Legalább is hét- vagy nyolczszázan lehettek. Alacsony termetűek, de izmosak, hajlékonyak és ügyesek voltak, óriási ugrásokat tudtak véghez vinni és ugráltak is a kikötő nyugati oldalán tornyosuló hegyek mögé leáldozó nap utolsó sugarainak fényénél. A vöröses napkorong nemsokára eltünt és sötétség kezdett borulni a tengeröbölre, a melyet Sanorra és Ronda és a sivár Cuervo vidék távoli hegylánczai környeznek.

Egyszerre az egész csapat mozdulatlanná lett. A főnöke megjelent ama hegynyergen, a mely egy sovány szamár hátához hasonlít és a hegy taraját képezi. Ama katonai őrhelyről, a mely az óriási szikla legvégső csúcsán van, semmit se lehetett látni abból, a mi a fák alatt történt.

– Szriszsz!... Szriszsz! - hangzott a főnök ajkairól, a melyeknek összecsucsorított mivolta rendkívül élessé tette a füttyöt.

– Szriszsz!... Szriszsz! - ismétlé a csapat bámulatos egyértelműséggel.

Furcsa egy teremtés volt ez a főnök, magas termetével, majombőrből készült öltözékével, a melynek a szőre kifelé volt fordítva, bozontos hajával, rövid, tarlószerű szakálával és meztelen lábaival, a melyeknek a talpa olyan kemény volt, mint a ló patája.

Felemelte a jobb karját és a hegy alsó gerincze felé mutatott. Azonnal valamennyien utánozták e taglejtését, katonás vagy talán inkább mondhatnék gépies egyöntetűséggel, mint a marionettek, a melyeket egy és ugyanaz a rugó mozgat. A főnök lebocsátotta a karját. Ők is lebocsátották a karjukat. A főnök lehajolt a földre. Ők is lehajoltak. A főnök egy erős botot ragadott a kezébe és azt megcsóválta a levegőben. Ők is megcsóválták a botjaikat egészen úgy, a mint a főnök tette.

Végre a főnök megfordult, leguggolt a fűbe és tova mászott a fák közt. A csapat szintén mászva ment utána.

Nem került tíz perczbe, míg lementek az eső által részben elmosott hegyi ösvényeken, a nélkül, hogy egyetlen kavics legurulása elárulta volna az előnyomuló tömeg jelenlétét.

A főnök egy negyed óra mulva megállt. Valamennyien megálltak, mintha ott, a helyszínen, kővé meredtek volna.

Alattuk, mintegy kétszáz méternyire, a város terült el a tenger partján. Számos gyertya- és lámpafény világítá meg a mólók, az utczák, a nyaralók és a kaszárnyák egymás közé vegyült csoportjait. A városon túl, a horgonyaikon nyugvó hadi és kereskedelmi hajók és pontonok fáklyáit és lámpáit tükrözte vissza a csöndes vizek tükre. Az «európai csúcs» legvégén a világító torony vetette fénysugarát a tengerszorosra.

E pillanatban ágyuszó dördült el, a First gun fire, a parti ütegek egyikéből. Erre azonnal felhangzott a dob- és sípszó is.

A takarodó ideje volt, a melyen túl semmiféle idegennek se szabad a városban járkálnia, kivévén valamelyik helyőrségbeli tiszt kiséretében. A hajók legénységének is a fedélzeten kell lennie, kapuzárás előtt. Az őrjáratok negyed óránkint czirkáltak és bekisérték az elkésetteket és az ittasokat. Aztán elcsöndesült minden.

Mac Kackmale tábornok alhatott akár mind a két fülén.

Úgy látszott, hogy Angolországnak ez éjjel még nem kellett féltenie a gibraltári szikláját.