A menekülés.

Míg a kocsi gyorsan haladt az erdő széles utain tova - az égés sem volt lassabb. S a veszélyt még fenyegetőbbé tette, hogy a szél megváltoztatta irányát, mint ily viharok alkalmával gyakran történik. A helyett hogy oldalt fújna, hátba fogta őket s oly erővel, hogy az erdőégés egészen nyomon látszott üldözni az előle szaladókat. Percről-percre jobban terjedt és közeledett. Az égő ágakat tördelve, ropogva hordta rájok, szikrák zápora szakadt a kocsik fedelére, mintha egy vulkán krátere öntené lávafolyamát.

Banks belátta a veszély nagyságát; a levegő forrósága éreztette azt vele. Lehetőleg siettette tehát a haladást, bár az ismeretlen úton a gyorsaság nem járt veszély nélkül. A zápor az utat is felolvasztotta s az acél-elefánt sártengerben evickélt.

Tizenegy óra után a villámlás és dörgés új erővel tört ki; rettenetes volt a vihar. Rémület kiáltásai törtek fel ajkainkon. Azt hittük, Bankst és Storrt villám sujtotta, a toronyban, melyből vonatunkat vezették. E csapástól azonban szerencsére megkímélve maradtunk, csak elefántunk lecsüngő hosszú füleinek egyikét érte a villám; de ebből sem lett semmi baja a gépnek, s úgylátszott, acél-óriásunk csak annál jobban gyorsított ügetéssel felelt a megtámadásra.

– Hurrah! - kiáltott Hod; - csontból és húsból levő elefánt lerogyott volna; a miénk föl sem veszi a villám haragját. Hurrah, acél-óriás!

Még egy félóráig vonatunk az előbbi távolságban tartotta magát az egyre terjedő tűztől. Nehogy igen nagy sietéssel valami akadályba ütközzünk, Banks nem akart gyorsabban haladni. A verandáról, hol Munróval és Hod kapitánnyal helyet foglaltunk, nagy árnyakat láttunk fel-felugrani a ropogó tűz sziklazápora közt. Végre - ezek vadállatok voltak.

Hod kapitány, elővigyázatból, puskáját kezébe vette, mert nem volt lehetetlen, hogy a nekivadult állatok a haladó vonatra ugrálhatnak, ott menedéket keresve. Valóban egy roppant tigris meg is próbálta ezt s óriási ugrással a vonat felé vetette magát, de két lecsüggő banán-ág közt megfogódott s azok rátekergőzvén, mint kötelek, ugrása erejénél fogva megfojtották. Egy elefánt pedig minden áron versenyt akart futni a mi elefántunkkal.

Szegény Hod kapitánynak ez csak tetézte bosszúságát. Mikor vadat keresett, nem talált; s mikor jöttek, akkor nem ért rá, hogy rájok vadásszon.

Éjfél után egykor az addig is oly nagy veszély még megkétszereződött. Az egyre minden percben változó szélirány miatt, a tűz egy kanyarulattal előnkbe került s minden oldalról körül voltunk véve általa. Szerencsére a vihar ereje csökkent némileg; a villám és mennydörgés gyérült, az eső is alább hagyott, csak a szél tartotta még magát előbbi erejében és dühében. Egy nyíláson még ki lehetett menekülni - s azért, kerüljön bármibe, a vonat gyorsaságát növelni kellett, nehogy ott is összecsapjon a láng, habár a gyorsaság által, valamely akadályba ütközés esetén, a vonatban magában esnék valami helyrehozhatatlan kár. Ezt Banks egész határozottsággal, de szintoly éber óvatossággal tette, szemeit nyitva tartván s egyfelől az út, - másfelől a gép közt osztva meg gondjait.

Az út, két égő lángsor közt, szűken vezetett át; de át kellett hatolnunk vagy oda veszünk. Banks merészen hajtott neki - óránkénti hat-hét mérföld sebességgel. Azt hiszem, benne maradunk, kivált mikor egy alig ötven méternyi lángnyílás szorosán kellett áthajtanunk. A kerekek alatt izzó üszkök sziporkáztak, szétmorzsolva, amint áthajtottunk felettük s a levegő forró volt körülöttünk.

Végre is - átmentünk!

Éjfél után két órakor az erdő szélső fái mutatkoztak a szürkülő hajnal félhomályában és az egyre gyérülő villámok kékes fényénél. Mögöttünk az erdő-égés sivár, ijesztő panorámája, mely csak akkor fog teljessé válni, ha a rengeteg utolsó banán-törzse is a tűz martalékává lesz.

Hajnal hasadtára végre megállt a vonat; a vihar egészen elült s ideiglenes tanyát vertünk, ahol megállapodhattunk.

Elefántunkat jól szemügyre véve, láttuk, hogy jobb füle több helyt át volt lyuggatva s erei behajlottak; - ily erőtől élőállat kétségkívül összerogyott volna, ezt csak a mi acél-elefántunk állhatta ki.

Reggeli hat órakor, rövid pihenés után, ismét útnak indultunk s déltájt Rewa környékén ütöttünk szállást.