Július 27-ikén reggel hatalmas embertömeg nézte a Mozik gőzös indulását, amely készen állott, hogy elhagyja Charlestont, Dél-Karolina nagy kikötőjét. A Grönlandba igyekvő kíváncsiak nagy száma olyan tolongást okozott, hogy már napokkal ezelőtt egyetlenegy üres kabin sem maradt ezen az ezerötszáz tonnás hajón, habár kívüle még több gőzös állt útra készen ugyanazzal a céllal. Más nemzetiségű postahajók is nagy számban készültek még arra, hogy felhaladjanak az Atlanti-óceánon a Davis-szorosig, s aztán a Baffin-tengerre, az északi sarkkör határain túlra.

J. B. K. Lowenthal emlékezetes közleménye óta oly nagy volt a lelkek izgalma, hogy semmi meglepőt sem találhatunk ebben a nagy tolongásban.

A kitűnő csillagász most már semmi esetre sem tévedhetett. Miután oly nyersen tisztességre tanította Dean Forsyth és Hudelson urakat, nem tehette ki magát annak a veszedelemnek, hogy ugyanazokkal a szemrehányásokkal illessék őt is. A rendkívüli viszonyok között megbocsáthatatlan lett volna, ha könnyelműen nyilatkozik és nagyon jól tudta, hogy ezzel az egész világ méltatlankodását hívná ki...

A végkövetkeztetéseit tehát feltétlen helyeseknek kellett elismerni. A meteornak nem a hozzáférhetetlen sarkvidékekre és nem a tenger feneketlen mélységébe kellett zuhannia, hanem Grönland földje volt az, ahol darabokra fog törni.

Ez a terjedelmes, azelőtt Dániához tartozó ország, amelynek teljes függetlenségét néhány évvel a meteor megjelenése előtt ismerte el oly nagylelkűen az anyaország, volt tehát az a föld, amelyet a szerencse az összes többi ország fölé helyezett.

Rendkívül nagy ennek az országnak a kiterjedése, amiről azt sem tudjuk, hogy félsziget-e vagy kontinens. Megtörténhetik, hogy az aranygömb a parttól nagyon távol eső helyen esik le, esetleg száz meg száz mérföldnyire az ország belsejében, s akkor nagyon nehéz lesz eljutni hozzá. Kétségtelen azonban, hogy az emberek akkor is minden nehézséget legyőztek volna, dacolnak a hideggel és a legborzalmasabb hóviharokkal, sőt tán az északi sarkig is elhatoltak volna szükség esetén, hogy elérjék a milliárdokat.

Szerencsére azonban nem volt szükség ily nagyobb szabású vállalkozásra, mert a lezuhanásnak a helye teljes pontossággal meg volt adva. Már elég volt maga Grönland is és senki a világon nem irigyelte volna Pearynak vagy Nansennek, vagy a sarki tengerek többi hajósainak kissé túlságosan is hűvös dicsőségét.

Ha az olvasónak alkalma lett volna a Mozikon lenni, az utasok százai között, akik közt meglehetős sok hölgy is volt, öt ismerős utast fedezett volna fel. Ezeknek a jelenléte, vagy legalább az öt közül négynek az ittléte egyáltalán nem is lepte volna meg.

Az egyik Mister Dean Forsyth volt Omikron társaságában, aki messze az Erzsébet utcai toronytól most a tengeren hajózott. A második természetesen Mister Sydney Hudelson, aki szintén otthagyta a Morris utcai őrhelyet.

Mihelyt az alkalmat kihasználni igyekvő hajóstársaságok megszervezték ezt a grönlandi kirándulást, a két vetélytárs egy pillanatig sem habozott, hogy megváltsa a menettérti jegyet. Semmi kétség, hogy szükség esetén képesek lettek volna külön hajót is bérelni Upernikivig a maguk számára, habár nyilvánvaló volt, hogy már nem igen bíztak abban, hogy rátehetik kezüket az aranygolyóra és magukkal vigyék azt Whastonba. De attól eltekintve is mindenáron ott akartak lenni a lezuhanásánál.

Aztán meg nem lehetett tudni azt sem, hogy a grönlandi kormány a meteor birtokába jutva, nem lepi-e meg őket az égből lepottyanó milliárdok egy töredékével?...

Magától értetődik, hogy Forsyth úr és Hudelson doktor nagyon ügyeltek rá, nehogy egymás mellett levő kabinokat kapjanak a Mozikon. Ez alatt a tengeri út alatt éppúgy nem lehetett szó semmi érintkezésről köztük, mint odahaza Whastonban.

Hudelsonné nem ellenezte a férje utazását és az öreg Mitznek sem volt kifogása az ellen, hogy Forsyth úr útra keljen. A doktort aztán oly elhatározott könyörgésekkel kérte az idősebbik lánya, hogy vigye el magával, hogy végül is engedett, talán enyhíteni akarván ezzel az engedékenységgel azon a bánaton, amit a beleegyezésének megtagadásával okozott. Jenny tehát elkísérte édesapját.

A sejtelme aztán valóra is vált, mert a fiatal leány nem ok nélkül akart utazni. Francis Gordontól elválasztotta őt a heves jelenet, amely végképpen előidézte a szakítást a két család között, s feltételezte most, hogy Francis is el fogja kísérni az útra nagybátyját. Ebben az esetben boldogság lesz a két jegyes számára, ha csak egymás közelében is lehetnek, nem gondolva arra, hogy az utazás alatt alkalom adódhat a találkozásra és a beszélgetésre is.

A következmények beigazolták, hogy helyesen gondolkodott. Francis Gordon valóban elhatározta, hogy elkíséri nagybátyját. A doktor távolléte alatt sem tehette meg, hogy megszegje annak határozott tilalmát, mely megtiltotta neki, hogy átlépje a Morris utcai ház küszöbét. Ezért tehát jobbnak látta, ha ő is részt vesz az utazásban, miként Omikron, hogy esetleg szükség adtán beavatkozhassék, ha a két vetélytárs hajba kap egymással, másrészről, hogy kihasználhasson minden alkalmat, amely a sajnálatos helyzet megjavítására kínálkozhatik. Meglehet, hogy a feszültség enyhülni fog, mikor a meteor leesik, s akár a grönlandiak tulajdonába megy át, akár pedig örökre eltűnik a sarki tengerek feneketlen mélységeiben. Bármilyen nagy tudós is volt J. B. K. Lowenthal, azért ember volt és mégiscsak tévedhetett. Hiszen Grönland két tenger között terül el és így elegendő lenne valami kis eltérés, mit a légköri viszonyok is előidézhetnek a meteor pályájában, s az annyira óhajtott aranygolyó kicsúszik az emberi kapzsiság körmei közül.

S az, akit ez a lehetőség a legkevésbé elégített volna ki, az Ewald Schnack úr volt, a Nemzetközi Konferenciának grönlandi delegátusa, aki jelenleg szintén a Mozik nagyszámú utasai közé tartozott. Az ő hazája lesz most egy csapásra a világ legesleggazdagabb országa. Tán nem is lesz elegendő nagy és sok pénzszekrénye a grönlandi kormánynak arra, hogy elhelyezhesse ezt a sok trilliót!...

Boldog nép, amelynél nem lesz ezentúl semmilyen fajta adó sem, ahol nem lesz többé nyomor és szegénység!

A skandináv faj okosságát tekintve bizonyosnak látszott, hogy ezt a rengeteg mennyiségű aranyat nem bocsátják minden elővigyázatosság nélkül a forgalomba. Lehetett tehát abban is bízni, hogy a pénz értéke nem szenved hirtelen zavarokat ennek az aranyesőnek a hatása alatt, amilyenhez hasonlóval - ha ugyan lehet hitelt adni a mitológia legendáinak - annak idején Jupiter árasztotta el Danaét.

Schnack úr természetesen hőse volt a hajónak. Olyan személyiségek, mint Dean Forsyth úr és Hudelson doktor elhalványodtak Grönland képviselőjével szemben és a két vetélytárs egyforma gyűlölettel nézte annak az országnak a képviselőjét, amely megrabolta őket a halhatatlan felfedezésük gyümölcsétől, s még a hiúságuk kielégítésével sem törődött.

Charlestontól Grönland fővárosáig körülbelül háromezer háromszáz mérföldre tehetjük a távolságot, vagyis több mint hatezer kilométerre. Az útnak tehát több mint két hétig kellett eltartani, beleszámítva a bostoni időzést, mikor szenet vett fel a Mozik. Élelmiszert több hónapra valót vitt magával, a többi hasonló célú hajókkal egyformán a Mozik is, mert a kíváncsiak odaözönlésének következtében előre biztosítani kellett a megélhetést Upernivikben.

A Mozik mindenekelőtt észak felé tartott az Egyesült Államok keleti partvidékének mentében. Másnap azonban, mikor elérte a Hatteras-fokot, Észak-Karolina legszélső csücskét, a szabad tenger felé fordult.

Az Atlanti-óceánnak ezen a vidékén július hónapban rendszerint szép idő uralkodik, s amíg keleti szellő fújt, addig a gőzös a part védelme alatt sima tengeren is haladhatott. Sajnos azonban olykor erősebb szél kerekedett a nyílt tenger felől, és ilyenkor a gőzös a szokás szerint megérezte a nagy hullámverést.

Ha Schnack úr a trilliomos szívével szilárd is maradt, nem úgy történt Dean Forsyth úrral és Hudelson doktorral.

Ez volt az első tengeri utazásuk és hatalmas adót kellett fizetniük Neptunus istennek. Azért azonban ne gondoljuk, hogy egyetlen pillanatra is megbánták volna, hogy kitették magukat ennek a kalandnak.

Nem is kell külön megmondanunk, hogy mennyire kihasználhatták a jegyesek ezt a rosszullétüket, amely magukkal tehetetlenné tette őket. Rajtuk nem vett erőt a végzetes tengeri betegség, s mialatt az apa és a nagybácsi jajgatva szenvedtek az álnok Amphitrites csapásai alatt, ők igyekeztek kipótolni az elmulasztottakat. Csak akkor váltak el egymástól, ha a két beteg segítségére kellett menniök és ekkor a legravaszabb módon osztották fel maguk közt a munkát. Míg Jenny Dean Forsyth urat igyekezett megvigasztalni, addig Hudelson doktorban Francis Gordon tartotta a bátorságot.

– Hogy érzi magát? - kérdezte Jenny takarót terítve Forsyth úr lábaira.

– Rosszul vagyok még mindig! - sóhajtott a beteg nem is véve észre, hogy ki beszél hozzá.

S miközben megigazította a doktor párnáit, Francis Gordon résztvevően kérdezte:

– Hogy van, Hudelson doktor? - olyan hangon, mintha sohasem kergették volna ki őt az Erzsébet utcai házból.

A két vetélytárs hosszú órákon át ült így, nem is véve tudomást a környezetükről. Schnack úrnak kellett elhaladnia előttük, hogy egy kis élet ébredjen fel bennük, aki biztos lábbal járt, mint egy vén tengeri fóka, fitymálva a hullámokat s magasan hordta az orrát, mint az olyan ember, aki előtt minden aranyba olvad. Halvány sugár villant meg ilyenkor Forsyth úr és Hudelson doktor bágyadt szemében, s össze tudták szedni az erejüket, hogy utána küldjenek néhány csúnya szitkot.

– Ez a meteorrabló! - morogta magában Forsyth úr.

– Ez a közönséges útonálló! - pukkadt befelé Hudelson doktor.

Schnack úr azonban nem törődött velük, még csak észre sem látszott venni a jelenlétüket. Annak az embernek a gőgös büszkeségével járt fel s alá a fedélzeten, aki biztos abban, hogy hazaérkezve annyi pénzt talál otthon, amivel százszorosan ki lehet fizetni a világ minden államának összes adósságát.

Egyébként a hajózás meglehetősen kedvező körülmények közt folyt tovább. S biztos volt, hogy a keleti partról elindulva még több hajó szelte északi irányban a hullámokat a Davis-szoros irányában, míg mások az Atlanti-óceánon haladtak ugyanazon cél felé.

A Mozik meglehetősen messze a szabad tengeren haladt el New York előtt megállás nélkül és folytatta útját északkeleti irányban Boston felé. Július 30-án délelőtt vetett horgonyt Massachusetts fővárosa előtt, s a kapitány rászánt egy napot, hogy újra megtöltse a szénkamrákat, mivel Grönlandban nem lesz módja a készletének felújítására.

Habár az út nem volt csúnya, az utasok legnagyobb része mégis átesett a kellemetlen tengeri betegségen. Öten-hatan ezzel aztán meg is elégedtek és lemondva az utazás folytatásáról kiszállottak Bostonban. Mondanunk sem kell, hogy sem Dean Forsyth, sem Hudelson doktor nem volt köztük. Ha a hajó himbálózásainak hatása alatt az utolsó leheletüket is ki kellett volna adni, legalább a meteornak, vágyaik netovábbjának jelenlétében akarták kilehelni lelküket.

A kevésbbé edzett utasok kiszállásával néhány kabin megüresedett a Mozikon. Természetesen azonnal akadt vállalkozó, aki kihasználta ezt az alkalmat és Bostonban szállt hajóra.

Ezek között a jövevények közt volt egy előkelő külsejű gentleman, aki az elsők között jelentkezett, biztosítva magának a megürült kabinok egyikét. S ez a gentleman nem volt más mint Seth Stanfort, Arcadia Walker kisasszony férje, illetve elvált férje, aki oly különös körülmények közt kelt egybe és vált el Proth bíró színe előtt Whastonban.

Az elválásuk után, aminek már több mint két hónapja, Seth Stanfort Bostonba tért vissza. Mindig hajtotta az utazó kedv, s mivel J. B. K. Lowenthal cikke alapján le kellett mondani a Japánba való utazásról, közben Kanada nagyobb városait látogatta meg: Quebecet, Torontót, Montrealt, Ottawát. Igyekezett tán elfelejteni egykori feleségét? Nem nagyon valószínű. A két házastárs kezdetben tetszett egymásnak, később nem tetszett többé. A válás, amely éppolyan eredeti volt, mint az esküvő, elszakította őket egymástól, s ezzel minden elintéződött. Kétségtelen, hogy sohasem találkoznak többé, vagy ha találkoznak is, nem ismerik meg egymást.

Seth Stanfort éppen Torontóba érkezett meg, a kanadai dominium tulajdonképpeni fővárosába, amikor tudomást szerzett J. B. K. Lowenthal szenzációs közleményéről. Bármily sok ezer mérföld messzeségben kellett volna a meteornak lezuhannia, akár Ázsia legelrejtettebb zugában, elképzelhetetlen volt, hogy ne menjen el oda. Ugyan nem is maga az égi tünemény érdekelte olyan nagyon, csak ott akart lenni annál a látványosságnál, amely csak korlátolt számú néző számára volt hozzáférhető, s látni akarta azt, amit az emberek milliói nem láthattak meg. Az alkalom elég csábító volt arra, hogy kísértésbe ejtse a kalandos hajlamú gentlemant, az utazások nagy kedvelőjét, akinek a vagyona lehetővé is tette minden szenvedélyének kielégítését.

Jelenleg nem is volt szó arról, hogy a világ másik végére kelljen menni. A csillagászati tűzijáték színhelye úgyszólván Kanada kapui előtt volt.

Seth Stanfort tehát felszállt a legelső vonatra, amely Quebecbe vitte, s onnan átszállt a bostoni vonatra, amely a kanadai birodalom és Új-Anglia síkságain haladt keresztül.

Ennek az úrnak a hajóra szállása után negyvennyolc órával a Mozik, még mindig a part látótávolában, Portsmouth, majd Portland előtt haladt el a szemaforok hordtávolán belül. Várták, hogy e készülékek nem adnak-e újabb hírt a meteorról, amelyet most már szabad szemmel is lehetett látni, ha az ég tiszta volt.

A szemaforok azonban némák maradtak, s a halifaxi sem volt beszédesebb, mikor a gőzös megérkezett Új-Skócia eme nagy kikötője elé.

Hány utas sajnálkozott azon, hogy a Fundy-öbölnek nincs Új-Skócia és Új-Brunswick között kijárata kelet vagy észak felé! Ha lenne, nem kellett volna elszenvedniük azt a heves hullámzást, amelyben egészen a Cap-Breton szigetig részük volt. Most aztán igazán nagy volt a megbetegedett utasok száma és Forsyth úr és Hudelson, Jenny és Francis minden gondos ápolása dacára, továbbra is kitűntek a többiek közül.

A Mozik kapitánya részvétet érzett az oly gyönge gyomrú utasai iránt. Befutott a Saint Laurent áramlatába, hogy aztán majd csak a Belle-See szorosnál kerüljön ki ismét a nyílt tengerre. Új-Fundland védelme alatt, azután pedig keresztül vágta a Davis-szorost és Grönland nyugati partja felé irányította a hajót. A hajózás ilyen módon elég kellemessé is vált.

Augusztus 7-ikén reggel jelezték az árbocról a Confort-fokot. A grönlandi szárazföld valamivel keletre a Farewell-fokban végződik, amelyen megtörnek az Északatlanti-óceán hullámai, méghozzá olyan dühvel, amit nagyon jól ismernek az újfundlandi és izlandi halászok.

Szerencsére ebben az esetben nem volt szükség arra, hogy végighaladjanak Grönland keleti partján. Ez a partvidék csaknem teljesen hozzáférhetetlen. Alig akad rajta kikötő, s a nyílt tenger hullámai rettenetes erővel korbácsolják. A nyílt Davis-szorosban annál több védett kikötőhely akad. Akár a fjordok mélyén, akár a szigetek mögött könnyen biztonságba lehet vinni a hajót, s ha a szél véletlenül nem pontosan dél felől fúj, akkor nagyon kellemes útra is lehet számítani.

Valóban az út most már simán folyt le és az utasoknak nem volt okuk a panaszkodásra.

A grönlandi partvidéknek ez a része, a Farewell-foktól a Disko szigetig nagyon meredek terméskő-sziklákkal van szegélyezve, s ezek a magas sziklafalak útját állják a nyílt tengerről jövő szélnek. Még a téli időszakban sem zárják el annyira ezt a partvidéket azok a jégtömegek, amiket az áramlatok hoznak le az északi Jeges-tengerről.

Ilyen körülmények között dolgozott a Mozik hatalmas csavarja a Gilbert-öböl vizében. A gőzös horgonyt vetett néhány órára Godthaabban, ahol a hajószakács friss halakat vásárolhatott nagyobb mennyiségben. A grönlandiak tudvalevően nagyobbrészt a tengerből kapják a fő táplálékukat. Ezután elhaladt a Mozik Holsteinborg és Christianshaab kikötői előtt. Ez a két kis fészek, mely közül az utóbbi teljesen elrejtőzik a Disko-öbölben, annyira körül van véve hatalmas sziklafalakkal, hogy messziről nem is sejti az ember a létezését. S éppen ezért hasznos menedékhelye annak a sok halásznak, aki a Davis-szorosban horgászik és vadássza a bálnát, fókát és rozmárt, közben felmerészkedve egészen a Baffin-öbölig.

A Disko-sziget, amelyet a gőzös augusztus 9-ikén, kora reggel ért el, a legérdekesebb ama szigetek között, melyek láncszerűen sorakoznak egymás mellé a grönlandi parttal szemben.

Ennek a bazaltsziklákkal körülzárt szigetnek Godhaon a fővárosa. Ez a város nem kőből, hanem fából épült házak soraiból áll, amelynek a falát alig faragott szálfákból állították össze s ezt aztán kátránnyal vonták be, hogy a szél ne juthasson át a nyílásokon.

Francis Gordon és Seth Stanfort, mint olyan utasok, akiket nem kábított el annyira a meteor, gyönyörködve nézték ezt a fekete várost, amelyen itt-ott feltűnően ríttak ki a vörös háztetők és ablakok. Milyen lehetett itt az élet az oly kemény téli hideg idejében? A két utas minden bizonyára nagyon csodálkozott volna azon, ha megtudják, hogy ugyanúgy élnek itt is, mint a közeli Stockholmban vagy Koppenhágában. Ha kevés is a bútor, csaknem minden ház kényelemmel van berendezve. Van bennük szalon, ebédlő, sőt könyvtárszoba is, mert a dán eredetű, „magasabb néposztály”, ha ugyan lehet ezt a kifejezést használni, mindig érdeklődött az irodalom iránt. Az államhatalmat az Upernivikben székelő kormány kiküldöttje képviseli itt.

Ennek a városnak a kikötőjében, a Disko-sziget mögött vetett horgonyt a Mozik augusztus 10-ikén, este hat óra tájban.