Nyolcvan nap alatt a Föld körül
HARMADIK FEJEZET
Egy beszélgetésről, mely Phileas Foggnak sokba kerülhet
Phileas Fogg fél tizenkettőkor lépett ki Saville Row-i házából, és miután jobb lábát ötszázhetvenötször bal lába elé, illetve bal lábát ötszázhetvenhatszor jobb lába elé helyezte, megérkezett a Reform Club hatalmas pall-malli épületébe, melynek felépítése kereken hárommillióba került.
Phileas Fogg azonnal az ebédlőbe ment, melynek kilenc ablaka szép kertre néz; a fák koronáját már bearanyozta az ősz. Itt elfoglalta szokott helyét; az asztal terítve várta. Előétel, elsőrendű „reading sauce”-szal1 ízesített főtt hal, mushroom-mal2 fűszerezett, vörösre sült roastbeaf3, rebarbarával, zöld ribizlivel készült lepény, egy darab chester sajt - ebből állt az ebédje; az egészet néhány csésze kitűnő teával öblítette le; a teakeveréket külön a Reform Club részére szállították.
A gentleman tizenkettő negyvenhétkor felkelt az asztaltól, és a fényűzően berendezett nagyszalon felé indult, melynek falait festmények díszítették, gazdagon aranyozott keretben. Itt egy inas átnyújtotta neki a Times egy felvágatlan példányát; Phileas Fogg mesteri ügyességgel látott hozzá az újság szétbontásának fáradságos feladatához; látszott, hogy nagy gyakorlata van ebben a nehéz mutatványban. A lap olvasása három óra negyvenöt percig foglalta le Phileas Foggot, azután áttért a Standardre; ezzel töltötte idejét vacsoráig. Második étkezése ugyanúgy zajlott le, mint az ebédje; most azonban „royal british sauce” is gazdagította az étlapot.
Húsz perccel hat óra előtt a gentleman ismét megjelent a nagyszalonban, és a Morning Chronicle olvasásába merült. Fél órával később szállingózni kezdtek a Reform Club többi tagjai, és elhelyezkedtek a kandalló körül, melyben kőszéntűz lobogott. Phileas Fogg szokott társasága volt; mind szenvedélyes whistező, akárcsak ő: Andrew Stuart mérnök, John Sullivan és Samuel Fallentin bankár, Thomas Flanagan sörgyáros, Gauthier Ralph, az Angol Bank egyik igazgatója - gazdag és tekintélyes személyiség valamennyi, még itt a klubban is, az ipar és a pénzügy legnagyobb nevei között.
– Nos, Ralph - kérdezte Thomas Flanagan -, van-e újabb hír a bankrablásról?
– Azt hiszem - válaszolta Andrew Stuart -, a bank sirathatja a pénzét.
– Éppen ellenkezőleg - szólt közbe Gauthier Ralph -, véleményem szerint hamarosan lefüleljük a tettest. Igen tapasztalt rendőrügynököket küldtünk szét Amerika és Európa kikötőibe; akár partra száll éppen, akár hajóra, nem lesz könnyű dolga az uraságnak, ha szökni akar.
– Tehát megvan a tolvaj személyleírása? - kérdezte Andrew Stuart.
– Igazság szerint - válaszolt komolyan Gauthier Ralph - az illető nem is tolvaj.
– Hogyne volna tolvaj az, aki ötvenötezer fontot (1 375 000 frank) vitt el bankjegyekben?!
– Pedig nem az - erősítette meg Gauthier Ralph.
– Talán bizony gyáros? - jegyezte meg John Sullivan.
– A Morning Chronicle szerint gentleman.
A közbeszóló Phileas Fogg volt, most dugta elő fejét a körülötte tornyosuló papírhegyek közül. Egyben köszöntötte kollégáit; azok visszaköszöntek.
A szóban forgó eseményt szenvedélyesen tárgyalták az Egyesült Királyság különféle hírlapjai; három nappal azelőtt történt, szeptember 29-én. Valaki elemelt az Angol Bank főpénztárosának asztalkájáról egy köteg bankjegyet; egész vagyon volt: ötvenötezer font.
Azoknak, akik nem értették, hogyan lophatott el valaki oly könnyen ekkora összeget, Gauthier Ralph igazgató kurtán mindössze annyit felelt, hogy a lopás pillanatában a pénztárosnak dolga volt; éppen egy három shilling hat pennys bevételt jegyzett be; s végül is senki sem szakadhat százfelé.
Könnyebben megértjük a dolgot, ha megjegyezzük, hogy a Bank of England, ez a bámulatra méltó intézmény nyilván igen kényes ügyfeleinek méltóságára. Őrség, lakat, rács itt ismeretlen. Arany, ezüst, bankjegyek, mindez szabadon hozzáférhető, és úgyszólván szabad prédája lehet bárkinek. Végül is senki tisztességét nem lehet kétségbe vonni. Sőt valakitől, aki az angol szokásokat kitűnően ismeri, ezt a történetet hallottam: a bank egyik termében járt, és szeretett volna közelebbről szemügyre venni egy 3,5-4 kilós aranyrudat, mely a pénztáros asztalán hevert; felvette, megnézte, továbbadta a szomszédjának, az ismét továbbadta, az aranyrúd kézről kézre járt, egy homályos folyosó végén eltűnt, és csupán fél óra múlva foglalta el helyét az asztalon: a pénztáros közben fel sem pillantott munkájából.
Szeptember 29-én nem egészen így esett a dolog. A bankjegyköteg nem tért vissza, és amikor a remek toronyóra elütötte az ötöt a „drawing-office”4 fölött, a hivatali idő végét jelezve, az Angol Bank már csak egyet tehetett: veszteséglistára írhatta az ötvenötezer fontot.
Beismerték hát a lopást annak rendje és módja szerint, és válogatott, rendkívül ügyes detektíveket küldtek szét a főbb kikötőkbe: Liverpoolba, Glasgow-ba, Le Havre-ba, Szuezba, New Yorkba stb. Siker esetén kétezer font (ötvenezer frank) jutalmat és a visszaszerzett összeg öt százalékát ígérték nekik. A nyomozás azonnal megkezdődött; amíg az eredményről nem értesültek, a detektíveknek egy feladatuk volt: gondosan szemmel tartani a kikötőbe érkező vagy onnan induló utasokat.
Ezúttal, amint a Morning Chronicle is kiemelte, valóban jogos volt a feltevés, hogy a tettest angliai tolvajkörökben nem ismerik. Szeptember 29-én egy jól öltözött, jó modorú, elegáns gentleman volt látható a tett színhelyén; fel-alá járkált a kifizető pénztárnál. A nyomozás elég pontos személyleírást állított össze a gentlemanről; ezt azonnal közölték az Egyesült Királyság és a kontinens valamennyi detektívjével. Néhány logikus fő - köztük Gauthier Ralph - indokoltnak látta a reményt, hogy a tolvaj szökése nem járhat sikerrel.
Érthető, hogy egész Angliában és Londonban szinte másról sem beszéltek. Szenvedélyes viták közepette foglaltak állást a londoni rendőrség sikerének vagy kudarcának valószínűsége mellett. Nem csoda hát, ha a Reform Club tagjai ugyanerről a kérdésről beszélgetnek, már csak annál is inkább, mert jelen van köztük az Angol Bank egyik igazgatója.
A tiszteletre méltó Gauthier Ralph csöppet sem látta kétségesnek a nyomozás eredményét; az volt a véleménye, hogy a kitűzött jutalom erősen ösztönzi majd a detektívek buzgalmát és leleményét. Kollégája, Andrew Stuart már korántsem volt ilyen bizakodó. A vita tehát folytatódott az urak között, miközben ott ültek a whist-asztalnál: Stuart Flanagan előtt, Fallentin Phileas Fogg előtt. Játék közben nem beszéltek, de a robberek5 között mindannyiszor meg-megújult a társalgás.
– Fenntartom - szólt Andrew Stuart -, hogy az esélyek a tolvaj oldalán vannak, aki valószínűleg ügyes ember!
– Ugyan már! - válaszolta Ralph. - Nincs olyan ország, ahol búvóhelyet találhat.
– Nono!
– Ön szerint hova mehetne?
– Nem tudom - válaszolt Andrew Stuart -, de azért elég nagy a világ.
– Csak nagy volt... - szólt közbe csendesen Phileas Fogg. - Ön a bankár, uram - tette hozzá azután, és átnyújtotta a kártyát Thomas Flanagannek.
A robber alatt szünetelt a vita. Andrew Stuart azonban csakhamar folytatta, ilyenformán:
– Hogyhogy csak volt? Talán összezsugorodott a föld?!
– Úgy van! - felelte Gauthier Ralph. - Csatlakozom Mr. Fogg véleményéhez. Ma már tizedannyi idő alatt körülutazhatjuk, mint száz éve: tehát a föld összezsugorodott. Ezért is folytatható gyorsabban a nyomozás ebben az ügyben.
– És ugyanezért szökhet meg gyorsabban a tolvaj!
– Ön a játékos, Stuart úr! - szólt Phileas Fogg.
Stuart azonban tovább tamáskodott, és a parti végén így folytatta:
– Való igaz, Ralph úr: ön igen mulatságosan fogalmazta meg, hogy a föld összezsugorodott! Tehát mivel mostanság bárki körülutazhatja három hónap alatt...
– Mindössze nyolcvan nap alatt - szakította félbe Phileas Fogg.
– Valóban nyolcvan nap alatt, uraim - szólt bele John Sullivan -, mióta a Great-Indian Peninsular Railway6 vonalán megnyílt a Rothal-Allahabad szakasz; nézzék meg különben a Morning Chronicle kimutatását:
London-Szuez, Mont Cenis-n és Brindisin át, vasút és gőzhajó 7 nap
Szuez-Bombay, gőzhajó 13 nap
Bombay-Calcutta, vasút 3 nap
Calcutta-Hongkong (Kína), gőzhajó 13 nap
Hongkong-Jokohama (Japán), gőzhajó 6 nap
Jokohama-San Francisco, gőzhajó 22 nap
San Francisco-New York, vasút 7 nap
New York-London, gőzhajó és vasút *9 nap
* Összesen 80 nap
– Úgy van, nyolcvan nap - kiáltott fel Andrew Stuart, és figyelmetlenségből magasabb lapot akart ütni alacsonyabb lapjával -, de csak ha nem számítjuk a rossz időt, az ellenszelet, hajótörést, vonatkisiklást stb.
– Akkor is, ha számítjuk - válaszolt Phileas Fogg a játék mellől, mert a vita most már a whistre sem volt tekintettel.
– Akkor is, ha a hinduk vagy indiánok felszedik a síneket! - kiáltott fel Andrew Stuart. - Ha megállítják a vonatot, kifosztják a vagonokat, megskalpolják az utasokat!
– Akkor is - válaszolt Phileas Fogg, és szétterítette lapját. - Két erős adu!
Andrew Stuartra került az osztás; fölvette a kártyát, és így szólt:
– Elméletben igaza van, Fogg úr, de gyakorlatban...
– Gyakorlatban is, Stuart úr.
– Szeretném látni!
– Csak öntől függ. Vágjunk neki együtt.
– Isten ments! - tiltakozott Stuart. - De szívesen fogadok négyezer fontba (100 000 frank), hogy ilyen utazás, ilyen adottságok között, lehetetlen.
– Ellenkezőleg, nagyon is lehetséges - válaszolt Mr. Fogg.
– Hát akkor tessék, fogjon hozzá!
– Vagyis: nyolcvan nap alatt a föld körül!
– Úgy van.
– Rendben.
– És mikor?
– Azonnal. Azonban figyelmeztetem, hogy a költségek önt terhelik.
– Képtelenség! - kiáltott fel Andrew Stuart, mert kezdte már kihozni sodrából partnerének makacskodása. - Tudja mit? Inkább játsszunk!
– Akkor osszon újra - válaszolt Phileas Fogg -, mert ez „renonsz”.
Andrew Stuart lázasan nyúlt a kártya után, aztán hirtelen az asztalra tette.
– Rendben van, Fogg úr - jelentette ki -, fogadok négyezer fontba!...
– Kedves Stuart - szólalt meg Fallentin -, nyugodjon meg. Ezt nem gondolhatja komolyan.
– Én mindig komolyan gondolom, ha fogadok - válaszolt Andrew Stuart.
– Tartom! - szólt Mr. Fogg. Aztán így fordult kollégáihoz: - Húszezer font (500 000 frank) bankbetétem van a Baring fivéreknél. Szívesen felteszem...
– Húszezer font! - kiáltott fel John Sullivan. - Hiszen egy kiszámíthatatlan késedelem miatt elvesztheti!
– Kiszámíthatatlan! Ilyesmi nem létezik - válaszolt egyszerűen Phileas Fogg.
– De az a nyolcvannapos számítás a legrövidebb időközökön alapul!
– A legrövidebb idő is mindenre elég, ha jól felhasználjuk.
– De ha nem akar kifutni az időből, akkor matematikai pontossággal kell szinte átugrálnia vasútról gőzhajóra, gőzhajóról vasútra!
– Matematikai pontossággal ugrálok át.
– Ön tréfál!
– A fogadás komoly dolog; igazi angol ezzel nem tréfál soha - válaszolt Phileas Fogg. - Húszezer fontba fogadok bárki ellenében, hogy nyolcvan vagy ennél is kevesebb nap alatt - ha úgy tetszik, ezerkilencszázhúsz óra, vagy száztizenötezer-kétszáz perc alatt - megkerülöm a földet. Tartják a fogadást?
– Tartjuk - válaszolt rövid tanácskozás után Stuart, Fallentin, Sullivan, Flanagan és Ralph úr.
– Rendben - mondta Mr. Fogg. - A doveri vonat nyolc óra negyvenötkor indul. Azzal megyek.
– Még ma este? - kérdezte Stuart.
– Még ma este - válaszolt Phileas Fogg. - Tehát - tette hozzá, zsebnaptárjába pillantva - mivel ma szerda van, október 2-a, december 21-én este nyolc óra negyvenötre vissza kell érnem Londonba, hogy megjelenhessek ugyanitt, a Reform Club szalonjában, különben húszezer font, mely pillanatnyilag a Baring fivéreknél folyószámlámon szerepel, tény és jog szerint az önök tulajdonába megy át. Addig is csekket adok róla; tessék, uraim!
A hat érdekelt fél azonnal jegyzőkönyvet vett föl a fogadásról; valamennyien alá is írták. Phileas Foggnak szeme sem rezdült. Nem a nyereség kedvéért fogadott, annyi bizonyos, és a húszezer fontot - vagyonának felét - csak azért kötötte le, mert előre látta, hogy ha nehéz, sőt szinte lehetetlen tervét meg akarja valósítani, az talán vagyonának másik felébe kerülhet. Ellenfelei viszont korántsem voltak ily közönyösek; nem a fogadás összege miatt, hanem azért, mert a mérkőzés feltételei miatt kissé nyugtalankodott a lelkiismeretük.
Az óra hetet ütött. Felajánlották Mr. Foggnak, hogy félbeszakítják a játékot: készülődnie kell az utazásra.
– Én mindig útra kész vagyok! - válaszolta a szenvtelen gentleman, azután kiosztotta a lapot. - Kárót emeltem mondta. - Ön a játékos, Stuart úr.