Utazóink másnap május 13-án mindenekelőtt átkutatták a helyet, ahol leszálltak; olyan volt az, mint valami szárazföld egy óriási mocsár közepén; köröskörül erdőmagasságú nád emelkedett, amely kiterjedt, ameddig csak a szem elláthatott.

E hozzáférhetetlen ingoványok tették biztossá a Victoria helyzetét, és csak a tó felől kellett őrködni; a rengeteg víztükör különösen kelet felé húzódott el messzire, úgy, hogy a láthatáron sem szárazföldet, sem szigetet látni nem lehetett.

A két jóbarát még eddig nem merte szerencsétlenül járt társukat szóba hozni. Kennedy volt az első, aki a doktorral közlé sejtelmeit.

– Joe talán még sincs elveszve, - mondá - ő ügyes legény és olyan úszó, amilyen kevés van, Edinburgban átúszta minden teketória nélkül a Frith of Forth-ot. Még látni fogjuk őt; mikor és hogyan, azt nem tudom, de a mi részünkről semmit el ne mulasszunk, hogy alkalma nyíljék ismét hozzánk csatlakozni.

– Az Isten hallgassa meg! - mondá a doktor megindulva. - A világon mindent, de mindent elkövetünk, hogy barátunkat feltalálhassuk. Először is tájékozódjunk; de mindenekelőtt húzzuk le a Victoria ezen megtépett külső borítékát, melyre már szükségünk nincsen, ez megszabadít minket jelentékeny tehertől, úgy vagy hatszázötven fonttól, ami pedig már valami.

A doktor és Kennedy hozzáláttak a munkához; nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök, mert az igen erős selyemtafotát darabról-darabra kellett leszaggatni és keskeny szalagokra szeldelni, hogy ki lehessen bontani a háló kötései közül. A szakadás, melyet ezen ragadozó madarak csőre okozott, több láb hosszú volt.

Ez a műtét legalább négy órát vett igénybe, de végre, midőn a külső boríték le volt bontva, kiderült, hogy a belsőben szerencsére kár nem esett. A Victoria ez által egy ötödrésznyivel kisebb lett. A különbség elég volt arra, hogy felköltse Kennedy bámulását.

– Azután elég lesz-e ez mostan? - kérdé a doktort.

– Ne tarts semmitől e tekintetben, Dick! - én helyreállítom az egyensúlyt és ha szegény Joe visszatérne, ismét folytathatjuk vele együtt útunkat.

– Lezuhanásunk pillanatában, ha jól emlékszem Sámuel, mintha nem lettünk volna messzire valami szigettől.

– Valóban nekem is úgy rémlik; de ez a sziget éppen úgy, mint a többi a Csad-taván, kétségkívül be van népesítve kalózok és gyilkosok fajával; ezen vadak bizonyára tanúi voltak a mi veszedelmünknek és ha Joe kezeik közé került, nem tudom én, mi lesz belőle, ha csak a babona meg nem védelmezi.

– Ő olyan ember, mondom, aki magát mindenütt keresztülvágja, én bízom az ő eszében és ügyességében.

– Én is remélem. De most, kedves Dick, menj vadászni a környékbe, de ne nagyon messzire; sürgősen meg kell újítani eleségkészletünket, melynek legnagyobb része áldozatul esett.

– Jó! Sámuel, nem fogok soká kimaradni.

Kennedy egy kétcsövű fegyvert vett magához és a magas füvön keresztül egy közeli sűrű felé tartott; - a víg durrogtatás csakhamar tudtára adá a doktornak, hogy nem jár ott hiába.

Ezalatt a doktor abban fáradozott, hogy számba vegye a csónakban megmaradt tárgyakat és a második léghajó egyensúlyát helyreállítsa; megmaradt még vagy harminc font pemmikán, egy kevés tea meg kávé, körülbelül másfél gallon pálinka, egy teljesen üres vízszekrény; az egész szárított húskészlet odaveszett.

A doktor tudta, hogy elvesztvén a régi gömb hidrogénjének egy részét, a léghajó hordképessége körülbelöl kilencszáz fonttal kisebbedett, ezt a különbséget kellett tehát az egyensúly helyreállításánál alapul vennie. Az új Victoriának köbtartalma hatvanhétezer köbláb volt és harmincháromezer négyszáznyolcvan köbláb gázt fogadott magába; a gázkiterjesztő jó karban látszott lenni, sem a villamtelep, sem a csigacsőben kár nem esett.

A mostani gömb felszálló ereje ennélfogva mintegy háromezer fontot tett ki; összeadva a készülékek, utazók, a vízkészlet, a csónak és fölszerelése, a berakott ötven gallon víz és száz font friss hús súlyát, a doktor mindössze kétezernyolcszázharminc fontot hozott ki. Ennélfogva előre nem látott esetekre még hetven font terhet rakhatott fel és akkor a léghajó egyensúlyban volt az őt környező levegővel.

Tehát ezekhez képest tette meg intézkedéseit, Joe súlyát új teherrel pótolván. Ezen munkálatokkal eltelt az egész nap, - midőn este aztán Kennedy is visszatért. A vadásznak jó napja volt; hozott magával egész teher vadludat, vadrucát, szalonkát és hozzáfogott ezen vadhúsok elkészítéséhez és megfüstöléséhez. Minden darabot vékony botocskára erősítve, nyers fából rakott tűz fölött füstölt meg. Mikor azután Kennedy, aki az ily dolgokhoz jól értett, kijelenté, hogy most már jó lesz, akkor behordtak mindent a csónakba.

A vadász másnap újra kiegészíté az eleségkészletet.

Az este utazóinkat még munkaközben lepte meg. A vacsora pemmikánból, kétszersültből és teából állott. A fáradtság, mely előbb meghozta az étvágyat, meghozta utóbb az álmot is. Amint felváltva őrt állottak, néha Joe hangját vélték hallani a sötétben; - de hát az a hang, melyet úgy szerettek volna hallani, messze-messze volt ő tőlök.

A hajnal első pirkadásakor a doktor felkölté Kennedyt.

– Hosszasan törtem rajta a fejemet, - kezdé - mit kellene tennünk, hogy társunkat feltaláljuk.

– Bármi legyen a szándékod, Sámuel, nekem jó, beszélj!

– Mindenekelőtt fontos, hogy Joe tudjon felőlünk.

– Minden bizonnyal. Ez a derék fiú még azt képzelhetné, hogy elhagytuk...

– Ő? ő nagyon is jól ismer bennünket! Soha ilyesmi nem fog neki eszébe jutni, de mégis meg kell neki tudni, hogy hol vagyunk.

– De hogyan?

– Hát beülünk ismét a csónakunkba és felszállunk a levegőbe.

– De hátha a szél magával ragad?

– Abból szerencsére nem lesz semmi. Látod Dick! a szélfuvalom megint a tó fölibe hajt minket és az, ami tegnap bosszantó volt, ma kedvező ránk nézve. Igyekezni fogunk teljes erőnkből magunkat egész napon át e rengeteg víz felett tartani. Joe okvetetlen meg fog bennünket látni, mert bizonyosan keresni fog szemeivel. Nem lehetetlen, hogy valamiképpen tudtunkra adja jelen tartózkodási helyét.

– Ha magában van és szabad, meg is teszi minden bizonnyal.

– No, és ha fogoly, - felelé a doktor - az itteni bennszülöttek nem szokták fedél alá zárni foglyaikat és így meg fog látni és meg fogja érteni keresésünk célját.

– De elvégre, - tevé hozzá Kennedy - mert készen kell lennünk minden eshetőségre, - ha nem találunk semmi jelet és nem maradt semmi nyoma annak, amerre ment, mitévők leszünk?

– Megkísértjük visszatérni a tó északi oldalára és ott tartjuk magunkat, hogy mindenfelől könnyen megláthassanak; ott majd várakozunk, felkutatjuk a tó partjait, átvizsgáljuk a széleket, hová Joe bizonyára kiúszhatott és el nem hagyjuk a helyet, míg mindent el nem követtünk, hogy őt feltaláljuk.

– Hát menjünk! - felelé a vadász.

A doktor pontosan fölvette a szárazföld helyzetét, melytől elbúcsúzni készültek; térképe és számítása szerint úgy találta, hogy a Csad-tó északi részén van Lari városa és Ingemini falu között, melyek mindkettejét Denham őrnagy már meglátogatta. Ezen idő alatt Kennedy kiegészíté a friss húskészletet. Jóllehet a körülfekvő mocsarakban meglátszottak az orrszarvuak, lamentinek és vízilovak nyomai, nem volt alkalmuk találkozni ez óriási állatok egyetlen példányával sem.

Hét órakor reggel a horgony, mellyel a szegény Joe oly ügyesen tudott bánni, nem kis fáradság után végre el lett szabadítva a fáról. A gáz kiterjeszkedett és az új Victoria fölrepült kétszáz lábnyira a levegőbe. Eleinte késedelmeskedett, forogva maga körül; de végre egy elég erős szélroham által elkapatva, haladt a tó felett óránként mintegy húsz mérföld sebességgel.

A doktor állandóan kétszáz és ötszáz láb között váltakozó magasságban tartózkodott. Kennedy gyakran elsütötte karabélyát. A szigetek felett utazóink gyakran nagyon is közel szálltak a föld felett, szemeikkel átfürkészték a bokrokat, cserjéket, sűrűségeket, mindenütt, hol valami buvóhely vagy sziklarepedés társuknak menedéket nyujthatott volna. Leszálltak a hosszú csónakok mentén, melyek a tavat szeldelték. A halászok láttukra beugráltak a vízbe és leplezetlen félelem jeleivel iparkodtak elérni szigetlakásaikat.

– Nem látni semmit - mondá Kennedy két órai keresés után.

– Várjunk Dick! és ne veszítsük el bátorságunkat, már nem lehetünk messzire az esemény színhelyétől.

Tizenegy óra tájt a Victoria már kilencven mérföldet haladt előre, akkor új széláramlatra bukkantak, mely őket csaknem derékszög alatt mintegy hatvan mérföldre térítette el kelet felé. Elhaladtak egy nagy kiterjedésű és népességű sziget felett, mely a doktor szerint Farram lehetett, melyen Biddiomah fővárosa fekszik. A doktor minden bokorból Joet vélte látni előbújni és segítségért kiáltani. Ha szabad, könnyen magukhoz emelhetnék; ha fogoly, lehetne vele a hittérítő esetét ismételni és csakhamar együvé kerülhetett volna barátaival; de sehol sem mutatkozott senki, nem mozdult semmi. Kétségbeejtő helyzet volt!

Félháromkor előtünt Tangalia, egy falu a Csad-tó keleti partján; ama legtávolabb pont, ameddig Denham őrnagy fölfedezései közben eljutott.

A doktor nyugtalan lett ezen szélirány tartós volta miatt, mely őt visszavethetné kelet felé, Afrika belsejébe, a végtelen sivatagok tájára.

– Okvetlen meg kell állanunk - mondá - és kikötnünk, kivált Joe érdekében vissza kell térnünk a tó fölibe; de előbb lássuk, nem találunk-e valami ellenkező légáramlatot.

Több mint egy óráig próbálgatott több légrétegben, míg végre szerencsére ezer láb magasban talált egy elég erős szélfuvallatra, mely őt északnyugat felé vitte.

Lehetetlen volt, hogy Joe a tó szigeteinek egyikén tartózkodjék, mert akkor bizonyára talált volna utat és módot, hogy jelenlétét tudassa; lehet, hogy elvitték őt a szárazföldre. Ezt gondolta a doktor is, midőn újra meglátta a Csad-tó északi partját.

Hogy Joe vízbefúlt volna, az nem volt valószínű; de egy más borzasztó gondolat villant fel Fergusson és Kennedy agyában; nagyon sok a kaimán ezen a tájékon. De sem az egyik, sem a másik nem mert aggodalmának nyílt kifejezést adni. De elvégre annyira elfoglalta ez a gondolat a doktor elméjét, hogy minden előzmény nélkül egyszerre megszólalt:

– A krokodilusok csak a szigetek vagy a tó partján tanyáznak, Joe pedig elég ügyes, hogy őket kikerülje; másrészt nem is annyira veszedelmesek, az afrikaiak együtt fürdenek velök és nem félnek támadásaiktól.

Kennedy nem szólt semmit, jobbnak látta hallgatni, mint ezen rettenetes lehetőségről beszélni.

A doktor esti öt óra felé Lari városát jelzé. A lakosok a pamut összegyüjtésével voltak elfoglalva nádból fonott kunyhóik előtt a tiszta és gondosan bekerített pamutültetvényeken. A várost képező mintegy ötven ház lapályon feküdt, egy kiterjedt völgyben, az alacsony hegységek lábánál. A szélvész ereje előbbre vitte a doktort, mint ahogy akarta; de ő másodszor is légáramot változtatott és éppen oda tért vissza, ahonnan elindult: arra a szilárd szigetre, hol az elmult éjet töltötték. A horgony azonban a fa gallyai helyett egy erős nádcsomóba akadt bele, mely a mocsár sarával összevegyülve elég erős ellenállású szilárd pontot képezett.

A doktornak sok baja volt, míg a léghajót megállíthatta, de éjszakára a szél végre lecsendesült és a két barát csaknem kétségbeesve a sikertelen kutatás felett, együtt virrasztotta át az éjszakát.