Sikerült megtalálniuk Nyikolaj Palander urat

A felmérési munkálatokat ismét megkezdték. Két új állomáspont, összekötve a folyam túlsó partján lévő végállomással, új háromszögnek három csúcspontja lett, s ennek a fölmérését is minden nehézség nélkül hajtották végre.

A tudósoknak csupán a kígyóktól kellett őrizkedniük, amelyek e vidéken nagy számban mutatkoztak. A „mamba” nevű mérges faj volt leginkább elterjedve, és egyes példányai 12-14-láb hosszúak is voltak. Marásuk azonnali halált okoz.

Június 21-én, azaz négy nappal azután, hogy a folyón átkeltek, a bizottság erdős helyre ért. Az erdő azonban nem akadályozta a háromszögelési munkálatokat. Minden irányban voltak szilárd pontnak alkalmas tárgyak.

Ez a vidék az előzőnél sokkal mélyebb fekvésű, ezért nedves és termékeny volt. William Emery több ezer afrikai fügefát látott, amelynek fanyar gyümölcse a busmanok legkedvesebb csemegéje.

A levegő tele volt kellemes illattal, ezt az illatot a kikiricshez hasonló hagymás növény virágai árasztották. A „kukumakranti” volt ez, amelynek két-három hüvelyk nagyságú gyümölcsét a bennszülöttek nyalánkságnak tartják. Ezen a kellő mértékben nedves talajon ismét mutatkoztak a coloquintek és a balzsam-menta, amelynek a meghonosítása Angliában oly tökéletesen sikerült.

Ezt a vidéket, termékenysége és földművelésre alkalmas volta dacára sem igen látogatták a nomád törzsek: sehol nem bukkantak a bennszülöttek nyomaira. Pedig víz is akadt bőven: egymást váltották a patakok, mocsarak és tavak, míg néhány nagyobb folyó az Orange mellékfolyóit gazdagította bő vizével.

Az első napon pihentek a tudósok, s a karaván megérkezését várták.

A Mokoum által kitűzött idő már majdnem letelt, s ha a vadász nem tévedett számításában, a karavánnak még ma meg kellett érkeznie a táborkészlettel. A nap azonban eltelt anélkül, hogy a karaván mutatkozott volna. Valószínűleg váratlan akadályokra bukkantak.

Sir Murray úgy vélekedett, hogy a Noszoub ez idő tájban talán nem is lesz átlábolható, s a vadász kénytelen lesz más átkelési eszközről gondoskodni.

Ez a nézet elfogadhatónak is látszott. Az esőzési időszak igen vízdús volt ebben az évben, és valószínű, hogy a folyamok medrei szokatlan mértékben megáradtak.

A csillagászok vártak, de midőn a karaván még június 22-én sem mutatkozott, Everest ezredes nyugtalankodni kezdett. Az élelmiszerek teljes hiányában nem folytathatta útját észak felé, a késedelem pedig az egész vállalkozás sikerét kockáztathatta.

Matvej Strux ez alkalommal arra hivatkozott, hogy ő a karavánnál akart maradni, miután az innenső part első állomását a túlsó part végállomásával összeköttetésbe hozták; hogy ha az ő tanácsát fogadták volna el, bezzeg most nem volnának zavarban... hogyha a háromszögmérések meghiúsulnak, a felelősség azokat fogja terhelni, akik... stb., hogy az oroszok mindenesetre... stb.

Képzelhetni, hogy Everest ezredes határozottan tiltakozott minden ilyennemű gyanúsítás ellen, kijelentvén, hogy a határozatot a többség hozta, ő tehát csak részben felelős érte.

A helyzet kezdett elmérgesedni, de Sir Murray még idejében közbeavatkozott, és határozottan követelte a vita megszüntetését. Ami megtörtént, azon szemrehányásokkal segíteni nem lehet.

E közbeszólásra elhatározták, hogyha a karaván holnap sem mutatkoznék, William Emery és Mihail Zorn, akik erre önkéntesen vállalkoztak, a foreloper kalauzolása mellett elindulnak a karaván fölkeresésére. E megállapodás után a két vetélytárs, mint rendesen, ismét kerülte egymást.

Sir Murray a szomszéd erdőséget barangolta be: de négylábú vadak nem mutatkoztak, s a látott madarak sem ígértek valami jó pecsenyét. Kárpótlásul azonban a természetbúvár két érdekes fajjal szaporította gyűjteményét. Ezek egyike a császármadárnak egyik faja volt, gyönyörű tollazattal: valóban remek példánya a tetraonidák nagyszámú családjának, amelynek Európában legelterjedtebb képviselője a fogolymadár.

A másik madár, amelyet Sir John mesteri lövéssel ejtett el, ragadozó madár volt, és a sólyomnak csupán Dél-Afrikában előforduló fajához tartozott; a vörös torkú, fehér farkú, pompás tollazatú madár szépség dolgában semmivel sem maradt le a másik zsákmány mögött. A foreloper mindkét madár bőrét olyan ügyesen nyúzta le, hogy később is ki lehetett tömni őket.

Június 23-án a reggeli órákban még mindig nem mutatkozott a karaván, s a fiatal tudósok épp útra akartak kelni, midőn a távolból ebugatást hallottak.

Nemsokára megpillantották Mokoumot, aki nyílsebességgel vágtatott zebráján. A busman előresietett, hogy hamarabb találkozzék a tudósokkal.

– Jöjjön csak, Mokoum! - kiáltott örvendezve Sir Murray. - Kétségbe voltunk esve ön miatt! Vigasztalhatatlan lettem volna, ha nem láthatom viszont! Úgy látszik, hogy a vadak kerülnek engem, ha ön nincs mellettem. Jöjjön, igyunk egy pohár jó papramorgót a viszontlátás örömére.

De Mokoum nem válaszolt e kedélyes szavakra. Az európaiakra tekintett, és megszámlálta őket. Vonásain élénk aggodalom tükröződött.

Everest ezredes mindjárt észrevette ezt, és a vadászhoz közeledve, így szólt:

– Kit keres, Mokoum?

– Nyikolaj Palander urat - válaszolt a busman.

– Hiszen Palander úr a karavánnál maradt!...

– Már nincs ott! Azt hittem, itt találom. Bizonyosan eltévedt!

A végszavakra odalépett Matvej Strux is, és hevesen felkiáltott:

– Nyikolaj Palander eltévedt?! Az a tudós csillagász, aki az ön gondjaira volt bízva, akiért ön felelős?! Tudja-e, vadász, hogy itt nem elég egyszerűen azt mondani: „- Nyikolaj Palander úr eltévedt!”

Ezek a szavak Mokoum arcába kergették a vért, és mivel nem volt vadászaton, nem is tartotta szükségesnek fékezni türelmetlenségét.

– Minden oroszok csillagásza - kiáltotta ingerült hangon -, nem mérsékelné kissé a szavait? Kötelességem-e felügyelni az ön társaira, ha ők maguk nem tudnak ügyelni magukra? Ön engem von felelősségre, és nincs igaza. Ha Palander úr eltévedt, maga az oka; húszszor is megleptem, midőn számításaiba elmerülve el-elmaradozott a karavántól. Tegnapelőtt este azonban egyszerre csak elveszett, és nem tudtam többé a nyomára akadni. Legyen ön ügyesebb, és mivel olyan jól tud bánni a messzelátóval, igyekezzék felkeresni társát.

A busman valószínűleg folytatta volna, Matvej Strux nagy bosszússágára, aki tátott szájjal bámult rá, ha Sir Murray ki nem békíti a mérges vadászt.

Matvej Strux tehát, elfordulva a vadásztól, Everest ezredesre támadt alaptalan szemrehányásaival:

– Mindenesetre ki kell jelentenem, hogy társamat nem hagyom elveszni e sivatagban. Ami engem illet, mindent elkövetek, hogy megtalálhassam. Ha Sir Murray vagy Emery úr tévedtek volna el, egy percig sem kételkedem, hogy Everest ezredes szintén mindent elkövetne fölkutatásukra. Nem látom át tehát, miért történjék kevesebb egy orosz tudós érdekében.

Everest ezredes e támadással szemben képtelen volt megőrizni hidegvérét.

– Matvej Strux úr - kérdezte két karját keresztbe fonván, és pillantását vetélytársának szögezve -, ön célzatosan inzultál engem? Hát minek tart ön minket? Mivel jogosítottuk fel önt, hogy emberi érzelmeinkben kétkedjék? Miből következteti, hogy vonakodnánk segítségére sietni ennek az ügyefogyott számolónak?

– De uram!... - csattant fel az orosz, akit sértett a melléknév, amellyel társát illették.

– Úgy van, ügyefogyott - ismételte Everest, hangsúlyozva az utóbbi szót. - S ha a háromszögelés e körülmény miatt meghiúsul, a felelősség nem az angolokat, hanem az oroszokat fogja terhelni.

– Ezredes! - kiáltott Matvej Strux villámló szemmel. - Szavai...

– Szavaimat jól megfontoltam uram, és most tisztában vagyunk azzal, hogy azon pillanatig, amíg társát megtaláljuk, a munkálatoknak szünetelniük kell. Kész ön követni bennünket?

– Erre az első pillanattól fogva kész voltam! - válaszolta Strux keserűen.

A két vetélytárs e szavak után elvált.

Sir Murray, aki az ezredes mellett maradt, megjegyezte:

– Szerencse, hogy az ügyefogyott nem vitte magával a regisztereket.

– Épp erre gondoltam... - válaszolt az ezredes.

Aztán Mokoumot kikérdezték, és megtudták tőle, hogy Nyikolaj Palander két napja eltűnt, és legutoljára a karavántól oldalt eltávolodva, e helytől mintegy tizenkét mérföldnyire látták. Mokoum, mihelyt észrevette a tudós hiányát, azonnal keresésére indult, és ebben rejlik késedelmének oka. Mivel nem sikerült a tudós nyomára akadnia, azt hitte, hogy az orosz csillagász a folyam mentén haladva, már csatlakozott társaihoz. Most azonban azt tanácsolta, hogy északnyugati irányban induljanak fölkeresésére, hozzátevén, hogy egyetlen percet sem szabad veszteniük, ha még életben akarják találni.

Sietni valóban tanácsosnak látszott.

Az orosz tudós két nap óta bolyongott olyan vidéken, ahol lépten-nyomon a legveszélyesebb ragadozó állatokkal találkozhatott. Sajnos nem olyan ember volt, aki ilyen esetben ki tudja vágni magát a hínárból, hiszen inkább a számok világában, mint a földön élt. Még ott is éhen veszett volna, ahol minden más ember táplálékot talál. Gyorsan a segítségére kellett tehát sietniük.

Délután egy órakor, Everest ezredes, Matvej Strux, Sir Murray és a két fiatal tudós, el is indultak Nyikolaj Palander fölkeresésére. Mindnyájan lóra ültek, még Matvej Strux is, aki fogai között ugyancsak szidta Palandert, hogy ily kellemetlen helyzetbe hozta. Társai, udvarias férfiak lévén, úgy tettek, mintha észre sem vennék, milyen ügyetlenül ül az orosz tudós a nyeregben.

Mielőtt elindultak, Mokoum megkérte a forelopert, hogy kölcsönözze oda ebét, a finom szaglású és rendkívül ügyes állatot. Az eb, miután Palander egyik kalapját megszagoltatták vele, gazdájának intésére elszáguldott északnyugati irányban. Everest ezredes és társai egész nap követték az ebet. Az okos állat érteni látszott, mit várnak tőle, de még nem sikerült az eltévedt tudós nyomára bukkannia.

A tudósok mindent megtettek, hogy jelenlétük ne maradjon észrevétlen. Kiabáltak és lövöldöztek, bízva abban, hogy Palandernek, szórakozottsága ellenére, valamelyik jelzést mégiscsak meg kell hallania. Így kutattak át az első nap több négyszögmérföldnyi területet, minden eredmény nélkül.

Az éjt egy nagy fa árnyékában, tábortűz mellett töltötték. A tüzet Mokoum folyamatosan táplálta. Minden percben felhangzott a vadállatok ordítása, ami egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy Palander sorsa iránt megnyugtassa őket.

A szerencsétlen, az éhségtől és fáradtságtól kimerülve, a tömérdek hiéna és egyéb ragadozók közé került.

Miként is remélhették volna, hogy életben találják! Mindannyiukat ilyen gondolatok foglalkoztatták. Órákon át töprengtek, hogyan találjanak valami eszközt, amely biztosan elvezetheti őket elveszett társukhoz.

Az angolok oly nagy odaadást tanúsítottak, hogy ennek még Matvej Strux urat is meg kellett hatnia, bármi kifogása volt is különben ellenük. Elhatározták, hogy nem nyugszanak addig, míg élve vagy halva meg nem találták, még ha a háromszögelési munkálatok meghiúsulnak is emiatt.

A végtelennek tetsző éjszaka után végre ismét megvirradt. A lovakat gyorsan felnyergelték, s folytatták a kutatást.

Az eb elöl járt, s a társaság mindenütt a nyomában haladt. Északnyugat felé kutatva, Everest ezredes és társai igen nedves vidéken jártak. Egyre több volt a patak. Könnyen át lehetett lábolni őket, ám ügyelniük kellett a krokodilokra, amelyeknek első példányaival Sir Murray ott találkozott. E gyakran húsz-harminc lábnyi szörnyetegek elől nehéz menekülni a tavakban.

A busman nem akarta vesztegetni az időt e hüllők megtámadásával, hanem kikerülte őket, és Sir Johnt is visszatartotta attól, hogy egy-egy golyót röpítsen közéjük. Ha e szörnyetegek egyike mutatkozott is a magas fűben, a lovak könnyedén kitértek előle.

Az áradásoktól okozott tavakban tucat számra lehetett látni őket, amint fejüket a vízből feltartva, eb módjára fogyasztották el zsákmányukat.

Hosszas bolyongás után a legcsekélyebbnek látszó jelt is komolyan megfigyelve, még mindig nem akadtak a szerencsétlen Palander nyomára.

Már tízmérföldnyire voltak a táborhelytől, s a busman tanácsára éppen délnyugatra akartak fordulni, midőn az eb egyszerre csak nyugtalan lett.

Ugatni kezdett és hevesen csóválta a farkát. Orrát egészen a föld színén tartva, csendesen haladt előre, folytonosan szimatolva. Aztán ismét visszafutott, köröskörül megszaglászva azt a helyet, ahol első jelét adta nyugtalanságának.

– Ezredes! - kiáltotta Mokoum. - Az eb szimatol valamit. Ah, az okos állat! Meglelte a vad ...bocsánatot kérek... a tudós nyomát. Csak hagyjuk most cselekedni, és ne zavarjuk meg kutatásában.

– Úgy van! - bizonyította Sir Murray. - Nyomon van! Hallja-e rövid csaholását? Azt mondhatná az ember, hogy magával beszél, s igyekszik megállapítani a véleményét. Ötven fontot adok ezért a kutyáért, ha odavezet, ahol Nyikolaj Palander tartózkodik.

Matvej Strux nem tiltakozott a modor ellen, ahogy társáról beszéltek: a fő az volt, hogy megtalálják. Mindenki készenlétben állt, hogy tüstént követhessék az eb nyomdokait, mihelyt bizonyos, határozott irányban elindul.

Az okos jószág nemsokára hangos csaholással a sűrűbe rohant.

A lovak nem követhették a bozótban, s Everest ezredesnek társaival együtt az erdő szélén lovagolva kellett figyelemmel kísérniük az eb csaholását.

A remény sugara kezdett derengeni szívükben.

Kétségtelen volt, hogy az eb megtalálta Nyikolaj Palander nyomait, és ha a szimatot el nem veszti, okvetlenül rá is akad. Csak az volt még a kérdés: életben van-e az orosz tudós?

Tizenegy óra volt, délelőtt. Mintegy húsz percig nem hallatszott a kutya csaholása.

Mi lehetett ennek az oka?... Talán a távolság?...

A busman és Sir John, akik a társaság élén lovagoltak, nyugtalankodni kezdtek. Már nem tudták, milyen irányban vezessék társaikat, midőn az ugatás, mintegy félmérföldnyi távolságból, délnyugat felől ismét hallhatóvá vált.

A sarkantyúba kapott lovak ebbe az irányba kezdtek vágtatni. Néhány perc múlva süppedékes helyre értek. A csaholást tisztán hallották, de az ebet nem látták. Az egész talajt tíz-tizenöt láb magas csipkebokrok borították. A kutatóknak le kellett szállniuk lovaikról, és hátasaikat a fákhoz kötözve, gyalog siettek abba az irányba, ahonnan az eb csaholása hallatszott.

Csakhamar keresztül vergődtek ezen a kényelmetlen bozóton. Terjedelmes tó feküdt előttük, foltonként vízi növényekkel benőve.

Az eb, a tó partján állva, dühösen ugatott.

– Itt van! - kiáltott Mokoum.

És valóban, egy félsziget csúcsán, csonka fatörzsön, ott ült Nyikolaj Palander, mit sem látva, mit sem hallva, kezében a ceruza, térdén a jegyzékkönyvecskéje, s kétségtelenül most is számításaiba merült. Társai nem fojthatták vissza a rémület kiáltását. Az orosz tudós körül, alig húszlépésnyire, egész krokodiluscsalád ólálkodott, és a szórakozott Palander még csak tudomást sem vett róluk.

A falánk állatok azonban folytonosan közeledtek, és minden pillanatban megragadhatták.

– Siessünk! - kiáltotta Mokoum. - Megfoghatatlan előttem, miért késedelmeskednek a krokodilok.

– Tán azt várják, míg vadszagot kap! - mondta Sir John, a bennszülöttek közt elterjedt azon nézetre célozva, hogy e szörnyek nem szeretik a friss húst.

A busman és Sir John előresiettek, figyelmeztetvén társaikat, hogy maradjanak hátra.

Alig haladtak kétszáz lépésnyire, midőn a krokodilok, elhagyván a mély vizet, áldozatuk felé közeledtek.

Nyikolaj Palander mindebből semmit nem vett észre.

– Vigyázat és hidegvér - súgta Sir John fülébe Mokoum. - Különben elveszett!...

Mindketten térdre bocsátkoztak, célba vették a két első krokodilt, és tüzeltek.

A két szörnyeteg szétzúzott gerinccel rogyott vissza a vízbe, a többiek pedig azonnal alámerültek.

A lövésre végül Palander is összerezzent. Megismerte társait, és jegyzékkönyvét magasra emelve, örömteljes hangon kiáltott föl:

– Megtaláltam! Megtaláltam!

– Mit talált meg, Palander úr? - kérdezte Sir John.

– Egy hibát a 100 logaritmus tizedében, Wolston táblázata szerint.

Valóban, ezt a hibát fedezte fel az érdemes tudós. Jogos igénye volt a 100 font jutalomra, amelyet a kiadó egy hiba feltalálójának kitűzött. Majdnem négy napig bolyongott a rengetegben, folyvást e feladattal foglalkozva.

André Acupére, a világ legszórakozottabb tudósa, nem tett volna túl rajta szórakozottságban.