AZÉRT IS!

Az idézés még nem volt mennykőcsapás. De azért egy afféle távoli villámmal legalábbis felért, amely a közelgő égszakadást jelzi.

James Búr bank nyugodtan fogadta a hírt, de családját annál nagyobb nyugtalanság töltötte el.

Miért idézték Jacksonville-be a camdless-bayi földesurat?

Az írás ugyanis nem meghívást tartalmazott, hanem idézést! A hatóságok elrendelték, megparancsolták Burbanknek, hogy jelenjék meg a törvényszék előtt. De miért? Mit kívánnak tőle? Talán vizsgálatot indítanak ellene, s az idézés ennek bevezetése? Szabadsága forog kockán vagy talán az élete is?

Ha most engedelmeskedik az idézésnek, ki tudja, visszatérhet-e még a Castle-House-ba? Ha pedig nem engedelmeskedik, nem rendelik-e el előállítását? Nem zúdítja-e ezzel övéire a legkülönbözőbb erőszakoskodások veszélyét?

– James, nem mehetsz el!

Ez volt Burbankné véleménye, s szavain érződött, hogy az egész család nevében beszél.

– Nem, Burbank úr! Ne is gondoljon arra, hogy most eltávozhatik közülünk! - tette hozzá Alice.

– Nem adhatod magad ilyen népség kezére - mondta Edward Carrol.

James Burbank nem felelt. A jacksonville-i hatóságok nyers hangú parancsa első pillanatban annyira felháborította, hogy alig tudott uralkodni indulatain.

Egyre azon töprengett, hogy miféle új eseményből merítettek ekkora bátorságot a bírósági tisztviselők. Vagy talán máris Texar cinkosainak és híveinek kezébe került a város? Máris megbuktatták a valamennyire is józan városi vezetőket, és megkaparintották a hatalmat? Nem, ez lehetetlen! Perry jószágigazgató délután érkezett vissza Jacksonville-ből, de ott nem vette neszét semmi effélének.

– Talán a hadszíntérről érkeztek új hírek - vélte Stannard. - A hadihelyzet megváltozhatott a déliek javára. Talán ez bátorítja fel a floridaiakat arra, hogy megkezdjék ellenünk a támadást.

– Magam is ettől tartok - felelte Edward Carrol. - Ha az északiak valahol vereséget szenvedtek, ez a csürhe már azt hiszi, hogy nincs mit tartania Dupont tengernagy hajóitól. Ezért aztán semmiféle túlkapástól sem riadnak vissza.

– Azt beszélik - vette át a szót Stannard -, hogy a washingtoni csapatok Texasban, Valverde közelében, meglehetősen súlyos vereséget szenvedtek, s a Rio Grande mögé kellett visszavonulniuk Sibley önkéntesei elől. Alig egy órája hallottam ezt egy jacksonville-itől.

– Nyilvánvaló, hogy ez a hír öntött bátorságot ebbe a népségbe - jegyezte meg Edward Carrol.

– Akkor hát Sherman hadserege és Dupont hajóraja talán nem is fog megérkezni! - kiáltott fel rémülten Burbankné.

– Ma még csak február 26-a van - felelte Alice -, és Gilbert levele szerint az északi hajóhad legkorábban 28-án fut ki a tengerre.

– S ekkor még el kell jutniuk a Saint John torkolatáig; ez is időbe telik - folytatta Stannard. - Azután pedig át kell törniük a szorosokon, át kell kelniük a zátonyokon, fel kell hajózniuk Jacksonville-ig; ez nem sikerülhet valami hamar. Beletelik még vagy tíz nap...

– Tíz nap! - suttogta Alice.

– Tíz nap! - ismételte Burbankné. - Mennyi baj érhet bennünket tíz nap alatt!

James Burbank nem vett részt a beszélgetésben. Elgondolkozva nézett maga elé. Azon tűnődött, hogy mit tegyen. Ha nem engedelmeskedik az idézésnek, súlyos kockázatot vállal magára. Hiszen a jacksonville-i csőcselék, a hatóságok hallgatólagos helyeslésével, megtámadhatja Camdless-Bayt. S mi vár akkor a családjára?

Nem! Inkább maga néz szembe a veszéllyel, még ha szabadsága vagy élete forog is kockán! Hiszen így legalább megvan a reménye, hogy a többiek felől elhárítja a bajt.

Burbankné nyugtalanul figyelte férjét. Megérezte a férfi belső vívódását. Kérdezni azonban még nem merte.

Alice-t, Stannardet, Edward Carrolt ugyanez a kérdés foglalkoztatta: eleget tesz-e Burbank a jacksonville-i idézésnek? De egyikük sem merte a szándékait tudakolni.

Végül a kis Dy mondta ki, nyilván akaratlanul, a gondolatot, amely az egész családot foglalkoztatta. Apjához lépett. Burbank ölébe ültette a kislányt.

– Édesapám... - kezdte a gyermek.

– Mi tetszik, drágám?

– Odamegy azokhoz a gonosz emberekhez, apám, akik bántani akarnak bennünket?

– Igen... odamegyek!...

– James! - kiáltott fel Burbankné.

– Mennem kell!... Kötelességem!... Megyek!

James Burbank eltökélten beszélt. Meddő próbálkozás lett volna eltéríteni szándékától, hiszen nyilván gondosan mérlegre tette már elhatározásának minden lehetséges következményét.

Felesége odaült melléje, megcsókolta, átölelte, de egyetlen szót sem szólt.

Mit is mondhatott volna?

– Barátaim - mondta James Burbank -, lehetséges, hogy valamennyien túlságos jelentőséget tulajdonítunk ennek az önkényes intézkedésnek. Mit is róhatnának fel vétkemül? Igazán semmit, s ezt ők is tudják. Talán meggyőződésem miatt akarnak perbe fogni? Csak rajta! A meggyőződésem csak rám tartozik. Ámbár soha nem titkoltam el, még ellenségeim előtt sem. Így gondolkoztam egész életemben, és ha kell, bíráimnak is szemébe mondom a véleményemet!

– Veled megyünk, James! - szólt Edward Carrol.

– Úgy van! Nem engedjük, hogy egyedül menjen Jacksonville-be - fűzte hozzá Stannard.

– Nem, barátaim - felelte James Burbank. - Csak engem magamat idéztek be a törvényszékhez. Magam is megyek. Hiszen az sem lehetetlen, hogy néhány napra ott fognak. Nektek tehát mindannyiatoknak Camdless-Bayben kell maradnotok. Távollétem alatt a ti gondjaitokra bízom családomat.

– Elmégy hát tőlünk, édesapám? - kiáltott fel a kis Dy.

– Elmegyek, kislányom - felelte Burbank derűs hangon. - Holnap nem ebédelek veletek, de bizonyos lehetsz abban, hogy vacsorára itthon leszek, és együtt töltjük az estét. Légy nyugodt, nem maradok ugyan sokáig Jacksonville-ben, de annyi időt biztosan szakítok magamnak, hogy vásároljak a számodra valamit... Mit hozzak neked? Mit szeretnél?

– Hogy visszagyere... hogy minél előbb visszagyere - felelte a kislány.

S ezzel valamennyiük közös óhaját fejezte ki.

James Burbank lefekvés előtt még néhány szükséges biztonsági rendszabályról gondoskodott. Azután aludni tért a család.

Az éjszaka nyugodtan telt el. Másnap James Burbank kora hajnalban kelt. A bambuszfasoron át lement a kis kikötőbe. Utasítást adott, hogy nyolc órára álljon útra készen egy bárka, mert át akar kelni a másik partra.

Visszafelé menet alig hagyta el a kikötőgátat, szembetalálkozott Zermah-val.

– Burbank úr, igazán végleges az elhatározása, hogy átmegy Jacksonville-be? - tudakolta a félvér nő.

– Igen, Zermah, ez mindannyiunk érdeke. Megértesz, ugye?

– Megértem, uram! Ha ön nem engedelmeskednék az idézésnek, Texar bandái nyilván azonnal megtámadnák Camdless-Bay...

– Márpedig ez a nagyobbik veszedelem. Ezt kell mindenáron elkerülni! - felelte Burbank.

– Önnel megyek, ha megengedi.

– Nem, Zermah, itt kell maradnod az ültetvényen, feleségem és leányom mellett. Szükségük lehet rád, hiszen megeshetik, hogy míg én távol vagyok, veszélyes helyzetbe kerülnek.

– Mellettük maradok, uram.

– Nem hallottál semmi újat?

– Nem hallottam. Annyi bizonyos, hogy az ültetvény körül gyanús alakok kóborolnak. Mintha figyelnék a birtokot. Ma éjjel megint két-három bárka cirkált a folyón. Talán megsejtették, hogy Gilbert úr átment az északi hadsereghez, s most Dupont tengernagy hajórajában szolgál? S talán arra számítanak, hogy titokban ellátogat Camdless-Baybe?

– Nem, Zermah - felelte Burbank -, az én fiam sokkal megfontoltabb, semhogy ilyen meggondolatlan lépést tegyen.

– Pedig én attól tartok, hogy Texar gyanít valamit - folytatta Zermah. - Azt beszélik, hogy egyre növekszik a befolyása. Óvakodjék Texartól, uram, főként most, hogy Jacksonville-be utazik...

– Bizony, óvakodom tőle, mint a viperától. Tudok én vigyázni magamra. Hanem ha távollétemben Texar támadást kísérelne meg a Castle-House ellen...

– Csak magára vigyázzon, Burbank úr, értünk ne aggódjék. Rabszolgái meg fogják védeni az ültetvényt, még életük árán is. Valamennyien hűségesen ragaszkodnak gazdájukhoz. Szeretik önt. Tudom, mit gondolnak, tudom, mit mondanak, tudom, hogy adott esetben mit cselekednének. Bujtogatók jöttek közéjük más ültetvényekről. Meg sem hallgatták őket. Érzik, hogy egyetlen nagy család tagjai, s Burbank úr a családfő. Számíthat a hűségükre.

– Tudom, Zermah, bízom is mindannyiukban.

James Burbank visszatért a házba. Elérkezett az indulás ideje. Elbúcsúzott feleségétől, leányától és Alice-tól. Megígérte, hogy bárki legyen is az, aki a jacksonville-i bíróság elé idéztette, uralkodni fog indulatain. Nem tesz semmit, ami alkalmat adna ellenfeleinek az erőszakos megtorlásra. Egyébként bizonyos, hogy még aznap visszatér Camdless-Baybe.

Majd elbúcsúzott a többiektől, és útra kelt. Burbank kétségkívül joggal aggódhatott volna saját sorsáért is. De nem erre gondolt. Családját féltette, amelyet íme, a veszély óráiban magára kell hagynia a Castle-House-ban.

Walter Stannard és Edward Carrol a bambuszfasor végéig, a hajóhídig kísérték. Ott Burbank még egy-két utasítást adott, azután beszállt a csónakba. Az enyhe délkeleti szél belekapott a vitorlába, a csónak gyorsan siklott a folyón, és hamarosan messze járt a camdless-bayi kikötőtől.

Egy óra múlva James Burbank a jacksonville-i rakparton kiszállt a bárkából. Tíz óra lehetett.

A rakpart csaknem teljesen néptelen volt. Csak néhány matróz lézengett a kikötőben. Árut raktak ki a bárkákból.

James Burbank érkezéséről tehát senki sem szerzett tudomást. Észrevétlenül felkereshette egyik üzletfelét, Harveyt, aki a kikötő külső végén lakott.

Jacksonville-i barátját nagyon meglepte és aggodalommal töltötte el Burbank érkezése. Nem hitte, hogy James Burbank engedelmeskedik az idézésnek, és megjelenik a törvényszék előtt. A városban egyébként mindenki hasonlóan vélekedett.

A szűkszavú hivatalos idézés valóságos indokairól azonban Harvey sem tudott semmit. A város vezetői nyilván a közhangulatnak engedtek, amikor James Burbanket megidézték. Valószínűleg magyarázatot kérnek tőle a háború kitörése óta tanúsított magatartása és a rabszolgakérdésben vallott jól ismert felfogása miatt. Vagy talán őrizetbe akarják venni, hogy túszként fogva tartsák Florida leggazdagabb, északi nézeteket valló ültetvényesét? Ez sem lehetetlen. Mégis helyesebb lett volna, ha Burbank nem mozdul ki Camdless-Bayből. Ez volt Harvey véleménye. S hozzátette, hogy legokosabb lenne, ha Burbank visszatérne az ültetvényére, hiszen senki sem látta, amikor Jacksonville-ben partra szállt.

Csakhogy James Burbank nem azért jött Jacksonville-be, hogy se szó, se beszéd, sarkon forduljon. Tudni akarta, hogy a jövőben mihez tartsa magát. S ezt meg is fogja tudni.

Még néhány fontos kérdést intézett Harveyhez az adott helyzettel kapcsolatban.

Vajon megbuktatták-e már a jacksonville-i lázítók a város vezetőit?

Nem, ez még nem sikerült. De a vezetők helyzete nagyon bizonytalan. Az események alighanem előbb-utóbb elsöprik őket.

Nincs-e szerepe ennek a Texar nevű spanyolnak a csőcselék mozgolódásában?

De bizony van! A szélsőséges rabszolgaságpártiak vezérének tekintik Floridában. S igen valószínű, hogy cinkosaival együtt hamarosan kézbe kaparintja a város vezetését.

Igaznak bizonyultak-e a Floridában terjengő hadihírek?

Igaznak bizonyultak. A déli államok kiépítették államigazgatási rendszerüket. Február 22-én megalakult a végleges kormány. Jefferson Davist elnöknek, Stephenst pedig alelnöknek választották, mindkettőt hat évre. Három hónappal utóbb, a kétkamarás országgyűlés richmondi ülésszakán Jefferson Davis már a kötelező katonai szolgálat kimondását sürgette.

Azóta a déliek itt-ott helyi sikereket értek el, de ezek végeredményben nem döntő jelentőségűek. Egyébként azt beszélik, hogy február 24-én MacClellan tábornok seregének néhány erős osztaga átkelt a Potomac folyón, a forrásvidék közelében, s a délieknek emiatt ki kellett üríteniük Columbus városát. A Mississippi tájékán hamarosan nagy ütközetre kerülhet sor a déli hadsereg és Grant tábornok hadosztályai között.

Mi hír Dupont tengernagy hajójáról, amely állítólag a Saint John torkolata felé igyekszik?

Az a hír terjedt el, hogy körülbelül tíz nap múlva megkezdi a támadást a szorosok védőművei ellen. Ha tehát Texar és hívei rajtaütésre készülnek, hogy elfoglalják a várost, és személyes okokból megindítsák a bosszúhadjáratot, akkor rövidesen cselekedniük kell.

Így állt tehát a helyzet Jacksonville-ben. Ki tudja, vajon a Burbank-ügy nem fogja-e meggyorsítani az események menetét?

A kitűzött időpontban James Burbank elbúcsúzott üzletfelétől, és elindult a törvényszékre. Az utcák élénkek voltak, izgatott csoportok siettek a tér felé, ahol a törvényszék épülete emelkedett. Mindenki érezte, hogy ez az önmagában talán jelentéktelen esemény kiszámíthatatlan következményekkel járó zavargást robbanthat ki.

Közrendű fehér polgárok, négerek szorongtak a téren, zsivajgó, nyugtalan tömeg. A törvényszéki teremben kevesen fértek el. A széksorokban főként Texar hívei foglaltak helyet. Bejutottak azonban tisztességes emberek is, akik minden igazságtalan intézkedést eleve elítéltek. Most azonban nehéz helyzetben voltak. A lakosság egy része mindenképpen meg akarta buktatni a város vezetőségét; ezzel a népséggel szembeszállni nem ígérkezett könnyű feladatnak.

James Burbank odaért a térre. Azonnal megismerték. Goromba kiáltások röpködtek feléje. A hangulat nem volt valami kedvező. Néhány bátor férfi Burbank köré gyűlt. Restellték volna, ha a becsületes és köztiszteletben álló camdless-bayi ültetvényes védtelen marad az erőszakos, durva csőcselék közepette. James Burbank fellépése sokakban tiszteletet ébresztett, hiszen azzal, hogy engedelmeskedett az idézésnek, nemcsak önérzetéről, hanem határozottságáról is bizonyságot tett.

James Burbank tehát utat törhetett magának a téren nyüzsgő tömegen keresztül, a törvényszéki épület kapujáig. Belépett a terembe, és megállt a bírói emelvény előtt, ahová jog és törvény ellenére idézték meg.

A város főbírája és a tanács tagjai már elfoglalták helyüket az emelvényen. Megfontolt emberek voltak, joggal élveztek általános megbecsülést. De könnyű elképzelni, milyen vádakkal illették, mi mindennel fenyegették őket a polgárháború kezdete óta. Nem kis bátorság és erély kellett ahhoz, hogy a helyükön merjenek és tudjanak maradni. Tisztségüket a zendülők meg-megújuló támadásával szemben csak azért őrizhették meg, mert a rabszolgatartás kérdése Floridában - mint tudjuk - nem fűtött fel olyan szenvedélyeket, mint a többi déli államban.

Hanem a szakadár nézetek lassan a félszigeten is tért hódítottak. S ezzel párhuzamban egyre növekedett a mindenre kaphatók, a kalandorok, a járásban kóborló csavargók befolyása. A város vezetői végül is némi engedményt akartak tenni a közvéleménynek, ezért határozták el a zavargók pártjának nyomására, hogy megidézik és kihallgatják James Burbanket. A feljelentő a zavargók egyik vezére, a spanyol származású Texar volt.

A camdless-bayi ültetvényest részint baráti, részint ellenséges hangok fogadták, amikor a terembe lépett. A zaj hamarosan elcsitult. James Burbank ott állt a korlát előtt; tekintetéből egy megtörhetetlen férfi biztonságérzete sugárzott. Érces hangja felcsendült, mielőtt még a bíró feltette volna ez első kérdést.

– Önök idézést küldtek James Burbanknek. Íme, James Burbank megjelent.

Az elnök megkezdte a kihallgatást. James Burbank rövid és egyszerű szavakkal felelt a szokásos kérdésékre. Majd pedig ő kérdezett:

– Mivel vádolnak?

– Azzal vádolják önt, hogy szóban, és talán tettekben is, szembehelyezkedik a Floridában jelenleg uralkodó eszmékkel és óhajokkal - felelte az elnök.

– Ki emelt vádat ellenem? - kérdezte ismét Burbank.

– Én! - felelte valaki.

Texar volt, Burbank ráismert a hangra, de még csak fejét sem fordította a spanyol felé. Egy vállrándítással fejezte ki megvetését a gyalázatos vádaskodó ellen.

Texar cinkosai és hívei eközben kiáltásokkal és taglejtésekkel biztatták vezérüket. A spanyol végül megszólalt.

– Elsősorban is azzal vádolom Burbanket, hogy az északiak embere! Puszta jelenléte itt, Jacksonville-ben, itt, a déli államszövetség egyik államában, valósággal sértő mindannyiunkra! Meggyőződésénél és származásánál fogva egyaránt az északiakhoz húz! Mi keresnivalója van hát Floridában?

– Azért élek Floridában, mert kedvem tartja - felelte James Burbank. - Húsz éve lakom a járásban. Igaz, nem itt születtem, de rólam legalább mindenki tudja, hogy honnan jöttem. Ezt azért mondom, mert akadnak itt olyanok, akik titkolják múltjukat, és rejtekhelyen élnek, magánéletük pedig több okot ad a panaszra, mint az enyém!

Texar nem jött zavarba, nem vesztette el nyugalmát, noha Burbank utolsó szavai nyilván rá vonatkoztak.

– Mi a következő vád? - kérdezte James Burbank.

– A következő vád? - ismételte a kérdést a spanyol. - Florida készen áll arra, hogy fegyvert ragadjon a rabszolgatartás jogának védelméért, s véráldozat árán verje vissza az északi csapatokat. James Burbank pedig helyteleníti a rabszolgatartást, és izgat ellene. Ez a következő vádpont!

Most az elnök szólalt meg:

– A jelenlegi helyzetben ez a vád rendkívül súlyos, ezt bizonyára ön is belátja, James Burbank. Felkérem tehát, hogy feleljen.

– A válasz igen egyszerű, bíró uram - felelte Burbank. - Sohasem izgattam, és a jövőben sem szándékozom izgatni. A vád hamis. Ha pedig valaki arra kíváncsi, hogy mi a véleményem a rabszolgatartásról, szívesen elmondom itt is. Igen, valóban, a rabszolgatartás eltörlésének híve vagyok! Valóban, mélyen fájlalom Dél harcát Észak ellen! Valóban attól tartok, hogy Dél szerencsétlenségbe rohan, pedig ezt elkerülhette volna. S éppen a déli államok érdekében örültem volna annak, ha más utat választanak, és nem fognak fegyvert a józan értelem, a világ lelkiismerete ellen. Önök is belátják majd egy napon, hogy azoknak az oldalán van az igazság, akik velem együtt ezeket a nézeteket vallják. Ütött az óra, elérkezett az átalakulás pillanata, őrültség szembefordulni az erkölcsi haladással. Ezenfelül, Észak és Dél végleges különválása bűnös támadás lenne hazánk, Amerika ellen. De a józan ész, az igazság, az erő nem a szakadárok oldalán van, s a bűnös kísérlet előbb-utóbb kudarcot szenved.

A hallgatóság soraiban néhányan helyeseltek, de hangjukat szitkozódó kiáltozás nyomta el. A közönség többsége, a züllött csőcselék, ordítva tiltakozott Burbank szavai ellen.

Az elnök nagy nehezen helyreállította a rendet a teremben, s Burbank befejezhette beszédét:

– Most pedig itt az ideje, hogy pontosan közöljék a vádat, tetteket olvassanak a fejemre, és ne gondolataimért vonjanak felelősségre. Válaszolni fogok, de előbb tudnom kell, mivel vádolnak.

Burbank önérzetes fellépése meglehetősen zavarba ejtette a bíróságot. Tényeken alapuló vádról egyikük sem tudott. Némán várták tehát, hogy valaki előálljon a vádakkal és a bizonyítékokkal.

Texar érezte, hogy így nem érheti el célját, nyíltabban kell beszélnie.

– Rendben van - mondta Texar. - Nekem ugyan nem az a véleményem, hogy a rabszolgatartás kérdésében joggal hivatkozhatik valaki a véleményszabadságra, éppen akkor, amikor egy egész ország zászlót bont a rabszolgatartás védelmében. De tegyük fel, hogy Burbanknek joga van ebben a kérdésben is tetszése szerint alkotni meg a maga véleményét, ha elfogadjuk azt az állítását, hogy senkit sem akar megnyerni eszméinek. Ahhoz azonban már semmiképpen sincs joga, hogy titkos kapcsolatot tartson fenn a partjaink előtt horgonyzó ellenséggel!

Összejátszani az északiakkal - ez már igen súlyos vád volt az adott körülmények között. A hallgatóság is tudatában volt ennek, és ezért izgatott moraj futott át a termen. De a vádat sokan még homályosnak látták; mindenki várta a bizonyítékokat.

– Azt állítja, hogy összeköttetésben állok az ellenséggel? - kérdezte James Burbank.

– Azt! - felelte Texar.

– Adja elő bizonyítékait!... Bizonyítékokat követelek!

– Helyes! - folytatta Texar. - Mintegy három héttel ezelőtt az északi hadseregtől, pontosabban Dupont tengernagy hajójáról egy futár indult útnak James Burbankhez. A futár eljutott Camdless-Baybe és onnan az ültetvényen keresztül a floridai határra. Embereink mindvégig nyomában voltak. Meri-e ezt tagadni, James Burbank?

Nyilvánvalóan az ifjú hadnagy bizalmi emberéről volt szó, a küldöncről, aki Gilbert levelét hozta. Texar besúgói jó nyomon jártak. Ez már pontos vád volt. Nyugtalan tekintetek meredtek Burbankre, feleletet vártak.

Burbank habozás nélkül válaszolt, most is szigorúan az igazat mondta:

– A megjelölt időpontban valóban járt egy személy Camdless-Bayben. Nem futár volt, hanem küldönc. Nem az északi hadsereg embere. Csupán egy levelet hozott a fiamtól...

– A fiától? - kiáltotta közbe a spanyol. - A fia tudomásunk szerint az északi hadseregben szolgál! A fia talán éppen a Florida ellen támadásra készülő csapatok első soraiban van!

Texar szenvedélyes szavai mély benyomást keltettek a hallgatóságban. Hiszen Burbank beismerte, hogy levelet kapott fiától. De beismeri-e azt is, hogy fia az északi hadseregben harcol? Ha igen, vajon mivel védekezik a vád ellen, hogy összeköttetést tart fenn a déli államok ellenségeivel?

– Van valami megjegyzése a fia ellen elhangzott terhelő adatokra? - kérdezte az elnök.

– Nincs! - felelte James Burbank határozott hangon. - Erről nincs mit mondanom. Tudtommal nem a fiam ügyét tárgyalják. Rólam van szó. Engem vádolnak itt azzal, hogy összejátszom az északi hadsereggel. Ezt pedig tagadom. A vádlót személyes gyűlölködés vezeti, de én felszólítom, hogy akár csak egyetlen ténnyel is bizonyítsa a vádját!

– Beismeri tehát, hogy fia ebben a pillanatban a déli seregek ellen harcol? - csattant fel Texar hangja.

– Nincs mit beismernem! - felelte Burbank. - A vádló kötelessége, hogy bizonyítsa az ellenem emelt vádat!

– Rendben van! Be fogom bizonyítani! - mondta Texar. - Néhány nap múlva kezemben lesz a bizonyíték... és akkor...

– Akkor majd megítélhetjük a tényeket - szólt közbe az elnök. - Most viszont, nem tudom, milyen vádakra kellene James Burbanknek felelnie?

Törvénytisztelő, becsületes ember szavai voltak ezek. Az elnöknek kétségkívül igaza volt. De mit ért az elnök igaza ezzel az ellenséges érzelmű hallgatósággal szemben, amely már eleve minden rosszat feltételezett a camdless-bayi ültetvényesről? Texar emberei rosszalló morajjal, sőt hangos tiltakozással fogadták az elnök szavait. A spanyol érezte, hogy a terem az ő pártján van. Nem folytatta tehát a Gilbertre vonatkozó vádakat, hanem ismét közvetlenül James Burbankre támadt.

– Igen, be fogom bizonyítani állításomat! - mondta Texar. - Be fogom bizonyítani, hogy James Burbank összeköttetést tart fenn a Florida elfoglalására készülő ellenséggel. De addig is, itt vannak Burbank nézetei. Nyilvánosan hirdetett véleménye veszélyezteti a közrendet és a rabszolgatartók érdekeit. A floridai rabszolga-tulajdonosok sohasem fogják elismerni Észak uralmát; az ő nevükben követelem, hogy biztosítsanak bennünket az ellen a veszély ellen, amelyet James Burbank személyes szabadsága jelent mindnyájunk számára.

– Úgy van!... Helyes!... - harsogták Texar hívei. A közönség egy része hasztalan tiltakozott a törvénytelen követelés ellen, hangját elnyomta a csőcselék zajongása.

Az elnök csendet teremtett. James Burbank ismét szóhoz jutott.

– Önkényes lépésre akarják kényszeríteni az igazságszolgáltatást! Minden erőmmel és jogaim biztos tudatában tiltakozom ez ellen! A rabszolgatartás eltörlésének híve vagyok, ez igaz! Ezt már beismertem! De nálunk, gondolom, véleményszabadság van, hiszen kormányzati rendszerünk a szabadság eszméjén alapszik. A rabszolgatartást ellenezni nem bűn. Márpedig, ahol nincs bűn, ott a törvény nem ismeri a büntetést!

A teremben most többen helyeseltek. A hangulat mintha Burbank javára fordult volna. Texar látta, hogy a támadás célt tévesztett, más fegyverekhez kell nyúlnia. Gyorsan feltalálta magát, s a következő meglepő szavakkal fordult James Burbankhez:

– Nos, ha elítéli a rabszolgatartást, szabadítsa fel rabszolgáit!

– Felszabadítom őket - felelte James Burbank -, felszabadítom, mihelyt ennek elérkezik az ideje!

– Úgy! Felszabadítja őket! És mikor? Nyilván, ha majd az északi hadsereg megszállja Floridát! - vágott vissza Texar. - Sherman katonái és Dupont tengerészei majd csak öntenek magába annyi bátorságot, hogy a cselekedeteit egybehangolja a nézeteivel. Elismerem, az óvatosságnak ez a szabálya, de a gyávaságé is!

– A gyávaságé? - kiáltotta James Burbank felháborodottan. Nem vette észre, hogy ellenfele kelepcébe csalja.

– Az bizony! A gyávaságé! - ismételte Texar. - Vagy ha nem, hát rajta! Ültesse át elveit a gyakorlatba! Hisz különben még azt hinné az ember, hogy csak az olcsó népszerűséget keresi, és így akarja megnyerni az északiak kegyeit. Látszatra a rabszolga-felszabadítás, valójában a rabszolgatartás híve! És erre az önérdek készteti.

James Burbank büszkén felegyenesedett a sértő szavak hallatára. Megvető tekintettel mérte végig vádlóját. Betelt a mérték. Nyílt, becsületes jelleme egyetlen pillanatig sem tűrhette a kétszínűség vádját.

– Jacksonville lakosai! - szólt emelt hangon, hogy a terem minden zugában hallani lehessen a válaszát. - A mai naptól kezdve nincs több rabszolgám! A camdless-bayi ültetvényen ezennel eltörlöm a rabszolgaságot!

Az első pillanatban sokan megéljenezték a merész kijelentést. Mert bizony e szavakban több volt a merészség, mint az előrelátás! James Burbanket elragadták az indulatai.

Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy ez az intézkedés keresztezi a többi floridai ültetvényes érdekeit. Kisvártatva visszatükrözte ezt a terem hangulata is. Az első tapsot és éljenzést hamarosan elnyomta a szitkozódás. Nemcsak a rabszolgatartás elszánt hívei hurrogták le a camdless-bayi földesurat. Azok is ellene fordultak, akik eddig közönyösek voltak a rabszolgaság kérdése iránt.

A fordulat Texar barátainak kedvezett. Ki is használták volna az alkalmat, hogy tettlegesen is rátámadjanak James Burbankre, ha a spanyol le nem inti cinkosait.

– Ne bántsátok! - kiáltotta Texar. - James Burbank maga szolgáltatta ki magát nekünk... Végre a kezünkben van!

Hamarosan megtudjuk, mi járt a spanyol fejében. De ez a néhány szó is elegendő volt Texar híveinek megfékezésére. Amikor az elnök befejezte a kihallgatást, és James Burbank kifelé indult a teremből, senki sem próbálta feltartóztatni.

A bíróság megállapította, hogy bizonyítékok hiányában nem rendelhető el Burbank letartóztatása, tehát elutasította Texar követelését. Amennyiben azonban a spanyol fenntartja, és kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal igazolja a vádat, hogy a camdless-bayi ültetvényes valóban összejátszik az ellenséggel, a törvényszék ismét megindítja az eljárást. Addig azonban James Burbank szabadlábon marad.

A zavargók természetesen számítottak arra, hogy Burbank nyilatkozatát - a camdless-bayi rabszolgák felszabadítását - a jövőben még kihasználhatják a lázadók javára, s alkalomadtán ezt is a város vezetői ellen fordíthatják.

James Burbanket, amikor kilépett a törvényszék épületéből, felbőszült csoport követte. A rendőrségnek azonban sikerült megvédenie a camdless-bayi ültetvényest. Az emberek szitkozódtak, fenyegetőztek, de tettleges támadásra nem került sor. Valószínűleg Texar maga is el akarta kerülni a nyílt erőszakot.

James Burbank tehát bántódás nélkül eljutott a kikötőbe, ahol bárkája várakozott. Elbúcsúzott Harveytől, aki mindvégig közelében volt. A bárka elindult, s utasai néhány perc múlva már nem is hallották a parton összegyűlt jacksonville-i hangoskodók szitkozódását.

Éppen apály volt, a bárka lassabban haladt. Indulás után két órával kikötöttek a camdless-bayi hajóhídon, James Burbanket ott várta a családja. Övéi kitörő örömmel fogadták. Elég okuk volt rettegni attól, hogy Burbanket letartóztatják, és többé nem látják viszont.

A kis Dy sietett megcsókolni apját.

– Lásd, kislányom - mondta neki Burbank -, megígértem, hogy vacsorára visszajövök. S ugye, te tudod, hogy atyád mindig megtartja ígéretét?