ÖT HÉT TÖRTÉNETE

Most már kölcsönösen tisztában vagyunk egymással. Ker Karraje tudja, hogy ki vagyok...

Már akkor is tudta, amikor elraboltatta Thomas Rocht és vele együtt Gaydon betegápolót.

Hogyan tudhatta meg? Miképpen jöhetett rá a titokra, holott arról a Healthful-House-ban sem tudott senki? Hogyan tudhatta meg, hogy egy francia mérnök betegápolónak állt be Thomas Roch mellé?... Érthetetlen... és lám, mégis lehetséges!

Nyilvánvaló, hogy Ker Karraje mindenről tudomást szerez, aminek hasznát veheti, akármennyi pénzébe kerül is. Az ilyenfajta ember nem néz a pénzre, hanem mindenáron megvalósítja terveit.

Ezentúl maga Ker Karraje vagy talán inkább cinkostársa, Serkö mérnök tölti be Thomas Roch mellett az én szerepemet. Vajon nagyobb sikerrel járnak-e, mint én? Adja isten, hogy meg ne tudják a titkot, máskülönben borzalmas szerencsétlenség szakad a művelt világra.

Nem feleltem Ker Karrajénak. Szava golyóként talált a szívembe. De azért nem roskadtam össze, mint az ál-D’Artigas gróf talán remélte.

Nem! Szembenéztem vele. Állta a tekintetemet, csak úgy szikrázott a szeme. Mellemen keresztbe fontam a karomat, akárcsak ő... pedig ura volt az életemnek. Ha egyet int: egy pisztolylövés a lábához terít... Holttestemet a lagúnába vetik, s az alagúton át a nyílt tengerre sodorja a víz...

E jelenet után sem törődött velem senki. Éppoly szabadon járhattam-kelhettem az oszlopok között, egészen a barlang végéig, és kétségtelenül megállapíthattam, hogy a *Back Cup*nak az alagúton kívül nincs más kijárata. Ellenőrzésemet semmi tekintetben sem szigorították.

Tépelődve indultam vissza a „kaptár” felé. Száz meg száz gondolat foglalkoztatott.

– Ha Ker Karraje megtudta is, hogy Simon Hart mérnök vagyok - mondtam magamban -, de azt már nem tudhatja meg soha, hogy a Back Cup fekvését jól ismerem!

Ami pedig Ker Karrajénak azt a kijelentését illeti, hogy rám akarja bízni Thomas Roch ápolását, most már, amióta tudom, hogy igazi nevemen ismer, nem hiszek a szándék komolyságában. Bizonyos mértékig sajnálom is, hogy nem lehetek Thomas Roch mellett. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy a feltalálótól mindenféle erőszakossággal és zaklatással igyekeznek majd megszerezni a robbanóanyag és a deflagrátor titkát. Serkö mérnök semmiféle eszköztől sem riad vissza, hogy ezt a rombolóeszközt a kalózkodás céljaira használhassa fel. Igen, jobb lett volna, ha, mint a *Healthful-House-*ban, itt is megmaradok Thomas Roch ápolójának. Megeshetik ugyanis, hogy Serkö mérnöknek valami mesterfogással sikerül a feltaláló titkát kicsikarnia, s ez esetben a fulgurátort irgalmatlanul felhasználja gaz merényleteinél.

Két hét telt el. Egykori ápoltammal ez idő alatt egyszer sem találkoztam. Mindennapos sétáimban - ismétlem - senki sem háborgatott. Az ellátás miatt sincs panaszra okom. Ebédem, vacsorám pontosan kijár D’Artigas gróf konyhájáról. (Néha még mindig ezt a nevet használom akaratlanul.) Különben kevés igényű ember vagyok evés-ivás dolgában, no de igazságtalanság volna e tekintetben a panasz. Az élelemmel teljességgel elégedett lehetek: az Ebba bőven szállítja a hozzávaló nyersanyagot.

Még szerencse, hogy naponta írhatok, és legalább ezzel űzhetem el a tétlen órák unalmát. Naplómban minden apró eseményt feljegyezhettem attól fogva, hogy a Healthful-House-*ból elraboltak. Jegyzetemet napról napra kiegészíthettem. Most is állandóan feljegyzem észleleteimet. Mindaddig vezetni szándékszom ezt a naplót, amíg csak a tollat ki nem ragadják a kezemből. Hátha hozzásegít egyszer még valakit, hogy leleplezze a *Back Cup titkát!

Július 5-től július 25-ig

Két hét múlt el, de egyszer sem sikerült Thomas Roch közelébe kerülnöm. Valószínűleg nem akarják, hogy befolyásoljam. Pedig hát eddig sem voltam reá valami nagy hatással... Csupán abban reménykedem, hogy D’Artigas gróf, Serkö mérnök és Spade kapitány is hiába fecsérelnek reá időt és fáradságot: a titok továbbra is titok marad.

Thomas Roch háromszor-négyszer (legalábbis én ennyiszer láttam) Serkö mérnökkel sétálgatott a lagúna partján. Megkerülték a tavat, és Thomas Roch - úgy tetszett - bizonyos érdeklődéssel hallgatta a mérnök szavait. Serkö rendre megmutatott neki mindent, bevezette az áramfejlesztő telepre, és részletesen megismertette vele a tug szerkezetét. Thomas Roch állapota szemmel láthatólag javult, amióta kikerült a *Healthful-House-*ból.

Thomas Roch ott lakik Ker Karraje egyik szobájában. Nem kétséges, hogy naphosszat kémlelik, figyelik, különösen Serkö mérnök. Vajon képes lesz-e ellenállni a csábításnak, ha megadják neki a fulgurátor titkáért kért roppant összeget? Vajon ismeri-e még egyáltalában a pénz értékét? Ezek a nyomorultak egész halmot rakhatnak elé az esztendők során összerablott aranyból, és azzal elcsábíthatják... Hátha mégis kiszalasztja a fulgurátor titkát!... Mostani szellemi állapotában ez könnyen megtörténhetik... Az anyagot beszerzik, és Thomas Roch kényelmesen nekiláthat vegyi kísérleteinek. Ha gépre van szükség: megrendelik az amerikai szárazföld valamelyik gyárában, a gyanú elkerülése végett, persze, darabonként... Mi sem könnyebb ennél! Hajam szála az égnek mered, ha arra gondolok, mit jelenthet egy ilyen rombolóeszköz a rablók kezében!

Nincs egy nyugodt órám sem, elviselhetetlen balsejtelmek gyötörnek. Mardos az aggodalom, csaknem beteggé tesz... A barlang levegője egészséges, s néha mégis úgy érzem, hogy megfulladok. Mintha mellemre nehezednének a vastag sziklafalak. Távol vagyok a világtól... mintha nem is a földön élnék, hanem valami távoli bolygón... Semmit sem tudok arról, ami odakint történik, a tengerentúli szárazföldeken... Ó, ha feljuthatnék a boltív csúcsáig, felkapaszkodhatnám a sziklaoromra, leereszkedhetném a hegy aljába...

Július 25-én reggel végre találkoztam Thomas Rochsal. A lagúna túlsó partján sétálgat egyedül. Ker Karrajét, Serkö mérnököt és Spade kapitányt tegnap óta nem láttam. Nem tudom, nem rendeztek-e megint valami kis „kirándulást” a Back Cup körüli vizeken...

Elindulok Thomas Roch felé. Nem vesz észre. Figyelmesen nézem.

Komoly, elgondolkozó arca már nem vall lelkibetegre. Lassan, maga elé nézve sétál, nem tekint sem jobbra, sem balra. Hóna alatt rajzolódeszka, azon papír, a papíron vázlatok.

Hirtelen felemeli fejét, felnéz, egyet lép előre, és rám ismer.

– Ó!... Te vagy az, Gaydon! - kiáltja. - Hiszen megszöktem tőled! Most már szabad vagyok!

Úgy látszik, azt hiszi, hogy kiszabadult! Szabadabbnak érzi magát a Back *Cup*ban, mint a *Healthful-House-*ban! Jelenlétem kellemetlen emlékeket ébreszt benne... Az eset rohammal végződhetik, mert nagyon izgatottan folytatja.

– Igen!... Te vagy az, Gaydon!... Ne jöjj közel hozzám!... Maradj ott!... Megint elfognál engem... visszavinnél az őrültekházába!... Soha!... Itt vannak a barátaim, azok megvédenek!... Hatalmasok és gazdagok!... D’Artigas gróf a megbízóm, Serkö mérnök a vállalkozótársam! Találmányomat busásan fogjuk értékesíteni! Megcsináljuk a Roch-féle fulgurátort!... Eredj innen!.... Eredj innen!...

Thomas Rocht őrjöngő düh fogta el, hangja egyre emeltebb. Kezével hadonászik, egy rakás papírpénzt vesz ki a zsebéből - dollárt és más bankjegyet -, angol, francia, amerikai, német arany hull ki az ujjai közül... Honnan volna ennyi pénze, ha Ker Karraje nem fizette volna meg a fulgurátor árát?...

A kínos jelenet láttára többen odaszaladnak hozzánk. Már régebben is szemmel tartottak bennünket. Megragadják Thomas Rocht, és elhurcolják. A feltaláló, mihelyt szem elől téveszt engem, újra lecsendesül és nem ellenkezik. Testileg, lelkileg nyugodt, mint azelőtt volt.

Július 27-én

Két nappal e jelenet után, kora reggel lementem a lagúna partjára, és elsétáltam a kikötőgát csúcsáig.

A *tug*ot nem látom a szokott helyén, a sziklák tövében, de a lagúnában sincs sehol. Ker Karraje és Serkö mérnök azonban nem mentek el hazulról, mint gondoltam, mert tegnap este mindkettőjükkel találkoztam.

Csaknem bizonyosra veszem azonban, hogy ma nincsenek itthon, hanem Spade kapitánnyal meg a matrózokkal beszálltak a tug*ba, és áthajóztak a szigetecske öblében horgonyzó vitorlásra. Az *Ebba azóta valószínűleg javában a tengeren hajózik.

Zsákmány után néznek? Lehet. De az sem lehetetlen, hogy Ker Karraje ismét D’Artigas gróffá változott, és azért igyekszik valamelyik kikötőbe, hogy ott beszerezze a Thomas Roch fulgurátorához szükséges nyersanyagot...

Ó, ha valamiképpen belopódzhatnám a *tug*ba, felosonhatnék az *Ebbá*ra, és addig rejtőzhetném ott, amíg e rablókkal eljutnék valamelyik kikötőbe... Ott talán megszökhetném, hogy megszabadítsam a világot ettől a bandától!...

Ez a gondolat gyötör unos-untalan: menekülni... menekülni mindenáron erről a kalóztanyáról!... Csakhogy innen csupán az alagúton át lehet kijutni, tengeralattjáró hajón... Őrültség még csak gondolni is rá! Tiszta őrültség!... De más úton-módon sehogy sem szabadulhatok a Back Cup belsejéből...

Ezen töröm éppen a fejem, amikor a rakodógát partjától mintegy húszméternyire meghasad a víz, és a tug felemelkedik a lagúna színére. A tetőajtó rögtön felpattan, és Gibson gépmester lép ki rajta, néhány matróz kíséretében. Más matrózok a szirtnyelv végébe rohannak, hogy elkapják a tengeralattjáró kötelét. Megragadják a kötelet, meghúzzák, és a tug néhány perc múlva már régi helyén pihen, a sziklaöbölben.

Ezúttal tehát az Ebba itthon hagyta a vontatóhajót, és magányosan járja a tengert. A tug csak azért futott ki, hogy az *Ebbá*ra szállítsa Ker Karrajét és társait, és átvontassa a vitorlás hajót a sziget körüli sziklaszorosokon.

Ez a körülmény még jobban megerősít engem abban a hitemben, hogy D’Artigas gróf ez alkalommal csak az amerikai kikötővárosok egyikébe látogat el: ott akarja megvásárolni Thomas Roch részére a robbanószerhez szükséges nyersanyagokat, és ott akarja megrendelni valamelyik gyárban a megfelelő gépalkatrészeket. Ha majd visszaérkezik, a tug ismét kifut, találkozik a vitorlással, s Ker Karraje visszatér rajta Back Cup-i tanyájára.

A gazok nyilván a fulgurátor elkészítésén fáradoznak. Gyorsabban megy, mintsem gondoltam.

Augusztus 3-án

Ma a lagúnában rendkívüli jelenségnek voltam szemtanúja. Ilyesmi alighanem ritkán fordul itt elő.

Délután három óra. A lagúna vize egyszerre örvényleni kezd. Talán egy percig tart a zajlás, aztán két-három percre megnyugszik a víz, majd a tó közepe táján örvénylik megint.

Tíz-tizenöt tengeri rabló észreveszi a dolgot, és a meglehetősen érthetetlen tünemény láttára lerohan a partra. Meglepetés és bizonyos ijedelem jelei látszanak rajtuk.

A tug nem okozhatja az örvénylést, hiszen a révben pihen. Valami más búvárnaszád jutott talán át az alagúton? Nem látszik valószínűnek.

Ugyanekkor a lagúna túlsó partjáról is kiáltások hallatszanak. A rablók egy-két szót váltanak. Nem értem a nyelvüket... Tíz-tizenkét durva hangzású szót kiáltoznak egymásnak. Az innenső parton állók nagy sietve cellájuk felé szaladnak.

Talán valami tengeri szörnyeket vettek észre a tóban, s most fegyvereikért, vadászszerszámaikért rohannak?

Jól sejtettem, mert íme, egy perc múlva robbanógolyós puskákkal, hosszú kötélre erősített szigonyokkal térnek vissza.

Csakugyan: egy hatalmas bálna jutott be az alagúton - a Bermudák táján gyakori ámbrás cetek fajtájából való - és most itt hánykódik a lagúna vizében. Vajon szabad-e ebből arra következtetnem, hogy cethalászok elől menekült, és úgy tévedt az alagútba?

Több másodperc is eltelik, amíg a roppant víziállat a felszínre vetődik. De a vízen is áttetszik óriási, fénylő, zöldes színű háta. Ide-oda veti magát, mintha valami iszonyú ellenséggel viaskodnék. Amint újra felvergődik, két fényes vízsugarat lövell a magasba, erős zajjal.

Ez az állat talán szükségből úszott be ide - gondolom magamban -, hogy bálnavadászok elől meneküljön. Márpedig ez azt jelenti, hogy hajó jár a Back Cup közelében, a parttól talán csak néhány kötélhossznyira!... Azt jelenti, hogy ezek a hajók a szűk nyugati szorosokon egészen a sziget lábáig elhatoltak!... Ó, hogy nem juthatok érintkezésbe velük! Mert annyi biztos, hogy akárhogy is, a Back Cup sziklafalán keresztül sehogy sem kerülhetek el hozzájuk...

Hanem azt kisvártatva megtudom, hogyan keveredett a cet a lagúnába: nem cethalászok kergették ide, hanem egy falka cápa. A Bermudák környékén valósággal hemzsegnek a vízben ezek a kegyetlen ragadozók. Jól látom a cápákat a víz alatt: öt-hat közülük hátára fordul, és kitátja a száját. Állkapcsukban úgy meredeznek a fogak, mint a lóvakarón a tüskék. A cápák rávetik magukat a cetre. Az nem tud másképpen védekezni, mint hogy farkával igyekszik agyoncsapni őket. A cet már megsebesült. Vére pirosra festi a lagúna vizét... El-elmerül, majd újra felvergődik, de képtelen menekülni a cápák marásától.

De mégsem a falánk ragadozók lesznek a győztesek! Nem az övék a zsákmány, mert az ember a maga eszközeivel hatalmasabb náluk!

A lagúna partján ott állnak Ker Karraje cimborái - nem különbek a cápáknál, mert a cápák is, ők is tengeri ragadozók -, s ezek majd zsákmányul ejtik a cetet. Jó fogás a Back Cup lakói számára!

E pillanatban a cet a lagúna kikötőgátjához közeledik. Ott várakozik D’Artigas gróf maláji szolgája és kívüle még néhány, különösen tagbaszakadt fickó.

A maláji hosszú kötélre erősített szigonyt markol a kezében, meglóbálja izmos karjával, és nagy ügyesen, roppant erővel elhajítja.

Bal uszonyán találja a cetet. Az állat hirtelen víz alá merül, a cápák követik. A szigonykötél ötven-hatvan méternyire legombolyodik. Most már csak jól meg kell húzni, és az állat a felszínre bukkan, hogy kilehelje páráját.

Sietség nélkül húzzák a kötelet a fickók, hogy valamiképpen ki ne rántsák a cet testéből a szigonyt. Néhány pillanat, és az állat felmerül az alagút bejáratánál meredező fal tövében.

Holtra sebzetten hánykolódik a roppant víziemlős, gőzoszlopot, levegőt és véres vizet lövellve borzalmas haláltusájában. Vonaglásában egy hosszú csapással még a sziklához ver egy cápát.

A szigony a rándítástól kihull testéből, s az ámbrás cet még egyszer alámerül - ezúttal utoljára. Aztán megint felbukik. Oly rémisztő erővel csapkodja a lagúna vizét, hogy egy pillanatra az alagút szája is kiválik a hullámok közül.

A cápák mohón esnek neki zsákmányuknak, de golyózápor hull közéjük. Néhányuk nyomban felfordul, a többi menekül.

Vajon rátalál-e a cápafalka az alagút kijáratára, és kijut-e a lagúnából a nyílt tengerre? Mindenesetre jó lesz, ha óvatosságból néhány napig nem fürdöm a lagúnában.

Hát a bálnával mi történik? Két ember csónakba száll, és a partra vontatja. A rakodógátnál partra húzzák a roppant tetemet. Aztán a maláji nekiáll, és feldarabolja. Jól ért hozzá, úgy látszik, nem újonc az efféle munkában.

Most már biztosan tudom, hogy hol nyílik az alagút szája: a nyugati sziklafalban, alig háromméternyire a víz színe alatt. De ha tudom is, mi hasznát vehetem a tudományomnak?...

Augusztus 7-én

Tizenkettedik napja, hogy D’Artigas gróf, Serkö mérnök és Spade kapitány tengerre szálltak. Semmi jel sem mutat arra, hogy hamarosan várják a hazaérkezésüket, de látom, a tug mégis állandóan indulásra készen áll, mint valami gőzhajó, amelyben szüntelenül fűtik a kazánt. Gibson gépmester állandóan ügyel, hogy az áramfeszültség ne csökkenjen az akkumulátorokban. Az Ebba az amerikai kikötőkben nappal is nyugodtan lehorgonyozhat, de a Back Cup csatornájába bizonyára csak éjjel mer befutni. Valószínűnek tartom tehát, hogy Ker Karraje és cinkostársai éjszaka érkeznek haza.

Jól sejtettem. A tug tegnap este nyolc óra tájban a vízbe merült, és behatolt az alagútba. Az Ebba elé ment, hogy a vitorlás hajót átvontassa a sziklák között, s aztán utasait és a legénységet partra tegye a Back Cup belsejében.

Ma reggel, séta közben, megpillantottam Thomas Rocht és Serkö mérnököt. A lagúna felé ballagtak. Beszélgettek. Sejtettem, hogy miről lehet köztük szó.

Mintegy húszlépésnyire vagyok tőlük, és így megfigyelhetem egykori ápoltamat.

Szeme ragyog, homloka derült, s amíg Serkö mérnök válaszait hallgatja, egészen más az arckifejezése, mint régente volt. Nagyon türelmetlen, mielőbb a kikötőbe szeretne érni.

Előresiet. A mérnök követi. Mindketten megállnak a parton, ahol a tug pihen.

A matrózok tíz közepes nagyságú tartályt raknak ki a tengeralattjáróból. A tartályok fedelén vörös betűk állnak... sajátságos jelzés... csupa nagybetű... Thomas Roch figyelmesen szemléli.

Serkö mérnök megparancsolja a matrózoknak, hogy a tartályokat - körülbelül egy-egy hektoliter űrtartalmú mindegyik - azonnal szállítsák a bal parton levő raktárba.

A matrózok csónakba hordják a tartályokat, és azonnal viszik.

Bizonyosra veszem, hogy ezekben a tartályokban a Thomas Roch találmányához, a robbanószerhez és a fulgurátorhoz szükséges anyag érkezett meg Back Cup*ra.* A készülékeket bizonyára valamelyik amerikai gyárban rendelték meg. Ha elkészülnek, a kétárbocos értük megy, és ide szállítja őket.

Ezúttal az Ebba nem hozott rablott árut. Ker Karraje és társai tehát nem követtek el újabb kalózkodást. De micsoda rettenetes támadó és védekező fegyver jut nemsokára a kezükbe!

Thomas Roch szavai szerint a fulgurátorral az egész földgömböt ízzé-porrá lehetne zúzni... Ker Karraje egy napon talán még erre is vállalkozik.