És ugyan miért ne?

Mióta Senki fia a Trelingar-kastélyt elhagyta, a szerencse mintha csak a tenyerén hordozta volna: Bob életét megmentette s a fiút magához vette, összekerült Grippel és Sissyvel, összeházasította őket, roppant nyereséggel dolgozott a «Kis pénzes zacskó» bazárban. Azon az úton volt, hogy ritka értelmessége és bátor vállalkozásai révén, tekintélyes vagyon urává legyen. A «Doris»-on való maradása elég bizonyságát nyujtotta annak is, hogy akár a halálos veszedelemnek is szemébe mer nézni.

Csak egy hiányzott még ahhoz, hogy tökéletes legyen a boldogsága: a Mac Carthy-család jótéteményeit szerette volna visszafizetni.

Roppant türelmetlenül várta a «Queensland» megérkezését. Eleget nyugtatta magát avval, hogy a vitorláshajók a széltől, időjárástól függnek s így gyakran késnek. Egyébiránt rögtön irt «Queenstown»-ba, hogy őt a «Queensland» megérkezéséről rögtön tudósítsák.

Ezalatt serényen folyt a munka a kis bazárban. Senki fia valóságos hőssé nőtte ki magát kalandjai és elszántsága miatt, melyet a «Doris»-on tanusított; az egész város érdeklődött a tizenöt éves hős iránt. Az általa megmentett szállítmány valóságos büszkeségét képezte. Csakúgy özönlöttek a vevők a bazárba, mindenki «doris»-i teát, «doris»-i czukrot, «doris»-i fűszert és bort kért. A játékszerüzlet kissé háttérbe szorult. Még két segédet kellett fogadniok, mert nem győzték a munkát, Sissy egész nap számlákat írt. O’Brien számítása szerint néhány hónap alatt a szállítmányba fektetett tőkének meg kell négyszereződnie, ha ugyan meg nem ötszöröződik. A háromezer font sterlingből előreláthatólag tizenötezer font sterling lesz. O’Brien készséggel elismerte, hogy ez az üzlet tisztán a Senki fiának az érdeme. Ő csak tanácsolta, az eszme Senki fiától telt ki, midőn a «Shipping Gazette»-ben a hirdetést olvasta. Az olvasó tudja, hogy minő eréllyel valósította meg szándékát.

Így aztán nem csodálkozhatunk, hogy a «Little Boy and Co.» bazára nemcsak a legdúsabb, hanem a legszebb is volt a Bedford-Streeten, sőt az egész városnegyedben. Ezer apróság árulta el, hogy mindez női kéz munkája. Grip is derekasan hozzálátott a munkához s idővel megbizonyosodott felőle, hogy ő csakugyan házas ember, főleg mióta sejteni kezdette, hogy a családjának benne nem fog magva szakadni.

Mindazok, kik a «Kis pénzes zacskó»-ban mintegy családot képeztek, hálás szívvel néztek a fiúra, kinek boldogságukat köszönhették.

Avval Senki fia egyáltalában nem törődött, hogy mi történt azokkal, kik életében kisebb szerepet játszottak: Thornpipe hihetőleg nyakába veszi most is az egész országot és mutogatja avatag bábuit; O’Bodkins dühöng talán most is a miatt, hogy mintaszerű könyveit széttépték; lord és lady Piborne tovább élnek a maguk nagyúri szűk eszmekörükben és örökségül hagyják fiukra; Scarlett kormányozza tovább a Trelingar-kastélyt a maga zsebére, végül Waston Anna kisasszony... nos, hát ő minden este meghal - az ötödik felvonásban. Egyikről sem hallott semmit, legfeljebb a Timesben olvasta egyszer, hogy lord Piborne végre-valahára elhatározta, hogy beszédet fog tartani az urakházában; ámde a jóakarattal meg kellett elégednie, mert a midőn bele akart kezdeni, nemes ő szája erősen fel találta mondani a szolgálatot. Carker még mindig nem került az akasztófára, a min Grip szerfölött csodálkozott; annyi azonban bizonyos, hogy közel jár az akasztófához, mert egy londoni razzia alkalmával egész csomó naplopót fogtak el, köztük volt Carker is - most szépen hűsölnek.

Végül ott vannak Mac Carthyék. Rajtok járt szüntelenül Senki fiának az esze, hazatértöket várta nagy türelmetlenül. A «Tengerészeti Tudósítások»-ban még mindig nem jött a Queenslandról semmi hír. Ha néhány hét alatt meg nem érkezik, joggal aggódhatnak miatta, mert az októberi időben az atlanti oczeánon nagy viharok tomboltak. És Queenstownból még mindig nem érkezett sürgöny!

Végre április 5-én jött a sürgönyhordó, Bob vette át s nyomban felkiáltott:

– Sürgöny Queenstownból!... Sürgöny Queenstownból!

Valahára megérkeztek Senki fia fogadott szülei Irlandba... Ez róluk az első biztos tudósítás!...

Kiváncsian gyűltek össze mind.

A sürgöny következőképpen hangzott:

Queenstown, április 5. 9. 25. 20.

Senki fia Little Boy and Co. Bedford-Street Dublin.

«Queensland» ma reggel kikötött, Mac Carthy-család utasok között. Intézkedését várja.

Benett.»

Senki fiát mintha fojtogatta volna valami. Elállott egy pillanatra a szíve dobogása. Azután csakúgy patakzott a köny szeméből, ettől megkönnyebbült. Nem is szólott egyebet:

– Jól van.

És a sürgönyt zsebredugta.

Többet nem is beszélt a Mac Carthy-családról mindnyájok nagy csodálkozására. Annál buzgóbban végezte üzleti teendőit. Balfourt megbízta avval, hogy állítson ki egy cheque-t száz font sterlingről, hogy mire, azt senkinek sem mondotta meg.

Négy nap elmult, a nagyhét utolsó négy napja, mert abban az évben április 10-ére esett húsvét.

Szombaton reggel összehívta Senki fia a bazár összes személyzetét s tudtokra adta:

– A bazár kedden estig zárva marad.

Balfournak s a két segédnek három napi szabadságot adott. Bob, Grip és Sissy a szabadságot ki-ki a maga kedvére akarta tölteni, de Senki fia azt kérdezte tőlük, hogy nem tartanának-e vele, mert ő valahová el akar utazni?

– Elutazni? - kérdé Bob. - Én veled tartok. Hova megyünk?

– Kerry grófságba. Szeretném még egyszer látni - viszonzá Senki fia.

Sissy kérdő arczczal nézett reá.

– És mi elkísérjünk oda téged?

– Nagyon örvendenék, ha velem jönnétek.

– Én is elmenjek? - kérdé Grip.

– Természetesen.

– Hát Birk? - tevé hozzá Bob.

– Birk is.

Ez hát rendben volt. A bazárt rábizták Katra. Készülődtek a három napig tartó útra. Délután négy órakor akartak elindulni a gyorsvonaton, tizenegy órakor érkeznek Traleeba, ott meghálnak és másnap... nos hát, másnap majd megmondja Senki fia, hogy mitevők lesznek.

Négy órakor mindnyájan ott voltak az állomáson. Grip és Bob nagyon jókedvűek voltak, Sissy kissé gondolkodóba esett, mert igen különösnek tűnt fel előtte Senki fia.

– Tralee - gondolá magában az ifjú nő - Kerwan tőszomszédságában van... talán a majorba akar visszatérni.

Birk talán felvilágosíthatta volna őt, de ez szokás szerint most is nagyon titoktartó volt.

A kutyát teheráruként adták fel és Bob nagyon lelkére kötötte az állatszállító kocsik kalauzának, hogy jól gondját viselje a derék állatnak. Hogy több nyomatéka legyen a szónak, egy fényes shillinget nyomott a markába. A kis társaság felszállt egy első osztályú kocsiba.

A Dublin és Tralee között levő hetven mértföldnyi utat hét óra alatt tették meg. A kalauz egymás után jelentette az állomásokat. Egyik különösen felkeltette Senki fiának régi emlékeit. Limerick volt. Eszébe jutott első szinpadi kisérlete az «Egy anya bűnbánata» czímű darabban, mikor oly görcsösen kapaszkodott Kendall herczegnének - Waston Anna kisasszonynak a karjába. Tűnő álomnál nem volt egyéb.

Traleeban a legelőkelőbb szállóban szállottak meg. Ott pompásan megvacsoráltak és nyugodtan töltötték az éjszakát.

Másnap húsvétvasárnapján, Senki fia korán kelt fel. Míg Sissy öltözködött, Grip feleségénél maradt, Bob pedig az édes álmot dörzsölgette ki szeméből: ő Tralee utczáit kószálta be rendre. Megtalálta azt a korcsmát, hol ő hajdanában Mártonnal és feleségével rendesen megszállott; fölkereste a piaczot, hol először kapott kedvet a kereskedésre; látni kívánta még azt a gyógyszertárt is, hol guinee-ja egy részét odaadta a nagyanyó számára vásárolt orvosságért.

Hét órakor a szálló kapuja előtt várt rájuk egy derék jaunting-car, ügyes kocsis, jó lovak, kezeskedett róluk a szállótulajdonos. Azután pontosan megállapították a fuvarbért; kocsiért, lovakért, kocsisnak borravaló stb. Már a mint ez Irlandban szokásos.

Megreggeliztek és fél nyolczkor elindultak. Olyan vasárnap, melyen nem esik az eső és azonkívül a nap is süt, kellemes szellő is fúj: Irlandban a ritkaságok közé tartozik. Ilyen volt az, a melyen ők elindultak Traleeból. Ebben az évben a tavasz is korán köszöntött be, rügyeztek a fák.

Traleeból a siltoni egyházkerületig jó tizenkét mértföldnyi út. Hányszor megtette volt Senki fia ezt az utat Mac Carthyékkal. Utoljára egyedül ment Traleeba... gyalog... mikor aztán a Kerwan-majorba igyekezett vissza... az országúton egy bokor mögé vonta magát, akkor látta, mint mennek a rendőrök, végrehajtók a major felé. Éppen mintha csak tegnap történt volna, olyan élénken bevésődött emlékezetébe. Az országút most is régi. Itt-ott útszéli korcsma és sok szántóföld. Paddy nem szereti az újításokat. Irlandban minden a régi marad, még a nyomor is...

Tíz órakor megérkezett a kocsi Siltonba. Épen akkor kezdődött meg a mise. Épen akkor harangoztak be. A templom is a régi, egyszerű félre görbült angol templom volt, itt keresztelték meg Senki fiát és Murdock leánykáját egyszerre. Ők is bementek a templomba. Sem a pap, sem a hívők közül egyik sem ismert reá. Mise közben a hívek kérdezgették egymástól, hogy miféle család lehet ez, melynek egy tagja sem hasonlít a másikhoz.

Míg Senki fiának élete változatos emlékei elevenedtek fel, a többiek buzgón kérték az istent, hogy áldja meg azt a fiút, kinek életök boldogságát köszönhették.

A siltoni legjobb korcsmában megreggeliztek s folytatták útjokat a három mértföldre eső Kerwan-majorba.

Senki fiának könyel telt meg a szeme, a mint ezen az úton végigrobogott velök a kocsi... Hányszor ment Mac Carthyékkal ezen az úton a templomba... néha velök tartott nagyanyó is, ha győzte az utat... Minő szomorú most ez az elhagyatott vidék! Mindenütt rom... az elűzött bérlőknek erőszakkal összerombolt hajlékai. Itt-ott hirdetések voltak egyik-másik falra felragasztva: hogy ez a major bérbe vagy örök áron eladó. De hát kinek is jutna eszébe, hogy itt, a nyomorúság kellős közepén földet béreljen vagy vásároljon?

Végre félkettőkor előtünt a Kerwan-major. Senki fia kebléből egy sóhaj szakadt fel.

– Itt volt a major! - mondá halkan.

Minő sivár egy kép vala most. A keritést letépték, az ajtókat betörték, a gazdasági épületek romokban hevertek, vad fű benőtte az udvart - a pusztulásnak vigasztalan képe. Öt év alatt eső, hó verte, szél tépte, nap sütötte. A puszta falak fölmeredeztek... im, ott van az a szoba is, melyben Senki fia és nagyanyó szoktak hálni.

– Ez Kerwan... ez... - mondogatá, de mintha nem mert volna a romok közé lépni.

Bob, Grip és Sissy némán követték őt. Birk nyugtalanul futott ide s tova... mintha őt is régi emlékek szállották volna meg.

Hirtelen megáll, felemeli a fejét, szemei csillognak és csóválja a farkát.

A kapu előtt egy kis csoport áll: négy férfiú, két asszony és egy kis leányka, szegényes ruhában. A legidősebb feláll, Griphez közeledik. Őt tartotta a család fejének.

– Minket ide rendeltek... Bizonyára uraságod rendelt ide...

– Én? - kérdé Grip s az ismeretlen férfiúra csodálkozva nézett.

– Úgy van. Mikor Queenstown-ban kiszállottunk, a révkapitányság száz font sterlinget adott át nekünk s azt az utasítást adta, hogy Traleeba jöjjünk.

Ebben a pillanatban Birk hangos ugatással rohant az idősebb nő felé. Örömében ugatott a hű állat, csóválta a farkát, alig fért meg a bőrében.

– Hiszen ez Birk... a mi Birkünk; reá ismerek...

– Hát engem nem ismer, drága jó anyám - kérdé Senki fia - engem már nem ismer?

– Ön?... Ó fiam!...

Gyönge a toll arra, hogy azt a jelenetet méltóképpen fesse, a mely ezután játszódott le. Márton, Murdock, Pat és Sim össze-vissza ölelték, csókolták a fiút, ő pedig Martinet és Kittyt. Azután fölemelte a kis leánykát, majd agyoncsókolta s mutatta Bobnak, Sissynek és Gripnek:

– Nézzétek csak, ez az én Jennym!... Ez az én leánykám!

Annak utána leültek mindnyájan a körülöttük heverő romokra. Mac Carthyéknak el kellett beszélniük siralmas történetöket. A majorból kiüzetvén Limerickbe kisérték őket, ott Murdockot nehány hónapi börtönre ítélték.

Mikor Murdockot szabadon bocsátották, Márton egész családjával Belfastba ment, ott hajóra szállt és kivándorolt Ausztráliába. Pat otthagyta a tengerészetet és utánok ment... Mennyit fáradtak... mennyit szenvedtek - és az eredmény nem volt semmi. Nagyon ritkán kaptak együtt vagy egyenkint munkát valamely majorban, de nyomorúságos volt a bér. Öt évig mégis kihúzták, akkor otthagyták azt a földet, mely velök szemben éppen olyan kegyetlen volt, mint hazájuk, Irland.

Senki fia fájdalmas érzésekkel nézte őket sorjába. Márton nagyon megöregedett, Murdock még mindig olyan komor arczú volt; Pat és Sim a sok munka és inség miatt lesoványodtak! Martine, az életerős, derék Martine, csak árnyéka volt a réginek; Kittyt az idegen földön szerzett gonosz láz nagyon elgyöngítette; Jenny, a szegény kis leányka, olyan szomorú volt, kora szenvedés jutott osztályrészeül. Úgy belemarkolt mindez a fiú szivébe!

Sissy együtt sírt az asszonyokkal, meg a leánykával... Vigasztalni iparkodott őket:

– Vége már a szerencsétlenségnek, mely önöket sújtotta, Martine néni,... a miénknek már régen vége van... fogadott fioknak köszönhetjük...

– Neki? - csodálkozék Martine. - Mit tehetne ő, szegényke?...

– Neked, fiam?... - kérdé Márton is.

Senki fiának nem jött szó az ajkára; olyan nagyon izgatott volt.

– Miért rendeltél minket erre a szomorú emlékű helyre? - kérdé Murdock. - Mi keresnivalónk van itt, hol olyan sokat szenvedtünk? Senki fia, miért bolygattad fel múltunk keserű emlékeit?

Mindenkinek ezek a kérdések lebegtek ajkán, még Bobnak, Gripnek és Sissynek is.

– Hogy miért? - felelé a fiú, erőt véve megindulásán. - No hát jertek velem atyám, anyám, testvéreim, jertek csak velem.

Az udvar közepére vezette őket.

Ott volt még a vad bozót és szederbokor között az élénk zöld fenyőfa.

– Jenny, látod ezt a fát? Akkor ültettem, mikor te születtél. Veled egyidős, éppen nyolcz esztendős.

Kitty zokogni kezdett. Eszébe jutott az az idő, mikor ő még boldog volt s bizakodott abban, hogy boldogsága tartós lesz.

– Jennym,... édes kis leánykám - folytatá Senki fia - látod ezt a kést?...

Övéből elővett egy zsebkést.

– Ez volt a jó nagyanyónak első ajándéka, melyet nekem adott... szépanyád volt neked... aligha emlékszel reá.

Mikor ezt a nevet hallották az emlékezetes romoknak közepette, Mártonnak, Martinenak és gyermekeiknek majd megszakadt a szívök.

– Jenny - vevé újra át a szót Senki fia - nesze, ez a kés, ássál vele a fa tövében, itt ni!

A leányka nem tudta miért, de csak ásott a megjelölt helyen. A kés pengéje csakhamar valami kemény tárgyon akadt meg.

A kőkorsó volt. Semmi baja sem történt a föld alatt.

– Húzd ki, Jenny azt a korsót és nézd meg, mi van benne.

A kis leányka kihúzta a korsót és fedelét levette. Mindnyájan várakozással teljes csöndben álltak körül.

A kőkorsóban egész rakás kavics volt, szakasztott olyanok, mint a Cashen medrében levők.

– Márton apó, emlékszik ezekre a kavicsokra? - kérdé Senki fia. - Minden este adott nekem egyet, ha meg volt velem elégedve...

– Emlékszem fiam, azt is tudom, hogy nem volt nap, mikor nem kaptál.

– Épen annyi kavics gyűlt össze, ahány napot a Kerwan-majorban töltöttem. Számláld meg Jenny! Úgy-e bár, tudsz számolni?

– Tudok bizony! - felelé a kis leányka.

Számlálgatni kezdte, végül így szólott:

– Ezerötszáznegyven kavics van.

– Helyes! - Lásd, leánykám, ez azt jelenti, hogy négy évnél tovább voltam én szüleid házánál. Úgy tartottak engemet, mintha gyermekök lettem volna.

– És soha egyéb bért tőlem nem kaptál, édes fiam, mint ezeket a kavicsokat - szólott szemét lesütve Márton - akkor azt hittem, hogy majd shillingekké váltom fel a kavicsokat...

– Én pedig guinee-kká váltom a maguk számára, lelkem jó szüleim.

Sem Márton, sem a többiek nem tudták, hogy higyjék-e, mire véljék a fiú szavait?... Nem bomlott-e meg a fiú?

Sissy észrevette ezt az elképedést, megfelelt ő helyette:

– Nem, kedves barátim, Senki fiának a szíve éppen úgy helyén van, mint az esze. Így pedig a szíve beszélt.

– Márton apa, Martine anya, édes bátyáim, Murdock, Pat, Sim és te jó Kitty, meg kis keresztleányom, én olyan kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy annak a sok jót, miben részesítettetek, legalább részben visszafizethetem nektek. Ez a major itt eladó, meg fogjátok venni és felépítitek újra, hogy miből, arról gondoskodtam már. Ezentúl majd nem kell szívtelen Harbertektől félnetek. A magatok földjén fogtok lakni... a magatok urai lesztek.

Senki fia ezután elmesélte, hogy mi minden történt vele, mióta a Kerwan-majorból sírva elsompolygott, hogy minő viszonyok között él most. A Mac Carthy-családnak adott összeg ezerötszáznegyven font sterling volt - ugyanannyi guinee, mint ahány kavics a kőkorsóban volt. Egy szegény irlandinak nagy vagyon ez.

És talán most történt először, hogy ezen a keserű könyekkel áztatott földön az igazi örömnek és hálának hév könyei peregtek alá...

Mac Carthyék a húsvéti ünnepeket Senki fiával, Grippel Sissyvel és Bobbal Siltonban együtt ülték meg. Aztán érzékenyen elbúcsúztak egymástól s a bazárbeliek visszatértek Dublinba. Április 11-én a bazárt újra kinyitották.

1887-dik év eltelt. Egyike volt a legboldogabb éveknek e kicsiny kör életében. Az ifjú kereskedő tizenhatodik évében járt. Szerencséje meg volt alapítva. A «Doris»-sal való vállalat O’Brien várakozásán is felül ütött be s a «Little Boy and Co.» vagyona húszezer font sterlingre rúgott. Igaz ugyan, hogy ennek egy része a Grip-családé, más része Bobé, mint a czég üzlettársaié; no de végre is ők együttvéve mind egy családhoz tartoztak.

Mac Carthyék kétszáz acres-t vásároltak, még pedig előnyös áron, a majort újra felépíttették és felszerelték. A marhaállományt beszerezték. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a jólét és váratlan szerencse régi erejöket is csakhamar visszahozta. Nem is csoda, hiszen ezentúl már nem görnyednek a landlordizmus igája alatt, többé nem a kérlelhetetlen hűbér úr veszi hasznát fáradozásaiknak.

Senki fia pedig soha egy pillanatig sem felejti el, hogy ő a fogadott fiok s jöhet majd idő, mikor őket még szorosabb és gyöngédebb kapcsok is fűzhetik egymáshoz. Jenny mostanság a tizedik évében jár... így előreláthatólag igen szép leány lesz belőle... Az ám, csakhogy Jenny tulajdonképpen leánya Senki fiának - mondhatnád nyájas olvasóm. No de még sem az a szó szoros értelmében... Miért ne lehetne hát a dologból valami?

Birknek legalább ez a véleménye.

-&-