Az egyes kiáltások egyetlen hatalmas kiáltássá, óriási bömböléssé olvadtak össze, amely a tömegből tört ki, az aranytömb első megremegésekor.

Minden tekintet oda irányult.

Mi történt?

Érzéki csalódás volt, vagy valóban megmozdult a meteor? Ha igen, mi volt az oka? A föld mintha lassanként meghajlott volna alatta, ami arra kellett hogy vezessen, hogy a kincs lecsúszik a mélységbe.

– Ez aztán igazán különös befejezése lenne a históriának, amely annyira megbolondította az egész világot - jegyezte meg Arcadia Walker.

– Olyan befejezés, ami nem is lenne a legrosszabb - felelte Seth Stanfort.

– A legjobb lenne - tetézte a fokozást Francis Gordon.

S valóban nem tévedtek.

A meteor csúszott a tenger felé. A talaj egyre jobban engedett, s ha ez a mozgása tovább tart, akkor az aranytömbnek hamarosan a szikla szélére kellett csúsznia és belezuhannia a tenger mélységeibe.

A megrökönyödés általános volt, s az emberek egy része szidta a talajt, amely méltatlan erre az értékes kincsre. Milyen kár, hogy a meteor ide zuhant le és nem a grönlandi szárazföld megingathatatlan bazalt tömegeire, ahol nem lett volna lehetséges, hogy így kiessenek az emberi kapzsiság kezéből a milliárdok emez ezrei.

Igen, a meteor csúszott. Talán csak órák kérdése, sőt annál is kevesebb, percek kérdése, s a talaj egyszerre összeroppan a hatalmas súly alatt.

Mily szívszaggató kiáltást hallatott azonban a többiekkel együtt Schnack úr! Elmúlik hát ez a soha vissza nem térő alkalom, amely milliárdokat hozott volna hazájának!

Vége mindennek!

Vége Grönland polgárai gazdagságának!...

Ami Dean Forsytht és Hudelson doktort illeti, határozottan félteni lehetett, hogy beleőrülnek. Kétségbeesve tárták ki karjaikat, kétségbeesve kiáltottak segítségért, mintha bárki is nyújthatott volna segélyt.

A meteor most határozottabban rándult meg, s ez elég volt ahhoz, hogy a nézők teljesen elveszítsék a fejüket. Hudelson doktor nem törődött többé semmilyen veszedelemmel, áttörte az őrök korlátját, és rohanni kezdett az aranygolyó felé.

Nem jutott nagyon messzire. A fojtó forróságú levegőben alig százlépésnyi szaladás után tántorogni kezdett és élettelenül esett össze.

Dean Forsyth most meg lehetett volna elégedve. Vetélytársának szomorú vége egy csapásra eldöntötte volna a versengés eredményét. Forsyth úr azonban nemcsak szenvedélyes csillagász volt, hanem elsősorban derék ember, s a baleseten megijedve azonnal megnyilvánult az igazi jó természete. A mesterségesen szított gyűlölet egyszerre elpárolgott belőle, mint ébredéskor a rossz álom, és a szívében csak a jobb napok emléke maradt meg. Ezért aztán semmivel sem törődve, s egészen önkéntelenül - dicséretére legyen mondva! - ahelyett, hogy örvendezett volna ellenfelének halálán, bátran segítségére sietett veszélyben levő barátjának.

Sajnos az ereje gyengébb volt a bátorságánál. Alig ért Hudelson doktorig, alig tudta pár méterrel hátrább vonszolni az elszédült testet, maga is kifulladt az olvasztókemence hőségében, és leesett a földre a barátja mellé.

Szerencse, hogy Francis Gordon is utána rohant és Seth Stanfort sem habozott segítségükre sietni, ami ugyan kissé aggasztani is kezdte Arcadia Walkert.

– Seth!... Seth! - kiáltott rá önkéntelenül, mikor a veszedelembe látta rohanni egykori férjét.

Francis Gordon, Seth Stanfort s a többi pár bátrabb néző, kik csatlakoztak hozzájuk, a földön kúsztak előre, szájukban tartva zsebkendőjüket, hogy a forró levegőt kibírják. Végül sikerült is megközelíteni Dean Forsythot és Hudelson doktort. Felvették mind a kettőt és visszahozták arra a határra, amelynél tovább nem lehetett menni, ha az ember nem akart megsülni.

A könnyelműségük két áldozatát szerencsére idejekorán sikerült visszahozni. A gondos ápolás folytán csakhamar feleszméltek, de már csak a reményeik végleges rombadőlésének lehettek tanúi.

A meteor folytatta lassú csúszását, részben a lejtőn való lefelé haladásával, részben azáltal, hogy a talaj maga is egyre erősebben roppant össze alatta. A súlypontja folyton jobban közeledett a part széléhez, amelyen túl a szikla meredeken esett a tenger felé.

Az izgalomtól félig megőrült tömeg kiabálni kezdett a meteorra. Senki sem tudta, hogy mit csinál, és miért csinálja. Egyesek, köztük Seth Stanfort és Arcadia Walker a tengerpart felé szaladtak, hogy közelebbről láthassák a katasztrófa minden részletét.

Most még egy gyönge reménysugár villant fel. Az aranytömb egy pillanatra megállott...

De csak egyetlen pillanatra! A következőben hatalmas roppanás reszketette meg a levegőt, a szikla engedett, s a meteor belefordult a tengerbe...

Ha a visszhang nem sokszorozta meg a tömeg nagy lármáját, ennek az volt az oka, hogy azonnal elnyomta azt egy hatalmas, minden mennydörgésnél erősebb pokoli robbanás. S ugyanabban a pillanatban olyan erős légáramlat zúgott át a szigeten, hogy a nézőket mind a földre döntötte.

A meteor felrobbant.

A víz behatolt az aranyszivacsnak ezernyi pórusába, csatornájába, s abban a pillanatban gőzzé is vált, mihelyt érintkezett az izzó fémmel. A meteor szétpukkadt, mint a túlfűtött kazán. A törmelékei fülsiketítő zúgás, sivítás közben estek vissza a vízbe.

A tengert felforgatta a hatalmas robbanás. Rettenetes hullám gördült mennydörögve a part felé, s ellenállhatatlan erővel ömlött ki rája. Azok a vigyázatlanok, akik a part közelébe merészkedtek, most rémülten kezdtek elmenekülni onnan a magasabb helyekre.

Nem mindenkinek sikerült a menekvés. Arcadia Walkert hátraszorították a tolakodók, akiket vadállatokká változtatott a félelem, s ezért a hullám elborította és földhöz vágta őt. Ott feküdt, mikor a víz kezdett visszahömpölyögni a tenger felé.

Seth Stanfort azonban vigyázott rá. Habár alig volt reménye rá, hogy megmentheti, a maga életét is kockára téve, mégis a segítségére sietett, olyan körülmények közt, hogy az emberek már róla is lemondottak.

De nem! Seth Stanfortnak sikerült elérni a fiatalasszonyt, s a könyökével meg tudott támaszkodni egy kőben annyira, hogy a rettenetes erejű visszaömlő hullámok nem vitték magukkal őket. Most már egész sereg turista sietett segítségükre. Meg voltak mentve.

Seth Stanfort nem vesztette el öntudatát, de Arcadia Walker eszméletlenül feküdt karjaiban. Mikor aztán sikerült életre keltenie, az első szava ez volt egykori férjéhez:

– Abban a pillanatban, mikor éreztem, hogy meg vagyok mentve, tudtam, hogy ön mentett meg... - mondta és odanyújtotta kezét Stanfortnak a leghálásabb pillantással szemében.

A csodálatos meteor nem volt oly szerencsés, mint Arcadia Walker, s nem tudott megmenekülni a tengerből. Az emberek számára immár végképp hozzáférhetetlenül, a roncsai ott pihentek a tenger feneketlen mélységeiben. Ha talán nem is lett volna teljességgel lehetetlenség a legnagyobb erőfeszítések árán kiemelni a vízből ezt a hatalmas tömeget, most már le kellett tenni erről a reményről is. Az aranygolyó szétrobbant, s az apró szilánkok milliói nagy területen szóródtak szét. Schnack úr, Dean Forsyth és Hudelson doktor nem tudtak egyetlen szemernyit sem felfedezni belőlük a parton. Bizony, az ötezerhétszáznyolcvannyolc milliárd az utolsó fillérig eltűnt. A rendkívüli meteorból nem maradt meg semmi.