– Merre tartunk most? - kérdé Kennedy, amint látta, hogy barátja az iránytűt nézi.

– Észak-északnyugatnak.

– De az ördögbe! ez akkor nem észak.

– Nem Dick! nehezen is hiszem, hogy elérjük Gondokorót; sajnálom, de utóvégre összeköttetésbe hoztuk a keleti kutatásokat az északiakkal, tehát nem panaszkodhatunk.

A Victoria lassanként távolodott a Nílustól.

– Vessünk még egy tekintetet, - mondá a doktor - ezen még túl nem haladott szélességi fokra, melyet a rettenthetlen utazók eddig át nem léphettek. Bizonyára itt vannak azon hozzáférhetetlen néptörzsek, melyekről Petherick, d’Arnaud, Miani beszélnek, valamint Lejean is, a fiatal utazó, kinek a Nílus felső folyásáról a legjelesebb munkát köszönhetjük.

– A mi fölfedezéseink tehát, - kérdé Kennedy - megegyeznek a tudomány föltevéseivel?

– Tökéletesen. A fehér folyónak, a Bahr el Abiadnak forrásai el vannak rejtve egy tengernyi nagy tóban, ott van az eredete; a költészet természetesen itt veszíteni fog, mert a folyók e királyának szerettek mennyei eredetet tulajdonítani. A régiek Oceánnak hítták és azt hitték, hogy egyenesen a napból ered. De hát az ilyen hitből engedni kell és elfogadni, amire a tudomány megtanít. Mert meglehet, hogy tudósok nem lesznek mindig, de költők igen.

– Ime, megint egy vízesés! - mondá Joe.

– Ezek a Makedo-i vízesések három szélességi fokon. Nagyszerűen összevág! Miért is nem követhettük még néhány órán át a Nílus folyását!

– És itt lent alattunk - mondá a vadász, - látom egy hegynek a csúcsát.

– Ez a Longwek hegy, az arabok «reszkető hegye», Debono átkutatta ezt az egész vidéket Latif effendi név alatt. A Nílus mentén lakó népek hadilábon állanak egymással és egymás ellen irtóháborút folytatnak. Képzelhetitek a veszélyt, mellyel dacolnia kellett.

A szél a Victoriát északnyugat felé hajtotta. Hogy a Longwek hegyet kikerüljék, alacsonyabb légáramot kellett fölkeresni.

– Barátim, - mondá a doktor két társának - tulajdonképen csak most fogjuk igazán megkezdeni felfedező utazásunkat Afrikában. Eddig csak megelőzőink nyomdokait követtük. Most jutunk csak egy eddig ismeretlen világba. Nem fog-e bátorságunk cserben hagyni?

– Soha - felelék egyhangúlag Dick és Joe.

– Előre tehát, Isten nevében!

Tíz óra tájban este utazóink hegyszakadékok, erdők és szétszórt falvak felett megérkeztek a reszkető hegy oldalához és annak lankás lejtői mellett elvitorláztak.

E nevezetes napon, ápril 23-án, tizenöt órai menet után sebes széltől hajtatva, több mint háromszáz mérföldet bejártak.

De az út ezen többi része szomorú hangulatban ment véghez. Teljes csend honolt a csónakban. Lehet, hogy doktor Fergusson teljesen el volt foglalva fölfedezéseivel, lehet, hogy két társa ezen ismeretlen vidékek átutazásán jártatta az eszét; kétségkívül belevegyült mindebbe a visszaemlékezés Angliára és a távolban levő barátokra. Egyedül Joe mutatott gondatlan megnyugovást, egészen természetesnek találván, hogy hazáját az ember nem viheti mindenütt magával; - de Fergusson és Dick iránt való tiszteletből ő sem törte meg a hallgatást.

Este tíz órakor a Victoria kikötött a reszkető hegy¹ másik oldalán; rendesen megvacsoráltak és aludni tértek, egymást felváltva az őrségen.

Másnap reggel az alvás után derültebb lett a hangulat; gyönyörű idő volt, a szél a kellő oldalról fújt és a Joe mókáitól fűszerezett reggeli visszahozta a jó kedvet.

A vidék, melynek most nekiindultak, rengeteg nagy: egyfelől a Holdhegyek, másfelől Darfur hegyei határolják; lehet körülbelül akkora, mint egész Európa.

– Most át fogjuk utazni az úgynevezett Usoga országot; a geográfusok azt állítják, hogy Afrika belsejében egy nagy mélyedés, egy óriási belföldi tenger volna. Meglátjuk, mennyire jogosult e föltevés.

– De hogyan jöhettek ezen föltevésre? - kérdé Kennedy.

– Az arabok meséi után. Ezek az emberek szeretnek mesélni, talán nagyon is szeretnek. Némely Kazéba vagy a nagy tavakhoz érkezett utazók láttak rabszolgákat, akik a földrész belsejéből valók voltak; - ezeket kikérdezték az ő országuk felől, ezek elbeszéléseiből aztán összevetés útján állították össze a rendszereiket. Az ilyesmikben alapjában véve mindig van valami igaz és amint láttuk, például a Nílus forrásait illetőleg nem csalatkoztak.

– Egészen helyesen - felelé Kennedy.

– Ezen közlemények alapján megpróbáltak térképeket összeállítani. Én is ezen utak egyikét szándékozom követni, hogy esetleg helyesbítsem.

– Vajjon lakott-e ez a nagy vidék? - kérdé Joe.

– Kétségkívül, de csak gyéren.

– Azt magam is gondoltam.

– Ezeket a szétszórt néptörzseket általában a niám-niám nevezet alatt foglalják össze, amely szó tulajdonképpen csak hangutánzat, a rágcsálás és kérődzés hangját adja vissza.

– Helyes! - mondá Joe - niám! niám!

– Jó szolgám, ha te magad adnál ezen utánzatra okot - mindjárt nem találnád valami nagyon helyesnek.

– Hogyan érti azt uram?

– Mert ezen népségeket emberevőknek tartják.

– És igaz az?

– Igaz bizony, sőt azt is állították, hogy ezen bennszülötteknek, mint a többi négylábúnak, farkuk is van, de csakhamar rájöttek, hogy testüknek ezen függeléke tulajdonképpen azokon a bőrökön van, melyet öltözet gyanánt viselnek.

– Annál rosszabb; - a fark nagyon pompás lehet a moszkitókat elkergetni.

– Az meglehet, Joe, hanem hát ez a mesék országába tartozik, mint a kutyafejek, melyeket Brun-Rollet utazó némely néptörzseknek tulajdonított.

– Kutyafej? Hát ez is nagyon jó ugatni és az emberevők jó hasznát vehetik.

– Ami azonban szerencsétlenségre igaz; azaz, hogy ezen népek valóban emberhús után sovárognak.

– Én csak azt óhajtom, - mondá Joe, - hogy ne kapjanak énrám valami különös étvágyat.

– Lám-lám! - mondá a vadász.

– Pedig az úgy van, Dick úr! - ha arra kerülne a sor, hogy engem felfaljanak, akkor legalább óhajtanám, hogy az önnek hasznára és uram javára szolgálna; de hogy ezeket a négereket ingyen hizlaljam, meghalnék szégyenemben!

– Helyes, derék Joe, - mondá Kennedy - hallottuk, amit mondtál, alkalomadtán majd gondolunk tereád.

– Szolgálatjukra uraim.

– Joe csak azért beszél, - jegyzé meg a doktor - hogy jól etessük és jó kövérre hizlaljuk.

– Meglehet, - felelé Joe - hisz az ember oly önző.

Délután az ég forró párákba burkolózott, mely a földből szállt felfelé. A borult égboltozat miatt alig lehetett a földön lévő tárgyakat megkülönböztetni; a doktor tehát, nehogy valami kiálló sziklacsúcsba ütődjenek, öt órakor jelt adott a megállapodásra.

Az éj minden baj nélkül mult el, de a nagy homály miatt meg kellett kétszerezni az őrködést a sötét éjszakában.

Másnap reggel az egyenlítői passzátszél erősen kezdett fújni, úgy hogy a gázzal egészen meg nem telt és ennélfogva feszesre nem duzzadt léggömb ráncaiban egész orgonálást vitt véghez és azt feszegetni, sőt kiszakítani iparkodott. Kivált keményen ostromolta azt a részt, melyen a csőkémények hatoltak be a gömb üregébe; kötelekkel kellett azokat megerősíteni, amit Joe szokott ügyességgel hajtott végre.

Megállapította egyúttal, hogy a gömb alsó nyílása légmentesen zárva maradt.

– Ez két okból fontos ránk nézve - mondá doktor Fergusson. - Először elkerüljük a ránk nézve nagyon becses gáz kiömlését, másodszor nem hagyunk magunk körül gyúlékony cafrangokat, melyek még utóvégre tüzet foghatnának.

– No biz ez borzasztó egy eset volna.

– Lebuknánk akkor? - kérdé Dick.

– Lebukni éppen nem; a gáz csendesen kiégne és mi lassan ereszkednénk a földre. Hasonló baleset érte Blanchard asszony francia léghajósnét. Léghajója egy tűzijáték meggyujtásától tüzet fogott, de azért le nem bukott és életét is kétségkívül megmentette volna, ha csónakja véletlenül egy kéménybe nem ütődik és ő abból a földre nem zuhan.

– Reméljük, hogy ilyesmi nem fog rajtunk megesni - mondá a vadász. - Eddig legalább utunk nem látszik veszélyesnek; én legalább nem látok semmi okot arra, hogy baj nélkül el ne érnők célunkat.

– Én sem, kedves Dick; a légi utazásoknál előfordult balesetek egyébiránt csaknem mindig a léghajósok vigyázatlansága vagy készülékük hibás szerkezete miatt történtek. Több ezernyi légutazás közül alig fordult elő húsz oly eset, mely halállal végződött volna. Az indulások és kikötések általában a legveszélyesebbek: ily esetekben tehát nem szabad semmi óvintézkedést sem elmulasztani.

– Itt a reggeli ideje, - mondá Joe - egyelőre meg kell elégednünk kávéval és füstölt hússal, míg Kennedy úr valami jó alkalmat talál, hogy bennünket vadpecsenyével jól megvendégelhessen.