Sikeres átkelés a Csendes-óceánon

Talán sejtjük, mi történt Sanghaj partjai előtt. A jokohamai gőzhajón észrevették a Tankadère jelzéseit. A kapitány látta a félárbocon lengő zászlót, és az apró vitorláshoz sietett. Néhány perccel ezután Phileas Fogg kifizette a megállapodás szerinti viteldíjat, és John Bunsby kapitány ötszázötven fontot (14 750 frank) vágott zsebre. A kitűnő gentleman, Mrs. Auda és Fix felkapaszkodott a steamer fedélzetére, és a hajó máris továbbhaladt Nagaszaki és Jokohama felé.

November 14-én reggel menetrend szerint megérkeztek Jokohamába; Phileas Fogg útjára bocsátotta Fixet, érdeklődött a Carnatic fedélzetén, és Mrs. Auda nagy örömére - talán ő maga is örült, de ennek semmi jelét nem adta - megtudta, hogy a Passepartout nevezetű francia az előző napon valóban megérkezett Jokohamába.

Phileas Foggnak még aznap este tovább kellett indulnia San Franciscóba, ezért haladéktalanul kutatni kezdte inasát. Érdeklődött, ám eredménytelenül, a francia és az angol konzulnál, majd ugyancsak eredménytelenül végigfirtatta Jokohama utcáit; ekkor vezette be a véletlen, vagy talán valami homályos ösztön, a jeles Batulcar hodályába. Persze aligha ismerte volna meg inasát a hóbortos középkori jelmezben, ha az hanyatt fektében észre nem veszi gazdáját a karzaton. Passepartout nem bírta tovább, elrántotta az orrát. Az egyensúly megbillent, s hogy ez mivel járt, arról már értesültünk.

Mindezt Mrs. Audától tudta meg Passepartout, majd azt is elmesélte a hölgy, hogyan kerültek a Tankadère nevű kétárbocoson Hongkongból Jokohamába, egy bizonyos Fix nevű egyén társaságában.

Passepartout-nak a szeme sem rezdült Fix nevének hallatára. Úgy vélte, még korai volna beszámolni gazdájának arról, mi történt vele meg a detektívvel. Így aztán, miközben elmondta kalandjait, csupán azért vádolta magát, és kért bocsánatot, mert egy hongkongi dohányzókocsmában ópiumtól lerészegedett.

Mr. Fogg hűvösen hallgatta a beszámolót, és nem válaszolt, majd annyi hitelt nyújtott inasának, hogy az illendőbb öltözéket szerezhessen magának a hajón. Egy órába sem telt, a derék fiú levágta orrát, lenyírta szárnyait, és többé már semmi sem jelezte, hogy valaha is Tingu isten védence volt.

A Jokohamából San Francisco felé haladó gőzhajó a Pacific Mail Steam társaság tulajdona volt; a General Grant nevet viselte. 2500 tonna vízkiszorítású, jól berendezett, sebesen járó, hatalmas kerekes gőzös volt. Fedélzete fölött roppant lengőkar süllyedt-emelkedett váltakozva; egyik végéhez egy dugattyú szára, másik végéhez egy hajtórúd csatlakozott, ez utóbbi közvetlenül kapcsolódott a kerekek tengelyéhez, és az egyenes vonalú mozgást körmozgássá alakította. A *General Grant*ot háromárbocos vitorlássá is fel lehetett csarnakolni; nagy felületű vitorlázata hatékonyan támogatta a gőz hajtóerejét. Ha tekintetbe vesszük, hogy óránként tizenkét mérföldet futott be, kiszámíthatjuk, hogy alig huszonegy nap alatt kelhet át a Csendes-óceánon. Phileas Fogg tehát méltán hihette, hogy ha december 2-án befut San Franciscóba, akkor 11-én New Yorkba, 20-án pedig Londonba ér - és még nyer is néhány órát a december 21-i nevezetes dátumhoz képest.

A steameren elég sok utas volt: angolok, tömérdek amerikai, Amerikába kivándorló egész kulisereglet s tisztek az indiai hadseregből; ezek világ körüli utazással töltötték szabadságukat.

Az átkelés közben semmiféle hajózási bonyodalomra nem került sor. A gőzhajó biztosan támaszkodott a széles lapátkerekekre, erős vitorlázata derekasan húzott, a hajó alig táncolt. A Csendes-óceán meglehetősen rászolgált nevére. Mr. Fogg szokása szerint most is szűkszavúan, higgadtan viselkedett. Útitársa, az ifjú hölgy egyre inkább úgy érezte, hogy a hálán kívül egyéb szálak is fűzik a férfihoz. A tulajdonképpen nemes lelkű, hallgatag jellem sokkal nagyobb hatással volt rá, mint hitte volna, és maga sem tudta, hogyan támadtak benne olyan érzelmek, melyekről ez a rejtélyes Fogg szemlátomást tudomást sem hajlandó venni.

Mrs. Auda feltűnő módon érdeklődött a gentleman tervei iránt. Nagyon nyugtalan volt, ha eszébe jutott, mennyi minden veszélyeztetheti az út sikerét. Gyakran beszélgetett erről Passepartout-val, aki meglehetősen világosan tájékozódott Mrs. Auda érzelmeiben. A derék fiú most már úgy bízott gazdájában, akár az istenben; égre-földre magasztalta, hogy milyen nagylelkű, milyen becsületes, milyen önfeláldozó, Mrs. Audát pedig azzal biztatta, hogy az út sikere kétségtelen, hogy már túljutottak a nehezén, kikerültek a japán és kínai mesevilágból, ismét civilizált környezetben járnak, és végül most már csupán az van hátra, hogy San Franciscóból New Yorkig vonattal, New Yorktól Londonig hajóval tegyék meg az utat, és akkor, az előre megszabott határidőn belül, be is végezték ezt a valószínűtlen kirándulást a világ körül.

Kilenc nappal azután, hogy elutaztak Jokohamából, Phileas Fogg pontosan a föld körüli út felét járta meg.

A General Grant ugyanis november 23-án éppen a 180. délkörön haladt át; pontosan ezen a vonalon kerültek Londonnal átellenben a déli féltekén. Mr. Fogg a rendelkezésére álló nyolcvan napból, mi tagadás, már ötvenkettőt felhasznált, tehát csupán huszonnyolccal rendelkezik. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy ha „a délkörök közti különbség szerint” a gentleman csupán félúton járt is, valójában a tényleges útnak már több mint kétharmadát befutotta. Gondoljuk meg, hány kitérőre kényszerült Londontól Adenig, Adentól Bombayig, Calcuttától Singapore-ig, Singapore-tól Jokohamáig! Hogyha Phileas Fogg az 50. szélességen, vagyis London szélességén utazhatott volna körbe-körbe, akkor csupán mintegy 12 000 mérföldet kellett volna megtennie, így azonban, a közlekedési vonalak szeszélyes kanyargását követve, 26 000 mérföld állott előtte, ebből pedig november 23-ig körülbelül 17 500-at hagyott maga mögött. Ettől kezdve azonban egyenes út áll előtte, és Fixtől is megszabadult, már ő sem tarthatja fel. Így hát Passepartout-nak ma, november 23-án minden oka megvolt az örömre. Emlékszünk, hogy a makacs fickó semmi pénzért nem volt hajlandó elforgatni híres családi órája mutatóit a londoni időtől, és bármerre járt is útja során, tévesnek nyilvánított minden helyi időt. A mai napon viszont zsebórája, jóllehet sem előre, sem hátra nem igazította, pontosan azonos időt mutatott a hajó kronométereivel.

Passepartout tehát diadalünnepet ült, ami nagyon is érthető. Szerette volna tudni, mit szólna most Fix, ha a hajón volna.

– Ez a csibész tücsköt-bogarat összehordott nekem a napról, holdról, délkörökről! - hajtogatta. - Mondhatom, szép kis társaság! Megbolondulhatna minden órás, ha rájuk hallgatna! Én bizony mindig tudtam, hogy a nap előbb-utóbb mégiscsak az én órámhoz igazodik!

Egyet azonban Passepartout nem tudhatott. Mindjárt sokkal kevesebb oka lett volna az örömre, hogyha órájának számlapja nem tizenkét, hanem - olasz mintára - huszonnégy részre van osztva, mert a derék családi bútor mutatói a helyi idő szerinti reggel kilenc óra helyett este kilencet, vagyis éjféltől számított huszonegy órát mutattak volna - épp ennyi az eltérés a londoni idő és a 180. délkör ideje között.

Ám ha Fix meg is tudta volna magyarázni ezt az egészen egyszerű fizikai összefüggést, Passepartout, még ha meg is értette volna, semmiképp nem fogadta volna el. Mert ha - feltéve, de meg nem engedve - a detektív váratlanul megjelenik e pillanatban a hajón, Passepartout a bosszú jogán valószínűleg egészen más tárgyról és egészen más modorban csevegett volna vele.

De hol is van Fix ebben a pillanatban?

Természetesen a General Grant fedélzetén.

A detektív ugyanis, alighogy megérkezett Jokohamába, faképnél hagyta Mr. Foggot azzal, hogy napközben úgyis viszontlátja, és azon nyomban az angol konzulhoz sietett. Végre-valahára megkapta tőle az elfogatóparancsot, amely Bombay óta kergette, és negyven nappal ezelőtti keltezést viselt - Hongkongból küldték utána a *Carnatic*en, azt hitték, annak a fedélzetén utazik. Képzelhetjük, hogy megnyúlt a detektív orra! Az elfogatóparancs már fabatkát sem ér! Fogg kilépett a brit felségterületről! Most már kiadatási okmányt kell szereznie, ha le akarja tartóztatni!

„Fene bánja - háborgott Fix, miután első haragja elpárolgott -, itt már nem sokat ér az elfogatóparancsom, de Angliában még hasznát veszem. A jómadár, úgy látom, hazakészül; azt hiszi, tévútra vezette a rendőrséget. Hát jó! Én nem tágítok. S ami a pénzt illeti, talán csak marad belőle valamicske, ha isten is úgy akarja! Bár a fickó több mint ötezer fontot elszórt útközben útiköltségre, jutalomra, pörösködésre, bírságokra, elefántra és egyéb költségekre. Bánja is ő, az Angol Bank igazán kibírja!”

Miután így határozott, azonnal fel is szállt a *General Grant*ra. Már a fedélzeten volt, amikor Mr. Fogg és Mrs. Auda a hajóra érkezett. Az álla is leesett a meglepetéstől, amikor felismerte Passepartout-t a középkori maskarában. Nyomban kabinjába zárkózott, szerette volna elkerülni a felettébb kockázatos kimagyarázkodást; remélte, hogy sikerül eltűnnie az utasok tömegében, és így elkerüli ellensége figyelmét, ám éppen a mai napon egyszer csak váratlanul egymásba botlottak a hajóorrban.

Passepartout nem vesztegette magyarázkodással az időt, azon nyomban Fix képére mászott, és néhány amerikai utas őszinte örömére, akik rögtön őrá fogadtak, iszonyatosan végigpüfölte a szerencsétlen detektívet; harcmodora ékesen bizonyította, mennyivel hatékonyabb a francia ökölvívás az angol iskolánál.

Miután Passepartout elintézte az ügyet, megnyugodott, és, mondhatni, nagy kő esett le a szívéről. Fix alaposan megtépve feltápászkodott, és ellenfelére pillantva, szenvtelenül csak ennyit mondott:

– Kész?

– Egyelőre kész.

– Akkor jöjjön, beszélgessünk.

– Hogy én...

– Gazdája érdekében.

Passepartout-t egészen levette lábáról ez a hidegvérű viselkedés; követte a detektívet, és mindketten helyet foglaltak a hajóorrban.

– Jól ellátta a bajom - kezdte Fix. - Rendben van. Számítottam rá. De most hallgasson ide! Mindeddig Mr. Fogg ellenfele voltam, most már azonban én is hozzá pártolok.

– Végre! - kiáltotta Passepartout. - Ugye, belátja már, hogy becsületes ember?

– Szó sincs róla - felelte Fix hűvösen -, szilárd meggyőződésem, hogy csirkefogó... Csitt! Maradjon nyugton, hagyjon beszélni. Amíg Mr. Fogg angol területen járt, az volt az érdekem, hogy visszatartsam, amíg az elfogatóparancs meg nem érkezik. Mindent meg is tettem ennek érdekében. Ráuszítottam a bombayi papokat, uraságodat elkábítottam Hongkongban, elválasztottam gazdájától, és úgy intéztem, hogy ő lemaradjon a jokohamai gőzhajóról...

Passepartout hallgatta, és ökölbe szorult a keze.

– Most úgy látom - folytatta Fix -, Mr. Fogg megint Angliába készül. Jó, én oda is követem. Ezentúl azonban ugyanoly lelkesen igyekszem elhárítani útjából az akadályokat, ahogyan eddig igyekeztem továbbjutását meghiúsítani. Amint látja, megváltozott a taktikám, mégpedig azért, mert saját érdekem így kívánja. Megjegyzem, a maga érdeke azonos az enyémmel, mert csupán Angliában derül ki, gonosztevőt vagy tisztességes embert szolgált-e mindeddig...

Passepartout feszült figyelemmel hallgatta Fixet, és nem kételkedett szavai jóhiszeműségében.

– Tehát barátok vagyunk? - kérdezte Fix.

– Azt nem - felelte Passepartout -, legföljebb szövetségesek, de az is csak feltételesen, mert az első gyanús mozdulatára kitekerem a nyakát.

– Ahogy parancsolja - szólt nyugodtan a detektív.

Tizenegy nap múlva, december 3-án a General Grant befutott az Aranykapu-öbölbe, és megérkezett San Franciscóba.

Mr. Fogg mindeddig egy napot sem nyert, de nem is veszített.