December 7. folytatása.

Egy új úszóalkotmány visz bennünket. El nem sülyedhet, mert a cölöpök, melyekből áll, fönnúszva maradnak, bármi történjék is. Hanem a tenger nem fogja-e szétszaggatni? Nem fogja-e eltépni a köteleket, melyek egybekapcsolják? Nem fogja-e végre megsemmisítni a hajótörötteket, kik itt egy csoportban úsznak felületén?

Azon huszonnyolc személyből, kik a Chancellorral Charlestownból elindultak, tízen már elvesztek.

Tehát még tizennyolcan vagyunk, - tizennyolcan ezen a tutajon, mely szabálytalan négyszöget képez s körülbelül negyven lábnyi hosszú és húsz lábnyi széles.

Itt a neveik azoknak, kik a Chancellor utasai közül és személyzetéből még életben vannak: idősb és ifjabb Letourneur, Falsten mérnök, miss Herbey és én; - aztán Kurtis kapitány, Walter hadnagy, a kormányos, az eleségtár fölügyelője Hobbart, a néger szakács Jynxtrop, az ács Daoulas; - végre hét matróz: Austin, Owen, Wilson, O’Ready, Burke, Sandon, Flaypol.

Eléggé megpróbált-e már bennünket az egek ura hetvenkét nap óta, amióta elhagytuk az amerikai partot s eléggé megnehezedett-e keze fölöttünk? Aki legjobban bízik is köztünk, az sem meri remélni, hogy minden szenvedésnek vége már.

De hagyjuk a jövőt, ne gondoljunk másra, csak a jelenre s folytassuk e dráma eseményeinek följegyzését, azon rendben, amint következnek.

A tutaj utasait felsoroltam. Már most lássuk, hogy mit visznek magukkal.

Kurtis Róbert csak annyit szállíthatott a tutajra, amennyi megmaradt az eleségtárból megmentett élelmiszerekből, melyeknek legnagyobb része oda lett azon pillanatban, mikor a Chancellor fedélzete víz alá merült. Ez élelmiszerek nem igen bővek, ha megfontoljuk, hogy tizennyolcunkat kell ellátni vele s hogy sok nap elmulhatik, míg valami hajóra vagy földre találunk. Egy hordó kétszersült, egy hordó besózott hús, egy kis tonna pálinka, két tonna víz, ennyi összesen, amit megmenthettünk. Már az első naptól kezdve tehát szűkre kell mérni mindenkinek a részletét.

Felváltani való ruhánk egyáltalán semmi sincs. Néhány vitorlánk van, azt használjuk takaróul s egyszersmind födélül. Daoulas ács szerszámjai, a fokmérő és a delejtű, egy térkép, a zsebkéseink, egy réz üst, egy pléh pohár, melyet az öreg irlandi O’Ready még soha sem hagyott el magától: ezekből állnak megmaradt műszereink és házi eszközeink. Minden ládánk, mely a födélzeten volt lerakva s az első tutaj számára szánva, elsülyedt, midőn a hajó víz alá merült s attól a perctől kezdve nem lehetett többé a hajóközbe behatolni.

Íme ez a helyzet. Nagyon súlyos, de még nem végkép kétségbeejtő. Fájdalom, attól lehet félni, hogy némelyikünknél hiányzik a lelki erő a testi eréllyel egyetemben. Azonfölül vannak köztünk, kiknek rossz hajlamait nagyon nehéz lesz féken tartani!