MI TÖRTÉNT RAGUZÁBAN?

Míg ez történt Antekirttán, nézzük, milyen események színhelye volt Raguza.

Báthoryné már nem lakott ebben a városban fia halála óta. Boros néhány barátja segítségével rá tudta venni, hogy költözzék el a Marinella utcai házból. Az első napokban attól féltek, hogy a szerencsétlen anya beleőrül ebbe az újabb csapásba. És valóban, bármilyen erős is volt ez az asszony, az elmezavar jelei mutatkoztak rajta, s ez az orvosokat is megijesztette. Tanácsukra ilyen körülmények közt vitték el Báthorynét a kis Vinticello faluba, a család egyik barátjához. Ott gondos ápolásban részesítették. De hogyan vigasztalhatták volna meg ezt az asszonyt, akit mint szerető anyát és feleséget kétszeres csapás ért férje, majd fia elvesztésével?

Öreg szolgája semmiképp sem akarta elhagyni. Ezért amikor bezárta a Marinella utcai házat, utána ment, hogy fájdalmában továbbra is odaadó és hűséges támasza maradjon.

Torontál Száváról - akit Báthory Péter anyja megátkozott - többé nem esett szó köztük. Azt sem tudták, hogy házasságát későbbi időpontra halasztották.

A lány állapota olyan volt, hogy ágyban kellett maradnia. Az őt ért megrázkódtatás váratlan volt és borzalmas. Akit szeretett, meghalt... bizonyára kétségbeesésében halt meg!... És akkor vitték a temetőbe, amikor a palotájukból elindult, hogy megkösse azt a gyűlöletes házasságot!

Tíz napon át, vagyis július tizenhatodikáig Száva állapota aggasztó volt. Anyja el sem mozdult mellőle. Egyébiránt utoljára ápolhatta lányát, mert rövidesen ő maga is halálos betegségbe esett.

E hosszú órákon át miről beszélhetett anya és lánya? Könnyű kitalálni, nem is kell sokat kutatni. Két név tért vissza állandóan a zokogás és könnyek közepette: Sárkányé, akit csak átkoztak, és Péteré, amely már csak sírkőbe vésett név volt, őt siratták.

E beszélgetésekről Torontál Simon szántszándékkal távol tartotta magát - még leánya pillantását is kerülte. Ezt a helyzetet látva Torontálné még egyszer megpróbált beszélni férjével. Azt akarta, hogy tegyen le erről a házasságról, amelynek puszta gondolata is rettenetes, borzalmas volt Száva előtt.

A bankár megingathatatlan maradt elhatározásában. Talán ha tőle függ, nem kényszeríti őt semmi, lehet, hogy megadja magát az érveknek és saját belátásának. De a cinkos hatása hihetetlenül erős volt, és így nem hallgatott feleségére. Száva és Sárkány házasságának meg kell lennie, és mihelyt Száva egészségi állapota lehetővé teszi, meg is tartják az esküvőt.

Nem nehéz elképzelni Sárkány ingerültségét e váratlan esemény miatt, alig tudta leplezni haragját, amikor látta, hogy számításait megzavarják, és megszállottként zaklatta Torontál Simont. Csak halasztásról volt szó, de ha ez a halasztás elhúzódik, azzal a veszéllyel jár, hogy felborítja egész tervét, amelyre jövőjét alapította. Másrészt jól tudta, hogy Száva leküzdhetetlen ellenszenvet érez iránta.

És mivé fajul ez az ellenszenv, ha a fiatal lány megsejti, hogy Báthory Pétert az a férfi szúrta le, akihez feleségül kényszerítik?

Sárkány viszont továbbra is megelégedéssel gondolt arra, hogy jó alkalom kínálkozott, és eltüntethette vetélytársát. Különben semmi lelkiismeret-furdalás sem gyötörte ezt a minden emberi érzésből kivetkőzött gazembert.

– Még szerencse - mondta egy nap Torontál Simonnak -, hogy az a fiú megölte magát! Minél kevesebb marad a Báthory vérből, annál jobb nekünk! Valóban, az ég is oltalmaz minket!

És csakugyan, mi maradt a három családból, a Sándorokból, Szathmárokból és Báthoryakból? Egy idős asszony, akinek meg voltak számlálva napjai. Igen! Mintha Isten is a végsőkig oltalmazta volna ezeket a nyomorultakat, hogy Sárkány Torontál Száva férje és a vagyon ura legyen!

De mégis úgy látszott, Isten próbára akarja tenni Sárkány türelmét, mert a házasságot még későbbi időpontra kellett halasztani.

Amikor a lány felépült - legalábbis fizikailag - a borzalmas megrázkódtatás után, amikor Sárkány már azt hihette, hogy újra nekifoghat tervei megvalósításának, akkor meg Torontálné esett ágynak. Az élet rugói már elkoptak ebben a szerencsétlen asszonyban. És ezen nem is csodálkozhat az, aki tudja, hogyan élt az asszony a trieszti események óta, amikor is megtudta, milyen méltatlan férfihoz kötötte sorsát. Aztán kezdetét vette ha nem is küzdelme, de mindenesetre közbenjárása Péter érdekében, hogy részben jóvátegyék a Báthory családnak okozott nagy csapást, majd hasztalan könyörgése, hogy ellensúlyozza a Raguzába váratlanul visszatért Sárkány befolyását.

Már az első napoktól kezdve bizonyos volt, hogy Torontálné életének vége. Az orvosok legfeljebb néhány napot adtak még neki. Végelgyengülésben hal meg. Semmilyen kezelés nem menthetné meg, még az sem, ha Báthory Péter kikel sírjából, és feleségül veszi lányát.

Száva ekkor éppolyan gondos ápolásban részesítette anyját, mint amilyent tőle kapott, és tapodtat sem mozdult ágya mellől sem éjjel, sem nappal.

Elképzelhető, mit érzett Sárkány az újabb késedelem miatt. A bankárt állandóan szemrehányásokkal illette, de az maga is tehetetlen volt.

A helyzet megoldása már nem várathatott soká magára.

Július huszonkilencedike felé, vagyis néhány nappal később mintha visszatért volna kicsit Torontálnéba az élet.

Ezt egy lázroham idézte elő, de olyan heves volt, hogy negyvennyolc órával később el is vitte a beteget.

Szörnyű lázálmai voltak: félrebeszélt, érthetetlen mondatok hagyták el száját.

Egy szót, egy nevet ismételt minduntalan, amely meglepte Szávát. A Báthory név volt, nem is a fiatalemberé, hanem az édesanyjáé, őt hívta, kérte ismételten, mintha csak lelkiismeret-furdalás gyötörte volna:

– Bocsásson meg!... Asszonyom... bocsásson meg!...

És amikor Torontálnét a lázroham szünetében megkérdezte a lány, rémülten kiáltotta:

– Hallgass!... Száva!... Hallgass!... Nem mondtam semmit!

Elérkezett a július harmincadikáról harmincegyedikére virradó éjszaka. Az orvosok egy kis időre azt hihették, hogy Torontálné állapota túljutott a válságos ponton, és javulni kezd.

A nap jobban telt el, állandóan öntudatánál volt, és meglepetéssel tapasztalták, hogy a beteg állapotában váratlan változás állt be. Az éjszaka is olyan nyugodtnak ígérkezett, mint a nappal volt.

De ez csak azért látszott így, mert Torontálnét halála perceiben olyan erő szállta meg, amelyre képtelennek tartották. Elrendezte Istennel dolgát, majd döntő elhatározásra jutott, és csak az alkalmat várta, hogy ezt megvalósítsa.

Ezen az éjszakán azt követelte, hogy leánya pihenjen néhány órát. Száva minden ellenvetése dacára kénytelen volt engedelmeskedni anyjának, mert az annyira ragaszkodott kívánságához.

Este tizenegy óra felé Száva visszavonult a szobájába. Torontálné egyedül maradt. A palotában mindenki aludt, s olyan csönd uralkodott, amelyet méltán hívnak „halotti csöndnek”.

Torontálné ekkor felkelt, és az a beteg, akiről azt hitték, hogy gyöngeségében mozdulni sem tud, elég erőt tudott gyűjteni, hogy felöltözzék, és odaüljön a kis íróasztal elé.

Levélpapírt vett elő, és reszkető kézzel leírt néhány sort, majd pedig aláírta. Aztán betette a levélkét egy borítékba, lezárta, és ezt a címet rótta rá:

Báthoryné, Marinella utca; Stradone - Raguza

Aztán erőt vett gyöngeségén, amelyet a levélírás még fokozott, kinyitotta szobája ajtaját, lement a főlépcsőn, keresztül a palota udvarán, nagy erőfeszítéssel kinyitotta az utcára nyíló kiskaput, és kint volt a Stradonén.

A Stradone sötét és kihalt volt, már éjfél is elmúlt.

Torontálné rogyadozó léptekkel haladt, vagy ötven lépést tett a bal oldali járdán, megállt egy postaláda előtt, bedobta a levelet, és visszafordult a palota felé.

De elfogyott ereje, amellyel utolsó elhatározását végrehajtotta, és végigzuhant a nagykapu küszöbénél.

Itt találták meg egy óra múlva. Itt ismerte fel Torontál Simon és Száva. Innét vitték fel szobájába, anélkül, hogy magához tért volna.

Másnap Torontál Simon tudatta Sárkánnyal, mi történt. Egyikőjük sem gyanította, hogy Torontálné egy levelet dobott be azon az éjszakán a stradonei postaládába. De miért hagyta el a palotát? Semmivel sem tudták megmagyarázni, és ez nagy nyugtalanságot okozott nekik.

A beteg még huszonnégy óráig ájultan feküdt. Csak néhány görcsös rángással adott életjelt magáról, egy elszálló lélek utolsó erőfeszítésével. Száva úgy szorította a kezét, mintha így akarná itt tartani ebben a világban, ahol anyja nélkül olyan egyedül lesz. De anyja szája most néma volt, és a Báthory nevet sem ejtette ki többé. Nyilván megnyugodott lelkiismerete, beteljesedett utolsó akarata, és nem kellett sem imádkoznia, sem bűnbocsánatot kérnie.

A következő éjszaka három óra felé Száva egyedül ült ágyánál, amikor a haldokló megmozdult, lánya kezét kereste.

Amikor megérintette, félig kinyílt csukott szeme. Aztán tekintetét Szávára emelte. Olyan esdeklő volt tekintete, hogy lánya nem érthette félre.

– Anyám... anyám! - kiáltotta. - Kívánsz valamit?

Torontálné igenlően bólintott.

– Akarsz valamit mondani?

– Igen!... - felelte kivehetően Torontálné.

Száva föléje hajolt, és az anyja ismét intett, hogy hajoljon még közelebb.

Száva fülét anyja szájához szorította, aki így szólt:

– Meghalok, gyermekem...

– Anyám... anyám!

– Közelebb... - mormolta Torontálné - közelebb... Senki se hallhassa! - Aztán újabb erőfeszítéssel ezt mondta: - Száva, bocsásd meg nekem, amit ellened vétettem... amit nem volt erőm megakadályozni!

– Te... anyám!... Te vétettél volna ellenem?... Te kérsz bocsánatot?

– Egy utolsó csókot, Száva!... Igen!... Az utolsót!... Ez jelenti, hogy megbocsátasz!

A lány szelíden rászorította ajkát a haldokló sápadt homlokára.

Az anyának még volt ereje, hogy átfonja kezével nyakát. Ettől magához tért, és rettentő mereven nézte.

– Száva... - mondta - Száva... te nem Torontál Simon lánya vagy!... Nem az én lányom vagy!... A te apád...

Már nem tudta befejezni. Egy görcsös rándulás kiszakította Száva karjából, s utolsó szavaival kilehelte lelkét is.

A lány a halott fölé hajolt... Fel akarta éleszteni... De hasztalanul.

Ekkor segítségért kiáltott. Az egész palota összefutott. Torontál Simon elsők között érkezett felesége szobájába.

Amint Száva megpillantotta, leküzdhetetlen ellenszenv fogta el, s visszahőkölt az ember előtt, akit már joga volt megvetni, gyűlölni, mert nem az apja! Ezt a haldoklótól tudta meg, s az ember nem hal meg hazugsággal a száján!

Aztán Száva elfutott, megrémült attól, amit az a szerencsétlen asszony mondott, aki úgy szerette, mint a tulajdon lányát - és még jobban megrémült attól, amit már nem tudott elmondani!

Két nap múlva tüntető gyászpompával zajlott le Torontálné temetése. Mivel minden gazdag embernek sok a barátja, a bankár körül is seregestül álltak. Oldalán lépkedett Sárkány, jelenlétével is tanúsítva, hogy semmiben sem változtak azok a tervek, amelyek a Torontál családhoz fűzik. Valóban ebben reménykedett: de ha meg is valósul egyszer, addig még sok akadályt kell leküzdenie. Sárkány egyébként azt gondolta, hogy a körülmények csak kedveznek tervei valóra váltásának, hiszen most Száva még jobban rászorul a gyengédségére.

De az esküvőt eddig Torontálné betegsége miatt nem tartották meg, most pedig a halála miatt ismét elhalasztották. Amíg tart a családi gyász, nem lehet szó házasságról. Az illendőség megkívánta, hogy legalább néhány hónap elteljen az asszony elhunyta után.

Ez nyilván fölöttébb bosszantotta Sárkányt, aki minél előbb célhoz akart érni. Bárhogyan is legyen, kénytelen volt tiszteletben tartani a szokásokat, de így is élénk vitákra került sor Torontál Simon és őközötte. S e vitákat a bankár mindig ugyanazzal a mondattal fejezte be:

– Nem tehetek semmit, különben is, ha öt hónapon belül meglesz a házasság, semmi ok a nyugtalanságra!

Ez a két alak nyilván jól ismerte egymást. De ha Sárkány kénytelen volt is engedni ennek az érvnek, nem titkolta bosszúságát, amely néha rendkívül heves jelenetekre vezetett.

Ezenkívül változatlanul nyugtalanította őket az, amit Torontálné halála előtti éjszaka cselekedett, és amit nem értettek. Sárkány még arra is gondolt, hogy a haldokló asszony talán levelet adott postára, nem akarván elárulni, kinek írt.

Sárkány közölte a bankárral ezt a gondolatát, és Torontál sem állt messze attól, hogy hitelt adjon e feltevésnek.

– Ha pedig így áll a dolog - mondogatta Sárkány -, ez a levél közvetlenül és súlyosan fenyeget minket. Az ön felesége mindig Szávát támogatta velem szemben, még vetélytársamnak is pártját fogta, és ki tudja, hogy halála előtt nem kapott-e olyan erőre, amilyenre nem hittük képesnek, és elárulta titkainkat! Ez esetben nem kell-e az eseményeknek elébe vágni, és elhagyni ezt a várost, ahol mindkettőnknek több a vesztenivalója, mint amennyit nyerhetünk?

– Ha ilyen levél fenyegetne bennünket - jegyezte meg néhány nappal később Torontál -, már valami nyoma lenne ennek a veszélynek, de mind ez ideig semmi sem változott meg körülöttünk.

Erre az érvre Sárkány adós maradt a válasszal. Csakugyan, ha Torontálné feltételezett levele keresztezné is terveiket, eddig semmi következményét nem tapasztalták, és nem valószínű, hogy veszéllyel járna, ha maradnak. Ha pedig mégis úgy lenne, még mindig jut idő a cselekvésre.

Torontálné elhunyta után két héttel ez be is következett, de nem úgy, ahogy gondolhatták.

Anyja halála óta Száva még most is visszavonultan élt, szobáját sem hagyta el. Még az étkezés idején sem mutatkozott. A bankár feszélyezve érezte magát vele szemben, és nem is törekedett arra, hogy négyszemközt beszélgessen vele, mert csak zavarta volna. Hagyta hát, tegyen úgy, ahogy neki tetszik, s ő a maga lakosztályában, a palota egy másik részében tartózkodott.

Sárkány több ízben is erős szemrehányást tett Torontál Simonnak, amiért eltűri ezt a helyzetet. A ház új rendje folytán semmiféle alkalma nem nyílt, hogy találkozzék a lánnyal. Ez a helyzet viszont nem felelt meg későbbi céljainak sem. Ennélfogva igen kereken megmondta a magáét a bankárnak. Noha Sárkány is tudta, hogy a házasság megkötése nem jöhet szóba a gyász első hónapjaiban, nem akarta, hogy Száva beleélje magát abba a gondolatba, hogy apja és ő lemondott erről a frigyről.

Végül Sárkány olyan parancsolónak, oly követelőzőnek mutatkozott cinkosával szemben, hogy a bankár augusztus tizenhatodikán értesítette Szávát, hogy még aznap este beszélni kíván vele. Mivel azt is közölte, hogy Sárkány jelen szeretne lenni ezen a találkozón, el volt készülve a visszautasításra. De nem ez történt. Száva azt üzente, hogy rendelkezésére áll.

Este Torontál Simon és Sárkány türelmetlenül várta Szávát a palota nagyszalonjában. A bankár el volt tökélve, nem hagyja, hogy a lány az orránál fogva vezesse, apai jogaival él majd. Sárkány úgy határozott, hogy uralkodik magán, inkább hallgat, semmint beszéljen, és inkább a lány titkos gondolatait igyekszik kifürkészni. Attól tartott, hogy Száva bizonyos dolgokról többet tud, mint feltételezik.

Száva a kitűzött időben a szalonba lépett. Sárkány felállt, amint meglátta; de köszönését a lány még csak egyszerű fejbiccentéssel sem viszonozta. Mintha nem is látná, vagy inkább nem akarná látni.

Torontál intésére Száva leült. A fekete gyászruha még csak kiemelte arca haloványságát, és hidegen várta, hogy kérdést intézzenek hozzá.

– Száva - kezdte a bankár -, tiszteletben tartottam fájdalmadat, amelyet édesanyád halála okozott, nem zavartam meg nyugalmad. De a szomorú események után kénytelenek vagyunk beszélni bizonyos anyagi ügyekről... Noha még nem érted el a nagykorúságot, jó, ha tudod, milyen rész illet meg az örökségből...

– Ha csak vagyoni kérdésről van szó - felelte Száva -, kár is szólni róla. Semmire nem tartok igényt abból az örökségből, amelyről beszélni kíván.

Sárkány mozdulata keserű csalódást árult el, de talán némi nyugtalansággal vegyes meglepetést is.

– Úgy gondolom, Száva - folytatta Torontál Simon -, hogy nem mérlegelted szavaid súlyát. Akár akarod, akár nem, anyád, Torontál Simonné örököse vagy, és a törvény arra kötelez engem, hogy átadjam neked az elszámolásokat, amikor nagykorú leszel...

– Hacsak nem mondok le az örökségről - felelte nyugodtan a fiatal lány.

– És miért?

– Mert nyilván semmi jogom nincs rá!

A bankár kiegyenesedett a karosszékben. Ezt a választ nem várta. Sárkány szótlan maradt. Úgy gondolta, Száva csak játszik, de most már tisztán akart látni ebben a játékban.

– Nem tudom, Száva - folytatta Torontál, türelmetlenül a lány rideg válasza miatt -, nem tudom, mit jelentenek ezek a szavak, sem azt, ki sugalmazta ezt neked! Egyébként nem vitázni jöttem ide jogról és törvényről. Gyámságom alatt állsz, nem tőled függ, hogy visszautasítod-e vagy elfogadod az örökséget. Így szíveskedj alávetni magad az apai hatalmamnak, mert remélem, ezt nem vonod kétségbe...

– És ha igen? - felelte Száva.

– Úgy! - kiáltott fel Torontál Simon, aki már kezdte elveszíteni hidegvérét. - Úgy! De ezt három évvel korábban mondod, Száva! Ha majd nagykorú leszel, azt csinálsz a vagyonoddal, amit akarsz! Addig azonban én vigyázok az érdekeidre, és úgy védem azokat, ahogy jónak látom!

– Rendben van - felelte Száva -, várni fogok.

– De mit vársz? - pattogott a bankár. - Nyilván elfelejted, hogy mihelyt az illendőség megengedi, a helyzeted is változik! Annál kevésbé van jogod nem törődni a vagyonoddal, mivel már nem egyedül vagy érdekelve az üzletben...

– Igen!... Az üzletben! - felelte Száva megvető hangon.

– Higgye el, kisasszony - Sárkány úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül ezt a neki szánt, sértő lekicsinyléssel ejtett szót -, kérem, higgye el, tiszteletre méltóbb érzés az, amely...

Száva úgy tett, mintha nem is hallaná, és le sem vette szemét a bankárról, aki ingerült hangon jegyezte meg:

– Nem, nem egyedül... hiszen anyád halála mit sem változtatott terveinken.

– Milyen terveken? - kérdezte a lány.

– Annak a házasságnak a tervén, amelyről úgy teszel, mintha elfeledkeznél, és amely Sárkány urat vőmmé avatja!

– Biztos benne, hogy ez a házasság Sárkány urat a vejévé avatja?

A célzás annyira félreérthetetlen volt, hogy Torontál Simon felállt, és távozni szándékozott, mert nem tudta zavarát eltitkolni. De Sárkány egy mozdulattal visszatartotta. Ő a dolog végére akart járni, feltétlenül tudni akarta, mihez tartsa magát.

– Hallgasson meg, apám, mert utoljára nevezem így - mondta ekkor a lány. - Sárkány úr nem az én szép szememért akar feleségül venni, hanem azért a vagyonért, amelyről ma lemondok! Akármilyen szemérmetlen is, ezt nem meri megcáfolni! Ha pedig arra hivatkozik, hogy beleegyeztem ebbe a házasságba, könnyen megfelelek! Igen! Fel kellett áldoznom magam, mert azt hittem, apám becsülete forog kockán ebben a kérdésben; de az én apámat, ezt ön is jól tudja, nem lehet belekeverni ebbe az undorító megalkuvásba! Ha ön mégis gazdaggá akarja tenni Sárkány urat, adja neki a vagyonát!... Hisz ő egyebet úgysem kíván!

A lány felkelt, és most ő indult az ajtó felé.

– Száva - kiáltotta Torontál Simon, és eléje állt -, olyan... összefüggéstelenek a szavaid, hogy meg sem értem... nyilván te magad sem tudod, mit beszélsz!... Vajon nem az édesanyád halála...

– Anyám... igen, anyám volt... szíve szerint! - suttogta a lány.

– ...vajon nem a fájdalom vette el az eszed? - folytatta Torontál Simon, aki már csak saját hangját hallotta. - Igen! Nem bolondultál meg?

– Megbolondultam?!

– Úgy lesz, ahogy elhatároztam, és fél éven belül Sárkány felesége leszel!

– Soha!

– Majd kényszerítelek rá!

– És milyen jogon? - kérdezte a lány, önkéntelenül is felháborodott mozdulatot téve.

– Az apai tekintély jogán!

– Ön... uram?... Ön nem az apám, nekem pedig nem Torontál Száva a nevem!

Ezekre a szavakra a bankár visszahőkölt, nem tudott mit válaszolni, s a lány hátra se pillantva elhagyta a szalont, és szobájába ment.

Sárkány nagy figyelemmel nézte Szávát a beszélgetés során, és nem is lepődött meg ezen a befejezésen. Jól sejtette a dolgot. Amitől félt, most bekövetkezett. Száva tudja, hogy semmilyen kötelék nem fűzi a Torontál családhoz.

A bankárt annál inkább fejbe verte ez a váratlan csapás, mert már annyira sem volt ura önnönmagának, hogy nem látta előre ennek a bekövetkezését.

Sárkány ekkor beszélni kezdett, és a szokásos kerekséggel foglalta össze a helyzetet. Torontál szótlanul hallgatta. Egyébként csak helyeselni tudott, hajdani cinkosa olyan vitathatatlan logikával beszélt.

– Nem számíthatunk többé arra, hogy Száva valaha is beleegyezik a házasságba, legalábbis önmagától nem teszi - kezdte. - De a jól ismert okok azt diktálják nekünk, hogy ez a házasság megtörténjék! Mit tud Száva a múltunkról? Semmit, mert akkor említette volna. Azt tudja, hogy nem a maga lánya, ennyi az egész! Ismeri az apját? Őt sem! Különben azonnal az arcunkba vágta volna a nevét! Régen értesült arról, hogy milyen viszony fűzi valójában önhöz? Nem hiszem, sőt valószínű, hogy Torontálné csak a halála előtti percekben beszélt neki erről. És az is éppen olyan bizonyosnak látszik, hogy Szávának csak annyit mondott el, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy legyen joga megtagadni az engedelmességet annak a férfinak, aki nem az apja!

Torontál Simon fejbólintással hagyta helyben Sárkány érvelését. Nos, tudjuk, hogy Sárkány nem tévedett sem a körülményekben, melyek között a lány megtudta az igazságot, sem az időben, vagyis hogy mikor tudta meg, de még abban sem, Torontálné mennyit árult el neki a születését övező titokról.

– Most pedig döntsünk - folytatta Sárkány. - Akármilyen keveset is tud Száva rólunk, és ha nem ismeri is múltunkat, mindkettőnket veszély fenyeget; magának kockán forog a tiszteletre méltó társadalmi helyzete Raguzában, nekem pedig azok a fontos érdekeim, amelyek ehhez a házassághoz fűződnek, és amelyekről nem vagyok hajlandó lemondani! Így a lehető leghamarabb a következőket kell tennünk: mindketten elhagyjuk Raguzát, magunkkal visszük Szávát de úgy, hogy ne beszélhessen, ne találkozhassék senkivel, és induljunk már inkább ma, mint holnap; csak a házasság megkötése után jövünk vissza ebbe a városba, és ha Száva már a feleségem, neki is érdeke, hogy hallgasson. Külföldön annyira felszabadul minden befolyás alól, hogy nincs mit félnünk tőle! Hogy beleegyezzen, ráadásul önkéntesen, ebbe a házasságba, olyan időpontig, amelyen belül még biztosítva lesz számomra az anyagi jólét, ez már az én dolgom lesz, és verjen meg az Isten, ha nem sikerül!

Torontál mindenbe beleegyezett: hiszen úgy álltak a dolgok, ahogy Sárkány lefestette. Nem is próbált ellenkezni. Cinkosa egyre inkább föléje kerekedett; így nem is lett volna képes ellentmondani. És miért is ágált volna? Ezért a lányért, akiben mindig csak legyőzhetetlen ellenszenvet keltett, akit soha nem szeretett?

Ezen az estén megegyeztek, hogy végrehajtják a tervet, mielőtt még Száva elhagyhatná a palotát. Ezután Torontál és Sárkány elváltak. És ha rendkívüli sietséggel láttak a dologhoz, okuk is volt rá, mint mindjárt meglátjuk.

Két nappal később Báthoryné Boros kíséretében elhagyta Vinticello falut, és fia halála óta első ízben tért vissza a Marinella utcai házba. Elhatározta, hogy végleg elköltözik a házból, még a városból is, amely túl sok gyászos emléket ébresztett benne, és most elő akarta készíteni a költözködést.

Amint Boros kinyitotta az ajtót, egy levelet talált a postaládában.

Torontálné levele volt, amelyet halála előtti éjszaka adott postára az ismeretes körülmények között.

Báthoryné kézbe vette a levelet, felnyitotta, előbb az aláírásra pillantott, aztán gyorsan végigfutotta azt a néhány sort, amelyet egy haldokló asszony keze rótt a papírra, és amely Száva születésének titkát fedte fel.

Báthoryné agyában hirtelen együtt villant fel Száva és Péter neve.

– Száva... Péter!... - kiáltott fel.

És anélkül, hogy egy szót fűzött volna hozzá - nem is tudott volna -, anélkül, hogy válaszolt volna öreg szolgájának - sőt el is lökte, amikor az vissza akarta tartani -, kirohant, végigsietett a Marinella utcán, átment a Stradonén, és csak a Torontál-palota előtt állt meg.

Vajon tisztában volt a jelentőségével annak, amit tenni készült? Tisztában volt-e azzal, hogy többet érne el, ha nem cselekedne hevességgel, hanem nagyobb óvatossággal viselkedne, éppen Száva érdekében? Nem! Ellenállhatatlan erő vonzotta a fiatal lány felé, mintha férje, Báthory István, mintha fia, Péter kelt volna ki sírjából, és kiáltotta volna neki:

– Mentsd meg Szávát!... Mentsd meg!

Báthoryné zörgetett a palota kapuján. Az kinyílt. Egy cseléd jelent meg, és megkérdezte, mit óhajt.

Báthoryné Szávát kívánta látni.

Torontál kisasszony nem volt odahaza.

Báthoryné ekkor Torontál bankárral kívánt beszélni.

Az meg elment még előző este, azt sem mondta, hová, és magával vitte a lányát.

Báthorynét lesújtotta ez az utolsó csapás, megtántorodott, és Boros karjába zuhant, aki időközben beérte őt.

Amikor az öreg szolga hazavitte a Marinella utcai házba, így szólt:

– Holnap, Boros, holnap együtt megyünk Száva és Péter esküvőjére!

Báthoryné eszét vesztette.