Mint már bevezetéskép is mondám, nem szeretem a vadászokat, különösen azért nem, mert oly nagyon szeretik kalandjaikat elbeszélni.

Nos, ép most irtam le az én kalandjaimat is. Bocsánatot kérek; sohasem teszem többé.

Ez a kirándulás első és utolsó kisérlete volt a szerzőnek, de van belőle oly emléke, mely már a rosszakarattal határos. A hányszor vadászszal találkozik, ki után kutya ballag és a vállán fegyvert czipel, azt kivánja neki: »Sok szerencsét a vadászathoz!« ... Pedig tudvalevő dolog, hogy ez biztos szerencsétlenséget hoz neki!

(Vége.)