A Zambézi zuhatagai

Nyikolaj Palander úr nem szenvedett veszélyes sérüléseket. Mokoum, a kitűnő kuruzsló, csakhamar begyógyította a sebeket, úgyhogy a megtépázott tudós pár nap múlva már útnak indulhatott társaival együtt.

A diadal is hozzájárult a gyors gyógyulásához.

Lelkesültsége azonban nem sokáig tartott, és csakhamar ismét az a szórakozott matézis-tudor lett belőle, aki csak a számok világában él. Az egyik regisztert nála hagyták. A másikat, elővigyázatból, William Emery vette magához. Nyikolaj Palander nem szívesen adta át a vérrel szerzett regisztert, de nem ellenkezhetett.

A munkálatokat folytatták. A háromszögelés akadály nélkül folyt. Csak az maradt még hátra, hogy az alapvonal felmérésére alkalmas talajt találjanak.

Április 10-én nagy mocsarakon kellett átgázolniuk. A terjedelmes lápmezők után tavak következtek, amelyeknek a vize pestises bűzt árasztott. Everest ezredes és társai nagy kiterjedésű háromszögek fölállításával igyekeztek szabadulni erről a miazmás vidékről.

A kis csapat kitűnő hangulatban dolgozott. William Emery és Mihail Zorn szerencsét kívántak maguknak a főnökeik között újra helyreállt egyetértéshez.

Ez a két ifjú szemlátomást elfelejtette, hogy a nemzetközi viszálynak tulajdonképpen el kellene őket távolítania egymástól.

– Kedves William - szólt egyszer Mihail Zorn a barátjához -, remélem, amikorra Európába visszaérkezünk, Oroszország és Anglia már békét kötött, és ennélfogva jogunk lesz rá, hogy Európában is folytassuk barátságunkat, amelyet Afrikában oly szíves őszinteséggel kötöttünk.

– Én is remélem, kedves Mihail - válaszolta William. - A jelenkor háborúi nem tarthatnak sokáig. Egy-két ütközet, s aláírják a békét. Ezt a szerencsétlen háborút egy éve kezdték, bízom hát benne, hogy mire Európába érkezünk, a békeszerződést már megkötötték.

– De ön ugye nem szándékszik visszatérni Fokvárosba, William? - kérdezte Zorn. - A csillagvizsgáló bizonyosan nem követeli vissza önt, és én remélem, hogy vendégül láthatom a kijevi obszervatóriumban.

– Úgy van, barátom - felelte William Emery. - Én Európába megyek, és nem térek vissza Afrikába addig, amíg önt Oroszországban meg nem látogatom. De remélem, ön is viszonozni fogja látogatásomat, és vendégem lesz Fokvárosban. Nemde? Eljön, és együtt vizsgáljuk a déli félgömb gyönyörű csillagképleteit. Látja ezt a csillagdús égboltozatot?... - Ha kedve van, megoldhatjuk közösen a Centaurid kettős csillagának rejtélyét. Megígérem, hogy nem fogok hozzá ön nélkül.

– Akkor már döntöttem is, William.

– Helyes. Én pedig kárpótlásul az önök csillagszögeinek egyikét fogom meghatározni Kijevben.

Derék ifjak! Úgy beszéltek, mintha az égboltozat mindenestül a sajátjuk lett volna. És valóban, kié volna az égboltozat, ha nem azoké az éles eszű csillagászoké, akik legmélyebb rejtelmeit is felkutatják?

– Mindenek előtt azonban - folytatta Mihail Zorn - arra van szükség, hogy ennek a szerencsétlen háborúnak vége legyen.

– Vége lesz, Mihail! Az ágyúszóval folytatott csaták nem tartanak olyan sok ideig, mint a csillagokról folytatott vitatkozások. Anglia és Oroszország gyorsabban fog kibékülni egymással, mint Everest ezredes és Matvej Strux.

– Ön tehát nem bízik a főnökök közt mutatkozó összhang tartósságában és őszinteségében? Hát feledi azokat a megpróbáltatásokat, amelyeken együtt mentek keresztül? - kérdezte Mihail Zorn.

– Valóban nem bízom - válaszolta William Emery. - Képzelje csak: - szakmai féltékenység, mégpedig kitűnő tudósok között!

– Mi tehát ne legyünk olyan kitűnő tudósok, William barátom, - mondta Mihail Zorn -, és mindig úgy szeressük egymást, mint most.

Tizenegy nap múlt el a majmokkal átélt kaland óta, midőn a kis csapat, a Zambézi zuhatagaitól nem messze végül alkalmas területet talált, hogy fölmérje az alapvonalat. A síkság sok-sok négyzetmérföldnyi területen nyúlt el a messzeségben. Szélén néhány kunyhóból álló falu épült. A lakosok a békeszerető bennszülöttekhez tartoztak, és minden tőlük telhető vendégszeretettel fogadták az utasokat. Ezer szerencse, hogy így történt, mert Everest ezredes és tárai, minden segédeszköz híján valóban csak nagy üggyel-bajjal üthetett volna tábort ezen a puszta lapályon. Az alapmérés pedig egy hónapig is eltarthatott, s ennyi időt nehéz lett volna eltölteni a síkon, erdők lombsátra nélkül.

A tudományos bizottság tehát beszállásolta magát a kunyhókba, amint lehetett, természetesen csak az után, miután előbb lehetőleg kitisztították őket a vendégek számára.

A tudósok egyéb iránt kevéssel beérték. Egyetlen gondolat foglalkoztatta egész valójukat: a műveletek ellenőrzése. A bizottság rögtön a közvetlen felméréshez fogott. A legaprólékosabb óvatosságot alkalmaztak, hasonlóan az első alapvonal fölmérésénél követett rendszerhez.

Tekintettel voltak minden légköri körülményre, a hőmérő változásaira, a műszerek pontos vízszintes elhelyezésére, stb., úgyhogy a tévedésnek még a lehetőségét is kizárták.

Április 16-án kezdtek a munkához, amelyet csak május 20-án fejeztek be. Öt hétig dolgoztak céltudatosan, megfeszített erővel ezen a kényes műveleten. Az eredményt Nyikolaj Palander és William Emery számította ki. És midőn ezt az eredményt megállapították, a csillagászok szíve valóban fölszabadult örömmel dobogott. Fáradalmaiknak, szenvedéseiknek egyetlen jutalma az lehetett csak, ha műveleteiket lelkiismeretesen ellenőrizve, ezek eredményét, mint megtámadhatatlan bizonyosságot hagyhatják rá az utókorra.

Fényes jutalma nagy szenvedéseknek! A számítások befejezése után Nyikolaj Palander és William Emery a következő számadatokat közölték társaikkal:

Új alapvonal 5,075t,25 Ugyanez az alap az első vonalmérésből és a háromszögelési hálózatból leszármaztatva 5,075t,11 A különbség a számítás és felmérés közt 0t,14

A különbség tehát csak tizennégy századrész toise volt, azaz tíz hüvelyknél is kevesebb, s a két alapvonal között legalább hatszáz mérföldnyi távolság feküdt! Midőn Franciaországban Dünkirchen és Perpignan között a délkört fölmérték, tizenegy hüvelyknyi különbözet mutatkozott.

Az angol-orosz bizottság által kiszámított eredmény tehát még pontosabb volt, pedig sokkal nehezebb körülmények közt, az afrikai sivatag veszélyeitől környezve hajtották végre a munkát. A bizottság munkája tehát a legtökéletesebbnek bizonyult minden eddigi hasonló tevékenység közt.

A zuhatag alatt, olyan helyen, ahol a felháborodott habok ismét lecsendesültek, készen állott a kis gőzös, és már régen várta az utasokat. Senki sem hiányzott közülük a hajóra szálláskor.

Csak két férfi maradt a parton. Mokoum és a foreloper.

Mokoum nem csupán vezető volt, hanem egyúttal derék jó barát is, akitől az angolok és különösen Sir John csak nehéz szívvel váltak el.

Sir John ajánlatot tett neki, hogy magával viszi Európába, ahol ott maradhat nála, amíg neki tetszik. Mokoumot azonban más kötelezettségei is várták, amelyeket teljesíteni akart.

Valóban, Davis Livingstone urat kellett kalauzolnia, második utazásában a Zambézi-folyam mentén. És Mokoum állni akarta a szavát.

A vadász tehát hátramaradt. Fényes jutalmat kapott, és amit még ennél is többre becsült, a tudósok többször nagy szeretettel megölelték, mert valóban megfizethetetlen szolgálatokat tett nekik.

A gőzös megindult, s a folyam egyik kanyarulatánál az egész társaság még egyszer búcsút intett barátjának, a busmannak.

A Zambézi végighajózása minden baj nélkül folyt le. A bennszülöttek bámulva nézték a prüszkölő hajót, de nem akadályozták útjában.

Everest ezredes és társai június 15-én, másfél évi távollét után érkeztek Quilmianéba, a nagy folyam torkolatánál fekvő egyik legjelentősebb városba. Első gondjuk volt, hogy a legújabb tudósításokat kérték az angol konzultól.

A háború még nem ért véget. Szebasztopol még tartotta magát az egyesült hatalmak ostroma ellenében.

Ez a hír kellemetlenül lepte meg a bizottságot. Mindazonáltal nem tettek semmi megjegyzést, hanem készültek a továbbutazásra. Egy osztrák-magyar hajó, a Novara, épp indulásra készen állott a kikötőben. A tudósok elhatározták, hogy ennek födélzetén utaznak haza. Június 18-án, a hajóra szállás előtt Everest ezredes maga köré gyűjtötte társait, és nyugodt hangon így szólt hozzájuk:

– Uraim, majdnem tizennyolc hónapot töltöttünk együtt, és olyan művet fejeztünk be, amely Európa tudományos világának elismerését fogja biztosítani számunka. Hozzáteszem, hogy ennek az eredménynek kölcsönös baráti érzelmeket kell bennünk keltenie.

Matvej Strux szó nélkül meghajlott.

– Sajnos - folytatta az ezredes - nagy szomorúságunkra a háború még nem szűnt meg. Szebasztopol még nem esett el, s addig a pillanatig, amíg ez bekövetkezik...

– Nem fog bekövetkezni! - csattant föl Matvej Strux. - Bár Franciaország...

– A jövő megmutatja - vágott közbe hidegen az ezredes. - A háború végéig tehát, úgy hiszem, ismét ellenségeknek kell egymást tekintenünk.

– Ugyanezt akartam mondani én is, - jelentette ki a pulkovai csillagász.

A helyzet határozottan körvonalazódott, és ilyen körülmények között indult útnak a bizottság Európa felé.

Néhány nap múlva Szuezbe értek. Midőn a két bizottság egymástól elvált, William Emery így szólt orosz munkatársához:

– Barátság a sírig, Mihail!

– Úgy van, kedves William; bármi történjék is!

-&-