Szeptember 28.

Mondtam már, hogy a Chancellor kapitányát Huntlynak hívják, keresztnevével: John-Silas Huntly. Születésére nézve skót, Dundeeből, ötven éves és jó hírben áll, mint tapasztalt hajós az Atlanti-tengeren. Termete középszerű, vállai keskenyek, feje kicsiny s rossz szokás folytán kissé balra görbült. Anélkül, hogy valami kitűnő arcismerő volnék, úgy hiszem, megítélhetem Huntly kapitányt, habár csak néhány óra óta ismerem.

Lehet Huntly Silas elismert jó tengerész, értheti a mesterségét tökéletesen, én nem mondom, hogy nincs úgy; de hogy szilárd jellem, minden bajjal szembeszállni kész pszichikai és lelki erély legyen ez emberben, nem! az nem lehetséges!

Huntly kapitány magatartása lomha s egész testén bizonyos bágyadtság látszik. Gondatlan; ez látszik pillantásának határozatlanságából, kezeinek lassú mozdulatából, az ingadozásból, amint lassan egyik lábáról a másikra lép. Ez nem erélyes ember, nem lehet erélyes ember, még makacs ember sem lehet, mert szemei nincsenek összehúzva, álla lágy s kezeit nem szokta ökölbe szorítni. Azonkívül valami sajátságos kifejezést találok arcán, ami felől még nem tudok nyilatkozni, de figyelemmel fogom kisérni, mert a hajó kapitánya, akiről azt mondják, hogy «Isten után ő az úr», figyelmet érdemel.

Ha azonban nem csalódom, Isten és Huntly Silas közt van a födélzeten még egy másik ember, ki, úgy tetszik nekem, arra van kiszemelve, hogy előforduló alkalommal fontos helyet foglaljon el. Ez a Chancellor másodkapitánya, kit nem tanulmányoztam még eléggé s kiről majd később szólok.

A Chancellor személyzete következőkből áll: Huntly kapitány, Kurtis Róbert másodkapitány, Walter hajóhadnagy, egy kormányos s tizennégy matróz, angolok vagy skótok, összesen tizennyolc tengerész, ami elég egy kilencszáz tonnás, három árbocos hajó kezelésére. Ezek az emberek úgy látszik, jól értik a mesterségüket. Amit eddig állíthatok, az különben csak annyiból áll, hogy a másodkapitány vezénylete alatt ügyesen bántak a hajóval a charlestowni-öböl zátonyai közt.

Hozzá kell még számítnom a Chancellor személyzetéhez az élelmiszerek felügyelőjét, Hobbartot s a néger szakácsot Jynxtropot s hogy senkit se hagyjak ki, adnom kell még az utasok névsorát.

Velem együtt nyolcan vagyunk utasok. Még alig ismerem ugyan őket, de a tengeri út egyhangúsága, a mindennapi érintkezés e szűk helyen, hol minduntalan egymásba botlik az ember, a természetszerű szükség, hogy az ember eszméket cseréljen, az ember szivében rejlő kiváncsiság, mindez nemsokára közelebb hoz bennünket egymáshoz. Ekkoráig a hajóraszállás ügye-baja, a kabinok birtokba vétele, a rendezkedés, amire szüksége van az embernek, mikor húsz-huszonöt napig eltarthat az út, ez a különféle elfoglaltatás távol tartott bennünket egymástól. Tegnap és ma meg sem jelentek az asztalnál mind a vendégek s némelyikök tán a tengeri betegség miatt is szenvedett. Nem láttam tehát mindnyájukat, de tudom, hogy az utasok közt két hölgy is van, kik a hátsó kabinokat kapták lakásul.

Egyébként itt az utasok névsora, úgy, amint a hajó jegyzékéből kiírtam:

Kear úr és neje, amerikaiak, Buffalóból.
Herbey kisasszony, angol, Kearné asszony társalgónője.
Letourneur úr és fia Letourneur András, franciák, Havreból.
Falsten Vilmos, mérnök, Manchesterből, angol.
Ruby János, kereskedő, Cardiffból, szintén angol.
Kazallon J. R. Londonból - e sorok írója.