A zuhatag megkerülése

A bemutatások megtörténvén, William Emery kijelentette, hogy mindenben az érkezettek rendelkezésére áll. Hivatali beosztásánál fogva, mint egyszerű csillagász, a szakmai rangfokozatokban mögötte állott Everest ezredesnek, az angol kormány képviselőjének, akit Matvej Strux úrral egyetemben e tudományos küldetés elnökének, fejének és vezetőjének jelöltek ki. Egyébiránt hírből ismerte az ezredest, mint kitűnő tudóst, akit a nebulárisok¹ redukciói és a csillagzatok egymást fedezésének kiszámítása tettek nevezetessé. E csillagász hideg, kimért egyéniség volt, körülbelül ötven éves lehetett, s óráról órára számtanilag előre megállapított életet folytatott. Számára nem létezett véletlen, vagy előre nem látott esemény: olyan pontosságot tanúsított minden dologban, mint a csillagok, midőn a délkörön áthaladnak. El lehetett róla mondani, hogy életének minden tettét a kronométer szerint szabályozta. William Emery tudta ezt, s épp azért nem kétkedett egyetlen percig sem, hogy a várt bizottság a kitűzött napra megérkezik.

Ezenközben a fiatal csillagász azt várta, hogy az ezredes értesíteni fogja a bizottság küldetésének céljáról; Everest úr azonban hallgatott, s fiatal barátunk tapintatlanságnak tartotta volna, hogy kérdést intézzen hozzá erre vonatkozólag.

Valószínűleg nem ütött még az óra, amelyre az ezredes e közlemény megtételét előre megállapította. Hírből Sir Murrayt is ismerte Emery, tudta, hogy ez a gazdag tudós éppoly önzetlen és szenvedélyes dilettáns, mint Ross és Lord Elgin,² akik hivatalos minősítés nélkül is tiszteletet szereztek nevüknek Angliában, csillagászati munkálataik által. A tudomány nagy hálával tartozott neki ama jelentékeny pénzáldozatokért, amelyeket érdekében hozott. A tiszteletre méltó úr húszezer fontot áldozott egy óriási reflektor előállítására; ez a tükrös távcső méltán vetélkedett a parson-towni teleszkóppal, amelynek a segélyével több kettős csillag elemeit meg lehetett határozni.

Sir Murray negyvenéves volt, külsejét tekintve tökéletes grand seigneur, akinek változatlan arckifejezése nem árulta el jellemét.

A három orosz tudós neve sem volt ismeretlen a fiatal csillagász előtt, személyesen azonban nem ismerte őket.

Palander és Zorn magatartásából az látszott, hogy némileg alárendeltjei Strux úrnak, amit egyébiránt az érdemtől teljesen eltekintve, a viszonyokból is könnyen meg lehetett magyarázni.

Emery az első pillanatban észrevette, hogy az angol és orosz tudomány képviselői teljesen egyenlő számban érkeztek.

A hajó, amelyen jöttek, a „Queen and Tzar” elnevezést viselte, és a legénysége összesen tíz főből állt - öt angol és ugyanannyi orosz matrózból.

– Emery úr - mondta Everest ezredes a bemutatások után -, most már éppúgy ismerjük egymást, mintha Londontól kezdve idáig együtt tettük volna meg az utat. Én azon tisztelettel vagyok ön iránt, amelyre tudományos munkássága révén, fiatal kora dacára is joggal számot tarthat. Az én ajánlatomra történt, hogy az angol kormány önt is kinevezte e bizottság tagjává.

William Emery mélyen meghajolt köszönete jeléül, s azt gondolta, hogy végre valahára most meg fogja tudni ama bizonyára fontos okot, ami a tudományos expedíciót a déli földgömb e vidékeire hozta, de Everest ezredes még mindig nem adott felvilágosítást.

– Emery úr - kezdte az ezredes újra -, azt szeretném öntől kérdezni: megtett-e minden előkészületet?

– Mindent, ezredes... - válaszolt a fiatalember. - Airy úr levelében foglalt utasításomnak megfelelően egy hónapja, hogy távoztam a Fokvárosból és Lattakou állomásra siettem. Ott beszereztem mindazt, amit szükségesnek tartottam az Afrika belsejében eszközlendő kutató utunkhoz: élelmiszereket, kocsit, lovakat és busmanokat. Száz harcosból álló kíséret vár önökre Lattakouban, nagy hírű és ügyes vadász parancsnoksága alatt, akit ezennel van szerencsém bemutatni Mokoum busman személyében.

– Mokoum! - kiáltott föl Everest ezredes, ha ugyan a hideg hangot, amelyet használt, fölkiáltásnak nevezhetjük. - Mokoum, a busman! Ezt a nevet ismerem...

– Ügyes és rettenthetetlen bennszülött neve az - tette hozzá Sir Murray, a vadász felé fordulva, akit az európaiak gőgös magaviselete cseppet sem hozott ki sodrából.

– Mokoum, a vadász! - ismételte Emery, bemutatva a busmant.

– Busman, az ön neve jó hangzású az Egyesült Királyságban - jelentette ki Everest ezredes. - Ön barátja volt Andersonnak, és kalauza David Livingstone úrnak, aki engem barátságával tisztelt meg. Anglia köszönetet mond önnek általam, és én szerencsét kívánok Emery úrnak ahhoz, hogy karavánunk parancsnokául önt nyerte meg. Az olyan szenvedélyes vadász, mint ön, bizonyosan kedveli a szép fegyvert. Meglehetős készletünk van, és kérem, válassza ki puskáink közül azt, amelyik leginkább elnyeri tetszését. Tudjuk, hogy jó kézben lesz.

A busman ajkán elégedett mosoly vonult végig. Az elismerés, amellyel szolgálatait a ködös Albionban fogadták, hízelgett ugyan neki, de korántsem örült ennek annyira, mint az ezredes ajánlatának a fegyverre vonatkozólag.

Válogatott szavakban fejezte ki tehát köszönetét, és kissé félre vonult, míg Emery és európai vendégei folytatták a társalgást egymás közt.

A fiatal csillagász kimerítő tájékoztatást adott mindarról, amit eddig tett, és jelentése láthatólag kielégítette az ezredest.

Most mindenekelőtt az volt a fő, hogy a lehető leggyorsabban Lattakouba jussanak, mert a karavánnak már márciusban, rögtön az esős időszak után, indulnia kellett.

– Határozza meg, ezredes - mondta Emery -, milyen úton akar elérni Lattakouba.

– Fölhajózunk az Orange folyamon és egyik mellékfolyóján, amely Lattakou mellett kanyarog el.

– Valóban ez a legrövidebb út - válaszolt a csillagász. - Csakhogy bármily kitűnő jármű legyen is az ön bárkája, a Morgheda zuhatagon mégsem lesz képes felhaladni.

– Megkerüljük a zuhatagot, Emery úr - viszonozta az ezredes. - Pár mérföldnyi szárazföldi utazás után ismét hajóra ülünk, és ha nem tévedek, a folyam egész Lattakouig hajózható, legalábbis ilyen sekélyjáratú bárka számára.

– Úgy van, ezredes, de azt hiszem, hogy a bárka súlya...

– Emery úr - vágott közbe az ezredes - a mi hajónk igazi remekmű, Leard és társa liverpooli hajógyárából. Egészen szétszedhető és ismét könnyen összerakható. Csak egy csavarkulcsra és néhány ékre van szükségük a matrózoknak, hogy elvégezhessék ezt a munkát. Hozott ön tárkocsit magával?

– Hoztam, ezredes, és tanyánk alig egy órányira van innen.

– Jól van, megkérjük a busmant, hogy hozza ide a tárkocsit. Reá rakjuk a szétszedett hajót, s a zuhatagon felül megkeressük azt a pontot, ahol ismét vízre szállhatunk.

Everest ezredes parancsait azonnal teljesítették; a busman tüstént eltűnt a rengetegben, miután előbb megígérte, hogy egy óra alatt visszajön. Távolléte alatt gyorsan kiürítették a bárkát. A hajóteher egyébként igen csekély volt. Természettani műszerekkel töltött láda, tekintélyes puskagyűjtemény Purdey-Moore edinburgh-i gyárából, tábori palackok pálinkával, néhány hordó szárított hús, utazó tarisznyák, a sátor felütésére szükséges viaszosvászon, egy guttapercha³ csónak, amely összehajtva nem foglal el nagyobb helyet, mint az egyszerű takaró, néhány pokróc, tábori szerszámok stb., és végül az a legyező alakú csőrendszerű golyószóró, avagy mitrailleuse, az a még nem eléggé tökéletesített fegyver, amely azonban veszélyes lehetett az ellenségre nézve, ha esetleg kedve szottyant volna megtámadni a hajót.

A hajó összes terhét mind kihordták a partra. A gőzgép nyolc lóerejű volt és kétszáztíz kilogrammot nyomott. Ezt három részre osztották, és úgy cipelték ki; ez a három rész: a kazán, a tulajdonképpeni gépszerkezet, amelyet amattól el lehetett választani és végül a csavar. Miután ezeket az alkatrészeket egymás után kiszállították, minden ponton szabadon lehetett járni a hajó belsejében.

Maga a bárka, azt a helyet leszámítva, amelyet a gépezet elfoglalt, két részre oszlott. Elöl volt a legénység tanyája, hátul pedig az ezredes és társai számára a lehetőségekhez képest kényelmesen berendezett helyiség.

Szempillantás alatt eltávolították a közfalakat, s az egész bárka tüstént egyetlen hajótörzzsé vált.

A törzs hossza harmincöt lábnyira rúgott, és három részből állt, hasonlóan a Mo Robert-hez, amellyel Livingstone felhaladt a Zambézi folyamon. Galvanizált acélból készítve, egyaránt könnyű és erős volt.

William Emery valóban elbámult a munka egyszerűségén és azon a gyorsaságon, amellyel végrehajtották. Még alig telt el egy óra a bárka megérkezése óta, s a gőzös máris olyan állapotban volt, hogy kocsira lehetett rakni.

Végre megérkezett a jóformán kezdetleges, de igen szilárd szerkezetű tárkocsi. Ez a hosszú, amerikai eljárás szerint ácsolt szekér két részből állt, és a két rész közt húsz lábnyi távolság húzódott. A nehézkes alkalmatosság nyikorogva döcögött előre vaskos tengelyein; hat bivaly húzta, amelyeket párjával fogtak a járomba, s a hajtók nyársakkal ösztökélték vontatásra őket. Kevesebb az erős kérődzők közül alig lett volna képes megmozdítani az idomtalan társzekeret, kivált, ha megterhelték. A hajtók ügyessége dacára kétségtelenül bennrekedt volna az első pocsolyában.

A Queen and Tzar legénysége azzal volt elfoglalva, hogy szabályszerűen rakja a szekérre a gőzbárkát, s a szekér mindkét részében lehető egyensúlyt teremtsen. A matrózok ügyessége e tekintetben ismeretes. A hajóteher elrendezése a szekéren gyermekjáték volt nekik. A hajó nehezebb alkatrészei közvetlenül a tengelyre súlyosodtak. Ezek között helyezték el részarányosan a ládákat, szelencéket, hordókat, s a könnyebb és törékeny tárgyakat.

Az utazók számára a néhány mérföldnyi gyaloglás csak afféle kellemes sétát jelentett.