Az első úti élmények.

Amint haladtunk, a Hugli, mely Kalkuttánál közel egy kilométer szélességű mederben foly, lassan-lassan mind összébb szorult. A város fölött meglehetősen alacsonyak a partjai. Itt gyakran vannak roppant áradásai, melyek óriási károkat okoznak nagy vidéken. Egész elöntött városrészek, egymásra dűlt házak százaival, terjedelmes ültetvények elpusztítva s beiszaposodva, a vízen ezerenként úszó hullák - ezek az ily áradások borzalmas következményei.

Ismeretes, hogy India éghajlata három évszakot ismer: az esős, a hideg és a forró évszakot. Ez utóbbi a legrövidebb, de a legnehezebben elviselhető. Március, április és május, ez a három félelmes hónap; a három közt is május a legforróbb. E korszakban, bizonyos órákban kimenni a napra annyi, mint életét kockáztatni az embernek, legalább az európai embernek. Valóban nem ritka eset, hogy még árnyékban is. 106 Fahrenheit - vagyis 41 Celzius-fokra emelkedik a hőmérő.

Az emberek, - írja Valbezen, - úgy lihegnek ilyenkor, mint a kehes ló; s a polgárháborúkor tisztek és katonák kénytelenek voltak naponként több ízben zuhanyt venni, hogy a gutaütést elkerüljék.

Mindamellett, hála gőzházunk egyenletes haladásának s az ez által előidézett légmozgásnak s a gyakran öntözött ültetvények közül felénk áramló nedves levegőnek, - nem nagyon szenvedtünk a hőségtől. Egyébiránt az esős évszak, mely júniustól kezdve októberig tart, nem volt már messze s attól félhettünk, hogy még kellemetlenebb lesz, mint a forró. Végre is, utazási viszonyaink között valami tűrhetetlen állapottól nem tarthattunk.

Délután egy óra felé, kellemes lépés-séta után (a nélkül, hogy ki kellett volna lépni házunkból) elértük Csandernagort.

Én már jártam e vidéken, - az egyetlen területen, mely még francia birtok Bengálban, - e francia városban, mely a három színű zászlót lengeti, de nincs jogosítva tizenöt katonánál többet tartani személyes védelmére, holott a XVIII. század küzdelmeiben Kalkuttának vetélytársa volt, míg ma nagyon alászállott. Sem ipara, sem kereskedelme; bazárjai üresek, erőde elhagyatott. Talán Csandernagor visszanyerte volna, részben legalább, régi élénkségét, ha az allahabádi vasút vonalát rajta át vagy legalább mellette vitték volna el; de ezt hiába sürgette a francia kormány. Az angol társaság készebb volt nagy kerülőt tenni s Csandernagor elveszítette az egyetlen alkalmat, melyben némi kereskedelmi fontosságra juthatott volna.

Vonatunk sem ment be tehát a városba. Tőle három mérföldnyire tartott állomást, egy legyezőpálma-erdő szélén. Amint megállapodtunk, azt lehetett volna gondolni, hogy új telep van itt keletkezőben; de házaink mozdíthatók voltak; s a nyugalmas éj után, május 7-ikén újra fölszedtük sátorfánkat és tovább hajtottunk.

A nyugvó idő alatt Banks megújította a fűtő anyagot. Bár a gép keveset emésztett, mérnökünk azon volt, hogy raktárunk mindig tele legyen s annyi vizet, fát, és szenet vigyen mindig, amennyit bír s ami hatvan órai útra elég.

E szabályt Hod kapitány s a hű Fox, saját belső gépükre - értve gyomrukat - is híven alkalmazták s azt is örökké tele tartották a fűtő anyaggal, t. i. az azonttartalmú eledelekkel, melyek szükségesek, hogy az emberi gépezet jó ideig járhasson.

Ezúttal csakugyan messzebb állomásra indultunk. Két nap szándékoztunk utazni egy végben - két éjszakai pihenéssel, hogy elérjük Burdvánt s a május 9-iki napot e város meglátogatásával tölthessük.

Reggel 6 órakor Storr éles füttyel adott jelt az indulásra, kiöblítette gőzzel a hengereket s az acélóriás egy kissé gyorsabb futamban indult meg, mint a megelőző napon.

Nehány órahosszant a vasút mentében haladtunk, mely Burdvánon át vive, Radzsmakálnál újra a Ganges völgyébe ér, melyen aztán egész Benáresig halad. A kalkuttai vonat nagy gyorsasággal robogott el mellettünk. Utasai bámulat-kiáltásokat hallattak, melyek kihívóan hangzottak füleinkbe. De mi nem viszonoztuk kihívásukat; haladhattak gyorsabban mint mi, de oly kényelmesen - nem.

A vidék, melyen e két nap áthaladtunk, egyforma lapály volt, s ennyiben meglehetősen egyhangú. Csak itt-ott ingadozott egy-egy hajlékony kókusz-pálma; e fák a lejtős oldalakat szeretik, s a tengeri levegő sós párája után esengenek. Azért a tengerparti vidéktől messze, Közép-Indiában hiába is keressük. De azért e vidékek flórája sem kevésbé gazdag és változatos. Az út mindkét oldalán óriás magasságra nőtt rizsültetvények terülnek el, beláthatatlan messziségben. A zöld szín uralkodott mindenütt, e kockákra osztott talajon, s az aratás gazdagnak igérkezett a forró és nedves földben, mely bámulatos termékenységre mutatott.

Másnap este, a kitűzött órában, oly pontossággal, mely bármely futár-vonatnak is becsületére vált volna, gépünk utolsó gőzgomolyát lövelte ki, s megállott Burdván kapuja előtt.

Közigazgatásilag e város főhelye egy angol kerületnek; de a kerület maga egy maharadzsa birtoka, aki nem kevesebb mint tízmillió adót fizet a kormánynak. A város, legnagyobb részben, alacsony házakból épült, melyeket kókusz- és aréka-pálma fasorok szegélyeznek. E fasorok elég széles utat hagynak, hogy vonatunk elmehessen köztük. Annálfogva egy bájos ponton álltunk meg pihenni, árny és hűs közepette. Ez este a maharadzsa fővárosa egy kis városrésszel szaporodott általunk a mi, két házból álló mozgó városkánkkal, de amelyet mi az egész Burdván város minden építészeti pompájával sem cseréltünk volna föl.

Elefántunk, mint gondolható, itt is a szokott hatást tette, tudniillik félelemmel vegyes bámulatot idézett elő a bengáliakban, kik mindenfelől tódultak oda, Zitus-módra, nyírt fejökkel s a férfiak egy derekuk körül kötött kendőből s a nők egy őket tetőtől talpig betakaró fehér lepedőből álló öltözeteikben.

– Én csak egytől félek, mondá Hod kapitány; nehogy a maharadzsának kedve kerekedjék megvásárolni acél-óriásunkat s oly összeget találjon igérni érte, melyért kénytelenek legyünk odaadni azt ő fenségének!

– Soha! - felelé Banks. - Készítek én neki acélelefántot, mikor akarja, olyan hatalmast, hogy akár egész városát elvontathatja vele; de ezt nem adjuk el semmi árért. Nemde Munro?

– Semmi árért, - felelt az ezredes oly ember hangján, akit semmi pénz sem szédítene meg.

Egyébiránt elefántunkra alkudni - nem is volt alkalom. A maharadzsa nem volt Burdvánban, csupán kansdárja (benső titkárja) látogatását kelle fogadnunk, aki eljött, hogy megszemlélje járművünket. Ez megtörténvén, ajánlkozott - amit szívesen el is fogadtunk - hogy elvezet a palota kertjébe, mely az indiai flóra legszebb példányaival volt ültetve, s tavakat és vízeséseket képező patakokkal öntözve s szeszélyes alkatú kioszkokkal, zöld rétekkel - melyeken szarvasok, kecskék, dámvadak, elefántok s az indiai egyéb ártalmatlan fűevői szaladgáltak vagy legelésztek, - míg a vadaskert kalitkáiban tigrisek, medvék, oroszlánok és párducok voltak elzárva.

– Tigrisek, kalitkában mint a madarak! - kiáltott Fox - nem sajnálatra méltó-e ez, kapitány uram?

– Úgy van, Fox! Szegény becsületes vadak! Mennyivel szívesebben járnának a szabadban, még a puskacső előtt is! - felelt a kapitány.