A Clyden lefelé.

A rákövetkező napon, augusztus 2-ikán, a kora hajnali órákban, miss Campbell Melvill-testvérek társaságában, Patridge és Bess asszony kiséretében, a helensbourghi pályaházban, a reggeli vonatra ült. Idejekorán akarták a glasgowi gőzöst elérni, mely a főváros és Obán közt való mindennapi utján, az öbölnek egyetlen partrészén sem köt ki.

Hét órakor az öt utas a glasgowi pályaház érkezési csarnokában szállt le a vonatról és kocsi vitte őket Broomielaw-Bridgeig.

Ott a »Columbia« gőzös várta utasait; mindkét kéményéből fekete füst szállt ki, mely elvegyült a Clydre telepedett még most is elég sürü köddel; a reggeli pára azonban már oszlani kezdett és az eddig óriás napot arany szinü árnyalat kezdte ékesiteni. Szép időt igért minden.

Miután málhájukat felhordatták a fedélzetre, miss Campbell és kisérői is nyomban hajóra szálltak.

A gőzös csengetyüszava ép most hivta harmadszor a netalán még késedelmes utazókat. A gépész aztán rendbe hozta a szivattyukat, az előre és hátra csapkodó lapátkerekek óriási, sárgás hullámokat kavartak fel, egy hosszu füttyentés, a köteleket megoldják és a »Columbia« könnyedén siklik tova a széles folyamon.

Az Egyesült Királyságba utazóknak ritkán van panaszra okuk. Remek hajókat bocsájtanak a szállitó társaságok rendelkezésükre. Nincs ott egyetlen keskeny viz sem, nincs oly kis tó, vagy szük öböl, melyet naponta nem járna be több gőzös is. Nem csoda tehát, ha a Clyde e tekintetben különös előnyben részesül. A Broomielaw-Streeten, a gőzhajó rakodó partjának szélén, a kikötő be- és kijáratánál egyaránt, tarka lobogós, arany és piros festékkel kiczifrázott, füstölgő, utra kész hajók állnak, hogy minden irány felé elindulhassanak.

A »Columbia« sem tesz kivételt ez alól. Hosszu testével, karcsu előrészével, hatalmas gépezetével, mely óriási átmérőjü keréklapátokat hajt, a kikötő leggyorsabb hajói közé tartozik. A termekben, az egyes fülkékben és az ebédlőkben minden képzelhető kényelemről gondoskodva van; a fedélzet felett még egy másik, ugynevezett pótfedélzet nyulik a magasba, melyen padok, kárpitozott ülések is vannak, a nap ellen pedig vitorlavászon fedél védi az utazókat egy igazi terraszon, a hol az utazók jó levegőt szivhatnak és remek kilátást élvezhetnek.

Utazókban nem volt hiány. Mindenfelől összekerültek itt, Skócziából ép ugy mint Angliából. Az augusztus hónapot e vidéken nagyon szeretik kirándulásra felhasználni, ezek közt ismét a Clyde partjai és a Hebridák a legkedveltebbek. Volt itt sok család, bámulatosan sok taggal, - a kiket az ég nyilván különösen megáldott; pajkos fiatal leányok, kissé higgadtabb fiatal emberek és gyermekek, kik az összes utazás apróbb esélyeit már megszokták; papok, kikkel majd minden gőzhajón találkozhatunk, - fekete, selyem, magas kalappal fejükön, hosszu fekete felsőkabátban és a mellény felett kilógó fehér nyakkendővel; aztán skót föveges földbirtokosok, kik sok tekintetben a nehézkes, régi »Bonnet-lairds«-ekre emlékeztetnek, a mint azokat még hatvan évvel ezelőtt lehetett látni; végül néhány idegen, - németek, kik a külföldön is méltóságosak igyekeznek lenni, - két vagy három franczia, kik Francziaországon kivül is kedvesek és szeretetreméltók.

Ha miss Campbell az ő földiei szokása szerint, mindjárt egy sarokban huzódott volna meg és ha az egész uton egy árva szócskát sem beszélt volna, - a Clyde partjaiból nem látott volna egyebet, mint a mi ép elvonult szemei előtt, a nélkül, hogy fejét arra kellett volna forditania. De ő sétálgatni szeretett, majd a hátsó fedélzetre ment, majd visszatért a hajó elejére és sorra nézte mindazt a sok várost, várat, falut, tanyát, melyekkel a partvidék tele van hintve. Ennek az volt a szükséges következménye, hogy Melvill-testvérek, kik őt lépten-nyomon követték, kérdéseire megfeleltek, észrevételeit megerősitették és észleleteit ismételni igyekeztek, - Glasgow és Obán közt egy perczig sem pihenhettek. Egyébként eszükbe sem jutott, hogy e miatt panaszkodjanak, mert hiszen ez testvéri szerepükhöz tartozott és szinte ösztönszerüleg vetették magukat ennek alája, miközben csak alkalmilag szippantottak egyet-kettőt, a mi aztán jókedvben tartotta őket.

Bess asszony és Patridge, kik a pótfedélzetnek legelől eső részén foglaltak helyet, bizalmasan beszélgettek az elmult időkről, a régi szokásokról és a hajdani, feloszlásnak indult nemzetségekről. Hová lettek az elmult századok, melyeket még ma is siratnak? Akkoriban a Clyde szemhatára nem tünt még el a gyárak széndús kigőzölgései mögött, partjait nem remegtették meg a gőzkalapácsok menydörgésszerü ütései, békés vizeit nem zavarták fel a sok ezer lóerőre becsülhető gépezetek!

– Az a szép idő ujra vissza fog térni és talán elébb, mint várni lehetne, szólt Bess asszony, mély meggyőződés hangján.

– Remélem, felelt Patridge komolyan és akkor aztán felélednek majd őseink régi szokásai is!

A »Columbia« ezalatt gyorsan siklott tova a Clyde partjai között, melyek mozgó panorámának látszottak. Jobbról, a Kelvin torkolatával Patrick falu tünt fel, terjedelmes dockjaival, melyekben vashajókat épitenek és melyek a govaniakkal ép szemben vannak. Milyen zörgése, zaja a vaslemezeknek és rudaknak, milyen füst- és gőz felhők szállnak itt a magasba, mélyen sértve a derék Patridge és Bess asszony füleit és szemeit egyaránt.

A mozgalmas ipar e pokoli zaja, a komor széngőz azonban mindinkább megfogyott. Az ácstelepek, a nyilt csarnokok, a magas gyárkémények és az óriási vasbordák helyett, melyek özönvizelőtti állatok ketreczeihez hasonlitottak, mind sürübben tünedeznek már fel a barátságos lakházak, a fák közt elrejtett telepek és angolszász modoru villák, melyek buján zöldelő dombokon vannak szétszórva. Az egész, valósággal hiánytalan sorozatát képezi a falusi lakoknak és kastélyoknak, melyek ugyszólván a városokat kötötték össze egymással.

Renfrew régi királyi vára után, a folyam bal partján, jobbról Kilpatrick erdős dombjai nyulnak a hasonnevü falu felé, mely mellett sohasem megy el irlandi ember, hogy e felkiáltásával el ne árulná magát: »Itt született szent Patrik, Irland védőszentje!«

A Clyde, mely eddigelé csak folyam volt, itt már igazi tengerszorossá kezd kiszélesedni; Bess asszony és Patridge Dunglas-Castle romjait üdvözli, melyek Skóczia történetéből elevenitenek fel bennük régi emlékeket; elfordulnak azonban az obeliszktól, melyet hajdanában Harry Bell, az első gépjármü feltalálójának tiszteletére állitottak, melynek kerekei megzavarták a békés vizeket.

Pár mértfölddel odább a turisták, kik Murray segédkönyve után igazodtak el, Dumbarton várát nézték, mely egy bazalt sziklán, ötszáz lábnyi magasságban emelkedik. A hegycsúcs két orma közül az egyiket még ma is »Wallace-trónjának« nevezik, ki egyike volt a függetlenségi harcz hőseinek.

E pillanatban a parancsnok hidján álló egyik ur - a nélkül, hogy erre valaki felszólitotta volna de a nélkül is, hogy valaki azt illetlennek találta volna, - arra vélte magát kötelezettnek, hogy utazó társai müvelése czéljából egy kis történeti előadást tartson. Félórával később a »Columbia« minden utasának - feltéve, hogy jó hallása volt, - tudnia kellett, hogy minden valószinüség szerint már a rómaiak erősitették meg Dumbartont, hogy ez a történeti nevezetességü szikla a tizenharmadik század elején királyi várrá alakult át, - hogy az Unió szerződésének megállapodásához képest Skóczia ama négy helye közé tartozik, melyeket lerombolni nem szabad, - hogy Stuart Mária 1548-ban ez öbölből indult el Francziaországba, hol II. Ferenczczel kötendő házassága utján, »egy napos királynővé« kellett lennie és hogy végül 1815-ben itt tartották fogva Napoleont, mig a Castlereagh minisztérium el nem határozta, hogy Szt.-Ilonára küldi.

– Hisz ez rendkivül tanulságos dolog! mondá Sam testvér.

– Tanulságos és érdekes, felelt Sib testvér. Az az ur megérdemli mindnyájunk köszönetét!

És tényleg, a két nagybácsi egyetlen szót sem vesztegetett el az egész előadásból; a hivatlan tanitónak meg is köszönték fáradozását és feltétlen elismeréssel adóztak neki.

Miss Campbell, ki gondolataiba merült, a történeti oktatásból semmit sem hallott. E pillanatban az a dolog egy cseppet sem érdekelte őt. Még csak tekintetét sem forditotta Cardross várának a folyam jobb partján levő romjai felé, a hol Bruce Róbert meghalt. Szemei, persze hiába, tengeri láthatárt kerestek; ilyent azonban nem találhat, a mig a »Columbia« túl nem halad a partok, földfokok és dombok lánczolatán, melyek a Clyde öblét környezik. A gőzös különben ép Helensburgh városka mellett siklott el.

Port Glasgowot, a newarki várkastély romjait, valamint Rosenheat félszigetet azonban az ifju leány naponta láthatta a telepház ablakaiból is. Igen, sőt ugy tetszett neki, mintha a gőzhajó csak egy nagyobb park vizfolyásának szeszélyeit követné.

És miért mélyedtek volna gondolatai a mindenféle járművek nagy számába, melyek a greenocki kikötő medrében, a folyam torkolatánál összetorlódnak? Mi különös jelentősége volt reá nézve annak, hogy a hires, halhatatlan Watt e 40,000 lakossal biró városban született, melyet Glasgow iparos és kereskedelmi külvárosának szokás nevezni? Tekintete miért csüngött volna három mértfölddel odább, Gourock falun balról, vagy a jobb oldalon levő Dunoon falun, a mély bevágásu, öblökben gazdag fjordokon, melyek Argyle grófságnak partvonalát oly sok helyen átszelik, hogy az szinte Norvégia partövéhez hasonlit?

Nem, miss Campbell szemei a legnagyobb türelmetlenséggel csak a leveni, romokban heverő tornyot keresték. Talán valami szellemet gondolt ott láthatni? Távolról sem; csak ő akart az első lenni, a ki a clocki világitótorony feltünését jelezze, mely a Firth of clydei kijárást világitja meg.

A világitótorony végre feltünt, óriási lámpához hasonlitva a part egy kanyarulata mögött.

– Clock, Sam bácsi, kiáltott most, Clock, Clock!

– Ugy van, Clock, felelt Sam testvér, a felvidéki tájak visszhangjainak biztosságával és pontosságával.

– A tenger, Sib bácsi!

– Ugy van, a tenger, felelt Sib bácsi megerősitőleg.

– Mily pompás! ismétlé mindkét bácsi.

Azt hihette volna valaki, hogy ők mindezt most látták először.

Itt a tévedés lehetetlen volt; az öböl nyilásán túl a tenger szemhatára nyult el.

Idáig még pályájának felét sem futotta be a nap. Az 57. szélességi fok alatt még legalább hét órának kell eltelnie, a mig a sós habokba elmerülhet, a kínos türelmetlenségnek hét órája miss Campbellre nézve! Ez a szemhatár különben inkább az égnek délnyugati oldala felé terjedt el, azaz azt a vonalat képezte, melyet a napcsillag csak a téli napéjegyen idején érinthet. Ott tehát a kérdéses tünemény mutatkozását semmikép sem lehetett várni, inkább a távolabb nyugaton, talán észak felé inkább, miután augusztus első napjai a szeptemberi napéjegyent még teljes hat héttel előzik meg.

Ezzel azonban a mi utasaink nem sokat törődtek, mert hisz mégis csak tengeri szemhatár volt az, mely most miss Campbell szemei előtt elterült. A Cumbray szigetek közterén túl, túl a nagy Bute szigeten, melynek élét finom gőzfellegek enyhitették némileg, és túl az Aisla-Craig nyergein és az Arran hegyeken, az ég és a viz, akárcsak vonalzóval huzott egyenes irányban folyt és olvadt össze.

Miss Campbell szótlanul és gondolataiba teljesen elmerülve szemlélte az előtte feltáruló képet. Mozdulatlanul állván a parancsnok hidján, a nap csak rövid árnyat vetett lábai mellé. Annak az ívnek a hosszát látszott mérni, mely még elválasztotta azt attól a ponttól, a hol tányérjának okvetlenül alá kell merülnie a Hebridák szigetcsoportjának vizeibe... feltéve, hogy a most még tiszta eget akkor nem boritja majd a szürkület köde.

Egy hang keltette fel az álmodozót merengő gondolataiból.

– Itt az ideje, monda Sib testvér.

– Az ideje? Minek az ideje, kedves bácsi?

– A reggelizésnek az ideje, magyarázta Sam testvér.

– Jól van hát, menjünk reggelizni, felelt miss Campbell.