Campbell Ilona.

A Melvill-testvérek és miss Campbell által lakott kastély egy (angol) mértföldnyire esett a Helensburgh nevü barátságos városkától, a Gare-Loch, ama festőileg szép öblök egyikének partján, melyek a Clyde bal felén itt-ott a szárazföldre benyulnak.

Télen a Melvill-testvérek és unokahuguk a West-George-Street egy régi palotájában, a glasgowi ujváros arisztokratikus negyedében, a Blythswood-Squaretől nem messze laktak. Itt tartózkodtak évente hat hónapon át, hacsak Ilona egy bolondos szeszélye - melynek a testvérek ellentmondás nélkül alárendelték magukat - hosszu időre el nem vonta őket a hazától, Olasz-, Spanyol-, vagy Francziaország partvidékeire. Ily utazások alatt csak a leány szemeivel láttak, - csak oda mentek, a hová ő akart menni, - ott maradtak, a hol neki tetszett és csak azt bámulták, a mit ép ő bámult. Ha aztán miss Campbell becsapta albumát, melyben utazási emlékeit örökitette meg tollal, vagy irónnal, - szép békességgel ismét haza indultak az Egyesült-királyság felé és nem ép elégedetlenül, elfoglalták West-Georg-Street-beli kényelmesen előkelő lakásukat.

Május hava már három hetes volt és Sam, valamint Sib testvér erősen vágyott a falusi élet után. Ez a vágy ép akkor fogta el őket, midőn miss Campbell a nem kevésbé élénk óhajának adott kifejezést, hogy Glasgowwal egyidejüleg, a nagy iparos város zajának, a Blythswood-Squareig elható üzleti mozgalomnak is hátat szeretne forditani és hogy végül kevésbé füstös eget szeretne látni, kevésbé szenes levegőt akarna szivni, mint a milyen az ősi metropolis ege és levegője, melynek kereskedelmi fontosságát a dohánygrófok »Tobacco-Lords« már századok előtt megalapitották.

Az egész ház, az urak és a cselédek elutaztak tehát a legfölebb husz mértföldnyi távolba eső falusi birtokra.

Csinos hely az a Helensburgh városka. Gyógyhelylyé lett, melyet szivesen keresnek fel azok, kik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a Clyde partján végezni szokott sétáikat a kéjutazók által oly nagyra becsült lac-Katrine, vagy a lac-Lomondra való kirándulással cserélhették el.

A városkától egy mértföldre, a Gare-Loch partján, Melvill-testvérek a leggyönyörübb helyet választották ki, hogy kastélyukat ott épitsék fel. Elrejtve állt itt pompás fák közt, tiszta vizerek hálózatában, változó talajon, mely kiválóan alkalmas volt park létesitésére. Üditő, árnyas részletek, - friss zöldelő gyep, különféle facsoportok, virágágyak, rétek, melyeken kitünő takarmány nőtt a kedvtelésből nevelt bárányok számára, - tiszta viztükörrel biró tavak, melyeket hattyuk népesitettek, ama kedves szárnyasok, melyekről Wordsworth mondotta: »A hattyu kétszer uszik - a hattyu és árnyképe!«

Egy szóval, a mit a természet a szem gyönyörködtetésére összehordhatott, a nélkül, hogy az embernek sokat kellett volna fáradoznia - ilyen volt a dusgazdag család nyári székhelye.

Nem szabad megemlitetlenül hagynunk, hogy a parknak a Gare-Lochon tulnyuló része remek kilátást nyujtott. A szük öböl tulsó felén jobbról, első sorban a Rosenheat félsziget bilincselte le a szemlélőt, melyen az Argyle herczeg tulajdonát képező, olasz izlésü villa állott.

Balról Helensburgh városka első házsora kisérte a part hullámvonalát, két-három torony magaslott ki, ott nyult el az elegáns Pier, mely a tágabb gőzösök kikötőhelyéül van kiépitve és ott emelkedett végül a dombos háttér, melyet itt-ott barátságos, teraszszerüen fokozódó lakházak élénkitettek. Egyenes irányban, a Clyde balpartján, Port Glasgow, Newark és Greenock várak romjai, a tarka lobogós árboczerdő képezett változatos panorámát, melytől a szem nem szivesen fordult el.

Ez a kép még bájosabbá vált, ha a kastély főtornyára ment fel az ember, a honnan nagy területet lehetett egész a szemhatárig áttekinteni.

Ezt a négyszegletes tornyot, könnyed, siklapjának sarkaihoz csatolt kiszögelléseivel, erkélyei- és töréseivel, melyeket még kicsipkézett kősáncz is környezett, a negyedik sarkon álló nyolczszögletes tornyocska tulszárnyalta. Itt állt a zászlórud is, melyet e vidéken, minden ház tetején ép oly biztosan meg lehet találni, mint az Egyesült Királyság hajóinak hátsó felén. Ez ujabb keletü donjon tehát az összes, az ugynevezett telephez tartozó épületek felett uralkodott, tulszárnyalván azok szabálytalan fedeleit, az ugyszólván csak találomra elhelyezett ablakokat, a sokféle alaku csucsokat, a homlokzatokat megszakitó kinyulásokat, az ablakokat környező párkányokat, a felső végükön kiczifrázott kéményeket, - egyszóval az összes izléses ábrándalkotásokat, melyek kivételkép az angolszász épitkezést jellemzik.

Itt, a legfelső torony siklapján, a nemzeti lobogó alatt, melyet a Firth of Clyde szellő lengetett, miss Campbell a napnak akárhány óráján elálmodozott. Remek helyecskét rendezett be itt magának, a hol - a szabad levegőn, mint egy csillagvizsgáló telepen - bármily időben, szélben, napfényben és esőben, egyaránt irhatott, olvashatott és szundikálhatott. Legtöbbször itt kellett őt felkeresni. Ha nem volt itt, hajlamát követve, a park sétányain járkált, egyedül, vagy Bess asszony kiséretében, ha ugyan nem a vidéken száguldott tüzes lovával, a mikor a hü Patridge kisérte, kinek ugyancsak ösztökélni kellett paripáját, hogy ifju urnője mögött el ne maradjon.

A telep nagyszámu cselédségéből kiváltkép a már megnevezetteket kell kiemelnünk, kik már ifjuságuk óta, valósággal összeforrtak a Campbell-családdal.

Erzsébet, a »Luckie«, a mama - a mint a házkezelőnőt szeretik nevezni Skóczia felvidékein - akkoriban ép annyi éves volt, mint a hány kulcsot czipelt hatalmas csomójában, ilyen pedig nem kevesebb volt, mint negyvenhét. Igazán körültekintő, rendes, komoly, higgadt urnője volt a háznak, mely egészben véve az ő hatásköre alá tartozott. Talán azt is hitte, hogy a Melville-testvéreket ő nevelte fel, bár ezek idősebbek voltak nálánál; de mindenkép a legnagyobb gondját viselte miss Campbellnek.

E becsülésre méltó intendansnő mellett a skót Patridge szerepelt, egy, az urának minden feltételek közt alárendelt szolga, ki törzsének régi szokásaihoz még hü maradt. Változatlanul a hegyvidéki skótok nemzeti ruhájába öltözve, tarka magas süveget viselt, nagy koczkás gyapotszövetből készült kötényt, mely rövid kabátja felett térdéig lelógott, - pouchot czipelt, vagyis hosszu szálakból készült tarisznyaformát, lábain a gránátszerüen font zsinórok által összetartott czipőket marhabőrből készült ikratakarók egészitették ki.

Bess asszony mint házvezetőnő és Patridge, mint a ház védője, - mi kellett még egyéb, hogy már itt a földön a közös nyugalom és béke biztonságát lehessen élvezni?

Az olvasó kétségkivül észrevette, hogy Patridge, a Melvill-testvérek kérdéseire válaszolva, a mikor a fiatal leányról beszélt, csak »miss Campbell«-nek nevezte.

Ha ugyanis a derék skót »miss Helénának«, vagyis keresztnevén emlitette volna, nagyot vétett volna ama szabályok ellen, melyek az egyének társadalmi állását jelzik, - megsértette volna az illemet, melyet különösen a »Snobismus« szóval szokás jellemezni.

És tényleg, valamely előkelő családnak utolsó, illetve egyetlen leánygyermeke, sohasem használja keresztnevét. Ha miss Campbell egy pair leánya lett volna, ugy »lady Heléna« lett volna a neve; a Campbellek ága azonban, melyhez tartozott, csak közvetve és elég távol rokonságban állt sir Colin Campbell palatin egyenes ágával, a kinek az ősei a keresztes hadjáratokig visszanyulnak. A közös törzsből eredő ágak már évszázadok előtt szétváltak, a közös törzs a dicsőségteljes ős ága volt, melylyel az argylei, breadalbanei, lochnelli és más nemzetségek függnek össze; bármily távol állt is ezektől Ilona, ereiben mégis érezte a vért ama nagyhirü család véréből.

De azonkivül, hogy valódi származásu miss Campbell volt, egyike volt Thule dicső, kék szemü és szőke haju leányainak, a kinek Findon vagy Edwards által festett arczképe, ha a Minnák, Brendák, Amy Robsartok, Mac-Ivor Flórák, Vernon Dianák, miss Wardourok, Glovers Katalinok, vagy Avenel Maryk közé került volna, nem éktelenitette volna el a »keepsakes«-eket (emlékjelek és gyüjtemények), melyekben az angolok nagy regényiróik legszebb női mintáit szeretik összegyüjteni.

Igazán, remekszép volt az a miss Campbell. Mindenki bámulta csinos arczát, kék szemeit - a skót tavak kék szinét, mint mondani szokták - közép nagyságu, de elegáns termetét, kissé büszke járását, legtöbb esetben kissé ábrándos arczkifejezését, a mikor gunymosoly nem élénkitette vonásait, végül és főleg pedig bájt és előkelőséget árasztó egész megjelenését.

És miss Campbell nemcsak szép, de jó is volt. Bár a bácsik által gazdaggá lett, de azért sohasem hivalkodott. Résztvevő szivével inkább a régi, gaeli közmondást igyekezett megvalósitani: »Bár csak sohse lenne üres a kéz, mely megnyilik!«

Mindenekelőtt szive mélyéből csüggött honi tartományán, nemzetségén, családján, egy szóval, ő igazi skót nő volt. Minden habozás nélkül a legutolsó Sawneyt eleibe tette volna a legjobb és leggazdagabb John Bullnak, szivének hazafias idegei megrezzentek, mint egy hárfa hurjai, a mikor valamelyik hegyi lakónak ajkairól nemzeti pibroch jutott el füléig.

De Maistre mondotta: »Két lény lakozik bennünk: én és a másik.«

Miss Campbellnek ez az »én«-je kifejezést nyert komoly, fontolgató lényében, mely a földi életet a kötelességek, valamint a jogok álláspontjából egyaránt szemügyre vette. A »másik« a regényes, kissé babonára hajló természetében nyilvánult, mely szereti a csodálatos mondákat, melyek Fingal hazájában oly könnyen felmerülnek. Rokonszenvezvén némileg a Lindamirekkel, a lovagregények sokat megbámult hősnőivel, bebarangolta a szomszéd völgyeket és szakadékokat, hogy a »strathdearnei dudást« lesse, mint a hogy a felvidékiek a szelet nevezik, a mikor magányos fasorok közt surran át.

Sam és Sib testvér egész egyformán nevelte miss Campbellben az »én«-t és a »másik«-at; de nem szabad eltitkolnunk, hogy a mikor az előbbi okossága által ragadtatta el őket, a másik gyakran szinte kétségbe ejtette a váratlan válaszok, személyes sejtelmek és az álmok honába tett hirtelen kirándulások által.

Valjon természetének nem ez a második része volt az, mely a testvérek kérdésére oly bizarr választ adott?

»Én férjhez menjek?« mondotta volna az »én«. Ursiclos úrhoz menjek nőül!... Majd meglátjuk... erről később is beszélhetünk.

»Soha, a mig még a zöld sugarat nem láttam!« ellenkezett benne a »másik«.

Melvill-testvérek meglepetve néztek egymásra, mialatt miss Campbell az ablak mellett álló nagy karszékben kényelmesen elhelyezkedett.

– Mit ért ő a zöld sugár alatt? kérdé Sam testvér.

– És miért akarja a zöld sugarat látni? felelt Sib testvér.

Miért? Azt mindjárt megtudjuk.