagy tüzet gyújtottak, amely mellé mindenki leheveredett, miután jól beburkolta volna magát a takarójába. A tűz élénk világa a vadállatokat távol tarthatta tőlük, és Wilcox és Doniphan felváltva virrasztottak, hogy a láng ki ne aludjék.

Szóval semmiféle riadalom se történt, és hajnalkor mindenki készen állt az utazás folytatására.

A Stop-folyót azonban már nem lehetett meglábolni, elővették tehát a kaucsukladikot. Minthogy e kis játékszer egyszerre csak egy embert bírt el, hétszer kellett megtennie az utat a két part közt, ami egy órai időt vett igénybe. De ez nem játszott szerepet, mivel a ladik segélyével az élelmi és lőszereket szárazon vihették át.

Phann nem félt a víztől, beleugrott a folyóba és néhány pillanat alatt a túlpartra ért.

A talaj itt már nem volt iszapos. Gordon rézsútos irányt vett a tó felé és tíz órakor el is jutottak a tó partjára. Reggeli után, amelynél a pekaripecsenye szerepelt, tovább mentek északi irányban.

Még semmi se jelezte a tó végét. Kelet felé a látóhatárt még mindig az egymással érintkező égboltozat és víz képezte. Déltájban Doniphan elővette a távcsövet és így szólt:

– Amott van a túlsó part?

Valamennyien a jelzett irány felé néztek, ahol néhány fa koronája emelkedett ki a vízből.

– Ne álljunk meg - mondá Gordon -, és iparkodjunk odaérni, mielőtt beestelednék.

Észak felé sivár, homokos síkság terült el, amelyen itt-ott csak sás és nád termett. Úgy látszott, hogy a Chairman-sziget északi részén nincs egyéb homokos területnél, amely élénk ellentétet képez a sziget közepén levő sűrű erdővel és amelynek Gordon méltán adhatta a „Homok-sivatag” nevet.

Három óra tájban tisztán láthatóvá lett a túlsó part, amely nem egészen két angol mérföldnyire északkeleti irányban kanyarodott. E vidék teljesen elhagyatottnak látszott. Utasaink csak néhány tengeri madarat pillantottak meg, amelyek a tengerparti szirtek felé húztak.

Valóban, ha a Sloughi e vidéken vetődik partra, a fiatal utasoknak okuk lett volna kétségbeesésre. E sivatagon hasztalan kerestek volna olyan menhelyet, amely a Francia-barlangban lévő kényelmes lakásukkal felérne. A jacht elpusztulása után aztán nem tudták volna, hol találjanak menedéket. És elvesztek volna?

Még az éj beállta előtt egy kis öblöcske mellett állapodtak meg, amely a tó északi csúcsán szögellett be.

E helyen nem volt egyetlenegy fa, sőt fű, bokor vagy elszáradt moha sem. Egyéb eleség hiányában be kellett érniük a magukkal hozott élelmiszerekkel, és egyéb menedékhely hiányában a fövenyszőnyeggel, amelyre kiterítették a takarókat.

Ezen az éjjelen semmi se zavarta meg a homoksivatag csöndjét.