Október 7.

Tizedik napja, hogy elhagytuk Charlestownt s nekem úgy látszik, hogy gyorsan haladunk és jó nagy utat tettünk. Gyakran megtörténik, hogy a másodkapitánnyal beszélgetek s némi bizalmasság fejlődött ki köztünk.

Ma azt mondja nekem Kurtis Róbert, hogy nem igen messze lehetünk a Bermuda-szigetektől, azaz a Hatteras-fok irányában. A vizsgálat azt mutatta, hogy az északi szélesség 32° 20’ s a nyugati bosszúság 64° 50’ foka alatt vagyunk, a greenwichi délkörtől számítva.

– Meglátjuk a Bermudákat s különösen Szent György-szigetét, mielőtt még beesteledik, - szólt hozzám a másodkapitány.

– Hogyan? - kérdeztem, - a Bermudákat? Hisz én azt hittem, hogy a hajónak, amely Charlestownból Liverpoolba indul, észak felé kellene menni s a Golfáramot követni!

– Kétségkívül, Kazallon úr, - felelt Kurtis Róbert, - rendesen ezt az irányt követik, de nekem úgy látszik, hogy ezúttal a kapitány nem akarja ezt az utat követni.

– Miért?

– Nem tudom, de kelet felé parancsolta s a Chancellor kelet felé megy.

– S nem szólt ön neki?

– Mondtam neki, hogy ez nem a szokott út s azt felelte rá, hogy ő tudja, mit kell tennie!

Mialatt e szavakat kiejti, Kurtis Róbert többször összehúzza szemöldeit, gépiesen végigsimítja kezével a homlokát s azt hiszem, hogy nem mondott el mindent, amit mondani szeretne.

– De hiszen, Kurtis úr, - szóltam én tovább, - ma már október hetedike van s nincs időnk új utakat próbálgatni. Egy napunk sincs elveszteni való, ha meg akarunk érkezni Európába még a rossz idő beköszönte előtt.

– Nincs, Kazallon úr, egy napunk sem.

– Kurtis úr, szerénytelenséget követek el, ha azt kérdezem öntől, mit gondol Huntly kapitányról?

– Azt hiszem, - viszonzá a másodkapitány, - azt hiszem, hogy... ő a kapitányom!

E kitérő válasz nyugtalanít.

Kurtis Róbert nem csalódott. Három óra tájban, az őrponton lévő matróz földet jelez északkeleti irányban, de még csak mint valami köd tűnik föl.

Hat órakor fölmegyek Letourneurékkel a födélzetre s látjuk a Bermuda-szigeteket. Aránylag alacsony szigetek, rettenetes, tenger alatt lappangó szirtek láncolata által körülfogva.

– Na, itt van az a bűbájos, festői szigetcsoport, melyet az önök költője, Moore Tamás dalaiban úgy dicsőített, Kazallon úr! - szólt Letourneur András. - Már 1643-ban rajongva ír e szigetekről a száműzött Walter s ha nem csalódom, egy időben az angol hölgyek mind csupán olyan kalapokat hordtak, melyek bermudai pálma-levelekből készültek.

– Igaza van, kedves Andrásom, - feleltem, - a Bermuda-szigetek nagyon divatban voltak a tizenhetedik században, de ma már teljesen feledésbe merültek.

– Egyébként, András úr, - szólt akkor Kurtis Róbert, - a költőkkel, akik olyan rajongva szólnak e szigetcsoportról, nem igen értenek egyet a tengerészek, mert e szigetek, melyek látása a költőket elragadta, nagyon nehezen közelíthetők meg a hajók által s a szirtek két-három mérföldnyire a földtől egész övet képeznek körülöttük, a víz alatt lappangva s éppen ettől félnek legjobban a hajósok. Hozzá tehetem még, hogy a nyájas eget, mellyel a Bermudák dicsekszenek, nagyon gyakran megzavarják a viharok. E szigetekre éppen a farka jut ama viharoknak, melyek az Antillákon dúlnak s épp úgy, mint a cethalnak, ennek is a farka a legborzasztóbb. Nem ajánlom tehát az óceán hajósainak, hogy a Walter és Moore Tamás leírásai által elcsábíttassák magukat!

– Kurtis úr, - szólt mosolyogva Letourneur András, - önnek igaza lehet, hanem a költők úgy vannak, mint a közmondások: ha az egyik valamit állít, a másik mindjárt ellentmond. Ha Moore Tamás és Walter e szigetcsoportot mint valami tündérvidéket magasztalták, Shakespeare, ki bizonyosan jobban ismerte a Bermudákat, ide helyezte «Vihar»-ának legborzasztóbb jeleneteit.

Valóban veszélyes vidék ez a Bermuda-szigetek vidéke. Az angolok, akiknek birtokát képezik e szigetek fölfedeztetésük óta, csak katonai állomásul használják az Antillák és Új-Skócia közt. Egyébként e szigetek egykor majd valószínűleg sokkal nagyobb területet fognak elfoglalni. Idővel, - az idő nagy szerepet játszik a természet működésében, - e szigetcsoport, mely már most is százötven kis szigetből áll, még nagyobb számból fog állni, mert a korallállatok szakadatlan dolgoznak új Bermudák építésén, melyek idővel egybekapcsolódnak s lassanként esetleg egy új nagy darab szárazföldet képeznek.

Sem a másik három utas, sem Kearné asszonyság nem tartották érdemesnek fölfáradni a fedélzetre, hogy megtekintsék ez érdekes szigetcsoportot. Ami miss Herbeyt illeti, alig jelent meg szegény a hátsó födélzeten, rögtön hallatszott a Kearné asszonyság lomha nyávogása s kényszerítette a fiatal leányt, hogy ismét foglalja el helyét oldala mellett.