ELŐKÉSZÜLETEK

Új élet kezdődött Mrs. Branican számára. Ha gyermeke pusztulása tökéletesen bizonyos volt is, férje halála egyáltalán nem volt az. John és társai túlélhették a hajó pusztulását, és kimenekülhettek a rengeteg sziget egyikére a Fülöp-szigetek, Celebesz vagy Jáva körüli tengereken. Az sem volt lehetetlen, hogy egy bennszülött törzs foglyul ejtette őket, és menekülésre nincs módjuk. Ebbe a reménybe kapaszkodott ettől fogva Mrs. Branican, méghozzá olyan rendkívüli makacssággal, hogy nemsokára egész San Diegóban is megfordította a közvéleményt a Franklin sorsára vonatkozóan. Nem, ő nem hitte, nem tudta elhinni, hogy John és a legénység elpusztult. Talán e hite melletti kitartásnak köszönhette, hogy elméjét most épen tudta megőrizni. Hacsak nem volt ez valami rögeszme, amint sokan hajlottak is erre a feltevésre, a bolondságnak egy fajtája, amit talán a túlzott reménykedés őrületének lehetne elnevezni. De erről szó se volt, a következőkben ezt világosan láthatjuk. Mrs. Branican tökéletesen visszanyerte gondolkodóképességét; visszanyerte józan ítélőképességét, ami mindig is jellemezte. Megtalálni Johnt: ez az egy cél magasodott egész léte fölé, és olyan tetterővel fog cselekedni, melyet a nehézségek legfeljebb csak növelni fognak. Ha egyszer a sors úgy akarta, hogy Zach Fren az életveszélyben megmentse, és elméje meggyógyuljon, ha rendelkezésére bocsátotta mindazokat az eszközöket, amelyeket pénzzel meg lehet szerezni, ez azt jelenti, hogy John még él, és ő megmentheti. Meg nem szűnő kutatásra fogja felhasználni a vagyont, jutalmakat fog kitűzni és osztani belőle, felszerelésbe fogja fektetni. Amerre az ifjú kapitány csak eljuthatott, nem marad arrafelé egyetlen sziget, egyetlen sziklazátony, melyet meg ne keresnének, be ne járnának, át ne kutatnának. Mindazt, amit Lady Franklin megtett John Franklinért, azt Mrs. Branican is meg fogja tenni John Branicanért, sőt ő kiverekszi a sikert is, míg a híres admirális özvegye kudarcot vallott.

Ettől kezdve Dolly barátai is megértették, hogy segíteniök kell neki életének ebben az új szakaszában, bátorítani a kutatáshoz, erőiket az ő rendelkezésére kell bocsátaniok. Ezt tette Mr. William Andrew is, noha nem bízott a kutatás eredményességében. Ő lett Mrs. Branican legbuzgóbb tanácsadója, s vele együtt a Boundary kapitánya, akinek a hajója most leszerelve állt San Diego kikötőjében. Ellis kapitányt, ezt a határozott férfit, John jó barátját, akire mindig lehetett számítani, szintén elhívták Mrs. Branican és Mr. William Andrew tanácskozásaira.

A Szépkilátó házban egymást követték a megbeszélések. Bármennyire gazdag lett is, Mrs. Branican nem akarta elhagyni ezt az egyszerű kis házat. Ez volt akkor is az otthona, mikor John útra kelt, itt fogja találni, ha visszajön. Életmódjában sem akart semmi változást, míg férje vissza nem érkezett San Diegóba. A megszokott szerénységben akarta folytatni az életet, a szokásos kiadásokat legfeljebb a nyomozás költségei vagy jótékony adományok esetében lépve túl.

Mindezt hamar megtudták a városban is. A bátor asszony iránt megkétszereződött a rokonszenv, amiért nem nyugszik bele, hogy John Branican özvegye legyen. Anélkül hogy sejtette volna, lelkesedtek érte, csodálták, sőt hódolattal tisztelték, hiszen sorsa feljogosította, hogy a tisztelet hódolattá is emelkedjék. Sokan nemcsak szerencsét kívántak az egész hadjárathoz, melynek megindítására készült, hanem hittek is eredményében. Amikor Dolly lejött a felsővárosból és Mr. Andrew házához vagy Ellis kapitányhoz igyekezett, és az emberek látták, milyen komoly és szomorú a fekete gyászruhában, szinte tíz évet öregedve - holott éppen csak huszonöt éves volt -, ilyenkor mély tisztelettel kalapot emeltek, gyakran mélyen meghajolva köszöntötték. Ő meg észre sem vette a személyének szóló tiszteletet.

Mrs. Branican, Mr. William Andrew és Ellis kapitány a megbeszéléseken legelső feladatuknak azt tartották, hogy megállapítsák, milyen útvonalat járhatott be a Franklin. Először is ezt kellett meghatározni.

A hajót az Andrew cég Indiába irányította, Singapore-ban történő állomásozással, mert ebben a kikötőben kellett a rakomány egy részét kirakni, mielőtt befut Indiába. Nos, a legvalószínűbb az volt, hogy John kapitány, miután Amerika nyugati partjairól kihajózott a nyílt óceánra, először is a Hawaii vagy más néven Sandwich-szigeteket vette szemügyre. Áthatolva Mikronézia övezetén, a Franklin minden bizonnyal a Mariana-szigetek és a Fülöp-szigetek mellett haladt tovább, majd a Celebesz-tengeren és a Makasari-szoroson keresztül a Jáva-tengerre ért, melyet délről a Szunda-szigetek határolnak, és így közelítette meg Singapore-t. A Malaka-szorosból - mely az azonos nevű félsziget és Szumátra szigete között húzódik - a nyugati kijárattól nyílik a Bengáli-öböl, ahol a Nicobar-szigeteken és az Andaman-szigeteken kívül nem nagyon találnak menedéket a hajótöröttek. Egyébként nem volt kétséges, hogy John Branican a Bengáli-öblöt már nem érte el. Ha ugyanis nem kötött ki Singapore-ban - ami egészen bizonyosra vehető -, ez csak azt jelenthette, hogy nem jutott túl a Jáva-tengeren és a Szunda-szigeteken.

Azt a feltételezést egyetlen tengerész sem fogadta volna el, hogy a Franklin a maláji vizeken keresztül vezető út helyett a veszedelmes Torres-szoros viharait kockáztatva az ausztrál kontinens északi partjai mentén haladt volna Calcutta felé. Ellis kapitány is azzal érvelt, hogy John Branican sohasem követett volna el ilyen könnyelműséget. Ezt a lehetőséget teljességgel kizárták; a kutatást kizárólag a maláj szigetek és tengerek övezetében kell lefolytatni.

Valóban, a Karolina-szigetek, Celebesz és Jáva környékén ezrével sorakoznak a szigetek és sziklaszirtek; és ha a Franklin legénysége túlélte a hajó pusztulását, csak egy ilyen helyen tartózkodhatott vagy teljesen magára hagyatva, vagy egy bennszülött törzs fogságában, és ezért nem sikerült hazatérniök.

Miután mindezeket a pontokat tisztázták, úgy döntöttek, hogy egy expedíciót kell útnak indítani a maláji szigetvilág felé. Mrs. Branican ekkor egy javaslattal állt elő, melynek szemmel láthatólag nagy jelentőséget tulajdonított. Megkérdezte Ellis kapitánytól, elvállalná-e az expedíció parancsnokságát.

Ellis kapitány ekkor éppen szabad volt, minthogy az Andrew cég a *Boundary*t pihentette. Így aztán, noha a váratlan ajánlat ugyancsak meglepte, habozás nélkül felajánlotta szolgálatait Mrs. Branicannek, miután Mr. William Andrew is beleegyezését adta, sőt még meg is dicsérte érte.

– Csak azt teszem, ami a kötelességem - szabadkozott a kapitány -, és mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, hogy felkutassuk a Franklin hajótöröttjeit. Ha a kapitány még él...

– Igenis, John él - szólt Mrs. Branican olyan határozottan, hogy a leginkább hitetlenkedők sem mertek volna ellentmondani.

Ellis kapitány ezután még elősorolt néhány vitatható pontot, ahol még meg kellett állapodniok. Egyáltalán nem lesz gond olyan embereket találni, akik szívvel-lélekkel küzdenek a közös célért. De a hajó ügye még nincs megoldva. Arra nyilvánvalóan nem gondolhattak, hogy egy ilyen jellegű kutatóútra a *Boundary*t vegyék igénybe. Egy ilyen hadjáratot nem lehetett vitorlással végigcsinálni, ehhez gőzhajóra volt szükség.

Volt ekkoriban San Diego kikötőjében néhány gőzös, melyek igen alkalmasnak tűntek a kijelölt célra. Mrs. Branican megbízta Ellis kapitányt, hogy vegye meg a leggyorsabb járatút; a vételhez szükséges összeget is a rendelkezésére bocsátotta. Néhány nap alatt az ügy sikeresen zárult, és Mrs. Branican a Davitt tulajdonosa lett, de ezt a nevet átváltották, hogy szerencsét hozzon, a Dolly-Hope névre, azaz Dolly Reményé*re.* Kilencszáz tonnás csavargőzös volt, úgy építve, hogy kamráiban nagy mennyiségű szenet lehetett elraktározni, tehát hosszú szakaszokat tudott egyszerre befutni utánpótlás nélkül. Föl volt szerelve mint háromárbocos goélette is, tekintélyes vitorlázattal. Ezerkétszáz lóerős gépezete révén óránként átlag tizenöt csomó sebességgel volt képes haladni. Ilyen befogadóképességgel és sebességgel a nagyon jól kormányozható, remek Dolly-Hope meg fog felelni mindazoknak a követelményeknek, melyeket az elzárt tengerrészek, a szigetek és zátonyok tömegének végigkutatása megkövetel. Az expedíció céljaira nehéz lett volna alkalmasabb hajót találni.

Csupán három hetet vett igénybe, míg a Dolly-Hope-ot felszerelték. Ellenőrizték a kazánokat, kipróbálták a gépet, kijavították a vitorlákat és a kötélzetet, beigazították a tájolókat, megtöltötték a szénraktárt, összegyűjtötték az élelmiszert a talán egy évnél is hosszabbra nyúló útra. Ellis kapitány el volt szánva arra, hogy addig nem jön el azokról a vizekről, ahol a Franklin pusztulása lejátszódhatott, míg a legkisebb zugot is fel nem kutatta. Erre tengerészszavát adta, és olyan ember volt, aki megtartja a szavát.

Jó hajó meg jó legénység - ez a siker záloga. E tekintetben Ellis kapitány csak örülhetett a szerencséjének, mert szinte versenyre kelt San Diego egész hajósnépe. A legjobb matrózok jelentkeztek, hogy parancsnoksága alatt szolgáljanak. Vetélkedtek egymás közt, hogy ki utazhasson az áldozatok felkutatására, hiszen azok mind itteni tengerészcsaládokból kerültek ki.

A Dolly-Hope személyzetét egy másodkapitányból, egy hadnagyból, egy fedélzetmesterből, egy fertálymesterből és huszonöt emberből állították össze, köztük voltak a gépészek és fűtők is. Ellis kapitány biztos lehetett benne, hogy ezek a bátor és hűséges tengerészek mindent megtesznek, amit csak kér tőlük, bármilyen hosszú és fáradalmas is lesz a maláj vizeken zajló hadművelet.

Magától értetődik, hogy Mrs. Branican sem tétlenkedett az előkészületek alatt. Ott volt állandóan, segítőkészen Ellis kapitány mellett, és ha kellett, pénzét sem kímélte, mert a legkisebb apróságot sem akarta elmulasztani, ha ezzel hozzájárulhatott az expedíció sikeréhez.

De eközben ez a nagyszívű asszony nem feledkezett meg azokról a családokról sem, melyeket a hajó eltűnése nélkülözésbe vagy nyomorba taszított. Bár e tekintetben csak hozzá kellett járulnia az Andrew cégtől kezdeményezett és az általános gyűjtés révén kiegészített támogatáshoz. Így e családok megélhetése véglegesen biztosítva volt, bár reménykedtek, hogy Mrs. Branican erőfeszítései végül is hazajuttatják a Franklin hajótörötteit.

Amit Dolly a balsors által oly kegyetlenül sújtott családok érdekében tett, mért is nem volt módja ugyanazt Jane Burkerért is megtennie? Most már tudta, milyen jóságot tanúsított iránta egész betegsége alatt ez a szerencsétlen asszony. Tudta azt is, hogy Jane egy pillanatra sem hagyta magára. Jane most is itt élhetne vele a Szépkilátó házban, megosztva vele reményeit, ha férje siralmas ügyei nem kényszerítik San Diego, sőt minden kétséget kizáróan az Egyesült Államok elhagyására. Bármennyire is kárhoztatható Len Burker magatartása, kétségtelen, hogy Jane a szeretetet szinte a teljes önfeláldozás fokán tanúsító jó rokonnak bizonyult. Dolly tehát továbbra is őszinte barátsággal viseltetett iránta, és valahányszor szerencsétlen sorsára gondolt, éppen az fájt neki leginkább, hogy nem tud rajta segíteni és így kimutatni mély háláját. Sajnos Mr. William Andrew minden szorgoskodása ellenére sem sikerült bármit is megtudni a Burker házaspárról. Igaz, ha búvóhelyük titka ki is derült volna, Mrs. Branican nem hívhatta volna vissza őket San Diegóba, minthogy Len Burker csalásért a legsúlyosabb vádak alatt állott, de mindent elkövetett volna, hogy eljuttassa Jane-hez küldeményeit, melyekre a szerencsétlen asszonynak minden bizonnyal nagy szüksége volt.

Július 27-én a Dolly-Hope készen állott az indulásra. Reggel Mrs. Branican felsétált a fedélzetre, hogy még egyszer Ellis kapitány lelkére kösse, semmit se kíméljen, csak hogy a Franklin nyomára bukkanhasson. Ő egyébként szilárdan hitte, hogy ez sikerülni fog. Hazahozzák Johnt, haza az egész legénységet! Olyan meggyőződéssel beszélt, hogy a matrózok önkéntelenül megtapsolták. Mindnyájukra átragadt erős hite, csakúgy, mint a barátokra, rokonokra, akik ott szorongtak, hogy jelen legyenek a Dolly-Hope indulásánál.

Ekkor Ellis kapitány ilyen szavakkal fordult Mrs. Branicanhez és Mr. William Andrew-hoz, aki az asszonnyal együtt érkezett a fedélzetre:

– Itt, az ön színe előtt, asszonyom, s ugyanígy Mister William Andrew színe előtt tisztjeim és matrózaim nevében is esküszöm, igen, megesküszöm, hogy semmiféle veszély, semmilyen fáradság nem téríthet el attól, hogy John kapitány és a Franklin többi hajósának nyomait felkutassam. Ennek a hajónak, melyet ön készített fel az útra, Dolly Reménye a neve, és képes is lesz ezt a nevet igazolni.

– Isten segítségével és a bátor emberek áldozatkészségével így is lesz - felelte Mrs. Branican.

– Hurrá, hurrá John és Dolly Branicanre!

Az éljenzést az egész tömeg visszhangozta, mely ott szorongott a kikötő partján.

Eloldották a kötelet, s a Dolly-Hope a propeller működésére megfordult, és elindult az öböl kijárata felé. Amint kiért az öböl torkából, orrát azonnal délnyugatnak fordította, és hatalmas gépeinek ereje révén csakhamar kikerült az amerikai part látóteréből.