Új-Aberfoyle

Ha a mérnökök valami emberfölötti hatalommal, úgy ezer lábnyi vastagságban, egyetlen sziklaként fölemelhetnék a föld kérgét, amelyen Stirling, Dumbarton és Renfrew megyék összes tavai, folyói, öblei és partvidékei feküsznek, úgy azt látnák, hogy e roppant fedő alatt olyan óriási terjedelmű barlang van, amilyenhez hasonló csak egyetlen egy akad széles e világon, név szerint a híres mamutbarlang Kentuckyban.

Ez a barlang száz meg száz mindenféle alakú és nagyságú üregből állott, olyanformán, mint a lép sejtjei. Számos emeletnyi, szeszélyesen elosztott cellái, sejtjei következtében akár méhkasnak is mondhatnék, csakhogy e sejtekben méhek helyett ichthyosaurusok, megatheriumok, pterodactylusok laktak a régi, özönvíz előtti korszakban; és ennek a méhkasnak sejtjeiben azok a szörnyetegek elég jól el is fértek!

A folyosóknak valóságos útvesztője kanyargott a legnagyobb összevisszaságban. Egyes folyosók magasabban emelkedtek, mint leghatalmasabb katedrálisaink boltozatai, mások az oldalhajókhoz hasonlóan alacsonyabban és tekervényesen húzódtak. Itt ezek vízszintes irányban nyúltak el, ott azok ferdén vonultak fölfelé, lefelé a szélrózsa minden irányában, és így egyesítették az üregeket, és azok közt szabad közlekedést tartottak fönn.

A boltozatokat tartó oszlopok hajtásai mindenféle stílusokat utánoztak, a másodkori földrétegben futó folyosók és boltozatos hajók közti hatalmas falak réteges palából és homokkőzetekből álltak. Ámde e használhatatlan kőzetrétegek közt, azok iszonyú nyomása alatt, csodálatra méltó kőszénerek haladtak, és az idegen kőszénbánya szövevényes hálózatában annak fekete véreként keringtek. Ezek a kőszénmedencék negyven mérföldnyi hosszúságban terjedtek északról délnek, és ott, még maga a csatorna alatt is tovább folytatódtak. Fontosságukat egész mivoltában csak részleges kutatások deríthették föl, de nyilván fölül kellett múlniuk mind a cardiffi széntelepeket Walesben, mind pedig a Newcastle kőszénmedencéit is a northumberlandi grófságban.

Hozzá kell még tennünk, hogy mind e medencék kiaknázása szerfölött könnyűnek ígérkezett. Részint azért, mert a másodkori kőzettömegek különösképp előnyösen helyezkedtek el, részint pedig az ásványanyagok megmagyarázhatatlan módon osztódtak el abban a geológiai korszakban, amikor mind e tömegek megkeményültek. Ilyenformán maga a természet készítette el Új-Aberfoyle tárnáinak, folyosóinak, alagútjainak sokaságát.

Úgy van, egyedül a természet! Az ember ugyan egy pillanatra azt hihette volna, hogy itt voltaképp valami, századok óta elhagyott bányára akadt, de hát ez nem úgy volt. Az emberek nem hagynak el ilyen kincsesbányát!... Emberi termeszek sohasem rágták, fúrták a skót föld belsejének e részeit, magának a természetnek a remekműve volt ez a csoda. Mert, amint már esett szó róla, ehhez a csodához sem az egyiptomi korszak földalatti építkezései, sem a római világ katakombái nem hasonlíthatók, hanem egyedül csak az a híres mamutbarlang, a maga húsz mérföldnél nagyobb terjedelmével, kétszázhuszonöt utcájával, tizenegy tavával, hét folyójával, nyolc zuhatagával, harminckét feneketlen szakadékával és ötvenhét dómjával, amelyek egyikének-másikának boltozata ötödfélszáz lábnál is magasabban lebeg.

Mint ez a barlang, olyan volt Új-Aberfoyle is; nem embernek, hanem magának a Teremtőnek munkája.

Ilyen volt az új birtok, valami hasonlíthatatlan gazdagság, amely annak fölfedezésével egyetemben az öreg bányamester tulajdona volt. A régi bányában való tíz évi tartózkodás, ritka szívósságú kutatás, föltétlen hit és csodálatos bányászati ösztön, mindezek együttesen vezethettek csak eredményre ott, ahol annyi más zátonyra jutott. De hát a bányaművelés utolsó éveiben, amikor James Starr vezetése alatt annyi próbafúrást végeztek, miért hagytak föl azokkal épp itten, közvetlenül az új telep küszöbén? Hát az véletlen volt, az a véletlen, amely az effajta kutatásoknál oly nagy szerepet játszik.

Bármint történt, ott volt Skócia belsejének az a földalatti grófsága, és lakhatóságához más se kellett, mint a napvilág vagy annak hiányában valami különös csillagzatnak a fénye.

Vizei bizonyos mélyedésekben foglaltak helyet, nagy tavakat alkottak, magánál a Katrine-tónál is nagyobbakat, mely épp fölöttük terült el. Kétségkívül e tavak vizei nem hullámoztak, mint a folyóvizek, és hullámtörésük se volt. Valamely gótikus stílusú vár sötét képét sem tükrözték vissza. Nyírek, tölgyesek nem hajlongtak partjaikon, hegyek sem vetették rájuk hosszú árnyékukat, hajók nem barázdálták, semmiféle világosság nem csillámlott vissza vizükből, a Nap nem hatotta át mélyüket fényes sugaraival, valamint a Hold sem kelt föl soha látóhatáruk fölött. És mégis, a mélységnek e tavai, ha szellő nem is fodrozta tükrüket, valamely elektromos csillagzatnak a fényénél egyáltalán nem lettek volna kedvesség híján, és az őket összekötő csatornákkal egyetemben igen szépen egészítették ki ez idegen tartomány földrajzát.

Igaz, hogy növényzet táplálására egyáltalában alkalmatlan volt e föld alatti világ, hanem lakóhelyet, azt az emberek egész sokaságának adhatott. És ki tudja, hogy egykoron majd e mindig közepes hőmérsékletű helyiségek, Aberfoyle elhagyott tárnái, miként Newcastle, Alloa vagy Cardiff telepei is kimerülésük után nem lesznek-e menedékei az Egyesült Királyság szegény népének?