Január 20-tól 22-ig.

A kővetkező napokon, azok, kik a január 18-iki iszonyú lakomán részt vettek, keveset szenvedtek, mert akkor jóllaktak s némileg helyreállították magukat.

De amit mi szenvedtünk, miss Herbey, Letourneur András, atyja, meg én, azt lehetetlen leírni! Nem kell-e sajnálnunk, hogy az a holttest eltűnt? Hátha most valamelyikünk meghal, ellentállhatunk-e?...

A kormányost, Daoulast s a többieket nemsokára elérte megint az éhség s révedező szemekkel tekintgetnek reánk. Kiszemelt zsákmány vagyunk talán már az ő számukra?

De ami legborzasztóbb kínszenvedést okoz nekünk, nem az éhség, hanem a szomjúság. Igen! Ha néhány csepp víz és néhány morzsa kétszersült közt kellene választanunk, nem volna közülünk egy sem, aki habozna! Mindig ezt mondták a hajótöröttek, kik hasonló körülmények közt voltak, mint most mi vagyunk s ez igaz is. Többet szenved az ember a szomjúság, mint az éhség miatt s hamarább is meghal.

S a legiszonyúbb gyötrelem az, hogy itt körültünk ez a tenger víz, mely a szemnek oly hasonló az édes vízhez! Több ízben megkisértettem inni belőle néhány cseppet, de mindig legyőzhetlen hányási ingert támasztott bennem s utána még jobban égetett a szomjúság, mint azelőtt.

Ah! ez már rettenetes sok! Negyvenkét napja, hogy a hajót elhagytuk! Ki ringathatja magát még csalékony remények közt? Nem vagyunk-e arra kárhoztatva, hogy egymás után meghaljunk, még pedig a legborzasztóbb halállal?

Úgy érzem, mintha sűrű köd ereszkednék agyamra. Delirium száll meg; elvesztem eszemet, melyet küzködve igyekszem visszatartani. Ez az eszelősség elrémít! Hová fog az vezetni? Lesz-e elég erőm, hogy visszanyerjem eszemet?...

Ismét magamhoz tértem, - hogy hány óra mulva, azt nem tudnám megmondani. Homlokom tengervízbe áztatott kendőkkel volt borogatva; miss Herbey borogatta; de érzem, hogy már csak rövid időm van hátra az életből!

Ma 22-ikén iszonyú jelenetnek voltunk tanui. A négert, Jynxtropot hirtelen megrohanta valami őrjöngő düh s bőgve szaladoz össze-vissza a tutajon. Kurtis Róbert föl akarja őt tartani, de hiába! Az eszeveszett reánk rohan s föl akar minket falni. Védni kell magunkat e vadállat támadása ellen. Jynxtrop egy emelőrudat kapott kezébe s nehéz elhárítnunk csapásait.

Hanem egyszerre csak, - amit csupán őrjöngési rohamából lehet kimagyarázni, - önmaga ellen fordul dühe. Fogaival, körmeivel tépi, marcangolja magát, arcunkba fecskendezve vérét s ordítozva:

– Igyatok! Igyatok!

Néhány percig így őrjöng s a tutaj előrésze felé halad, folyvást kiabálva:

– Igyatok! Igyatok!

Aztán leugrik s hallom, amint teste a tengerbe zuhan.

A kormányos, Falsten, Daoulas a hajó előrészére rohannak, hogy kihúzhassák a holttestet, de nem látnak már egyebet, csak egy széles pirosló kört, melynek közepében óriási cápák vickándoznak!