Nemo kapitány · Első rész
XII.
MINDENT VILLAMOSSÁGGAL
– Ezek a műszerek a Nautilus irányítására szolgálnak - mondta Nemo kapitány, s a szoba falán függő készülékekre mutatott. - A szobámban is, a szalonban is, állandóan a szemem előtt vannak: minden pillanatban pontosan jelzik, hogy hol vagyunk és merre haladunk az óceánon. Egy részüket ön is ismeri; a hőmérő a Nautilus belsejében levő hőmérsékletet mutatja, a barométer a légnyomást, s előre jelzi az időváltozást. A higrométer a levegő páratartalmát mutatja: a viharpohárban levő keverék bomlásából vihar közeledtére következtethetek, az iránytű az égtájakat mutatja, a szextánssal a nap magasságából kiszámíthatom a szélességi fokot, a kronométer1 segítségével a hosszúsági fokot, a nappali s az éjszakai távcsövekkel pedig a látóhatár minden pontját kifürkészhetem, amikor a Nautilus felszáll a felszínre.

– Ezek közismert hajózási műszerek, ismerem a használatukat - feleltem. - De látok itt egyebet is. Gondolom, a Nautilus különleges szerkezete miatt van rájuk szükség. Ez a számlap a mozgó mutatóval bizonyára manométer.
– Úgy van. Feszmérő. Ha a vízzel összeköttetésbe hozom, megmutatja a külső nyomást, s ebből már tudom, hogy milyen mélységben halad a hajóm.
– És ezek az újfajta mélységmérők?
– A vízrétegek hőmérsékletét mutatják. Ebből is következtetek a mélységre.
– És a többi műszer? Fogalmam sincs, mire használják!
– Ehhez néhány magyarázatra lesz szükség, professzor úr - mondta Nemo kapitány. - Figyeljen ide, kérem.
Kis szünet után így folytatta:
– Van nekem egy hatalmas erejű, engedelmes, gyors, kezes, mindenre felhasználható szolgám: hajómon ő a legnagyobb úr. Ez végez mindent. Ez világít, ez fűt, ez a gépek, a műszerek lelke. Ez az engedelmes szolga: a villamosság.
– A villamosság? - kiáltottam fel meglepetten.
– Az, professzor úr.
– Nem értem, kapitány úr. Az ön hajója rendkívül gyors: villamossággal pedig ekkora sebességet elérni nem lehet. A villamosság erőhatása egyelőre még igen korlátolt, egész csekély energia termelhető vele.
– Az én elektromos erőm egészen más, mint amit ismernek, professzor úr - felelte Nemo kapitány. - Ennél többet azonban nem mondhatok.
– Nem kíváncsiskodom, kapitány úr, csak annyit mondok, hogy az eredmény rendkívül meglepő. Egy kérdésem volna csupán, de ha tapintatlan vagyok, ne feleljen. Az elemek, amelyekkel ezt a csodálatos hajtóerőt előállítja, gyorsan kimerülnek. Hogyan pótolja például a cinket, ha már semmi kapcsolata sincs a földdel?
– Megfelelek a kérdésére - mondta Nemo kapitány. - Mindenekelőtt tudnia kell, hogy a tengerfenéken cink-, vas-, ezüst- és aranytelepek vannak. Minden bizonnyal ki is lehetne termelni e fémeket. De én nem bányászok ki a földből semmiféle ércet. Én a tengert használom fel elektromosság fejlesztéséhez.
– A tengert?
– Úgy van, professzor úr. S az eszközökben nincsen itt hiány. Termelhetnék elektromosságot úgy is, hogy a tengerbe különböző mélységekbe huzalokat eresztenék le, s a hőmérséklet-különbség által keletkezett villamosságot használnám fel. De én ennél praktikusabb módszerhez folyamodom.
– Mégpedig?
– Ön ismeri a tengervíz vegyi összetételét. Ezer gramm tengervíz 96,5 százalék vizet tartalmaz és körülbelül 2,66 százalék nátriumkloridot; továbbá kismennyiségű magnéziumkloridot és klórkálit, magnéziumbromidot, magnéziumszulfátot és kalciumkarbonátot. A nátriumklorid, mint látja, jelentős arányban fordul elő benne. Én ezt a nátriumot vonom ki a vízből, ezzel állítom elő a villamosságot.
– Nátriumból?
– Abból, professzor úr. A nátrium higannyal elegyítve foncsort képez, amely a Bunsen-elemben a cinket helyettesíti. A higany soha nem merül ki, csak a nátrium, azt pedig a tengerből nyerem. Még azt is megmondhatom, hogy a nátriumtelepek fejlesztik a legtöbb energiát; elektromos erejük kétszer akkora, mint a cinkakkumulátoroké.
– Értem, kapitány úr. Az ön különleges helyzetében a nátrium felhasználása rendkívül előnyös, hiszen a tengerből nyeri. Rendben van. De a nátriumot is elő kell állítani, szóval ki kell vonni a vízből. Ezt hogyan csinálja? A nátrium kivonására az akkumulátorokat is felhasználhatja. De ha nem tévedek, a villanygépek több nátriumot fogyasztanak ennél a műveletnél, mint amennyit a vízből kiválasztanak. Ami azt jelenti, hogy ön több nátriumot fogyasztana, mint amennyit kitermel!
– Csakhogy én nem akkumulátorok segítségével vonom ki a nátriumot. Ehhez én egész egyszerűen kőszenet használok.
– Kőszenet? - faggattam a kapitányt.
– Azt. Helyesebben: tengeri szenet - felelte Nemo kapitány.
– Ön tenger alatti bányákból aknázza ki a szenet?
– Úgy van. Hogy ez hogyan történik, arról majd saját szemével meggyőződhetik. Csak egy kis türelmet kérek, professzor úr. Hiszen az idő nem sürgeti. Egyről azonban ne feledkezzék meg: én mindent a tengernek köszönök. A tenger termeli az elektromosságot, az elektromosság szolgáltatja a *Nautilus*nak a világítást, a meleget, a hajtóerőt, egyszóval: az életet.
– A légzéshez szükséges levegőt is? - kockáztattam meg a kérdést.
– Nos, én a légzéshez szükséges levegőt is könnyen előállíthatnám, de erre semmi szükség sincs, mert akkor szállok fel a tengerszínre, amikor kedvem tartja. A friss levegőt nem elektromos úton állítom elő. De elektromos erő hajtja a hatalmas szivattyúkat, amelyek a levegőt a tárolásra szolgáló különleges tartályokba sűrítik. Ez a berendezés lehetővé teszi, hogy szükség esetén akármilyen hosszú ideig is megmaradjak a mélységben.
– Kapitány úr, én csak ámulok és bámulok. Ön, úgy látom, óriási jelentőségű felfedezést tett: felfedezte az elektromosságban rejlő, eddig ismeretlen hajtóerőt. Bizonyára eljön majd az idő, amikor ezt a földön is felfedezik.
– Nem tudom - felelte Nemo kapitány hűvösen. - De hagyjuk ezt. Ön már tapasztalt a hajómon egyet s mást, látta, mire alkalmazom ezt az értékes energiát. Villamosság szolgáltatja hajómon az egyenletes, állandó világítást - az én világításommal a nap se vetekedhetik. Nézze meg ezt az órát: szerkezetét villamos áram mozgatja. Tökéletes pontossággal jár, különb a legjobb kronométernél. Számlapja huszonnégy órára van beosztva, mint az olasz óráké - mert számomra nincsen sem nappal, sem éjszaka, sem nap, sem hold, csak ez a mesterséges világítás. Fényét a tengerfenékre is magammal viszem. Mint látja, reggel tíz óra van.
– Valóban.
– A villamosság másra is felhasználható. A szemben levő falon függő számlap a Nautilus sebességét jelzi. Villamos vezeték köti össze a sebességmérő csavarjával: műszerem állandóan mutatja a hajó pillanatnyi sebességét. Nézzen oda: e pillanatban mérsékelt, tizenöt mérföldes óránkénti sebességgel haladunk.
– Csodálatos! - kiáltottam fel lelkesen. - Belátom, kapitány úr, mennyire igaza van, hogy a villamosenergiát használja fel mindenre: hiszen ez helyettesíti a szelet, a vizet és a gőzt.
– Még nem végeztünk, professzor úr - mondta Nemo kapitány, és felállt. - Kövessen, s megmutatom, mi van a hajó farában.
Most már valóban ismertem a tengeralattjáró egész előrészét, amelynek a középtől kiindulva és a hajó orra felé haladva ez a pontos beosztása: először is az ötméteres ebédlő, amelyet szigetelőfal választ el a könyvtártól ebbe a helyiségbe nem hatolhat be a víz. A könyvtár szintén öt méter hosszú, mellette van a tíz méter hosszú szalon, amelyet ismét vízhatlan fal választ el a kapitány szobájától. Ez a szoba ötméteres. A kapitány szobája után következik az én két és fél méteres szobám, e mellett egy hét és fél méteres légtartály van, amely az orrtőkéig terjed. Ez összesen harmincöt méter. A vízhatlan szigetelőfalakon gumitömítéssel ellátott, légmentesen záródó ajtók nyílnak. Ez a berendezés tökéletes biztonságot nyújt a Nautilus utasainak, akkor is, ha valahol léket kap a hajó.
Követtem a kapitányt a keskeny folyosón; a hajó közepére értünk. Itt két vízhatlan fal között egy akna tátongott. Az akna peremére vaslétra volt kapcsolva. Megkérdeztem a kapitányt, hova vezet ez a létra.
– A csónakhoz - felelte.
– Hogyan? Csónakja is van? - kérdeztem meglepve.
– Természetesen. Kitűnő, könnyű jármű, nem borul fel. Sétahajózásra és halászatra használom.
– De akkor mielőtt beszáll, előbb fel kell emelkednie a víz felszínére?
– Nem, dehogy. A csónakot a hajó külső részén egy mélyedés fogadja be. A jármű pedig teljesen zárt, tökéletesen vízhatlan, s erős hengeres csavarokkal hozzá van erősítve ágyához. A létra a Nautilus testébe vágott kibújó-nyíláshoz vezet; ez a nyílás pedig pontosan hozzáilleszkedik a csónak oldalán alkalmazott ugyanakkora nyíláshoz. Ezen a két nyíláson át jutok be a csónak belsejébe. Előbb elzárják a *Nautilus*on levő nyílást, aztán én szorítócsavarokkal elzárom a másikat, a csónakon levőt, megeresztem a hengeres csavarokat, s a csónak szédületes gyorsasággal száll fel a víz felszínére. Ekkor kinyitom a gondosan elzárt fedélzetnyílást, felállítom az árbocot, felhúzom a vitorlát, vagy veszem az evezőt, és csónakázom egyet a tengeren.
– De hogyan tér vissza a hajóra?
– Nem én térek vissza, hanem a Nautilus fut énhozzám.
– Parancsra?
– Úgy van. A parancsomra. A csónakot elektromos vezeték köti össze a hajóval. Sürgönyt küldök, s a hajó máris jön.
– Értem! - kiáltottam fel elragadtatva. Mi sem egyszerűbb!
Tovább mentünk. A tetőre vezető lépcső mellett egy két méter hosszú kabinba néztem be, ahol Conseil és Ned pompás étvággyal fogyasztották éppen a bőséges ebédet. Azután a három méter hosszú konyhába léptünk. Innen nyíltak a nagy éléskamrák.
A konyhában a gáznál is könnyebben kezelhető s nagyobb meleget fejlesztő villanyáram főz. A tűzhelyek alá vezetett huzalok platinaszivacsokat hevítenek fel, s egyenletesen osztják el a meleget. Elektromossággal voltak fűtve a desztillálógépek is, melyek lepárlással kitűnő ivóvizet szolgáltatnak. A konyha mellett volt a kényelmes fürdőszoba; a csapokból éjjel-nappal hideg és meleg víz folyt.
A fürdőszobán túl egy öt méter hosszú helyiség következett, a legénység hálóhelye. Az ajtó be volt csukva, így a berendezést nem láthattam pedig az ágyak számából könnyű lett volna következtetnem, hogy hány ember szükséges a Nautilus irányításához.
A folyosó végén negyedik vízhatlan fal választotta el a legénységi szállást a gépháztól. Megnyílt egy ajtó, s beléptem a húsz méter hosszú terembe. Nemo kapitány aki minden bizonnyal kitűnően képzett mérnök itt állította fel a Nautilus meghajtását végző gépeket.
A jól kivilágított gépház két részre oszlott. Egyikben voltak az áramfejlesztő telepek, a másikban a hajócsavart mozgató gépek.

Rögtön feltűnt nekem a gépházat betöltő különös szag. Nemo kapitány észrevette idegenkedésemet, s így szólt:
– Csak egy kis gázömlés. Kissé kellemetlen, egyébként nincsen semmi jelentősége. A nátriumtól ered. Minden reggel kiszellőztetjük a hajót, akkor a levegő teljesen felfrissül.
Lázas érdeklődéssel nézegettem a Nautilus gépeit.
– Mint látja, professzor úr, én nem Ruhmkorff-elemeket, hanem Bunsen-elemeket használok. A Ruhmkorff-elem nagyon gyenge. A tapasztalat azt mutatja, hogy kevesebb, de nagy és erős Bunsen-elem alkalmazása célravezetőbb.2 A telepek által fejlesztett áramot a hajófarba vezetem, ahol óriási elektromágnesek egy különleges emeltyű- és fogaskerék-rendszerű hajtóműre viszik át, amely a hajócsavart mozgatja; ez másodpercenként akár százhúsz fordulatot is végezhet.
– Ezek szerint...
– Ötven mérföldnyi sebességet érek el óránként.
Itt valami titok lappang, de nem faggattam a kapitányt. Hogyan fejthet ki az elektromosság ekkora erőt? Honnan ered ez a szinte végtelen erő? Talán a titok nyitja valamely újfajta indukciós tekercs, amelynek alkalmazásával rendkívül magas feszültség érhető el? Vagy talán egy eddigelé ismeretlen emeltyűrendszer áttételekkel a végtelenségig fokozhatja a hajtóerőt? Ez az, amit sehogyan sem értek.
– Kapitány úr - mondottam -, én tudomásul veszem a szemmel látható tényeket, s nem kutatom e jelenségek magyarázatát. Én az Abraham Lincoln*ról láttam a *Nautilus mozdulatait, s tudom, mihez tartsam magam a gyorsaságot illetően. De a gyorsaság még nem minden. Látnunk is kell, hová megyünk! Irányt kell adnunk a hajónak, jobbra, balra, felfelé és lefelé! Hogyan jut el ön a nagy mélységekbe, mikor egyre növekszik a nyomás? Hiszen ott több száz atmoszférával kell számolnia! És hogyan száll fel az óceán színére? Egyszóval: hogyan tud ön a vízben tetszőleges mélységben megmaradni? Vagy tapintatlanságot követek el, hogy ezeket kérdezem?
– Nem... nem... - felelte a kapitány némi tétovázás után. - Hiszen ön ezt a hajót többé úgysem hagyja el. Menjünk most át a szalonba. Az a mi tulajdonképpeni dolgozószobánk: ott majd elmondok önnek mindent, amit tudnia kell a *Nautilus*ról.
Jegyzetek
- Szextáns: földrajzi helymeghatározásra szolgáló szögmérő készülék. Kronométer: különlegesen pontos tengerészeti óra ↩
- Ruhmkorff és Bunsen, a két kiváló múlt századbeli fizikus, más-más vegyi anyagok alkalmazásával fejlesztette tovább a Volta-féle galvánelemet. A Bunsen-féle elemben a pozitív elektród - a cink - hígított kénsavba merül, míg a negatív elektród - a szén - tömény salétromsavba ↩
Figyeltél?
Mivel helyettesíti Nemo a Bunsen-elemben a cinket?
Talált!Nem egészen. A szövegben: „A nátrium higannyal elegyítve foncsort képez, amely a Bunsenelemben a cinket helyettesíti.”
Honnan nyeri Nemo a nátriumot?
Talált!Nem egészen. A szövegben: „Ezer gramm tengervíz 96,5 százalék vizet tartalmaz és körülbelül 2,66 százalék nátriumkloridot…”
Milyen szenet használ Nemo?
Talált!Nem egészen. A szövegben: „Helyesebben: tengeri szenet – felelte Nemo kapitány.”
Mi történik, ha a Nautilus léket kap?
Talált!Nem egészen. A szövegben: „Ez a berendezés tökéletes biztonságot nyújt a Nautilus utasainak, akkor is, ha valahol léket kap a hajó.”
Hogyan jut vissza a csónak a hajóhoz Nemo szavaival?
Talált!Nem egészen. A szövegben: „– Nem én térek vissza, hanem a Nautilus fut énhozzám.”
Ki a kedvenc szereplőd?
Nemo kapitány – a főbb szereplők közül
Kedvenced: