Október 14.

A Chancellor elhagyta végre ezt a növény-óceánt s a szél dühe is sokat csökkent. Most már épen kellőleg fúj s gyorsan haladunk.

A nap kisütött ma s gyönyörűen ragyog. A hőmérséklet igen meleg kezd lenni. A mérés az északi szélesség 21° 33’ s a nyugati hosszúság 50° 17’ fokát mutatja. A Chancellor tehát tíz foknál többet ment le délnek.

S még mindig délkeletnek megy!

Meg akartam győződni, hogy mi lehet az oka Huntly kapitány e megfoghatatlan önfejűségének s több ízben beszélgettem vele. Eszén van-e vagy nincs? nem tudom, hogy mit higyjek. Átalán véve elég józanul beszél. Valami részleges őrültség, valami rögeszme befolyása alatt áll tehát, mely épen a mesterségét illető dolgokra vonatkozik? Voltak már ilyen lélektani esetek s épen erről beszélek Kurtis Róberttal, aki hidegen hallgatja.

A másodkapitány azt mondta nekem s most is azt mondja: neki nincs joga ellenszegülni a kapitányának, míg csak valami világosan bebizonyítható őrült cselekedet által veszélybe nem viszi a hajót. Ez nagyon komoly lépés, melyért szigorú felelősséggel tartozik.

Este nyolc óra tájban visszatértem kabinomba s mozgó lámpám mellett egy óra hosszáig írtam, aztán elgondolkoztam. Végre ledőltem és elaludtam.

Néhány óra múlva valami szokatlan zajra ébredtem föl. Kemény léptek hangzanak a födélzeten s zajos kiabálások. Úgy tetszik, mintha a matrózok rohanva sietnének át. Vajjon mi lehet az oka e rendkívüli mozgalomnak? Bizonyosan a vitorlarudakat kell megváltoztatni, a hajó másfelé hajlik... De nem! Az nem lehet, mert a hajó most is jobbra hajlik, következőleg nem változtatta vitorláit.

Egy percig eszembe jut, hogy fölmegyek a fedélzetre, hanem a zaj nemsokára megszűnik. Hallom, hogy Huntly kapitány visszatér kabinjába, mely a hátsó födélzet előrészén van s én megint ledűlök fekhelyemre. Kétségkívül valami vitorlaigazítás volt, a mi miatt lótottak futottak. A hajó mozgása azonban nem növekedett. Tehát a szél nem nőtt.

Másnap 14-én, reggel hat órakor fölmegyek a hátsó födélzetre s megnézem a hajót.

Látszólag mi sem változott. A Chancellor fölhúzott teljes vitorlákkal megy előre. Kedvező szél támogatja s nagyon jól halad. Gyorsasága jelentékeny e percben s nem igen lesz kevesebb tizenegy mérföldnél óránként.

Nemsokára megjelenik Letourneur úr is fiával a födélzeten. Segítek a fiatal embernek följönni a lépcsőn. András örvendve szívja magába ezt az éltető reggeli levegőt, mely tele van a tenger szagával.

Kérdezem ezeket az urakat, nem ébredtek-e föl az éjjel arra a zajra, ami a födélzeten végbement.

– Én részemről nem, - felel Letourneur András, - pedig csak szunnyadoztam.

– Édes fiam, - szól az öregebbik Letourneur, - te mélyen aludtál akkor, mert én is fölébredtem arra a zajra, amiről Kazallon úr beszél. Sőt úgy tetszett nekem, mintha ezeket a szavakat is hallanám: «Hamar! hamar! a hajófenék lékeihez!»

– Hány órakor lehetett az?

– Körülbelül hajnalban három órakor, - felel Letourneur úr.

– S ön nem tudja e zaj okát?

– Nem tudom, Kazallon úr, de nem lehet valami komoly dolog, mert egyikünket sem hívtak föl a födélzetre.

Megtekintem a hajófenékre levivő lékeket a főárboc elő- és hátrészén. Be vannak zárva, mint rendesen, de észreveszem, hogy minden kis hézag be van sűrűn tömve s minden előkészület megtéve, hogy az elzárás teljesen légmentes legyen. Miért zárták be oly gondosan ezeket a nyilásokat? Valami okának kell lenni, amit nem birok kitalálni. Kurtis Róbert kétségkívül megmondja majd nekem. Megvárom tehát, míg a másodkapitány jön s magamban tartom, amit észrevettem és nem szólok Letourneuréknak.

Szép napunk lesz, mert a nap felkölte gyönyörű s a levegő elég száraz, - ami jó előjel. Az átelleni láthatáron még félig látszik a hold tányérja, mely csak tiz óra ötvenhét perckor délelőtt fog lenyugodni. Három nap mulva utolsó negyed s 24-ikén újhold. Megnézem a naptáramat s látom, hogy nagyszerű árapályunk lesz ezen a napon. Nekünk, akik a nyilt Óceánon úszunk s nem láthatjuk ennek az ár-apálynak a tüneményeit, nekünk mindegy; hanem a szárazföld és szigetek partjain mindenfelé érdekes lesz látni e tüneményt, mert az újhold jelentékeny magasságra fogja fölszívni a víztömeget.

Egyedűl vagyok a hátsó födélzeten. Letourneurék lementek theázni s én várom a másodkapitányt.

Nyolc órakor Kurtis Róbert jön Walter hadnagyot fölváltani s elejébe megyek kezet szorítani.

Mielőtt nekem jó reggelt kívánt volna, Kurtis Róbert hirtelen végig pillant a födélzeten s szemöldeit kissé összevonja. Aztán megtekinti az eget és a hajó vitorláit.

Azután Walter hadnagyhoz fordúl:

– Huntly kapitány? - kérdi.

– Még nem láttam.

– Semmi újság?

– Semmi.

Kurtis Róbert és Walter aztán pár percig suttogva beszélnek.

Valami kérdésre Walter tagadólag rázza fejét.

– Küldje ide, Walter, a kormányost, - szólt a másodkapitány, amint a hadnagy távozni készűl.

A kormányos nem késik soká. Kurtis Róbert néhány kérdést intéz hozzá, mikre halk hangon felel, fejét rázva. Aztán a másodkapitány parancsára a szolgálattevő matrózt szólítja s megöntözteti a hajófenékre vezető lék borítékát.

Néhány perccel azután oda megyek Kurtis Róberthez s társalgásunk eleinte jelentéktelen dolgokról foly. Látván, hogy a másodkapitány nem kezdi el a tárgyat, amiről én akarnék beszélgetni, előhozom én.

– Igaz, Kurtis úr, mi történt ez éjjel a födélzeten?

Kurtis Róbert élesen rám tekint, anélkül, hogy felelne.

– Igen, - folytatám, - valami szokatlan zajra ébredtem föl s Letourneur úr is fölriadt arra álmából. Mi történt?

– Semmi, Kazallon úr, - válaszolt Kurtis Róbert. - Hibás csavarintást tettek a kormányrúdon, úgy hogy a hajó félrefordúlt s amiatt hirtelen össze kellett vonni a vitorlákat, a mi egy kis zajt okozott a födélzeten. De a baj hamar helyre lett ütve s a Chancellor csakhamar folytathatta utját.

Nekem úgy látszik, hogy Kurtis Róbert, a ki rendesen olyan egyenes férfi, most nem mondott igazat.